Könyvörömök
  • Főoldal
  • A blogról
  • Ismerd meg az Enenagram 4 típust!
  • Versek A-tól Z-ig
  • Verslelőhelyek
Fordította: Dóczi Lajos

Mikor Urunk még szegény sorban
Járt itt alant a földi porban,
A hol sok tanulók kisérték,
Kik beszédeit ritkán érték,
Ő csak úgy úton, útfelen
Oktatta őket szüntelen.
Mivelhogy szabad ég alatt
A szó is könnyű és szabad.
Mint rejtett forrás ha kitárúl,
Folyt az igazság ajakárúl,
Főkép a hasonlat és példa…
Ugy, hogy imádság lett a séta.

Igy mendegéltek egyszer békén
Egy mezőváros tar vidékén,
S szemébe tünt egy csillogás:
Patkó az úton, semmi más.
És Urunk Szent Péterhez fordúl,
Venné föl a patkót a porbúl.
Szent Péter nem volt jó kedvében,
Talán nagyobbat álmodt épen,
Világuralmat s mást, miket
Sok ember annyira szeret:
Ő főkép kedvelt ilyenformát,
Mert hisz az agynak nincsen korlát.
Kevesli a vasat tehát,
Hogy meggörbítse derekát.
Igen, ha korona lett volna,
Akkor szivesen meghajolna.
Hát félre néz és úgy teszen,
Mint ki nem hallott semmit sem.

Az Úr, mennyei türelmével
A félpatkót maga szedé fel,
Szó nélkül zsebre rakta szépen,
S hogy a városba értek délben,
Kovács ott a kapúba állván,
Eladta három fillér árán.
S hogy a piaczon végig sétált,
Egy kosár érett cseresznyét lát.
És vett belőle, nem alkúdva,
A mennyi egy garasból futja,
És szót se váltva senkivel
Az ing ujjába teszi el.

Másik kapún immár kimenve
Sík földre érnek, végtelenre.
Se fa, se ház, csak föld, mező,
Sütött a nap, nagy volt a hő –
Ugy hogy korty vízért ottan nyomba’
Egy aranyat is adtak volna.
Az Úr elől ment s véletlenkép’
Elejt ujjából egy cseresnyét,
S Szent Péter kapja, úgy hajolva,
Mint hogy ha arany alma volna,
A friss édesség jól esett…
Perc múlva az Úr uj szemet
Ejtett a földre s mint a kánya
Kap Péter úr megint utána.
S így görnyesztette derekát
Szent Péter hosszu úton át,
Míg végre az Úr megelégli
És mosolyogva szóla néki:
Ha mozdúlsz annak idején,
Elérted volna könnyedén.
Ki apró dolgot föl se vesz,
Apróbbért duplán görnyedez.






Vers: Lovas versek|Lovasok.hu
Kép: Unsplash - Matt Benson
 Anthony Summerst az 1980-as évek elején kezdte érdekelni Marilyn Monroe élete, miután újra vizsgálták a színésznő halálának körülményeit. A kutatásai eredményeként először 1985-ben jelent meg az Istennő, majd 2000-ben újabb adatokkal bővült, végül 2022-ben további információkkal gazdagodott.




Marilyn Monroe-t a legtöbben a 20. század ünnepelt szexszimbólumaként ismerik
, aki olyan filmekben játszott, mint a Hétévi vágyakozás, a Van, aki forrón szereti vagy a számára a hírnevet meghozó Szőkék előnyben.

Sokan utánozzák ma is a stílusát, a frizuráját, kíváncsiak a szépségápolási rutinjára, a magánélete legintimebb titkaira, azt azonban már kevesebben tudják, milyen is volt valójában minden idők egyik legismertebb dívája. Anthony Summers arra vállalkozott, hogy megismertesse velünk az egykori Norma Jeane-t, aki Marilyn Monroe-ként tette le a névjegyét.

Megválaszolni azt a kérdést: Ki ölte meg Marilyn Monroe-t?, legalább annyira feladja a leckét, mint arra választ találni, hogy Ki ölte meg Borzán Gáspárt?.

Anthony Summers, a BBC egykori haditudósítója, aki a Marilyn Monroe rejtélye: a soha nem hallott szalagok dokumentumfilm (melyet még nem láttam) szakértő-narrátora, ahogyan a könyv fülszövegében is olvasható, sokkal közelebb visz a megoldáshoz.


