Folytassuk az önismereti utazásunkat az Anne férjhez megy lapjain! 😊 A múlt héten már szóba kerültek az életünk különböző korszakai, az örök kritikusok, a boldogságtól való félelem, a gyász, a dühöngés pozitív oldala, a mit lett volna, ha... és hogy mindenkinek megvan a saját idővonala. Ha lemaradtál az első részről, itt elolvashatod.
Amennyiben még nem olvastad a regényt,
a bejegyzés cselekményleírást tartalmaz!
Jim kapitány tévedései
Jim kapitány az Anne sorozat új szereplője, aki annak idején sokat hajózott, fiatalon elvesztette a menyasszonyát és nem nősült meg, most pedig a világítótoronyban él a macskájával, a Másodkapitánnyal, akit az utcáról fogadott be.
Sokan azt gondolják, ha valaki valamelyest világlátott, ill. elért egy bizonyos kort, rengeteg tapasztalattal és bölcsességgel rendelkezik. Ezt nem is vitatom, azonban egyikünk sem tévedhetetlen. A kapitánynak pedig három súlyos tévedése is van:
A traumák hasonlítgatása
Anne-nek itt egy nagyon fontos dolgot kell(ene) megtanulnia: hogy nem fogja mindenki szeretni. Már meséltem a gyerekkoráról, és az elutasított, elhanyagolt gyerekekben kialakul az, hogy szeretnék, hogy mindenki azonnal megkedvelje őket. Csakhogy minden embernek szabad akarata van, és nem kényszeríthetjük, ill. várhatjuk, hogy szeressen (= kedveljen) bennünket. Így van Leslie-vel is, aki falat emel közéjük, melyet Anne áttörhetetlennek érez.
- Nem is értem, miért nem tudok közelebb férkőzni hozzá - panaszolta egy este Jim kapitánynak. - Annyira kedvelem... sőt csodálom, és a szívébe szeretném csempészni magam, ahogy őt is befogadnám a szívembe. De azt a válaszfalat lehetetlen ledönteni.- Egész életében boldog volt, Blythe asszony - felelte a kapitány elgondolkodva. - Felteszem, ezért nem tudnak lelkileg Leslie-vel közelebb kerülni egymáshoz. A válaszfal nem más, mint Leslie szomorúságban és bajban szerzett tapasztalatai. Egyikük sem tehet arról, amit érez; lényeg az, hogy van, és képtelenek ledönteni.- Mielőtt a Zöldmanzárdos-házba kerültem, a gyermekkorom nekem is szerencsétlen volt - mondta Anne komolyan, és kinézett a holdsütötte hótakarón kirajzolódó didergő fák mozdulatlan, bús, halott szépségére.- Talán igen... de ez akkor is csak egy elhagyatott gyermek boldogtalansága volt. Tragédiákat nem élt meg, Blythe asszony, míg szegény Leslie-nek csupa szörnyűség volt az élete. Gondolom, érzi, vagy tán öntudatlanul is sejti, hogy számos dolgot maga nem értene, ezért távol tartja magát, vagy másképp fogalmazva: vigyáz, hogy maga ne bántsa meg. Tudja, fájdalmunkban visszahúzódunk minden érintés elől; ez, azt hiszem, a testi és lelki sérülésekre is vonatkozik. Leslie belül csupa seb lehet, így nem is csoda, hogy nem tárja a világ elé.
Ugye, Te is érzed, micsoda zöldségeket beszél a kapitány? 🙀
Mit lát ugyanis? Itt ül vele ez a fiatal és boldog asszony, Anne, akit néhány hónapja ismert meg, míg Leslie-t egész életében ismerte. Olyan ez, mint amikor valakinek csak a közösségi oldalakra kitett - sokszor filterezett, csak a jót mutatom meg - tartalmait látjuk, vagy egy hírességet a vörös szőnyegen, vagy, ahogy egy stadionnyi ember tapsol neki. Csakhogy neki is megvannak az előzményei, amiket nem ismerünk.
