Immáron a harmadik hétnél tartunk és valószínűleg ez lesz az egyetlen olyan hét, ahol mind a négy témát kivesézem, ráadásul egy bejegyzésben, úgyhogy ez most nagyon hosszú lesz 😎.
Kezdjük is azzal, hogy miért írok könyves blogot? Van-e hatása az olvasásra a blogoknak?
Mi alapján értékelek egy könyvet?
Általában az első 100 oldalon szokott eldőlni a dolog. Kivételt képeznek az ennél rövidebb vagy éppen 100 oldalas könyvek persze. Már régebben is megfigyeltem, ha az első néhány oldalon nem kap el a gépszíj, nem ragad magával, akkor az első 100 oldal után általában fordul a kocka, gyorsabban is haladok vele és - viszonylag - gyorsan befalom. Talán az értékeléseknél valahol a tudat legmélyebb bugyraiból előköszönnek a száz évvel ezelőtti irodalomórák hatásai.
Nagyon fontos a stílus, ahogy említettem, mennyire ragad magával, bennem van-e, hogy úgy olvasnám már, vajon mi fog történni.
A történelmi tárgyú regényeknél alapvető, hogy hiteles legyen a történet, ne keveredjen Gizike a gőzekével, a faszekér meg a simogatással (utóbbi amolyan olasz humor magyarul 😆). Ha egy író/szerző történelmi regényírásra adja a fejét, nézzen utána a kornak, ne keveredjenek össze a különböző századok. Ezért szeretem, ha a regény végén, az utolsó oldalakon megnevezik a felhasznált forrásokat, de ha mégsem, a szerző az első fejezet előtt tájékoztat arról, hogy XY fiktív szereplő, és fontos, hogy ne legyen erőltetett a dolog. Ezeknél a könyveknél mindig megy a jegyzetelgetés cetlire vagy csak a fejemben, és mielőtt megírom a véleményt róluk, utánanézek az adott kornak, személynek, hogy mennyi igaz a történetből. Már nem tudom hol verték ezt belém, mindenesetre ilyenkor jól jön. Elvégre melyikünk örül annak, ha fals információt kap?
Régóta vesszőparipám a helyesírás, és ha egy könyvben csak úgy hemzsegnek a helyesírási hibák, abba bizony belekötök, nem beszélve arról, ha nagyon magyartalanul sikerül egy-egy fordítás, attól is a falra tudok mászni.
Mi alapján választom ki a következő olvasmányomat?
Sok-sok évvel ezelőtt egyszerű volt a válasz: a kötelezők előnyben voltak, ill., ami megtetszett a könyvtárban, azt elhoztam, és a legtöbbet el is olvastam.
Évekkel később, amikor besokalltam a szakirodalomtól, szétnéztem itthon, mi van a polcon; a hangulatomtól függően levettem a könyvet és elolvastam. Az utóbbi egy évben azonban nagyon elkanászodtam. Régebben egyszerre csak egy regényt olvastam, jelen állás szerint ötöt. Az elmúlt időben nálam is megjelentek a recenziós könyvek, így őket értelemszerűen szintén előbbre vettem. A Molyon gombamód szaporodnak az események, most kb. 40 eseményhez csatlakoztam, és ezeknél teljesíteni kell, min. 1 könyvet el kell olvasni az adott témához/műfajhoz kapcsolódóan vagy szerzőtől. Mondanom sem kell, hogy szinte az összesre feljelentkeztem, mert "ehhez úgyis van könyvem; ó, ezt/tőle már régóta el akartam olvasni." Az eseményfüggőség persze rossz hatással is tud lenni, mert volt egy rövid időszakom, amikor iszonyatosan lassan haladtam mindennel. Szóval, döntő szerepük van az eseményeknek, ill. a Molytársaknak. Ha valaki nagyon jót ír valamiről, ami nálam is régóta vár a sorára, akkor rá tud beszélni és előrébb kerül.
Nemrégiben kölcsönkaptam néhány könyvet, így végre illő lenne elolvasni őket.
Néha rám jön az 5 perc, hogy ezt vagy azt úgy elolvasnám már, olyankor ott motoszkál bennem a kisördög, és előbb-utóbb le is kerül az adott könyv a polcról. De továbbra is meghatározó a hangulatom, ill. ha valahova megyek, belefér-e az adott könyv a táskámba.
Aki bírja még, annak örömhír, hogy az utolsó témához érkeztünk a héten, a filmadaptációkhoz.