Ahogy sokan ismerik (és utánozzák) a Hétévi vágyakozásból

A szerző abból indul ki, hogy már számos könyv megjelent a színésznő gyerekkoráról, így ő a fiatalkorától a halálig követi nyomon Norma Jeane, majd Marilyn életét, bár röviden a korai időszakról is ejt néhány szót, ill. az első oldalakon egy pszichiáter segítségével felvázolja Marilyn személyiségzavarát.

Ezt követően a szerző alaposan megismerteti az Olvasót a későbbi filmsztár életének húsz évével, az első házasságkötésétől egészen a temetéséig.

Itt azonban egy aprócska baki csúszott be, ugyanis Norma Jeane és James Dougherty valóban 1942. június 19-én kötött házasságot, azonban ez nem hat héttel a menyasszony tizenhatodik születésnapja után történt, aki (1926.) június 1-jén született, tehát alig három hét telt el azóta.


A repülőgépgyárban, ahol felfedezték 1944-ben

A következő oldalakon részletesen megismerjük, hogyan indult Norma Jeane modellkarrierje, aki filmszínésznő szeretett volna lenni, ám a stúdiók kritikus szemmel méregették és nem hittek a fiatal lányban, aki végül mégis esélyt kapott - immáron új névvel és külsővel, hogy fokozatosan valóra válthassa az álmát.

Sidney Skolsky újságíró, aki a kezdetektől ismerte és a haláláig barátok maradtak, így emlékszik rá:
Megfigyelte, hogy "Marilyn szemmel láthatóan kész volt keményen dolgozni azért, hogy tökéletesítse magát. Színésznő és filmsztár akart lenni. Tudtam, hogy semmi sem állíthatja meg. A benne feszülő lendületet, eltökéltséget és heves vágyakozást semmi sem csillapíthatta."

 
Megismerjük mindazokat, akik segítették és azokat is, akik hátráltatták, a barátait, a róla szóló pletykákat, a házasságait és azon kívüli kapcsolatait, szorongását, gyógyszerfüggőségét, és választ kapunk arra, mi is történt 1962. augusztus 4-én, ill. 5-én, azon a végzetes hétvégén, melyen Marilyn Monroe befejezte földi pályafutását.


A szerző több mint 650 interjút készített, és valóban látszik az alapossága. Megszólalnak azok, akik személyesen is ismerték Marilynt, és azok is, akik a halála ügyében nyomoztak, ill. szakértők véleményét is olvashatjuk a boncolással és a nyomozással kapcsolatban.

Az egykori BBC haditudósító életre kelti könyvében Marilynt, akinek olyan oldalai is elénk tárulnak, melyeket eddig talán nem is ismertünk. Bepillantunk a siker és a csillogás álarca mögé, ahol egy rendkívül szomorú, magányos és egyáltalán nem magabiztos nőt találunk. Tom Clay, az egyik Los Angeles-i rádió lemezlovasa, aki találkozott vele, mondja róla:
"De hogyan lehetsz ennyire magányos?" Marilyn így válaszolt: "Voltál valaha is egy negyven szobás lakásban? Hát akkor szorozd meg a magányomat negyvennel."



Feltételezem, hogy már ebből is sejthető, hogy nem egy párestés olvasmányról van szó. Közel három hétig olvastam, sokszor csak tizenvalahány-huszonvalahány oldalanként, hogy emésszem a leírtakat, mert Marilyn élete közel sem a sikerről és a csillogásról szólt, ahogyan azt még ma is sokan gondolják.

Anthony Summers könyve egyáltalán nem unalmas olvasmány, mely csak száraz tényeket sorol fel, és az utolsó napok eseményeit rendkívül izgalmasan (de nem bulvár szintűen!, ahogyan a többit is teszi) tárja elénk, és úgy tűnik, végre fény derül Marilyn Monroe utolsó óráinak történéseire is.

Az azonban meglepett, hogy egyetlen szó sem esett arról, hogy Arthur Miller a Kallódó emberek forgatókönyvének írása során egyáltalán nem hallgatott Marilynre, miközben az ő szerepét formálta, melyről Charles Casillo beszámolt a könyvében. Emiatt, ill. más részeket tekintve (pl. Norma Jeane gyerekkorát) a két könyv nagyon jól kiegészíti egymást.