Azért is megdöbbentőek számomra Jim kapitány szavai, mivel épp ő az, aki felháborodik azon, hogy a nyaralók, míg ott vannak, befogadnak egy-egy macskát, majd amikor elutaznak, egyszerűen kiteszik az utcára. Nos, ilyen egy gyerek is. Gondolom, ha egy kisbabát vagy egy nagyobbacska gyereket találna az utcán, ő sem menne el mellette.
Ráadásul az embergyerek szorul a legtovább gondoskodásra, ahogyan F. Várkonyi Zsuzsa is írja a Hoztam, kaptam, átszabtam! c. könyvében, ami józan paraszti ésszel is érthető. A pszichológus arról is beszél egy másik fejezetben, hogy azok a gyerekek, akik tízéves koruk előtt félárvaságra vagy árvaságra jutottak (hozzáteszem, ez a válások esetén is így van sokaknál), úgy érezhetik, hogy nem elég értékesek, nem elég szerethetőek, ezért sem maradt/maradtak életben az egyik szülője/szülei (az elváltak esetében ezért nem maradtak együtt). Nagyon jól tudjuk, minden, ami már magzati korban történik velünk, nyomot hagy az idegrendszerünkben és sejtszinten a testünkben. Ezek azok a sebek, amiket szavakkal még nem tudunk kifejezni, és talán később sem, csak ott vannak bennünk.
Anne is éppen olyan volt kislányként, mint a nyaralók által magukra hagyott macskák. A kapitány szerint, ha egy gyerek árván marad, az nem tragédia. Az nem szörnyűség. Pff. Erre csak ennyit mondhatok. És azt sem tudja, hogy Anne és Gilbert kapcsolata sem volt mindig olyan felhőtlen, hogy Gilbert majdnem meghalt - ami szintén nem számít sem tragédiának, sem szörnyűségnek...
Leslie első évei ellenben boldogok voltak, vele csak később történt az első tragédia, és ezt követte a többi.
A trauma az trauma, nem verseny. Ez nem olyan, mint amikor az idősek a kórházhoz/rendelőhöz közeli megállóban vagy várakozás közben versenyeznek azon, kinek van több, régebb óta tartó betegsége, melyikük szed több gyógyszert. Az életünk valamely pontján egy olyan esemény következett be, amivel nem tudtunk megbirkózni, mert nem voltak hozzá megküzdési eszközeink. Ez a trauma. Nincs korhoz kötve, megtörtént és még a jelenben is hatással van ránk. Erről Jászai Mari is írt az Emlékirataiban és a Naplójában. És ez addig így is lesz, amíg nem kezdjük el feldolgozni.
🍂🍂🍂🍂
A nőkben nincs logika
- Önök bájos teremtmények, Blythe asszony, csak a logikának vannak híján. Ön igen művelt. Cornelia meg nem, de ebben a kérdésben olyanok, mint két tojás. Ettől persze nem rosszabbak. A logika nehéz és könyörtelen valami.
Megint csak pff. Ha csak a két említett nőre gondolunk, Anne-re és Miss Corneliára, a regényből, a kapitány többször vitatkozik velük, főleg Corneliával. Ha híján lennének a logikának, érvelni sem tudnának.
A kapitány szerint a nők írni sem tudnak, mivel az újságban olvasta az Őrült szerelem c. folytatásos regényt, melyet egy nő írt. A történet százhárom részt ért meg, míg Jim kapitány szerint tízbe belefért volna. Ebben bizony lehet igazság, csakhogy nem tud valamit: a folytatásos regények szerzőinek épp az volt a jó, ha minél több fejezet került ki a tolluk alól, mert ezek után fizették őket. Gondoljunk csak Alexandre Dumas-ra és a Monte Cristo grófjára, mely szintén folytatásos regényformában jelent meg először. Ráadásul egy férfi a szerzője, és mégis hány logikai bakit találtam benne. Pl. a február 33 napos lett...
Egy, az újságban megjelent folytatásos regény után kijelenteni, hogy a nők nem tudnak írni, tökéletes példája a megerősítési torzításnak. Ugyanazt láthatjuk a kapitánynál, mint pl. amikor az internetes fórumokon, ill. a közösségi oldalok komment szekciójában egy-egy személyiségtípust veséznek ki a hozzászólók. "Nekem az exem/az egyik szülőm/a (volt) főnököm/az iskolai barátom/osztálytársam ilyen típusú, és tényleg egy szörnyeteg/ostoba/nagyképű stb". "Találkoztam már egy ilyen típusú emberrel, és nagyon gáz volt, úgyhogy csak a legrosszabbra számítok az ilyenektől."
