A bejegyzés ötletét az adta, hogy múlt héten ránéztem az írószeres vödrömre, és eszembe jutott a kaktuszos tollam. Így az is lehetett volna a cím: Kinek akarsz megfelelni?
Aztán megosztottam az e heti verset az Instagramon, amikor ott is belefutottam egy bejegyzésebe, ami a második téma lesz.
Kb. 2021 nyarán vettem két kaktuszos tollat, amiken a felső részen rajzfilmkaktuszok voltak és akkor nagyon cukinak találtam őket. Aztán elkezdtem elegáns hölgyes videókat nézni, és be kellett látnom, hogy az elegáns hölgyek bizony nem írnak kaktuszos tollal, mert az nem elegáns, sőt, kifejezetten dedós, így egy későbbi selejtezés során a tollak is mentek.
Nagyon sok olyan tartalmat találunk, amelyből megtudhatjuk, hogy az elegáns hölgyek mit nem csinálnak. Ha röviden el kellene mondanom, milyenek is valójában az elegáns hölgyek, akkor egy szóval: ők a szappanopera-hölgyek.
Annak idején én is néztem az olyan remekműveket, mint az Esmeralda, a Paula és Paulina vagy a Rosalinda, és ezekben a gazdag nők mindig kosztümben és magas sarkú cipőben voltak még otthon is, hiszen van házvezetőnőjük meg szobalányuk, akik főznek, bevásárolnak, takarítanak, mosnak, vasalnak és elvégzik az egyéb prózai tevékenységeket, miközben gazdasszonyaik divatlapokat olvasnak, pletykálnak, intrikálnak, vendéget fogadnak vagy valamilyen fontos társasági eseményre készülnek. Ilyenek az elegáns hölgyek az internetes tartalmak szerint is, csupán annyi az eltérés, hogy a videókban elhangzik, milyen márkájú ruhát viselnek, ill. valamilyen foglalkozásuk is van, általában tanácsadással (etikett, öltözködés, Glow up) foglalkoznak. És most jön a csavar: az egyik ilyen videóban hallottam, hogy az elegáns hölgynek X. márkájú farmerja van. Megnéztem, most kb. 28.000 Ft-ba kerül. Kb. két vagy három éve az egyik turkálóban találtam ilyen márkájú farmert kb. 2.000 Ft-ért, tavaly pedig 300 Ft-ért. Igen, ennyiért, nem elírás. Sajnos, a méret nem volt jó, így nem vettem meg és nem lettem elegáns hölgy.
Azért írom ezt, mert rengeteg ilyen tartalom van az interneten, és az az érzésem, hogy ezekben a videókban van egy nagy adag elitizmus és sznobság. Az valóban nagyszerű, hogy ők sem luxus körülmények közé születtek, hanem maguknak teremtették meg, csak valahogy a jelenlegi életük miatt többnek érzik magukat. Mert még nem jöttek rá, hogy mindaz csak körítés. Miranda Priestlyt látom bennük Az ördög Pradát viselből, aki azt mondja a filmben: Mindenki minket irigyel, és utána nem érti, Andrea miért hagyja ott.
Az elmúlt időszakban én is rájöttem, ha az elegáns hölgyek olyanok, mint a szappanoperák hölgyei, akik lenézik az Esmeraldákat meg a Paulinákat, magyarán a plebset, és egy rakás - számomra értelmetlen - szabálynak kell megfelelniük, akkor köszönöm, egyáltalán nem akarok elegáns hölgy lenni. Az elegancia valóban csak márkához és külső dolgokhoz kötött?
Ráadásul a gazdag és elegáns hölgyek is hatalmas önellentmondásban vannak, hiszen egyszer külön felsorolják, hogy milyen márkájú ruhadarabokat látunk rajtuk, majd azzal jönnek, hogy nem szabad gazdagnak látszani. Akkor most mi van? Ha valaki szentírásként követi mindazt, amiket javasolnak, alaposan összezavarodik.
