Könyvörömök

Miss Marple imádott unokaöccse, a sikeres regényíró, Raymond jóvoltából az Antillákon nyaralhat, ahol minden tökéletes: szikrázóan süt a nap, kék a tenger, kényelmes a bungalója és sokféle emberrel van körülvéve. Csakhogy ez olyan unalmas, ám amikor hirtelen meghal Palgrave őrnagy, mindenkit meglep. Végül is mindegy, úgyis öreg és fárasztó volt. De mi van, ha mégsem természetes halál végzett vele?

Miss Marple eddig jól érezte magát az Arany Pálma Szálló lakójaként, melyet egy fiatal házaspár, Tim és Molly Kendall vett át nemrég, akik igyekeznek a lehető legjobban kiszolgálni vendégeiket, akik között számos nemzet képviselteti magát, ám többségben vannak az angol anyanyelvűek.

Két házaspár, Greg és Lucky Dyson, ill. Edward és Evelyne Hillingdon szinte teljesen elválaszthatatlanok. Aztán itt van Prescott kanonok és a nővére, akik az előbbi házaspárokhoz hasonlóan már nem először töltik itt a nyarat. A vendégek közt találjuk a rendkívül gazdag és rossz természetű idős férfit, Mr. Rafielt, akit a titkárnője, az özvegy Esther Walters és a masszőre, Jackson is elkísért, mivel munkaadójuk nélkülük mozgásképtelen. (Megjegyzem, hogy a regényben senkit sem zavar különösebben Mr. Rafiel sajátos természete, aki szeret parancsolgatni, mert vagyonos ember, így elnézik neki. Nos, Mr. Rafielnek vannak jó tulajdonságai is természetesen, ám úgy gondolom, az, hogy ő a leggazdagabb vendég, nem ok a gorombáskodásra.)

Kellemes és meleg az idő, igen, és olyan jót tesz a reumájának, és szép a környezet, bár talán - kicsit egyhangú? Annyi pálmafa! Mindig minden egyforma - soha nem történik semmi. Nem úgy, mint St. Mary Meadben, ahol mindig történik valami. Az unokaöccse egyszer azt mondta, olyan az élet St. Mary Meadben, mint esőcsepp a halastavon, de ő méltatlankodva azt felelte, hogy ha tárgylemezen mikroszkóp alá csúsztatnák, éppen elég életet lehetne látni benne. (...) Bárcsak itt is volna valami, amin - nos - elrágódhatna kissé...

Miss Marple igazán színes társaságba került, ám az imposztor-szindrómája így is erős: elvégre hogyan nyaralhatna drága unokaöccse segítsége nélkül ilyen helyen valaki, ráadásul az ő korában?. Tudjuk, hogy könnyen beszélgetésbe elegyedik másokkal, ám Palgrave őrnagy sokszor előadott történetei az indiai és afrikai útjairól és a tigrisvadászatokról, bizony őt is untatják, ám tudja, hogyan leplezze mindezt kötögetés közben. Egyik alkalommal az őrnagy egy évekkel korábban történt bűntényről mesél, mely szerint egy feleség öngyilkos lett, azonban a férj keze lehet a dologban, majd eszébe jut valami:

- Van kedve megnézni egy gyilkos fényképét?

A fotót végül nem mutatja meg, témát vált, és másnap holtan találják. Miss Marple gondolkodóba esik, és minden színészi képességét beveti, hogy bogarat ültessen a szálloda orvosának, dr. Grahamnek a fülébe az eset miatt. Amikor pedig valódi gyilkosság történik, tudja, hogy cselekednie kell, ehhez azonban segítőtársra is van szüksége. Ki lehet az, aki alkalmas erre a feladatra?

Ha valaki megfigyeli a szelíd külsejű, idős hölgyet, amint tűnődve álldogál a bungalója előtti verandán, nyilván azt gondolta volna, hogy semmi más gondja sincs, mint annak eldöntése, hogyan ossza be a napját. - Talán egy kirándulás a Kastély-sziklához - látogatás Jamestownba - kellemes kocsikázás és utána ebéd a Pelikán-fokon - vagy csak egy nyugodt délelőtt a strandon...
De a szelíd öreg hölgy egész máson törte a fejét - harcias hangulatban volt.
- "Valamit tenni kell!" - gondolta Miss Marple. Ráadásul meg volt győződve róla, hogy nincs veszteni való ideje. Az ügy sürgős.
De ki az, akit meggyőzhet róla? Ha elég ideje volna, úgy hitte, egyedül is rájönne az igazságra.

Természetesen ez az eset sem fog ki Miss Marple-ön, aki csak egy szolid, kötögető idős hölgynek tűnik, ám ha arra van szükség, nagyon is józanul tud gondolkodni és nem átall cselekedni is, sőt, némi fortélyt bevetni.

Van egy nagyon érdekes és elgondolkodtató mondat, melyet Miss Marple mond ki az 1964-ben megjelent regényben: Honnan tudhatja, hogy az az ember, akivel beszélget, valóban az, akinek mondja magát? Manapság, ha szállodába megyünk, elkérik a személyi igazolványunkat, ám annak idején talán nem voltak ilyen formaságok, ill. könnyen gyárthatott valaki magának egyet a digitális világ előtt.