Ahogy már sokan írták, először erősen ajánlott a regénnyel megismerkedni, és csak utána megnézni a filmet. Természetesen ezt nem mindig sikerül kivitelezni. Az egyik kedvenc filmem a Veszedelmes viszonyok, amit legalább kétszer láttam, mire megvettem, majd elolvastam a regényt, és nem csalódtam. Egyetlen egy apró momentumot hagytak ki a filmből, úgyhogy Mindenkinek ajánlom.
A másik film, amit megemlítenék, az a Napsütötte Toszkána, ahol a film szintén köszönőviszonyban sincs a regénnyel.
Ha már 2011 - Az Anna Karenina Éve, akkor meg kell említenem, hogy a Sophie Marceau-s filmváltozat nem a legjobban sikerült, a Molyon már megtárgyaltuk, milyen sok fontos dolgot kihagytak belőle!!! Tessék előbb a könyvet elolvasni, akkor is ha hosszú!!!
A bejegyzésben szereplő képeket, ahol nem jeleztem, a weheartit oldalán találtam.
Kezdjük is azzal, hogy miért írok könyves blogot? Van-e hatása az olvasásra a blogoknak?
Míg az elmúlt néhány évben az iskolapadot koptattam, eltűntek a kötelező olvasmányok, helyette beléptek a mindenféle szakirodalmi tárgyú könyvek, és mivel mindig is rengeteg dolog érdekelt meg nagy irodalomrajongó voltam, amiről a volt csoporttársaim tudtak is, így tavaly útjára indult a blog. Persze előtte megnéztem néhány másikat, és eszembe jutott, hogy miért ne vágjak bele? Leginkább azzal a céllal indult, hogy az egykori csoporttársak tudják, most éppen mit olvasok. Annak idején is állandó téma volt, hogy mit olvasol, miről szól? Hamarosan rájöttem, hogy éppen ők azok, akik a továbbiakban nem fogják olvasni, viszont a blognak köszönhetően nagyon sok embert megismertem, jó részüket személyesen is, és miattuk, miattatok megéri 😘. Azt hiszem, egy bloggerinának nem kell nagyobb elismerés, mint amikor valaki azt írja, hogy olvasta az irományomat X könyvről és felcsigázta, várólistára tette, esetleg amint akciós lesz valahol, beszerzi. Aztán amikor elolvasta, megint értesít, hogy nagyon tetszett neki :).
Mások blogjait olvasgatva látom, hogy nem csekély hatása van egy-egy könyves blognak az olvasásra, mert egy-egy bejegyzés sokat segíthet, hogy mit olvasson vagy ne olvasson valaki. Már tudom, kik azok, akikkel hasonló az ízlésünk (beleértve a nem blogoló Molyokat is), és ha nekik tetszett valami, az valószínűleg nekem is fog; ha nem, akkor messziről kerüljem inkább.
Mások blogjait olvasgatva látom, hogy nem csekély hatása van egy-egy könyves blognak az olvasásra, mert egy-egy bejegyzés sokat segíthet, hogy mit olvasson vagy ne olvasson valaki. Már tudom, kik azok, akikkel hasonló az ízlésünk (beleértve a nem blogoló Molyokat is), és ha nekik tetszett valami, az valószínűleg nekem is fog; ha nem, akkor messziről kerüljem inkább.
Mi alapján értékelek egy könyvet?
Általában az első 100 oldalon szokott eldőlni a dolog. Kivételt képeznek az ennél rövidebb vagy éppen 100 oldalas könyvek persze. Már régebben is megfigyeltem, ha az első néhány oldalon nem kap el a gépszíj, nem ragad magával, akkor az első 100 oldal után általában fordul a kocka, gyorsabban is haladok vele és - viszonylag - gyorsan befalom. Talán az értékeléseknél valahol a tudat legmélyebb bugyraiból előköszönnek a száz évvel ezelőtti irodalomórák hatásai.
Nagyon fontos a stílus, ahogy említettem, mennyire ragad magával, bennem van-e, hogy úgy olvasnám már, vajon mi fog történni.
A történelmi tárgyú regényeknél alapvető, hogy hiteles legyen a történet, ne keveredjen Gizike a gőzekével, a faszekér meg a simogatással (utóbbi amolyan olasz humor magyarul 😆). Ha egy író/szerző történelmi regényírásra adja a fejét, nézzen utána a kornak, ne keveredjenek össze a különböző századok. Ezért szeretem, ha a regény végén, az utolsó oldalakon megnevezik a felhasznált forrásokat, de ha mégsem, a szerző az első fejezet előtt tájékoztat arról, hogy XY fiktív szereplő, és fontos, hogy ne legyen erőltetett a dolog. Ezeknél a könyveknél mindig megy a jegyzetelgetés cetlire vagy csak a fejemben, és mielőtt megírom a véleményt róluk, utánanézek az adott kornak, személynek, hogy mennyi igaz a történetből. Már nem tudom hol verték ezt belém, mindenesetre ilyenkor jól jön. Elvégre melyikünk örül annak, ha fals információt kap?