Pl. ott vannak bizonyos színek (a semlegesek - fehér, barna, bézs, fekete, (sötét)kék), amikbe öltözve azonnal egy gazdag ember benyomását keltjük. Csakhogy van egy aprócska probléma: amikor én is ilyeneket kezdtem viselni, egy idő után be kellett látnom, hogy hiányoznak a színek, és rájöttem, nem bírom magamon a feketét. Szóval, kinek akarok megfelelni?
Nemrég láttam néhány videót a walesi hercegi párral, akik akkor Skóciában turnéztak, és Kate Middleton biztosan nem említette meg senkinek sem, akivel találkozott, hogy milyen márkájú a kabátja vagy a csizmája, hanem mindenkihez odafordult, kezet fogott, szólt hozzá, akihez csak tudott.
Bár a kaktuszos tollaim már nem kapom vissza (és nem is lehet már olyanokat venni), azóta beszereztem egy szívecskést, halast és unikornisost (ezen gyémántok is vannak! - Diamonds are a girl's best friend 😉😁) is, és akit bármelyik zavar, nézzen másfelé. Múlt hónapban egy szafaris színezőt is vettem. Mert ilyen aranyos képek vannak benne, és szeretek színezni.
❄❄❄
Amikor novemberben ismét nyafogtam a blog miatt, azt írtam akkor: mekkora ostobaság, hogy készíts saját tartalmakat, mert eleget fogyasztottál. Azóta ezen is alaposan elgondolkodtam, főleg, hogy egyre nagyobb teret nyert az AI. Épp akkoriban láttam egy videót arról, milyen ijesztő, hogy az emberek nem veszik észre, hogy egy videóban csak egy AI beszél, nem egy hús-vér ember, és erről aztán a saját szememmel is meggyőződtem. A YouTube feldobott egy kötőjeles keresztnevű "lányt", aki öltözködési tanácsokat ad, és azt a videóját kb. 24-48 óra alatt legalább 22.000-en nézték meg. Belenéztem, és kb. két percen belül megállapítottam, hogy nem ember. Azonnal feltűnt, hogy akkor is beszél, amikor a szája nem mozog. Lehet, csak hasbeszélő? Számomra tragikomikus volt látni, ahogy meg is állítottam a videót, és beleolvastam az alatta lévő hozzászólásokba, hogy milyen hálásak neki a tanácsaiért. Ez valóban facepalm. 😂😢😣😧😨
És ha már a saját tartalmak készítésénél kötöttünk ki, hadd meséljem el, mit tanultam ezzel kapcsolatban, mióta ezt a blogot írom.
Néhányszor találkoztam olyan bejegyzésekkel a különböző közösségi oldalakon, ill. volt, aki a YouTube-videójában mondott hasonlót: magyarán nézőket, kattintásokat koldult. Mert a YouTube-on (és máshol is) - bizonyos számú feliratkozó után - a kattintás = $. Vagy a kattintás (bármelyik oldalon) = figyelem, esetleg szeretet. De már ilyen sem akarok lenni.
Megfigyeltem, hogy akinek sok feliratkozója van a YouTube-on, azoknak is csak egy része nézi meg az illető új videóját. Vannak témák, amik népszerűbbek, és vannak, amik kevésbé azok. Azt is értem, mi áll a kattintásra vágyók lelkében, mert én is ilyen voltam. Néhány hete azonban megtaláltam az okát, és ma már nem kelt bennem negatív érzést, ha épp 0-t mutat a blog statisztikája. Ahogy nemrég A blogról oldalán is frissítettem: lehet ezt csinálni Google-indexelés, népes rajongótábor, hozzászólók, recenziós példányok nélkül is. Ezt kellett megtanulnom az elmúlt három évben, amikor szintén többször abba akartam hagyni, ám jött egy ötlet, és tudtam, hogy meg kell írnom azt a bejegyzést. Az egyik ilyen volt Luigi Pirandellótól a IV. Henrik. Aztán a teljes enneagramos sorozatom.