Miss Marple kívánsága teljesül: az unalmas és túlontúl tökéletes nyaralást alaposan felkavarja az újabb gyilkosság, és a kötéstudománya mellett ismét megmutatja, hogy bár már nem fiatal, az esze nagyon is a helyén van. Agatha Christie ismét különböző személyiségeket válogatott össze, hogy akár Miss Marple-höz hasonlóan a nyaralásunk alatt, akár otthon olvassuk, biztosan jól szórakozzunk és próbáljuk kideríteni, ki és miért tette, amit tett?

A regény folytatása a Nemezis c. Miss Marple-történet.

- Sohasem voltam oda az öreglányokért. Csupa pamutgombolyag és terefere. De őbenne van valami. Van szeme, van füle, és használja is.

Agatha Christie: Rejtély az Antillákon

Eredeti cím: A Caribbean Mystery

Fordította: Rubin Péter

247 oldal

Európa Kiadó, 2007

Képek: Unsplash - David Vives, a könyves pedig a saját tengeripartomon készült 😉

Ezért nem járok ma sem nyaralni, mert nem bírnám elviselni, hogy ne a legjobb fürdőhely legjobb fogadójának legszebb szobájában szálljak meg, hanem valahol mellette; a gyermekkori sértődöttség, a paradicsomból való száműzöttség keserű emléke üldözne mindenfelé, ahol van első és másodosztályú élet, s nekem az utóbbit kellene választanom. Inkább a magam világán belül maradok, amely a maga módja szerint első osztályú (...).
Márai Sándor: A szegények iskolája

Mivel Márai Sándorhoz hasonlóan idén se megyek nyaralni, hanem a saját első osztályú világomban maradok, szétnéztem a könyvespolcaimon, hogyan oldhatom meg a nyaralást itthon, mindenféle hercehurca nélkül? És rájöttem, hogy ki sem kell lépnem az ajtón, mivel lényegében az egész világ egy-egy darabja ott van valamelyik polcomon!

Írtam is egy listát, majd, ahogy elkezdtem összegyűjteni a könyveket, újabbakra bukkantam (most, írás közben is eszembe jutott, mik maradtak le), és végül 21 (ami nyerő számnak számít) könyvvel indultam el a saját, első osztályú tengeripartomra egyik délután, hogy elkészítsem a fotókat ehhez a bejegyzéshez.

Szándékosan hagytam, hogy belógjon a szatyor széle, amelyben lepakoltam és némi gaz is teljesebbé teszi a tengeriparti romantikát, ahol garantáltan senki sem zavart meg, míg a képek elkészültek. Külön figyeltem, hogy a virágos szatyrot használjam, ami még inkább fokozza a hangulatot. 😉

Nézzük, milyen könyvekkel nyaralhatunk otthon, a saját tengeripartunkon (ami lehet természetesen a kert, az erkély, vagy bármelyik helyiség egy szobanövénnyel 😉), és biztosak lehetünk benne, hogy így is jól fogjuk érezni magunkat. 😎

A krimi szerelmeseinek rögtön öt regényt is találtam Agatha Christie-től:

Újraolvastam a Rejtély az Antillákont (bejegyzés is lesz róla), melyben Miss Marple is nyaralni megy imádott unokaöccse jóvoltából, és ahol az idős hölgy felbukkan, biztosak lehetünk benne, hogy gyilkosság is történik. A történet folytatása a Nemezis, amely már nem a Karib-térségben játszódik, mégis idevettem.

A Poirot-rajongóknak pedig ott A titokzatos Kék Vonat, mellyel a Riviérára utazhatunk, vagy részt vehetünk egy nílusi hajókázáson, a Halál a Níluson-ban, esetleg elkísérhetjük kedvenc belga nyomozónkat Hastings barátjával nyaralni, ahol Nyaraló gyilkosokkal is találkozhatunk, esetleg egy ásatáson is részt vehetünk a Gyilkosság Mezopotámiában olvasásakor.

Ha valamelyik könyvet mostanában szeretnéd beszerezni, és esetleg nem tudtad, Agatha Christie átkerült a Helikon Kiadóhoz, így az ő könyveik közt keresd. Megnéztem az egyik webáruházban, szinte mindegyik kapható (érdemes persze másikban is szétnézni 😉).

Ha inkább az önismeret és a spiritualitás jegyében nyaralnánk, nem fogunk csalódni Cheryl Strayed memoárjában, a Vadonban, melyben a Pacifikus Túraösvényen tett útját meséli el, ill. Elizabeth Gilberttel eljuthatunk a három i betűs országba: Itáliába, Indiába és Indonéziába, miközben magunkról is megtudhatunk akár néhány dolgot az Eat, Pray, Love - Ízek, imák, szerelmek olvasása során. 😉

Elizabeth Gilbert időközben a Partvonal Kiadóhoz került, és kaphatóak is a művei, míg Cheryl Strayed könyvét utoljára 2015-ben adta ki a Helikon.

Ha szívesen okosodnánk is utazás közben, elolvashatunk egy krimit a tavaly elhunyt Mario Vargas Llosától, akinek Halál az Andokban c. regényében ismét találkozunk Litumával, megismerjük a helyi hiedelmeket is, és a szerzőtől megszokott 🔞tartalmak sem maradnak ki. Tudom, kicsit kakukktojásnak tűnhet, ám ebbe a kupacba választottam. A perui-spanyol író is átkerült a Helikonhoz az Európától, azonban ezt a regényét nem adták újra ki, nekem a 2009-es európás van meg, így antikváriumban érdemes keresni.