A hat rész elején egy, vagy több nagyon találó idézetet olvashatunk (pl. a volt férjektől: Joe DiMaggiótól és Arthur Millertől, ill. Marilyntől is), mely már előre sejteti a következő oldalak hangulatát, ill. eseményeit.
Tény, hogy a szerző már a könyve elején leszögezi, hogy a következőkben azt tárja elénk, hogy szerinte milyen volt Marilyn Monroe.
 
Nos, ez sikerült is neki, azonban egy nagyon fontos tényezőt - a könyv tanúsága szerint - egyetlen szakértő sem mondott el neki, és ő sem fedezett fel, melynek fényében még inkább érthetővé válik a személyisége és a viselkedése, mely a tragédiájához vezetett. Talán majd a következő kiadásban már ezzel is bővíti ezt az egyébként nagyon jól megírt életrajzot.

"Marilyn úgy érezte, lényének egy része elpusztul, mert nem képes kifejezést adni neki."
(Jane Russell, akivel már a Szőkék előnyben forgatása előtt is ismerték egymást.)

Anthony Summers: Istennő
Marilyn Monroe titkos életei
Eredeti cím: Goddess. The Secret Lives of Marilyn Monroe
Fordította: Barabás József
511 oldal
Corvina Kiadó, 2022
6990 Ft
A címben szereplő idézet Danny Greensontól, Marilyn pszichiáterének fiától származik.
Képek: Britannica, ATI, MAFAB
Újabb bejegyzések Régebbi bejegyzések Főoldal

Mottó

"Sose felejtse el, aki minősít, egyben önmaga képét is felvázolja, saját igénye, ízlése, érdeklődése, érzékenysége irányát (...)." (Szabó Magda)

Aki keres...

.

"Marilyn sokkal több volt, mint aminek látszott" - Anthony Summers - Istennő

  Anthony Summerst az 1980-as évek elején kezdte érdekelni Marilyn Monroe élete , miután újra vizsgálták a színésznő halálának körülményeit....

Andrea

"A testi szépség mulandó. Időleges tulajdonság. De az értelem szépsége, a szellem gazdagsága, a szív gyöngédsége – ami nekem van – az nem fogy el, csak gyarapszik! Az évek számával nő! (...) Ha meggondolom, én nagyon, nagyon gazdag vagyok!" Tennessee Williams: A vágy villamosa

SUBSCRIBE & FOLLOW

Népszerű bejegyzések

  • Lucy Maud Montgomery - Avonlea-i krónikák 1.
  • Vers hétfőn ~ Tihanyi Tóth Kinga - Mert nincs szebb, mint az ébredő tavasz
  • Márciusi gondolatok
  • Vers hétfőn ~ Várnai Zseni - Így álmodom... így képzelem...
  • Julianna Margulies - Napsugárlány
  • A költészet világnapja ~ Jékely Zoltán - Vers a versről
  • Spanyol nyelvi kalandozások I. rész - A kezdetek
  • Öltések közt az idő
  • Vers hétfőn ~ Somlyó György - „El tiempo intrasferabile”
  • Szeptemberi könyvszüret (2010)
Üzemeltető: Blogger

