Amikor a saját kihívásomhoz kerestem erre a hónapra könyvet, eredetileg Kazuo Ishigurótól A dombok halvány képét akartam választani a rövidsége miatt, ám eszembe jutott, hogy komoly témájú, és most valami mást szeretnék. Sütő András könyve pedig sokkal rövidebb, de a könnyedség erre sem jellemző. Sőt!
A bejegyzés cselekményleírást tartalmaz!!!
FIGYELEM! FELNŐTT TARTALOM!
Megnéztem az NMHH honlapján, mely tartalmakat sorolnak a kiskorúak számára károsak közé: olyan információ, amely súlyosan károsíthatja a kiskorúak szellemi, lelki, erkölcsi vagy fizikai fejlődését, különösen azáltal, hogy meghatározó eleme az erőszak, illetve a szexualitás közvetlen, naturális ábrázolása.
A törvény az internetes tartalmakra vonatkozik, én pedig nem vagyok jogász, de kitettem a figyelmeztetést a bejegyzéshez, ugyanis a könyv fülszövegében Sütő András arra kéri a szülőket, hogy a gyerekükkel/gyerekeikkel együtt olvassák, mivel közös üzenetet hordoz, mely mindannyiuknak való. Arról már nem is beszélve, hogy a kötet végén is találunk egy fülszöveg-félét, mely szerint: hasznára válik minden gyermeknek a könyv olvasása.
Hogy ezt a Móra Kiadó 1982-ben, majd 1984-ben hogy gondolta, nem tudom. De mindjárt minden világos lesz.
Egy napon így szólt anyám:– Írhatnál rólunk is valami könyvet.– Nocsak! – néztem szavai után, majd tréfára fogván a dolgot, azt kérdeztem boltos módra: milyen könyv legyen az, vidám-e vagy szomorúságos?– Igaz legyen – mondta.
Sebestyén Márta elmondásából úgy értelmeztem, hogy a Gyermekkorom tükörcserepeiben Sütő András a gyermekkorát idézi fel hosszabb-rövidebb történetek segítségével. Ezt ígéri a szerző is a könyv elején, én pedig lelkesen vágtam bele az olvasásába.
Az első két írás (Biztató és Holt-tenger) tetszett is, melyek valóban róla, ill. Erdélyről szóltak, aztán a Kék álhalált olvasva elvesztettem a fonalat.
A történet egyes szám első személyben egy kisbaba a születését meséli el, aki karácsony első napján déli tizenkét órakor született, és kéken, ráadásul nem sírt fel, így kétszeresen is megijesztette a családot. A dolgot már csak tetézte, hogy kis súllyal jött a világra.
Mindenki kétségbe esett, és igyekezett valamit kitalálni, vagy éppen menekülni.
Majd egy hirtelen váltással az apa, Szilveszter Sándor veszi fel az elbeszélés fonalát, és meséli tovább, kihez rohant, aztán újra a gyerek narrál, és kiderül, hogy az édesanyja Bálintnak, Bálintkának szólítja. Eddig azt hittem, Sütő Andrásról szól a történet, és később meg is néztem, ő még véletlenül sem karácsonykor született, és a szüleit sem úgy hívták, mint az elbeszélésben szereplőket. Itt már gyanakodni kezdtem.
A Piros bölcső az ég peremén c. írásból megtudtam, hogy a szerző gyerekkorában a többiekkel lakodalmast játszott, méghozzá nem is akárhogy:
Rigmusban kínáltuk egymást, és kinek-kinek választott felesége volt, aki hamisítatlan óbégatással hajtogatta az örök asszonyi kérelmet:- Gyere haza, Mihály, mert részeg vagy.- Hallgass, asszony, mert megcsaplak!Néha meg is csapta. Ilyenkor az "asszony" éktelen jajgatózásba kezdett, fel és alá furkorászva a sánc partján.Az asszony a taslit, nyaklevest, farba billentést vagy kontyon legyintést aszerint kapta, hogy választott férjének ki volt az eszményképe... "Én úgy agyabugyálom, mint János bátyám!" "Én csak visszakézből, hogy ne kéküljön." Voltak persze példás magaviseletűek is: "Az asszonyt szeretni kell; az asszony semmitől sem hal meg, csak attól, ha nem szeretik." Ezt is az egyik eszménykép, a rajongó csizmadia mondotta.
Hát nem csodálatos? Játsszunk, gyerekek családon belüli erőszakost!
A java pedig csak ezután következett!
Az Egy csupor zsír az egyik óesztendő éjszakáját meséli el, amikor a szülők templomba mentek este, otthon pedig a Nagyapó zavarta ágyba a négy gyereket, akik elől szigorúan eldugták a csuprot, melyben egyujjnyi zsír volt, hogy másnap ezzel főzzenek valamit.
Miután a gyerekek a lyukas pokróc alá az ágyba kerültek, Nagyapó is lefeküdt, ám éberen aludt. Később felkelt, hogy elengedje a kutyát, mire az egyik fiú is kipattant az ágyból, hogy megszerezze a zsírt.
Nagyapó nem akar káromkodni, mert karácsonykor úrvacsorát vett, ezért olyan szépeket mond a fiúknak, mint: kifordítalak a bőrötökből vagy eltöröm a lábad/derekad. Miután bejön, és meglátja az egyik unokát a csuporral, az - ekkor gyerek - írót úgy nyakon vágja, hogy neki esik a tálasnak, majd az előbbi fiú fejét veri agyba-főbe.
A dulakodásban Nagyapó elcsúszik - és milyen a gyerek? természetesen magát okolja -, az unokák azonnal odamennek hozzá.