Karen Blixen memoárjában a Dániában született úrilányt kísérhetjük el Afrikába, és ha kedvünk tartja, megnézhetjük a belőle készült filmet is, a Távol Afrikátólt Meryl Streeppel és Robert Redforddal a főszerepben. A Volt egy farmom Afrikában utoljára 2021-ben jelent meg az Európa Kapszula Könyvek sorozatában.

Ha már olvastuk a Korfu-trilógiát, folytathatjuk az utazást Gerald Durrell-lel, akit A részeg erdőben és A susogó tájban ezúttal Dél-Amerikába kísérhetünk el, ill. A véznaujjú maki meg énben pedig Madagaszkárra. Állatokból és humorból egyikben sem lesz hiány, és a madagaszkári útra immár a második feleségével, Lee-vel indul. Utóbbit antikváriumokban érdemes keresni, a másik két kötet pedig nemrég, új köntösben, újra megjelent az Európánál.

Elizabeth Gilberttel a modern Itáliába utazhatunk, míg Charles Fitzroy a múltba kalauzol bennünket, a Reneszánsz Firenze napi öt forintból lapjain, mely segít alaposan felkészülni egy időutazásra, ám az itt szerzett információk egy későbbi, valódi firenzei út során is jól jöhetnek. 😉A könyv a Scolar Kiadónál jelent meg korábban, antikváriumokban érdemes ezt is keresni.

Ha inkább magyar szerzőkre szavaznánk, akkor is van miből választani.

A Palatinus Kiadónak volt egy nagyszerű novellaválogatás sorozata, és 2018-ban egy online antikváriumban fedeztem fel a Nyári mulatságok - Magyar írók novellái a nyaralásról c. kötetet, melyet éppen újraolvasok. Ismert és kevésbé (Kosztolányi Dezső, Mikszáth Kálmán, Jókai Mór, Heltai Jenő, Móricz Zsigmond, Rákosi Viktor, Bertha Bulcsú, Kemény Simon, stb.) ismert hazai szerzők humoros, elgondolkodtató, nosztalgikus, romantikus és állatos írásait olvashatjuk benne, így nagy valószínűséggel mindenki talál benne legalább egy kedvencet. Talán még ma is van belőle valamelyik antikváriumban.

Nem maradhatnak ki Fekete István klasszikusai sem, itt a Tüskevár és folytatása, a Téli berek. Utóbbit annak idején én is a nyári kánikulában olvastam. A Móra Kiadó pedig gondoskodik róla, hogy folyamatosan beszerezhetőek legyenek.

Szerb Antal klasszikusában, az Utas és holdvilágban Velencébe utazhatunk (ez több kiadásban is beszerezhető), míg Nemes Nagy Ágnessel (és Lengyel Balázzsal, ill. egy erdélyi út során Polcz Alaine-nel és Mészöly Miklóssal) Európában és Amerikában kalandozunk a Magyarul és világul-ban. Annak idején nagyon szerettem ezt a könyvet, amely 2014 óta nem került újra kiadásra, így antikváriumokban érdemes keresni.

Márai Sándor regényében a háború utáni Nápolyba utazunk, a San Gennaro vérében, és megtudjuk, mit is jelent a helyiek számára a csoda, ill. az Európa elrablásában az öreg kontinensen járunk, és tesszük ezt is máraisan, azaz alaposan elgondolkodunk közben.

A San Gennaro vére 2024-ben ismét megjelent a Helikonnál, míg az Európa elrablása antikváriumokban kapható.

Végül, de nem utolsósorban, Szabó Magdával utazhatunk Észak-Európába, Oroszországba, Németországba, Angliába és Olaszországba is, a Hullámok kergetésében, amely egyszerre elgondolkodtató és a humort, az öniróniát sem mellőzi. A Jaffa Kiadó újabb kiadásában beszerezhető, ill. elolvasható online, a DIÁ-n is.

Ez az én listám, ami természetesen bármikor bővíthető. Te mit viszel Magaddal a tengeripartodra? 😎

(Amikor a legutóbbi polctakarítás közben felfedeztem a bejegyzésindító idézetet A szegények iskolája belső fülén, elkezdtem röhögni, mert biztos vagyok benne, hogy minden Enneagram-szakértő felsikítana ezt olvasva. 😁)

Alaposan megvizsgáltam a különböző személyiségtípusaim és az asztrológiai képletem, és a következőre jutottam:

Én vagyok a legérzékenyebb, legintuitívabb, legspirituálisabb, legempatikusabb, legmélyebben érző, legmegnemértettebb (INFJ, Halak Nap Skorpió Holddal, utóbbi egy négyesfogat Stellium része), legritkább és legkülönlegesebb (Enneagram sx/sxo4), legmagnetikusabb és legkarizmatikusabb (a már említett Skorpió Stellium és az Oroszlán aszcendesem a maga 5 fokával) unikornis az egész világon, aki mindezt a Vízöntő Merkúrjával a 7. és a Jupiter Bakjával a 6. házban még szavakba is tudja önteni! 🦄🦄🦄🦄🦄🦄

Tehát, kedves Olvasó, figyelmet kérek, és Mindenki álljon fel és tapsoljon meg! 👏👏👏👏👏👏

És mégsem teszem.

