Az ember vagy elfogadja Hollywoodot olyannak amilyen, mint például én tettem, vagy megvetően legyint rá, ahogyan olyasmire szokás, amit nem értünk. Nem mintha Hollywoodot nem lehetne megérteni, bár persze csak félig-meddig és sohasem végérvényesen. Szinte egy kezemen megszámlálhatnám azokat a férfiakat, akik fejből tudták a mozi egész, bonyolult egyenletét. Nő pedig legfeljebb abban reménykedhetett, hogy talán majd egyszer sikerül megértenie az illető férfiak valamelyikét. 

Valami nyugtalanság járta át a nyarat - augusztus eleje volt, bolond szerelmek és szenvedélyes bűnök ideje. Ilyenkor mindenki tudja már, hogy immáron nem sokat tartogat számára a nyár, ezért megpróbálja mohón belevetni magát a jelenbe - vagy ha nincsen jelene, megpróbál teremteni magának valamit helyette.

Megkedveltem Stahrt, ugyanis az a típusú ember, aki mindenkire odafigyel, és ha valakinek problémája akad, leül vele megbeszélni a dolgot, és addig nem engedi el, míg valamilyen megoldást nem találnak. A munkájában is a tökéletességre törekszik, és ha hisz egy filmben, legalábbis neki tetszik, nem érdekli, ha veszteséges lesz is, legyártatja. Azonban szinte az egész napját a filmgyárban tölti, és nem pihen eleget. Sőt, nem olvas mást, csak forgatókönyveket. 

   Az orákulum kimondta a végső szót. Se vitának, se hozzászólásnak nem volt többé helye. Stahrnak mindig igaza kellett, hogy legyen, nemcsak többnyire, hanem mindig - máskülönben az egész épület elolvadt volna, mint egy darab vaj. 

Cecíliát is szerettem, akire egyáltalán nem hatott rá Hollywood, mindvégig kívülálló maradt, és Fitzgerald nagyon jól a bőrébe bújt, ahogyan bemutatja az érzéseit és a gondolatait, és ugyanez elmondható róla a többi szereplő esetében is. 

   Akkor hallottam Wylie-ról először, hogy író volna. És bár én kedvelem az írókat - mert ha az ember megkérdez valamit egy írótól, rendszerint választ is szokott kapni a kérdésére -, ettől mégis kisebb lett a szememben. Mert az írók valahogy nem egészen emberek. Ha viszont jók a mesterségükben, akkor meg tulajdonképpen egy egész csomó ember lakozik bennük, miközben mindent elkövetnek, hogy mégiscsak egy személy legyenek. Mint a színészek, akik mindig szinte szánnivalóan iparkodnak, hogy elfordítsák a fejüket és bele ne nézzenek a tükörbe, mondhatni kétrét görnyedve az igyekezettől - és közben a csillárt lesik, hogy nem pillantják-e meg az arcukat a fényes réz ellenző lapján. 

Az író táblázatot is készített az utolsó vázlatához, melyben részletesen felvázolta az elképzeléseit. A-tól I-ig jelölte az Epizódokat, és számokkal a hozzájuk tartozó jeleneteket, helyszíneket vagy eseményeket. A következő oszlopban feltüntette az adott epizód szereplőit, majd az utolsóban, hogy hány karaktert szán rá és a megírás időtartamát. Tervei szerint június és október között készült volna el a teljes regénnyel. 

Az író jegyzetei nemcsak a különböző fejezetekhez készültek, hanem részletesen ír bennük a szereplőkről és bizonyos eseményekről is. Ezeket olvasva, Az utolsó cézár egy nagyon izgalmas regény lett volna, amennyiben Fitzgerald be tudta volna fejezni. 

A Wikipedia szerint az író Monroe Stahrt Irving Thalbergről mintázta, akinek olyan filmek fűződnek  nevéhez, mint a Billy, a kölyök vagy a Grand Hotel. 