Bejegyzések

  • 2026 29
    • április 2
      • Vers hétfőn ~ Johann Wolfgang von Goethe - A patkó...
      • "Marilyn sokkal több volt, mint aminek látszott" -...
    • március 10
    • február 8
    • január 9
  • 2025 111
    • december 14
    • november 8
    • október 9
    • szeptember 9
    • augusztus 7
    • július 9
    • június 10
    • május 10
    • április 9
    • március 9
    • február 9
    • január 8
  • 2024 112
    • december 13
    • november 8
    • október 10
    • szeptember 10
    • augusztus 10
    • július 9
    • június 8
    • május 8
    • április 11
    • március 8
    • február 9
    • január 8
  • 2023 126
    • december 11
    • november 9
    • október 10
    • szeptember 8
    • augusztus 11
    • július 10
    • június 12
    • május 12
    • április 10
    • március 10
    • február 12
    • január 11
  • 2022 50
    • december 13
    • november 10
    • október 9
    • szeptember 9
    • augusztus 2
    • július 1
    • február 2
    • január 4
  • 2020 1
    • március 1
  • 2018 66
    • június 8
    • május 11
    • április 12
    • március 12
    • február 10
    • január 13
  • 2017 92
    • december 11
    • november 13
    • október 13
    • szeptember 15
    • augusztus 14
    • július 12
    • június 10
    • május 2
    • január 2
  • 2016 10
    • december 3
    • november 1
    • október 2
    • március 3
    • február 1
  • 2015 92
    • október 1
    • szeptember 1
    • július 4
    • június 15
    • május 12
    • április 13
    • március 16
    • február 16
    • január 14
  • 2014 139
    • december 15
    • november 12
    • október 8
    • szeptember 13
    • augusztus 9
    • július 14
    • június 14
    • május 13
    • április 11
    • március 13
    • február 9
    • január 8
  • 2013 103
    • december 13
    • november 10
    • október 8
    • szeptember 12
    • augusztus 1
    • június 6
    • május 9
    • április 10
    • március 13
    • február 8
    • január 13
  • 2012 130
    • december 14
    • november 16
    • október 13
    • szeptember 13
    • augusztus 8
    • július 8
    • június 11
    • május 12
    • április 9
    • március 10
    • február 8
    • január 8
  • 2011 97
    • december 10
    • november 9
    • október 7
    • szeptember 6
    • augusztus 11
    • július 11
    • június 8
    • május 9
    • április 7
    • március 7
    • február 3
    • január 9
  • 2010 31
    • december 7
    • november 4
    • október 2
    • szeptember 2
    • augusztus 5
    • július 2
    • június 3
    • május 1
    • április 3
    • március 2

Műfajok, egyebek

A Költészet Világnapja II. világháború Karácsony LMBTQ Négy évszak - öt könyv a saját könyvespolcomról Serie A Színházi világnap Vers hétfőn a Költészet Napja abszurd advent adventi gondolatok allegrizmus antológia babona ballada barokk bestseller buddhizmus carmen családregény családállítás cserokik disztópia divat dokumentumregény dolgozat dráma dvd egészség elbeszélés elbeszélések emigráció epigenetika erotika esszé evolúciós pszichológia farsang felvilágosodás feminizmus festészet film filmadaptáció filmadaptációk fotózás füveskönyv gasztronómia gasztroregény groteszk gyerekszemmel gyerekszáj gyermekirodalom gyász gótikus regény hangoskönyv hiedelmek holokauszt hulladékgazdálkodás humor humoreszk hétköznapi mágia ifjúsági regény illusztrált impresszionizmus interjú irodalmi karikatúrák irodalomtudomány ismeretterjesztő jelenet kalandregény kisregény krimi kvíz képzőművészet kétnyelvű költészet környezetvédelem levelezés levélregény ló melankólia memoár mese meseregény meseterápia mesék mitológia mágia mágikus realizmus művelődéstörténet művészet művészettörténet napló naplóregény naturalizmus novella nyelvkönyv nyelvtanulás nyelvvizsga népszokás opera operamese posztimpresszionizmus posztmodern pszichiátria pszichológia publicisztika pályázat rajzfilm-adaptáció realizmus reklám reneszánsz romantikus sakk sorozatadaptáció spiritualizmus szakmai szókincs szatíra szegregáció szimbolizmus szonett szuperérzékenység színház színháztörténet színmű szórakoztató irodalom szótár szúfizmus thriller tánc társadalomkritika társadalomtudomány töltelékbejegyzés történelmi vers válogatás vígjáték zsidóság életrajz életrajzi életrajzi regény építészet érdekesség érzelmi rugalmasság évforduló önfejlesztés öngyógyítás önismeret önéletrajzi útirajzok útiszótár