2022 tavasza óta tudom, hogy szuperérzékeny vagyok, és ahogy sokak számára, számomra is pozitívum és megnyugtató volt a felismerés, hogy ez nem egy betegség, mások is vannak és voltak, akik ilyenek, egyszerűen csak másként működöm, mint a legtöbb ember, és van néhány dolog, amire fontos, hogy figyeljek.

Mostanában azonban azt látom, hogy szuperérzékenynek lenni már nem csupán egy állapot, hanem egyfajta kiválasztottság, privilégium lett, ami bizonyos dolgok alól akár felmentést is ad.

Tény, hogy engem is elszomorít, amikor az empátia hiányával találkozom, és már 2011-ben kitaláltuk a VIP Zárt Osztály gondolatát (akkor még nem a szuperérzékenység kapcsán), ahová csak bizonyos embereket engednénk be. 😁Ez adta az ötletet ehhez a bejegyzéshez is, melybe minimális politikát is viszek ezúttal.

Nézzük meg, hogyan érhetjük el, hogy Magyarországon megkapjuk a nekünk járó privilégiumokat, melyek a szuperérzékenységünk miatt egyértelműen megilletnek bennünket:

Köztudott, hogy a kormány tervei között szerepel, hogy új vonatokat vásároljanak a régiek helyett. Nos, akkor mi pedig kérjük az illetékes miniszterektől a következőket:

minden egyes településen, Budapesttől - Tahófalváig (ezt Maggie Carpentertől tanultam az Oltári nőből, mert mi senkiről sem feledkezünk meg), minden áldott nap a megszokott napi járatokkal (legyen szó buszról, vonatról, metróról, villamosról, troliról, bármiről) egy időben induljon egy másik, csak és kizárólag szuperérzékenyeknek.

Ezek a járművek kapjanak megkülönböztető színt is, amely csak és kizárólag valamilyen megnyugtató szín és annak árnyalata lehet (zsályazöld, halvány rózsaszín vagy pasztellila, esetleg égkék), alacsony padlósok és elektromosok legyenek (itt a buszokra gondolok), hogy könnyen felszállhassunk rájuk és a lehető leghalkabbak legyenek utazás közben. Természetesen a sofőr is csak szuperérzékeny lehet, aki, ha zenét hallgat is útközben, az csak és kizárólag a megfelelő, idegrendszert nyugtató frekvenciájú lehet, semmi apró zaj, nehogy bárki is mikrotraumát szenvedjen, míg elér A-ból B-be.

A kisebb üzletektől kezdve a nagy bevásárlóközpontokig megszokott, hogy szól a rádió (saját vagy valamelyik nagyobb állomás, ahol óránként negatív híreket is bemondanak). Nos, a Covid alatti idősek sávjához hasonlóan legyen külön idősáv szuperérzékenyeknek, azonban az lenne az optimális, ha az üzletbe érkezésemkor azonnal kikapcsolnák a rádiót, az még jobb lenne, ha a járatokon használt nyugtató frekvenciájú zenére váltanának és a nem szuperérzékeny vásárlók csapot-papot otthagyva (a táskájukat természetesen magukkal vihetik, csak a bolti kosarat hagyják bent), elhagynák az üzletet, és miután kiléptem az ajtón (mindegy, hogy csak pár dolgot vettem vagy akár negyven percet töltöttem bent) térhetnének csak vissza.

Ezeket természetesen uniós szinten, majd globálisan is elfogadottá tennénk.

Most pedig szálljunk le egy kicsit a pihe-puha, fodros szélű bárányfelhőnkről, mielőtt az óriásira nőtt spirituális egónk rántana le bennünket.

"Te leckéztetsz engem? - kérded. - Magadat már megleckéztetted, meg is javultál, ugye? Ezért van időd mások javítgatására?" Nem vagyok olyan
elvetemült, hogy betegen gyógyításra vállalkozzam, de mintha ugyanabban a betegségben feküdnék, megbeszélem veled a közös bajt, és közlöm az orvosságot. Úgy hallgass hát rám, mintha benső énemmel társalognék. Bebocsátlak magányomba, és füled hallatára vitatkozom önmagammal.
Seneca: Erkölcsi levelek XXVII.

Éveken át én is a saját múltbeli sebeimre építettem az identitásom, én voltam a szegény - meg nem értett - kislány, a blog miatt is sokat nyafogtam korábban, ezek a bejegyzések ugyanúgy megtalálhatóak most is. Aztán egyszer csak elkezdtem magamba nézni, és észrevenni olyan dolgokat, amik fölött korábban a mártírkodásommal és a nyafogásommal elsiklottam.

Megtanultam, hogy a régi sebeim begyógyíthatóak, ami igaz, hogy egyénenként változó hosszúságú folyamat, és bármilyen fájdalmas is, sokkal jobb belevágni, mint továbbra is az önsajnálat leple mögé bújni.

Ha még mindig a meg nem értett szegény kis hópehelyként vagy felsőbbrendű különcként tekintenék magamra, azzal csak elidegeníteném magam másoktól, akár olyanoktól is, akik el tudnak fogadni olyannak, amilyen vagyok. Mert rájöttem, hogy mindig voltak ilyen emberek az életemben.