Megkérdeztem a Google AI-t, hogy a regény idején (a múlt század bő első tíz évében), eljuthatott-e Szofja Kovalevszkaja (1850-1891) híre Kanadába, és megtudtam, hogy az olyan kisebb településeken élők is, mint a kapitány, olvashattak róla, mivel a korabeli sajtó sokat cikkezett a matematikusról.
Tehát, a kapitány a folytatásos szappanoperát végigolvasta az újságban, azonban elkerülte a figyelmét Szofja Kovalevszkaja neve. Akkoriban ő volt az a fiatal lányok számára, aki most Amal Clooney, akit előszeretettel hoznak példaként a közösségi médiában az It Girl és a Feminine Energy témájú videókban. Magyarán egy nő lehet rendkívül intelligens, elegáns és nőies is, és érhet el sikert egy férfiak uralta területen. A matemetikához meg szükség van némi logikára, ahogy a joghoz is.
Szofja Kovalevszkaja volt az első női egyetemi oktató Európában, és róla szól Kertész Erzsébet Szonya professzor c. regénye is.
Valószínűleg Jim kapitány - mai szóval - túl csajosnak találta volna a matematikusnőről szóló cikkeket, mivel azok az újság nőknek szóló rovatában jelentek meg.
Férfiak - legyintene Miss Cornelia, aki ugyanúgy torzítottan látja a világot, ahogy a kapitány. Ráadásul ő a metodistákról is így vélekedik.
🍂🍂🍂🍂
"az érzéseinkkel nem kormányozhatjuk az életünk hajóját"
- Tudom én, hogy mit érez, Blythe asszony, pontosan, amit én. De az érzéseinkkel nem kormányozhatjuk az életünk hajóját, mert abból csak gyakori hajótörés sülne ki, nem más. Egy biztos iránytűre hagyatkozhatunk csak: arra, hogy mi a helyes.
Jim kapitány véleménye a regénybeli szituációban elfogadható és érthető, azonban nem ajánlatos életünk alapelvévé tenni. Ráadásul ő is rácáfol erre. Ahogy említettem, fiatal volt, amikor a menyasszonya elhunyt, és nem nősült meg. Egy ilyen helyzetben mindenki a saját belátása szerint dönt: van, aki később talál valakit, akivel új életet kezd, és van, aki a Jim kapitány útját választja.
Csakhogy az érzéseink valójában útjelzők, iránytűk. Ahogy az előző részben írtam, a harag és a düh is azt jelzik, hogy valami számunkra nem elfogadható dologgal/helyzettel állunk szemben.
Ha már a Monte Cristo grófját említettem: emlékezzünk, a gróf Isten emberének tekinti magát, aki bosszút áll azokon, akik rosszat tettek vele. Megértjük, hogy dühös, hogy igazságot akar szolgáltatni, csakhogy őt valóban elvakítják az érzései és a bosszúhadjárata önbíráskodássá válik, melyet a regény végén ő is felismer. Ezt valóban nagyon fontos elkerülni.
"Az inger és a reakció között látezik egy tér - mondja Frankl. - Ebben a térben lehetőség nyílik a reakcióink megválasztására, válaszainkban pedig a fejlődés és a szabadság lehetősége rejlik."
Ám Viktor Frankltól megtanulhatjuk, hogy az érzés és a reakció között mindig van egy pici tér, amikor megválaszthatjuk, hogyan reagáljunk, milyen irányba haladjunk a hajónkkal. Ezért is szeretem annyira Danielle LaPorte könyvét, a Vágytérképet. Ha Margaret nem halt volna meg, a kapitány sem azért vette volna feleségül, mert gazdag lány volt meg ideje lett volna már megnősülnie, hanem mert tényleg szerette. Amikor az élete könyvéről beszél, melyben az utazásairól ír és az unokaöccsének írta, legbelül arra vágyik, hogy meg is jelenjen. Így, amikor Owen Ford megérkezik, mindennapos látogató lesz nála, hogy formába öntse a történetét és ki is adják. Itt, valljuk be, érezni egy kis hiúságot is a kapitányban. Ha ma élne, ő is megosztaná az Instagramon, hogy megjelent a könyve, elvégre mindannyian így tennénk.
