Az Aranysárkányban Kosztolányi ismét visszatért Sárszegre, és azon belül is a gimnázium falai közé. Május elsején, egy gyönyörű tavaszi napon, amikor az időjárás már a nyári arcát mutatja, a diákok egy aranyszínű sárkányt reptetnek. A nyolcadik osztály az osztályozó vizsgára és az érettségire készül. Osztályfőnökük, Novák Antal, számtan és fizika szakos tanár,az elmúlt évek alatt igyekezett megnyerni diákjai szimpátiáját, de mindezt csak a jó tanulóknál, Ebeczky Dezsőnél (az osztály strébere) és Glück Lacinál érte el. A többiek csak nevetnek rajta, ahogy az öreg Tálas Bélán is, aki a történelemtanár.
De nem csak az osztályával nem boldogul Novák. Tizenhat éves lánya, Hilda nevelése sem egyszerű az özvegyember számára. Hilda és Novák egyik tanítványa, Csajkás Tibor jó ideje találkozgat. Mostanában főleg titokban, mégis a nyílt utcán, mintha csak összefutottak volna. Egyetlen segítőjük akad, Flóri néni, aki Hilda anyjának volt barátnője, ám a szigorú apa nem szíveli az asszonyt.
Többnyire nem élt semmi fogással. A ravaszság egyik legjobb módja az, hogy nem ravaszkodunk, csak azt közöljük, amit akarunk, hogy megtörténjék, könnyedén, félvállról, hogy ne lássék a szándékunk.
Ahogy közeledik az érettségi, egyre inkább összecsapnak a hullámok az osztály kiváló atlétája, Liszner Vili feje fölött is. Vilinek sehogy sem megy a fejébe a tananyag, hiába fogadott mellé megértő édesapja házitanítót Glück Laci személyében, és hiába küld ajándékokat a tanároknak, erőfeszítései nem mindig járnak sikerrel.
Mindez bőven bonyodalom forrása lehet, de van még a regényben asztaltáncoltatás is, és Liszner Vili két bukott diák, az adóhivatalban dolgozó Próféta és a patikussegéd, Bélus segítségével bosszút forral.
Gyűlölték az iskolát. Szívesen fölgyújtották volna, lerombolták volna, a földdel egyenlővé téve, mint Marius Carthagót, sóval hintve talaját, hogy többé ne nőjenek ki falai. Mi mindent nem kívántak ők a gimnáziumnak, melyről tanárjaik oly édeskedő szeretettel beszéltek, a tanintézetnek s a tanintézet kebelének is, melyből az embert ki szokás zárni. Szavakba nem tudták foglalni azt a dühöt, félelmet, türelmetlenséget, mely lüktetett bennük.
(...)
Végre az utolsó huszonnégy órában teljes erővel jelentkezett a szurkolás, az az érzés, mely lámpalázból, szédülésből, fejfájásból, oldalnyilallásból, émelygésből, hascsikarásból tevődik össze. Ismerték már régebbről. Latin-, görög-, számtan-, fizikaórák előtt kaptak belőle kis adagokat. Akkor hamar elmúlt. Most állandóvá vált, percről percre növekedett, a végtelenig és lehetetlenig. Jaj, semmit se tudok. Jaj, beteget jelentek. Jaj, el se megyek. Közben pedig mormolták magukban a tananyag valami jelentéktelen részét.
Amint ilyen állapotban szédelegtek a városban, csodálkoztak azon, hogy künn az utcán semmi se változott. Liszner bácsi kinyitotta, becsukta boltját, emberek fölkeltek, lefeküdtek. Tanárok tűntek föl a vendéglő előtt, s bementek villásreggelizni. Nekik minden évben van érettségijük, semmi okuk, hogy ne mulassanak. Mit is tudtak ők az ifjúság gyötrelméről. Azt mondogatták nekik, hogy a fiatalság az egyetlen kincs, az öregkorral jönnek a szenvedések, betegségek. A diákok azonban irigyelték őket. Mennyire utálták már a szép ifjúságot, mely sehol se kap tiszteletet, becsülést, mindenütt lenézik, kisemmizik, mindig előre köszön és vár: megvetik akkor, ha szegény, nem kell a pénze akkor, ha gazdag. Még a pincérek is kiküldik őket a kávéházból, bármily borravalót adnak, s később följelentik a tanároknak. Inkább csúzos vénséget, kopasz fejet, epekövet, mint ezt a boldogságot. Tiszteletet, becsülést, elég a szép fiatalságból, mely csupa kín és megaláztatás. Azért várták oly türelmetlenül, hogy végre-valahára elmúljon.
Jó volt olvasni a nyolcadikosok mindennapjairól, a tanáraik ellen elkövetett csínyekről (hiszen, melyik osztály nem követett el valamit egyik-másik tanára ellen?), az érettségi előtti izgalmakról. Ugyanakkor ott lengett valami baljós, szomorú hangulat is, melynek árnya lassanként lepte be a fejezeteket.
Novák Antal bár szaktekintélynek számít a maga területén, mégis rendkívül magányos. A munkáját feladatnak tekinti: a tananyagot bele kell tömnie a tanulók fejébe, akikre nem is emberekként, hanem szinte kísérleti nyulakként tekint. Akkor végzi jól a munkáját, ha mindenki jól tanul, ha egy rossz tanulóval hozza össze a sor - amilyen Liszner Vili -, kudarcként éli meg és ezt ki is vetíti rá: megszégyeníti. A lányával is csak látszólag boldogul, a latintanár Fóris ki nem állhatja, a szertárba, a kísérletei közé menekül. Egyedül az unokatestvére, a pártában maradt, csendes Pepikével boldogul, aki szükség esetén nélkülözhetetlen a sárszegiek számára, egyébként pedig szinte teljesen észrevétlen.
A regény másik kulcspontját a szereplők közti félreértések alkotják, és ahol félreértés van, ott a bonyodalom sem marad el.
A szavak ostobák, semmit se fejeznek ki. Bármily becsületes szándékkal mondjuk, gyakran akaratlan gúny, kaján sértés lappang bennük.
Az egyszerű gimnáziumi hétköznapokról szóló regény fokozatosan válik lélektanivá. Egyre fontosabb szerepet kap a szereplők vívódása, gondolatai. Kosztolányi most is zseniális: nagyszerű emberismeretről tesz bizonyságot, és az emberek máig sem változtak. Ahogyan a média sem: nyugodt szívvel sárba tipornak bárkit. (Most örülök, hogy nem lettem tanár.)
Bizonyos kiadásokról csak óvatosan gyűjtsünk információt, mert nem egyszer tapasztaltam, hogy valamelyik webáruház a könyv ismertetőjében lelőtte a poént, ahogy nem egyszer egy-két olvasó is, aki megosztotta mellette a véleményét.
A filmről: egyideje már én is azok közé tartozom, akik nem esnek neki egy-egy adaptációnak, ha a kockáin nem oldalról oldalról az eredeti változatát látom. Így vagyok Ranódy László filmjével is, ami a regény zanzásított változata. Nem rossz, de mindenképpen érdemes elolvasni az eredeti művet, mert Kosztolányi sok mindent másképp látott (és gondolt), mint Ranódy László.
A teljes film megnézhető a Youtube-on.
Kosztolányi Dezső: Aranysárkány
In: Kosztolányi Dezső összes regényei
624 oldal (281 - 464. o.)
Szukits Kiadó, 2003
3700 Ft
A regény a MEK-ban
Bejegyzések
