Csalóka a cím, ugyanis akad 1-2 még februárban megjelenő könyv is, amit nem hagyhattam ki.
Most rendhagyó módon egymás mellé pakoltam a borítókat és a főbb adatokat. Kattintással nagyítható ;).
Rögtön itt van négy Agatha Christie:
A Bertram szálló borítója szerintem gyönyörűséges lett,mondom én, aki mindenféle hímezett-hámozott párnát, terítőt és egyebet utál. Ő az egyik kivétel, aki erősíti a szabályt, mert Miss Marple ezen története a Libriben és a Lírában már kapható, de a többi boltba is napokon belül megérkezik.
A Gyilkosvadászat korábban Gloriett a hullának címen jelent meg, melyben Poirot egy kerti ünnepélyen történt gyilkosság ügyében nyomoz.
Elvileg ez a regény február utolsó napján kerül a boltokba.
Aztán itt Az ABC-gyilkosságok, ami az első AC-m volt, rögtön egy Poirot-történetet sikerült kifognom, és azóta is rajongó vagyok. A történetről csak annyit - aki esetleg nem ismeri -, hogy Poirot névtelen levelet kap egy gyilkostól, aki az ABC kezdőbetűinek megfelelően választja ki áldozatát és a tett helyszínét is közli is a detektívvel.
Várható megjelenés: március 7.
A hét számlap rejtélyében sem Miss Marple, sem Monsieur Poirot nem bukkan fel, helyettük Lord Catterham lánya, Batyu jár utána egy apja kastélyában elkövetett, de rosszul végződött csínynek.
Várható megjelenés: március 9.
A római kém Kr. u. 64-ben játszódik, középpontjában a nem éppen épelméjű Nero (igen, 4 éven keresztül számtalanszor elhangzott, hogy röviden kell ejteni a nevét) császár, nevelője: Seneca és egy kém áll.
Kíváncsi vagyok, mennyi a történet valóságalapja, mindenesetre nem hangzik rosszul.
Várható megjelenés: március 1.
A Messzire fuss, soká maradj! szerzője valójában egy középkorral foglalkozó hölgy, akinek krimijében Párizsban egyszer csak patkánytetemek és négyesre emlékeztető keresztek jelennek meg az ajtókon. A szálakat végül Adamsberg felügyelő göngyölíti fel.
A kötet egyébként az Európa egy újabb életmű sorozatának első darabja, mely korábban már más borítóval megjelent náluk.
Várható megjelenés: március 5.
Még nem olvastam Akunyintól sem semmit :$, de A cár könyvtára cím már eleve nem hangzik rosszul. Ráadásul ez is egy sorozat első darabja. A főhős a korábban megismert Fandorin unokája, Nicholas Fandorine, aki családja után nyomoz, hamarosan azonban az életére törnek.
Kezdek egyre inkább szimpatizálni a könyvvel.
Várható megjelenés: március 7., de 19-et is láttam már.
Az elefánt vándorútja is két éve már ugyanezzel a borítóval megjelent - onnan tudom, mert néhányszor megcsodáltam a kirakatban, de végül nem vettem meg. Állítólag nem ez Saramago legjobb regénye (még nem olvastam tőle semmit, így nem tudok nyilatkozni). Főszereplője egy elefánt, amelyet a XVI. században III. János portugál király küld nászajándékba az osztrák Miksa főhercegnek.
Várható megjelenés: március 14.
Frissítés: három újabb könyvvel gyarapodott a rovat:
Most rendhagyó módon egymás mellé pakoltam a borítókat és a főbb adatokat. Kattintással nagyítható ;).
Rögtön itt van négy Agatha Christie:
A Bertram szálló borítója szerintem gyönyörűséges lett,
A Gyilkosvadászat korábban Gloriett a hullának címen jelent meg, melyben Poirot egy kerti ünnepélyen történt gyilkosság ügyében nyomoz.
Elvileg ez a regény február utolsó napján kerül a boltokba.
Aztán itt Az ABC-gyilkosságok, ami az első AC-m volt, rögtön egy Poirot-történetet sikerült kifognom, és azóta is rajongó vagyok. A történetről csak annyit - aki esetleg nem ismeri -, hogy Poirot névtelen levelet kap egy gyilkostól, aki az ABC kezdőbetűinek megfelelően választja ki áldozatát és a tett helyszínét is közli is a detektívvel.
Várható megjelenés: március 7.
A hét számlap rejtélyében sem Miss Marple, sem Monsieur Poirot nem bukkan fel, helyettük Lord Catterham lánya, Batyu jár utána egy apja kastélyában elkövetett, de rosszul végződött csínynek.
Várható megjelenés: március 9.
A római kém Kr. u. 64-ben játszódik, középpontjában a nem éppen épelméjű Nero (igen, 4 éven keresztül számtalanszor elhangzott, hogy röviden kell ejteni a nevét) császár, nevelője: Seneca és egy kém áll.
Kíváncsi vagyok, mennyi a történet valóságalapja, mindenesetre nem hangzik rosszul.
Várható megjelenés: március 1.
A Messzire fuss, soká maradj! szerzője valójában egy középkorral foglalkozó hölgy, akinek krimijében Párizsban egyszer csak patkánytetemek és négyesre emlékeztető keresztek jelennek meg az ajtókon. A szálakat végül Adamsberg felügyelő göngyölíti fel.
A kötet egyébként az Európa egy újabb életmű sorozatának első darabja, mely korábban már más borítóval megjelent náluk.
Várható megjelenés: március 5.
Még nem olvastam Akunyintól sem semmit :$, de A cár könyvtára cím már eleve nem hangzik rosszul. Ráadásul ez is egy sorozat első darabja. A főhős a korábban megismert Fandorin unokája, Nicholas Fandorine, aki családja után nyomoz, hamarosan azonban az életére törnek.
Várható megjelenés: március 7., de 19-et is láttam már.
Az elefánt vándorútja is két éve már ugyanezzel a borítóval megjelent - onnan tudom, mert néhányszor megcsodáltam a kirakatban, de végül nem vettem meg. Állítólag nem ez Saramago legjobb regénye (még nem olvastam tőle semmit, így nem tudok nyilatkozni). Főszereplője egy elefánt, amelyet a XVI. században III. János portugál király küld nászajándékba az osztrák Miksa főhercegnek.
Várható megjelenés: március 14.
Frissítés: három újabb könyvvel gyarapodott a rovat:
Anne Bronte regénye sokáig beszerezhetetlen volt, de néhány nap múlva ismét a boltokba kerül. Hm, és milyen szép a borítója ;).
A Cartaphilus jóvoltából Dickensszel utazhatunk a korabeli Londonba, a tervek szerint március 22-től.
Az I. P. C. Könyvek egy újabb szépséges borítójú könyvet jelentet meg, egyedül a tartalma miatt vagyok szkeptikus. Bár még nem olvastam egyetlen könyvüket sem, de másoktól hallottam, hogy akadnak sántító részek a könyveikben. Mindenesetre ebben a regényben Jane Austen nyomoz majd és az ismertetőben Columbóhoz hasonlítják. Hát...
A könyvet Fazekas Eszter fordította és már több webáruházban is rendelhető.