Az érzékenységem pedig valóban jár bizonyos előnyökkel, azonban van, amiben mások jobbak nálam, és ezek fejlesztésében segíthetünk egymásnak. Olyan ez, mint amikor az egyikünk jó egyik tantárgyból, a másik meg a másikból. Azért, mert neki az nehezebben megy, nem lenézem, hanem segítek neki megérteni, ahogy ő is segít nekem.

Éveken át buszoztam naponta, amikor semmilyen kütyüm (hordozható CD-, mp3-lejátszó) nem volt. Nem egyszer vagy egy könyvet vagy magazint olvastam, esetleg még átolvastam valamit valamelyik füzetemből vagy tankönyvemből, mialatt szólt a rádió és a többiek is beszélgettek, nyüzsögtek. Csak jóval később volt már ott a telefonom és a fülhallgató, hogy ezeket kiszűrhessem.

Túléltem, ahogyan sokan mások is, a tanteremben folyamatosan pislogó neoncsövet, és több napot töltöttem egy kórteremben öt másik emberrel, akik közül többnek sokkal nagyobb fájdalmai voltak, mint nekem. Volt, aki naponta morfiumot kért, nekem elég volt egy prózai fájdalomcsillapító tabletta.

A tömegközlekedés és az üzletek megreformálása helyett vannak egyszerűbb módszerek is a túléléshez.

Velem is előfordul, hogy amikor fáj valamim és/vagy túlingerelt vagyok, pufogok miatta, mert tudom, hogy ezzel is tudatosítom a dolgot, és segít levezetni a gőzt. Ezekre az esetekre pedig ott vannak a legegyszerűbb módszerek: csoki (vagy csokis zab- vagy rizskása, keksz a magnéziumtartalma miatt), fejfájás esetén a hajmosás nálam csodát tesz, és a friss levegő, ha végre kimegyek. A digitális detoxról már nem is beszélve.

Mert ebben teljesen egyetértek az egyik legismertebb szuperérzékennyel, Frida Kahlóval, akiről köztudott, hogy nem kímélte az élet: Lépésről lépésre valóban képesek vagyunk megoldani a problémáinkat és túlélni. Legyen szó a tömegközlekedésről, a bevásárlásról vagy az életünk bármely területéről. A nap végén, vagy akár néhány év, esetleg évtized távlatából pedig meglepődve tapasztaljuk, mennyi mindent kibírtunk.

Képek: Unsplash - Ante Hamersmit, Pinterest

Miután beláttam, hogy azon a szombaton képtelen vagyok klasszikus szépirodalmat olvasni, hallgattam a megérzésemre, és újra Poirot egyik történetét választottam, melyet egyébként is terveztem újraolvasni.

Hercule Poirot egyik reggel felfedezi, hogy Miss Lemon, a titkárnők gyöngye (akire bármikor számíthat, hiszen ugyanolyan precíz, mint a detektív, ráadásul sosem beteg) három(!) hibát is ejtett egy levélben! Ám ahelyett, hogy megdorgálná, Poirot meglepődik, és érdeklődéssel fordul alkalmazottja felé.

Kiderül, hogy Miss Lemonnak van egy nővére, aki évekig Szingapúrban élt a férjével, aki néhány éve elhunyt, és Mrs. Hubbard visszatért Angliába. A hölgy jelenleg egy diákszállót vezet, ahol az elmúlt időszakban különös dolgok történtek.

Teljesen összefüggéstelen dolgok tűntek el (természetesen a nagy Hercule Poirot szerint ezek is összekapcsolhatók, és egy nagyszerű játékot is ajánl ehhez 😉), ill. kerültek elő szétvagdalva vagy egyben.

Poirot behunyta a szemét. Lelki szemével kaleidoszkópot látott, nem többet, nem kevesebbet. Szétvagdosott sálak és hátizsákok darabkáit, szakácskönyveket, rúzsokat, fürdősókat, neveket, furcsa diákok rögtönzött arcképvázlatait, összefüggéstelenül, alaktalanul. Emberek és események keringtek a térben. De Poirot nagyon jól tudta, hogy valahol, valahogy összefüggenek... a kérdés az, hogy hol kezdje...

A detektív szeretne találkozni Mrs. Hubbaddal, majd a szállóba is ellátogat.

Feltételezem, hogy legtöbben a diákszálló alatt egy kollégium-szerű épületre asszociálunk, ahol egyetemisták és főiskolások élnek. Nos, itt dolgozó fiatalok is akadnak, akik számára ez megfizethetőbb, mint egy albérlet.

Akad köztük, aki a kórházban, ill. annak gyógyszertárában, és van, aki egy szépségszalonban dolgozik, ill. számos különböző kultúrából érkezett külföldit is találunk, aki Londonban tanul.

A diákok számára pedig Mrs. Hubbard olyan, mintha a pótmamájuk lenne, így többen Mamának szólítják. A tulajdonost, Mrs. Nicoletist ellenben nem szívelik. Utóbbi hölgy jobban aggódik az intézménye hírneve, mint a lakói miatt.

Poirot él a gyanúperrel, hogy a látszólag összefüggéstelen tárgyak és események (pl. villanykörték és egy fél pár cipő eltűnése) mögött valami sötét dolog rejtőzik, és ő a rendőrséghez fordulna, mielőtt nagyobb baj történik.