Azonban vannak jó gondolatai is, úgyhogy nézzük meg a kapitány jó oldalát is! 😊
A fájdalom elmúlik
Jim kapitányt soha semmi nem paprikázta fel és semmi sem hangolta le:- Hogy, hogy nem, rászoktam az élet élvezetére - jegyezte meg egyszer, amikor Anne szóba hozta rendíthetetlen derűjét. - Ez aztán olyan krónikussá vált, hogy azt hiszem, már a kellemetlenségekben is örömöm lelem. Milyen jó is, ha eszembe jut, hogy nem tartanak örökké! "Te ásatag reuma", gondolom magamban, amikor istenigazából elővesz, "egyszer neked is abba kell maradnod! Még az is lehet, hogy minél jobban kínozol, annál gyorsabban véged. Hosszú távon én győzök, akár ideát, akár odaát."
Azt én sem gondolom, hogy minden helyzetben derűs tud valaki maradni, mert ez is attól függ, mivel állunk szemben. Pl. a kidobott macskák miatt a kapitány is dühös. Azonban emlékezetet arra, hogy Ez is elmúlik. Mert tényleg így van, bármilyen közhelyesen is hangzik. És ahogy viktor Frankl is mondta, ill. a spanyol pszichiáter, Marian Rojas Estapé: mindig választhatunk, hogyan reagálunk, milyen szemüvegen át nézzük a dolgokat, ami nem egyenlő a toxikus pozitivizmussal. 😎
🍂🍂🍂🍂
Kor vs. tapasztalat
Már az Avonlea-ben élők aggódtak amiatt, hogy Gilbert túl fiatal, hogy átvegye a nagybátyja, Dave bácsi praxisát. Csakhogy a tapasztalat nem minden. A regényben két esetben is Gilbert új szemlélete győz.
Először ő próbál ki egy új módszert, majd valakinek ajánl egy lehetséges műtéti lehetőséget. Mert ma már van ilyen lehetőség. Nem értem, sokan miért gondolják még ma is azt, hogy egy fiatal, ill. egy területen kevés tapasztalattal rendelkező nem képes ellátni pl. egy bizonyos munkakört. Valahogy megfeledkeznek arról, hogy mindenki újoncként kezdi, nem x. év tapasztalattal kerül ki az iskolapadból. A régi és az új pedig nem zárja ki egymást, mindketten tanulhatnak is egymástól.
🍂🍂🍂🍂
Az irigység eltávolít másoktól
Már szóba került, hogy Leslie a traumái miatt falat emelt maga és Anne közé. Mert mit lát? Ideköltözött egy fiatal és boldog házaspár, ő meg több, mint egy évtizede kényszerházasságba kényszerült.
Teljesen mindegy, hogy Anne-nek hívják-e szomszédját vagy Marynek, esetleg Julie-nak, a lényeg, hogy tükröt tart Leslie elé, melyben azt látja, ami az ő életéből hiányzik. Ugyanez a helyzet a közösségi oldalakon is. Látjuk, hogy valaki (akit akár személyesen, akár csak online ismerünk) éppen nyaral, lakást vesz/felújít, eljegyzik, házasságot köt, gyereke születik, előléptetik, pályázato(ka)t nyer, magyarán milyen sikeres és boldog, mi meg nem. Ez pedig éppen elég, hogy irigykedni kezdjünk, hiszen neki van valamije/valakije, ami nekünk nincs, és ez bizony eltávolít a másiktól. Főleg, ha naponta szembesülünk vele - akár online, akár offline.