Ugye, milyen gyönyörű leírása a családon belüli erőszaknak, a gyermekbántalmazásnak? Míg ezt olvastam, arra gondoltam, vajon a Nagyapónak milyen gyerekkora lehetett, ha így bánik az unokáival? Itt látszanak meg a feldolgozatlan és megoldatlan traumák, ahogy a bántalmazottból (mert biztosan nagyapó is kapott annak idején) bántalmazó lesz. Orvos-Tóth Noémi és minden, családi traumával foglalkozó szakember elrettentő példaként ajánlhatná ezt az írást az emberek figyelmébe.
Az pedig, hogy káromkodik-e valaki, vagy sem, nem annak függvénye, hogy úrvacsorát vett-e, hanem az önfegyelemé, hogy képes-e uralkodni az indulatain.
És ez még nem minden! Mert ezt két újabb, erőszakkal és gyermekbántalmazással és -kizsákmányolással teli történet követte. Ezeket inkább már nem részletezem, legyen elég annyi, hogy az egyik történet főszereplője egy kisfiú, a másiké pedig egy tehetséges kislány.
Sütő András édesanyja is jó eséllyel pályázhatott volna Az Év Anyja címre, mivel istenátkának nevezi a fiát. Vajon ő a drága Nagyapó lánya?
Hogy teljes legyen a kép, nem maradhatott ki a nemi erőszak kísérlete sem.
Az nem derül ki, a szerző ekkor hány éves, csupán azt tudjuk, hogy kamasz, és volt egy, a többieknél két évvel idősebb és fejlettebb lány, Erzsi az iskolában, aki mindig késve érkezett, mivel félt a bikától, de sosem hiányzott. Hazafelé pedig a fiúk elől menekült:
Ahonnan viszont tanítás végeztével D. Jóska és társai elől menekült haza a tanyára ugyanoly kétségbeesetten.De Jóska fogadást kötött, hogy Erzsi lányságának, törik-szakad, "vérét veszi"; a fogadásban több volt az utánzat, mint a valóságosan tiszta szándék; katonaság előtt álló bátyja menyecskékhez járt, s kalandjait galambászás közben a templom padlásán mesélgette nekünk. Úgy néztünk föl rá, mint az apostolok a Názáretire.
Kíváncsi vagyok, vajon a báty történeteinek mennyi volt a valóságalapja és mennyi a fantázia, amit ő szőtt bele? Ne feledjük, ő is érezhette magát nagyfiúnak a kiskölykök közt, hiszen felnéztek rá és bármit beadhatott nekik.
Jóska ezen felbuzdulva mindennap, tanítás után, Erzsi nyomába eredt. Miért nem volt senki, aki megvédte volna Erzsit? Bár a lány korábban indult, és néha volt, aki segített neki az úton és elhajtotta a fiúkat, de falun vagyunk, ahol mindenki mindent tud!
Ezt a videót a fentebbi feleségverőknek és a Jóska- és a bátyja-féléknek küldöm:
Ezek mellett szerencsére akadt néhány olvasható és pozitív történet is, ill. a kötet végén az immár nagyapa Sütő András mesél el egyet saját unokájáról és magáról.
A könyvben számos, Erdélyben készült fényképet is találunk az író kommentárjával, azonban ezek sem logikusan kerültek a kötetbe. Pl. az egyik tragikus eset után, van egy fotó az íróról, amikor a Bethlen-kollégiumba került, és ennek a történetét csak sok-sok oldallal később ismerjük meg.
Nem tudom, a könyv megszületésében milyen szerepe volt Sütő Andrásnak, mert a kötetet Ablonczy László válogatta és szerkesztette a szerző műveiből. Az biztos, hogy a logikát többször is mellőzte, utalva a fentiekre.
Arra rájöttem, hogy Ablonczy László célja az lett volna, hogy a '80-as években a magyar gyerekek is ismerjék meg az erdélyi nyelv és táj szépségeit, csak ezt - véleményem szerint - nem sikerült megvalósítani. Igen, megismerjük Sütő András és más gyerekek szegény és szörnyű gyermekkorát, miközben a nők és a gyerekek ellen elkövetett verbális és fizikai bántalmazást és a gyerekek kizsákmányolását népszerűsítjük! Sőt, teljesen természetesnek vesszük. Úgy emlékszem, a gyerekkori mesekönyveimben is volt korhatár-jelzés (pl. Hat éven felülieknek!), de ebben véletlenül sincs ilyen, sőt, kifejezetten gyerekeknek ajánlják. Gratulálok.
Ezek után a könyv címe helyesen Gyermekkorom tragikus és toxikus tükörcserepei lenne, és azt kívánom, bár egyetlen szava se lenne igaz. Lehet, hogy Ishiguro regényével jobban jártam volna.
Annak örülök, hogy sikerült távol tartanom magamtól a borzalmakat, nem vettem át őket, csak megfigyelőként olvastam a történeteket, de már akkor elhatároztam, hogy nem tartom meg a könyvet. Eljött az a pillanat, hogy ezt írjam egy bejegyzésem végére: senkinek nem ajánlom, hogy elolvassa ezt a könyvet.
Tudom, hogy nem minden csillámpóni és szivárvány, de azt hiszem, egy darabig nem szeretnék semmit sem olvasni a szerzőtől. Sebestyén Mártát pedig nem a könyvajánlói miatt szeretem.
Sütő András: Gyermekkorom tükörcserepei
113 oldal
Móra Kiadó, 1982
Bejegyzések