- Vigyázzak? Mire vigyázzak?
- Bár tudnám - mondta Hercule Poirot.

Meg is érkezik Sharpe felügyelő, aki Poirot-val ellentétben nem híve a pszichologizálásnak, unja a sanyarú gyerekkorok történetét hallani (mintha csak a legtöbb embert személyesítené meg, akik nem hajlandóak tudomásul venni, hogy a gyerekkori események bizony nagyon is személyiségformálóak), így máshogy közelítené meg a történteket.

Szerencsére Poirot részvételének nagyon is örül a nyomozás során, mivel már ismeri a detektívet, aki ezúttal is felgöngyölíti a szálakat, főleg, miután az első halálesettel szembesülnek.

Mivel épp csökkent agykapacitású állapotomban olvastam, mostanáig vártam a bejegyzéssel, és ebben a pillanatban villant be, hogy Agatha Christie ismét megmutatta a zsenialitását az 1955-ben megjelent regényében.

Ma már klasszikusnak számít, hogy egy épületben vagy helyen (pl. egy szigeten) összezárjunk különböző (habitusú, nemzetiségű, foglalkozású stb.) embereket (gondoljunk csak a mindenféle valóságshow-kra, amiknek épp ez a lényegük vagy a Masterchefre (amely szintén gasztro-reality), amikor a két csapat külső helyszínen főz), és biztosak lehetünk benne, hogy előbb-utóbb valami történni fog. (Persze, ez már ismerős az 1939-ben megjelent Tíz kicsi négerből (nekem ezzel a rasszista címmel van meg, az eredeti: And Then There Were None) is.) A különböző habitusú és jelen esetben kultúrából érkezők között kialakul valami. Megnyugtatok Mindenkit, szó sincs idegengyűlöletről a regényben, csak a külföldiek tisztában vannak a saját történelmükkel és származásukkal. Utóbbi kapcsán elég, ha csak arra gondolunk, hogy Poirot is mindig tisztázza, hogy ő belga, nem francia.

- Ugyan már! - mérgelődött Mrs. Hubbard. - Nem hiszek ezekben a babonás ostobaságokban. Itt csak valami hétköznapi lény okoz másoknak kellemetlenséget. Ez van, és semmi több.
Sally szája még szélesebb vigyorra szaladt.
- A hangsúly - mondta - a hétköznapin van. Az az érzésem, hogy ebben a házban van valaki, aki egyáltalán nem hétköznapi.

Poirot ebben a történetben is hű marad önmagához, és van egy nagyon vicces rész, melyben egy olyan oldaláról mutatkozik be, amit eddig talán nem ismertünk. Mert Poirot-nak humora is van. Annyit elárulok, hogy köze van ahhoz, hogy új hobbiként hátizsákokat boncol. 😁😂

Ki gondolná, hogy egy levélben ejtett három hiba egy rejtélyes bűntényhez vezethet? Poirot ebben egy pillanatig sem kételkedik, és a kis szürke agysejtjei most sem hagyják cserben, miközben nemcsak számos érdekes személyiséggel találkozunk, hanem akár új információkkal is gyarapodhatunk, hála a krimi királynőjének a gyógyszerészetben szerzett tapasztalatainak.

- Nahát, Poirot! A középkorban minden bizonnyal máglyán végezte volna. Honnan a csudából tudja azt, amit tud?

Elárulom: a woo woo-ból. 😉

Agatha Christie: Gyilkosság a diákszállóban

Eredeti cím: Hickory Dickory Dock

Fordította: Sarlós Zsuzsa

244 oldal

Európa Kiadó, 2012

Kép: Unsplash - Alexander Jawfox

Fordította: Gáspár Endre

Tudom, enyém a tér és idő legjava és engem soha meg nem mértek és meg nem fognak mérni.

Örök vándorúton vagyok én (jöjjenek és hallják mindenek!)

Jelvényeim esőálló köpeny, jó cipők és egy erdőben nyesett bot,

Egy barátom sem ül kényelmesen székemben,

Nincs székem, nincs templomom, nincs filozófiám,

Senkit sem viszek az ebédlőasztalhoz, könyvtárba vagy a tőzsdére,

Hanem férfit és nőt egyaránt egy dombra viszek,

Balkezemmel szorosan átfogva derekadat,

Jobbommal kontinensek tájaira és országutakra mutatok.

Sem én, sem más nem járhat helyetted ezen az úton,

Neked magadnak kell rajta járni.

Nincsen messze, lábadügyébe esik,

Talán születésed óta rajta éltél és nem is tudtad,

Talán mindenütt ott van, vízen és szárazon,

Vedd a cókmókodat, édes fiam, én is veszem az enyémet és nosza előre,

Csodálatos városokat és szabad népeket látunk majd utunkban.

Ha elfáradsz, add mind a két batyut és nyugtasd kezeidet csípőmön,

És kellő időben majd visszaadod nekem a kölcsönt,

Mert ha elindultunk, nem pihenünk meg többé.

Ma pitymallat előtt felmásztam egy dombra és néztem a nyüzsgő eget,

És így szóltam lelkemhez: Ha magunkba foglaljuk mindezen világokat és minden

bennünk lévőnek gyönyörét és tudását, teltek és elégedettek leszünk akkor?