Kiadók

Akadémiai Kiadó Akkord Kiadó Alfaguara Alinea Kiadó Art Nouveau Kiadó Aréna 2000 Athenaeum Kiadó Bethlen Gábor Könyvkiadó Bioenergetic Kiadó Bookline Könyvek Cartaphilus Kiadó Centrál Médiacsoport Ciceró Könyvstúdió Corvina Kiadó Duna International Editorg Kiadó Európa Kiadó Gabo Kiadó General Press Geopen Kiadó Grafo Kiadó Grimm Kiadó HVG Könyvek Harmat Kiadó Helikon Kiadó Holnap Kiadó Háttér Kiadó Interpopulart Könyvkiadó Jaffa Kiadó Jelenkor Kiadó K.u.K. Kiadó Kalligram Kiadó Kelly Kiadó Klett Kiadó Kortárs Kiadó Kossuth Kiadó Kulcslyuk Kiadó Könyvmolyképző Kiadó L'Harmattan Kiadó Lexika Kiadó Libri Kiadó M-érték Kiadó Magvető Kiadó Magyar Helikon Magyar Könyvklub Maxim Kiadó Mojzer Kiadó Míves Céh Móra Kiadó Naphegy Kiadó Nemzeti Színház - Palatinus Nyitott Könyvműhely Open Books Osiris Kiadó Palatinus Kiadó Pannon Könyvkiadó Papirusz Books Park Kiadó Partvonal Kiadó Saxum Kiadó Scolar Kiadó Sensum Donum Kiadó Sensus Kiadó Strucc Kft. Studium-Effektive Kiadó Szent István Társulat Szukits Kiadó Szépirodalmi Könyvkiadó Talentum Kiadó Tarandus Kiadó Tessloff Babilon Timóteus Társaság Typotex Kiadó Ulpius-ház Unikornis Kiadó Ursus Libris Kiadó Vince Kiadó XXI. Század Kiadó Zeneművészeti Kiadó i.P.C. Könyvek Édesvíz Kiadó

Hozzászólások

Popular Posts

  • Vers hétfőn ~ Rupert Brook - A halak
  • Vers hétfőn ~ Hilde Domin - Csalfa csónakázás
  • Vers hétfőn ~ Robert Frost - A nem járt út

Híres ember

Ady Endre Beatrix Potter Boleyn Anna Caravaggio Cesare Borgia Claude Monet Coco Chanel El Greco Elizabeth Barrett-Browning Eugène Delacroix Fedák Sári Fernando Pessoa Filippo Brunelleschi Flora Tristán Franz Kafka Frida Kahlo Gabriel Harvey Giacomo Puccini Giotto Henri de Toulouse-Lautrec Isadora Duncan Jane Austen Jászai Mari Jósika Júlia Jósika Miklós Leonardo Da Vinci Marie Antoinette Marilyn Monroe Marlene Dietrich Mary Anning Michelangelo Molière Molnár Ferenc Niccolò Machiavelli Paul Gauguin Rembrandt Roger Casement Sophia Loren Steve Jobs Szabó Magda Szendrey Júlia VIII. Henrik XVI. Lajos

Ország, város

Anglia Azerbajdzsán Belgium Brazília Brüsszel Cortona Csehország Erdély Firenze Granada Görögország Hawaii Honolulu Indonézia Itália Kecskemét Kongó Korfu Lisszabon London Madrid Marokkó Milánó Márrakes New Orleans New York Nápoly Németalföld Pacifikus Túraösvény (PTÖ) Palesztina Portugália Párizs Róma Salzburg San Francisco Savannah Siena Spanyolország Svédország Szahara Szentpétervár Toledo Toscana Törökország Velence Írország

Labels

Személyiségtípusok

INFJ INTJ enneagramm

Sorozatok

A Rougon-Macquartok A krimi királynője A magyar dráma gyöngyszemei A magyar próza klasszikusai A világ múzeumai Anne Arany klasszikusok Arany pöttyös könyvek Barcelona-trilógia Barátnőm Bori Csokoládé-trilógia Francia história Katalán Könyvtár Kisasszonyok Korfu-trilógia Lyra Mundi Lélekbúvár Könyvek Magvető Remekírók Magyar királynék és nagyasszonyok Magánélet sorozat Micimackó Millenniumi Könyvtár Miss Marple Modern Könyvtár Mrs. Ariadne Oliver Móricz Zsigmond prózai művei Művészet_történet Nagy művészek élete Nemzeti Színház Színműtár Nobel-díjasok könyvtára Nyaralás-trilógia Nyitott Akadémia Nápolyi regények Osiris Klasszikusok PONS Paletta Poirot Pom Pom meséi Radnay-trilógia Romantikus Klasszikusok Szerelmes Világirodalom Talentum Diákkönyvtár Történelmi útikönyvek Ungvári Tamás színműfordításai Vörös Pöttyös Könyvek

Feliratkozás

Bejegyzések
Atom
Bejegyzések
Megjegyzések
Atom
Megjegyzések

Copyright © Foodicious Theme. Designed by OddThemes