Ám ilyenkor is választhatunk, hogyan reagálunk minderre. Végül a falat Anne kisbabájának elvesztése bontja le, amikor Leslie boldogtalannak és szenvedni látja Anne-t. Bízom benne, hogy mások esetében nem kell ilyen tragédiának történnie ahhoz, hogy képesek legyünk magunkba nézni, és megvizsgálni, mi okozta és okozza bennünk a másik iránti fal felépítését. Ez bizony egy nagyon fájó pillanat, amikor képesek vagyunk leülni vele, ám eljutunk a következő pontunkhoz:
Az igazság megszabadít
Legyen szó bármiről az életünkben, az igazság valóban megszabadít. Súlyos terhet, akár évek, de van, hogy csak napok vagy hetek terhét, szenvedését, aggódását, szorongását veszi le a vállunkról, ha végre megtudjuk, mivel is állunk szemben. Ez lehet egy vizsga, dolgozat, pályázat, állásinterjú, orvosi vizsgálat, bármi eredménye. Vagy éppen az, hogy magunkba nézünk, és megtaláljuk, miért viselkedünk úgy, miért teszünk bizonyos dolgokat úgy, ahogy szoktunk. Ha pedig ez megvan: kiderülhet, hogy feleslegesen aggódtunk, ill. megtehetjük a következő lépést, amely a változás (gyógyulás) felé vezet.
Jim kapitány pedig itt is tévedett, ugyanis azt mondta, Anne nem értené meg Leslie-t. Amikor Leslie elmondja neki, hogy érzett vele kapcsolatban, mióta megismerte, Anne tökéletesen megérti és nem ítéli el sem a viselkedése, sem az érzései miatt, amiket ő is észrevett a szomszédján.
🍂🍂🍂🍂
Sohase mondd, hogy soha! 😉
Miss Corneliáról már megtudtuk, hogy egy jó szava sincs a férfiakról, ám éppen ő okozza az egyik legnagyobb meglepetést a regényben, amikor bejelenti, hogy férjhez megy! A jövendőbelije pedig Marshall Elliot, aki éveken át csak egy mozgó szénakazal volt a számára. Marshall ugyanis megfogadta, amíg a konzervatívok vannak hatalmon, nem vágat hajat és nem borotválkozik. Nos, a választási eredmények ezúttal a liberálisoknak kedveztek, így Marshall is beállított a borbélyhoz, és Miss Cornelia is igent mondott neki.
Valljuk be, sokkal kisebb dolgokban mi is hányszor gondoltuk, hogy: Én aztán soha (többet)... Velem két ilyen eset is történt az elmúlt hónapokban. Az egyik webáruháznál (ahonnan rendszeresen szoktam rendelni), pontosabban a futárcégnél megsérült a csomagom, és az egészet újra kellett rendelni. Akkor bennem is felmerült a Soha többet nem rendelek innen gondolata, azonban rájöttem, hogy vannak termékek, amik csak náluk vannak, és amíg nem vonják ki őket, nem változtatnak rajta, addig ezeknél maradok.
A másik az egyik üzlet prospektusa kapcsán történt. Egy olyan felirattal találkoztam a benne szereplő pizsamán, ami nem létezik. Bár ott volt, rányomtatva: az ezt író keresztezte az olasz és a spanyol nyelvet, és kihozott belőle egy harmadikat. Ezt jeleztem is nekik az Instagramon (már többször említettem, hogy gyerekként is az Álljunk meg egy szórá!-t néztem), amire nem reagáltak. Ott is megszólalt bennem a kisördög 😡, majd elhallgatott, és azóta többször is vásároltam náluk, és szerencsére az a pizsama csak időszakos volt a kínálatukban. 😊 Ma pedig mindkét eseten csak jót nevetek.
🍂🍂🍂🍂
Ezzel a végére is értünk az önismereti utazásunknak Anne-nel és barátaival. Láthattuk, hogy senki sem tévedhetetlen és nem is tökéletes, elvégre egyikünk sem az. Mindannyian emberek vagyunk, akiknek megvan a saját csomagja, gondolatai, tapasztalatai, érzései. Amiken lehet ám változtatni is.
Ha szívesen olvasnál a gondolkodásbeli hiáinkról, miért működünk úgy, ahogy, ajánlom figyelmedbe Woo-kyoung Ahn Agyszerviz c. könyvét és Dean Burnett-től Az idióta agyat. 😉
Képek: Unsplash - alexey turenkov, Katelyn G, Jordan Madrid, Seyi Ariyo
Bejegyzések