Elárulom, mikből áll össze egy-egy bejegyzés melletti szám: amikor közzéteszem, itt, a szerkesztőben ráállok (ez nem jelent kattintást tőlem) és átmásolom a linkjét a Google Search Console-ba. Onnan érkezik kb. 3 kattintás, hogy ellenőrizzék a linket és bekerüljön a Search Console-ba, ami még nem egyenlő azzal, hogy indexelni is fogja. Megosztom az Instagramon, és a Facebook (Instagram) adminjai ellenőrzik, hogy nem osztottam-e meg valami oda nem illőt, ez újabb 1-2 kattintást jelent.
Rákattintok a blog főoldalára, hogyan is néz ki ott a bejegyzés, és megosztom a Pinteresten, ez ismét kb. 2-vel növeli a bejegyzés melletti számot.
Ha a LinkedInen is megosztom, onnan senki sem ellenőrzi, tehát, nem növekszik az adott bejegyzés melletti szám.
És általában ennyi. Van, hogy valaki valahogy idetalál, és rákattint (hogy végigolvassa-e, azt nem tudom meg), és olyan is, hogy nem jön senki más. És ez ma már tényleg nem zavar. Természetesen, ha Te éppen most olvasod ezt a bejegyzést, akkor örülök Neked és köszönöm, hogy itt vagy. 😊
A Search Console újabb hibajelzéseinél csak rányomok az újabb ellenőrzésre, mert közben átkapcsoltam Florentino Arizába, és emlékeztetem magam az egyik kedvenc mantrámra.
Épp a Google AI-a mondta nemrég azt, amikor kicsit elbeszélgettem vele, hogy egyre inkább a valódi tartalmak élveznek előnyt, amelyben valaki a saját tapasztalatait osztja meg, mert az AI-nak nincsenek ilyenjei.
A trendekről pedig az jutott eszembe, hogy továbbra sem érdekelnek, hiszen az egyik jön, a másik megy, és pár hónap múlva a kutya sem fog emlékezni rájuk. Pl. tavaly nyár óta menő volt a capybara, aztán most előszedték a Hello Kittyt. Nyárra lecseng a Hello Kitty, jön valami más. ez ugyanúgy igaz lehet a könyvekre is.
❄❄❄
Tegnap az egyik kiadónál olvastam az Instagramon, hogy sokan visszasírják 2016-ot, amit megint nem értettem. Azt én is tapasztalom sokan másokkal egyetemben, hogy az valóban jobb volt, amikor nem akarta minden(ki) minden időmet, energiámat és pénzemet. Csakhogy megválaszthatom, hogy ezeket mire fordítom. És azért sem szeretnék 10 évet visszamenni, mert akkor újra előttem lenne mindaz, amin már túl vagyok, és örülök, hogy magam mögött tudom.
Amikor még fent voltam a Molyon, naponta kaptam szerencsesütiket, amiben egy rövid idézet volt. Sokszor jó, és volt, hogy valami teljesen értelmetlen, ám a beküldője viccesnek találta. Egyszer biztosan megkaptam ezt, és meg is jegyeztem magamnak (az oldalszám nem volt megadva, így nincs információm arról, mikor hangzik el):
Vissza nem mehetünk, induljunk hát előre.Margaret Mitchell: Elfújta a szél
Ezt pedig a kereső találta:
Nézzük meg, mit tanultunk, mit vihetünk magunkkal, a többit pedig meglátjuk.
Ez most a heti bejegyzés, mivel épp két nagyon jó könyvet olvasok. 😊
Képek: Pinterest, Chic Style Collective, Bitmoms
.png)
%20ez%20egy%20mezali%C3%A1nsz,%20a%20jav%C3%A1b%C3%B3l!%20Hogy%20f%C3%B6lfel%C3%A9%20mezali%C3%A1be%20az%20ember,%20vagy%20lefel%C3%A9,%20az%20mindegy!.png)
Bejegyzések