És lelkem így szólt: Nem, csak azért hágunk a magasba, hogy elhagyjuk és túlnan folytassuk.

Te is kérdezel engem s én hallom szavad,

Azt felelem, hogy nem felelhetek, magadnak kell rájönnöd.

Ülj le kissé, édes fiam,

Ihol kétszersült étkül és tej italul,

De mihelyt elalszol és felfrissülsz finom ruháidban, megcsókollak búcsúzóul és kinyitom neked az ajtót.

Elég soká álmodtál megvetendő álmokat,

Most lemosom a csipát szemeidről,

Hozzá kell szoknod a fény és életed minden pillanatának káprázatához.

Soká gázoltál félénken a vízben, a parti palánkba kapaszkodva,

Most azt akarom, hogy merész úszó légy,

Ugorj a tenger kellős közepébe, bukkanj fel újra, bólints oda hozzám, kiálts és nevetve rázd le fejedről a vizet.

Vers: Babelmatrix

Kép: Unsplash - Andri Wyss

Ki látott már olyat, hogy egy asszonynak két férje van egyszerre?

Flor asszonynak bizony két férje van, ráadásul egyik a másiknak szöges ellentéte.

Bahiában járunk a karnevál idején, amikor egy vasárnap reggel tragédia keveredik az ünneplésbe: hirtelen összeesik és meghal a fiatal és - látszólag - életerős, táncosnőnek öltözött Vadinho, akit a környéken mindenki ismer. Vadinho nagy szerencsejátékos és szoknyavadász volt, mellette pedig hét éve a Zamat és Művészet Főzőiskola tanárának, Flor asszonynak a férje, aki így egyedül marad.

Hogy éljen Vadinho nélkül? Fojtogatja a magány, vergődik a ködben, hánykolódik az áradatban, hogyan hágja át a reménytelen vágyakozás küszöbét? Hogy találja meg újra a napfényt, a nappali melegséget, a hajnali szellőt, az esti fuvallatokat és az ég csillagait, az emberi arcokat? Nem, Vadinho nélkül nem élhetett, s akkor felidézte őt a szomorúság ködében, kacagásával és érzelmi viharaikkal, mindig meglepő világával.

A környékbeliek szerint végre megnyugodhat Flor, hiszen a megrögzött szerencsejátékos férje - aki papíron hivatalnok volt, ám a legtöbb idejét a helyi szerencsebarlangokban töltötte -, melynek költségeit a felesége pénzéből fedezte, mostantól ugyanúgy élhet, mint más tisztességes ember. Elvégre Flor asszony feddhetetlen, aki nem olyan férjet érdemelt, mint az elhunyt. Csakhogy ők nem úgy ismerték Vadinhót, mint Flor.

Azonban ne szaladjunk ennyire előre, ahogyan Jorge Amado sem teszi, hiszen a temetést követően ismerjük meg az előzményeket: Flor és Vadinho megismerkedését, a családi körülményeiket, majd a házasságuk hét évét.

Flor három testvér (egy bátyja és egy nővére van) közül a legfiatalabb, és az édesanyját, Rozilda asszonyt nyugodtan nevezhetném a XX. századi Mrs. Bennetnek, ugyanis a gyermekei révén szeretne feltörni, magasabb körökbe emelkedni, ha már a férje révén nem sikerült, aki ráadásul meg is halt. Csakhogy előbb a fiában, majd az idősebb, később pedig a kisebbik lányában csalódik, akik mind keresztülhúzzák a számításait, ezért a mások életének megkeserítése mellett a pletykálkodásban leli örömét, és még a türelmes Flor is örül, amikor Rozilda asszony végre távozik (a fiával és a menyével él). Egyedül Vadinho csipkelődik az anyósával, akit Rozilda asszony nagyon nem szível.

Ahogy telnek-múlnak a hónapok Vadinho halála után, a környékbeli jósnő, Dinorá asszony a kristálygömbjében egyszer csak megpillant egy diplomás, doktori gyűrűs negyvenes férfit, aki Flor asszony második férje lehet. Vajon ki ez a titokzatos és igencsak jó parti? A szomszédasszonyok és a komaasszonyok találgatásba kezdenek, majd fény derül a leendő férj kilétére is, és a házasság is megköttetik.

Így végre Rozilda asszony álma is valóra válik, hiszen az új veje az előző szöges ellentéte: diplomás, megfontolt, magas körökben forog, rendszerető és eszébe sem jut, hogy a pénzét szerencsejátékra költse, és Floron kívül más nő sem érdekli. Kész főnyeremény!

- Ha akarja, nem marad sokáig özvegy... - jósolta Dinorá asszony, aki, ha a más életéről volt szó, valami hatodik érzékkel, jóstehetséggel, valami látnoki képességgel rendelkezett. Egyébként a házánál (amit egy spanyol komtur hagyott rá örökül) Dinorá asszony díszruhában és révületben kártyát vetett, és a jövőt fürkészte egy varázsgömb segítségével.
Miért nem áll elő soha egyikük se, hogy Vadinhónak valami jó cselekedetéről adjon hírt, töprengett Flor asszony. Utóvégre az elmondhatatlan szélhámoskodás közepette néha elsősorban kedvességről, nagylelkűségről, igazságosságról, szeretetről tanúskodtak a tettei. Akkor miért csak a gonoszság mértékével mérték Vadinhót, miért csak a megszólás mérlegén latolgatták? ez különben mindig is így volt. Amíg Vadinho élt, egymásnak adták a kilincset a pletykafészkek, mohón szállították a kellemetlen újságokat, hogy meggyötörjék vele azt az istenadta Flor asszonyt, aki derék és jóravaló férjet érdemelne, jó bánásmódra, tiszteletre tarthatna számot.