Irving Thalberg a feleségével, Norma Shearer színésznővel 1929-ben

Vegyes érzéseim maradtak a csonka regénnyel kapcsolatban, mert voltak részei, amelyek kifejezetten tetszettek és volt néhány, amely kevésbé. Hogy miért nem sikerült egymásra hangolódnunk? Ha néhány évvel ezelőtt olvastam volna, amikor rajongtam a spanyol és az olasz thrillerekért és mindenféle nyomozós sorozatokért, valószínűleg imádtam volna. Tavaly azonban már Agatha Christie-t sem olvastam. Egyszerűen ennyit változtam én is és a preferenciáim is. Aki most is szereti a műfajt, érdeklődik a harmincas évek Hollywoodja iránt, nyugodtan vegye a kezébe a regényt, mert számára biztosan maradandóbb olvasmányélményt nyújt, mint számomra. 

Mindenesetre megismerhettem a filmes világot és egy új szót is tanultam (muszter - vágásra előkészített filmtekercs). Örülök, hogy a könyv végén elolvashattam a jegyzeteket, melyeknek köszönhetően teljes lett a kép a regénnyel kapcsolatban, és ugyanazt mondhatom el, mint annak idején A nagy Gatsbyről: Fitzgerald nagyon szépen ír, és bár tavaly Az éj szelíd trónján sem lett a kedvencem, biztosan olvasok még mást is a szerzőtől. 

Ha pedig most keresnék mottót a blognak, biztosan ezt választanám Kathleentől, mindenesetre magamnak megjegyeztem, mert imádom: 

De tudod, az a helyzet, hogy a tudás olyan végtelen... és minél többet tud az ember, annál több tudnivalóról szerez tudomást, ami már éppen csak, hogy karnyújtásnyira van, és ez így megy folyvást.

 

A regénynek több filmes adaptációja is készült, legutóbb 2016-ban az Amazon készített kilencrészes sorozatot belőle Matt Bomerrel és Lily Collinsszal a főbb szerepekben. Valaki látta esetleg? 

F. Scott Fitzgerald: Az utolsó cézár

Eredeti cím: The Last Tycoon

Fordította: Bart István

234 oldal

Kalligram Kiadó, 2004

Sajnos néhány nyomda- és helyesírási hiba is rontott az olvasás élményén. Az egyik legfájóbbat a Jegyzetek első oldalán találtam, mely az 1. fejezethez készült, és az író egy saját élményét meséli el, melyet beépített a regénybe is: Egy beszélgetésen fog alapulni, melyet X-el folytattam (...). Még mostanában is szoktam ezzel a toldalékolási hibával találkozni. X-szel az helyesen. Máshol már helyesen toldalékolták a hasonló alakokat (ahol kötőjellel kapcsolódik a -val, -vel  toldalék a szóhoz). 

Kép: Wikipedia

Amikor az életemre gondolok, meglepődöm azon, hogy mindez valóban megtörtént. Egy nap felébredek és rájövök, hogy csak álmodtam. Nem mintha könnyű lett volna. Minden bizonnyal szép volt. Nehéz volt. Megérte. A sikernek súlya van, meg kell tanulnunk, hogyan bánjunk vele. Ezt azonban senki sem tanítja meg neked; a válasz, mint mindig, benned rejlik.

Az emlékezet furcsa társ, amely időnként elragad és magával visz úgy, hogy szinte észre sem veszed. Nagyon jó dolog visszamenni a múltba, elragadtatni magad, és közben minden másról megfeledkezni. Lehet, hogy az emlékezet összekeveri a dátumokat és a hozzájuk fűződő dolgokat, kisded játékokat űz veled, amikor kitörli a túl erős fájdalmat és a túl heves érzelmeket; de ha van türelmed hozzá, hogy kövesd, visszavezet oda, ahol valóban éltél. Oda, ahol tényleg voltál, nem pedig oda, ahol csak hitted, hogy voltál. Elég, ha ellenállsz a kísértésnek, hogy a rövidebb úton menj, hagyd, hogy a hosszabb ösvényen vezessen, amely elvész a részletek között. Talán a sarkon túl, ki tudja, olykor egy meglepetés vár rád. Ma este az ágyam tele van szórva emlékekkel. Egy levél sorai, egy fényképbe zárt tekintet, a színek és a hangok között felgyúlnak ezek az emlékek, hogy elmeséljék nekem az életemet.