Úgy tűnik, Flor igazán irigylésre méltó asszony lett, ekkor azonban újra felbukkan Vadinho, és alaposan felkavarja a felesége csendes életét és másokét is.

Jorge Amado regénye igazi színes-szagos, brazil hangulatú olvasmány, azonban nem szappanopera. A hétköznapi események mellett természetfölöttieknek is szemtanúi leszünk, megismerjük a bahiai mindennapokat, az ott élők kicsinyességeit, álmait, vágyait, hiedelmeit és az ablaktündér (annyira jó és találó ez a szó) Magnólia asszonyt. Jól megférnek itt a különböző bőrszínű és nemzetiségű (amerikai, portugál, olasz, spanyol, argentin) emberek egyaránt, bár apró kulturális és világnézeti eltérések azért itt is előfordulnak.

Tehát, szó sincs szappanoperáról, és ha egy kicsit nyitottabb szemmel olvasunk, felfedezhetjük, hogy ez a regény sokkal több egy szórakoztató, a brazil mindennapokat bemutató történetnél, melynek minden pillanata úgy történt, ahogy azt a szerző elénk tárja. Csakhogy a felszín alatt ennél sokkal több rejtőzik, ami akár az Olvasót is elgondolkodtathatja, mert sokszor bizony a látszat csal, és nem minden és mindenki olyan, amilyennek gondoljuk.

Flor asszony nem akart hasonlítgatni, nem akart látni semmit, csak élni akarta az életét. Végre olyan az élete, hogy jó modorú emberek veszik körül, örömteli, tisztes élet. Hagyják már őt békében! Azelőtt a részvétükkel, a sopánkodásukkal nyaggatták, megesett a szívük a sorsán. Most meg ki nem fogynak a dicshimnuszból, hogy milyen szépen egymásra találtak a férjével, milyen szerencsés gondolat ez a házasság, és milyen boldogan él ez a példás házaspár.

Egy biztos, akár elgondolkodunk közben, akár nem, Jorge Amado garantáltan nem hagy bennünket unatkozni olvasás közben.

Két érdekesség, amit olvasás közben felfedeztem:

Jézus is Enneagram 4 volt 😉. A történetben felbukkan Valami (ez a vezetéknevére utal, amit senki sem tud) Eduardo, akit a rosszlányok Krisztusurunkként ismernek elkínzott arca és aszottsága miatt. Tudom, érdekes a párhuzam, azonban Jézus is egy félretipizált 4 valójában.

Ha már 4:

(...) mit adjunk valami kifinomult ízlésű, finnyás, igényes vendégnek, egyszóval egy ínyencnek, aki valami finom falatot, különleges csemegét kíván, ami egészen elüt a közönségestől.

Na, ugye?! 😁 Elárulom, hogy itt Flor asszony mocsári teknőst ajánl, akit nagyon brutális módon készít el 🙈🙊, így a teknős maradjon inkább a mocsárban, és én is beérem a prózai vajas kenyérrel inkább.

- Csak azt sajnálom, hogy anyuka nem látja ezt... El se hinné, hogy itt ülünk a kormánnyal...
Vadinho nevetett, hamiskásan, ahogy szokott:
- Vén szipirtyó az anyád - mondta -, nem tudja, hogy csak a szerelem és a barátság ér valamit az életben. A többi semmiség, hívság, fabatkát se ér...

Jorge Amado: Flor asszony két férje

Eredeti cím: Dona Flor i seus dois maridos

Fordította: Benyhe János

708 oldal

Európa Kiadó, 2008

Vers hétfőn

Vers hétfőn

Szuperérzékenység

Szuperérzékenység

Enneagram

Enneagram

Önismeret

Önismeret

INFJ

INFJ

Művészet

Művészet

Krimi

Krimi

Dráma

Dráma

Mottó

.

Aki keres...

.

Dömötör Adrienne - Van egy hely, a színpad...

Andrea

Itt is megtalálsz

Népszerűek a héten

Bejegyzések

Szerzők

Műfajok, egyebek

Kiadók

Hozzászólások

Híres ember

Ország, város

Nemzetiség szerint

Személyiségtípusok

Sorozatok

Vers hétfőn

Vers hétfőn

Szuperérzékenység

Szuperérzékenység

Enneagram

Enneagram

Önismeret

Önismeret

INFJ

INFJ

Művészet

Művészet

Krimi

Krimi

Dráma

Dráma

Mottó

.

Aki keres...

.

Dömötör Adrienne - Van egy hely, a színpad...

Andrea

Itt is megtalálsz

Népszerűek a héten

Bejegyzések

Szerzők

Műfajok, egyebek

Kiadók

Hozzászólások

Híres ember

Ország, város

Nemzetiség szerint

Személyiségtípusok

Sorozatok

Feliratkozás