Régóta vesszőparipám a helyesírás, és ha egy könyvben csak úgy hemzsegnek a helyesírási hibák, abba bizony belekötök, nem beszélve arról, ha nagyon magyartalanul sikerül egy-egy fordítás, attól is a falra tudok mászni.
Mi alapján választom ki a következő olvasmányomat?
Sok-sok évvel ezelőtt egyszerű volt a válasz: a kötelezők előnyben voltak, ill., ami megtetszett a könyvtárban, azt elhoztam, és a legtöbbet el is olvastam.
Évekkel később, amikor besokalltam a szakirodalomtól, szétnéztem itthon, mi van a polcon; a hangulatomtól függően levettem a könyvet és elolvastam. Az utóbbi egy évben azonban nagyon elkanászodtam. Régebben egyszerre csak egy regényt olvastam, jelen állás szerint ötöt. Az elmúlt időben nálam is megjelentek a recenziós könyvek, így őket értelemszerűen szintén előbbre vettem. A Molyon gombamód szaporodnak az események, most kb. 40 eseményhez csatlakoztam, és ezeknél teljesíteni kell, min. 1 könyvet el kell olvasni az adott témához/műfajhoz kapcsolódóan vagy szerzőtől. Mondanom sem kell, hogy szinte az összesre feljelentkeztem, mert "ehhez úgyis van könyvem; ó, ezt/tőle már régóta el akartam olvasni." Az eseményfüggőség persze rossz hatással is tud lenni, mert volt egy rövid időszakom, amikor iszonyatosan lassan haladtam mindennel. Szóval, döntő szerepük van az eseményeknek, ill. a Molytársaknak. Ha valaki nagyon jót ír valamiről, ami nálam is régóta vár a sorára, akkor rá tud beszélni és előrébb kerül.
Nemrégiben kölcsönkaptam néhány könyvet, így végre illő lenne elolvasni őket.
Néha rám jön az 5 perc, hogy ezt vagy azt úgy elolvasnám már, olyankor ott motoszkál bennem a kisördög, és előbb-utóbb le is kerül az adott könyv a polcról. De továbbra is meghatározó a hangulatom, ill. ha valahova megyek, belefér-e az adott könyv a táskámba.
Aki bírja még, annak örömhír, hogy az utolsó témához érkeztünk a héten, a filmadaptációkhoz.
Ahogy már sokan írták, először erősen ajánlott a regénnyel megismerkedni, és csak utána megnézni a filmet. Természetesen ezt nem mindig sikerül kivitelezni. Az egyik kedvenc filmem a Veszedelmes viszonyok, amit legalább kétszer láttam, mire megvettem, majd elolvastam a regényt, és nem csalódtam. Egyetlen egy apró momentumot hagytak ki a filmből, úgyhogy Mindenkinek ajánlom.
Szintén többen említették a BBC klasszikusát, a Büszkeség és balítéletet. Amikor az Üvöltő szeleket vettem, volt egy 50 körüli hölgy a könyvesboltban, aki azt mondta, hogy az Üvöltő szelek is jó, de a Büszkeség és balítéletet mindig megnézi a Duna TV-ben. Akkor ráhagytam, mert nem ismertem a könyvet, sem a sorozatot, de a létezéséről már tudtam. Erre a következő évben ott vigyorgott a kötelezők listáján, vagy ez, vagy az Értelem és érzelem.
Győzött a kíváncsiságom, és azóta is az egyik kedvenc könyvem. Hamarosan tervezem is a sokadik újraolvasást.
Nem maradhat ki az Abigél sem, elvégre ezen a sorozaton nőttem fel, ahogyan nagyon sokan a korosztályomból.
Győzött a kíváncsiságom, és azóta is az egyik kedvenc könyvem. Hamarosan tervezem is a sokadik újraolvasást.
Nem maradhat ki az Abigél sem, elvégre ezen a sorozaton nőttem fel, ahogyan nagyon sokan a korosztályomból.
Ill. egy romantikusnak egyáltalán nem mondható, mégis remek filmadaptáció, a Harcosok klubja.
A legpocsékabb adaptáció szerintem is a 2005-ben Keira Knightley főszereplésével készült Büszkeség és balítélet. A kedves rendező ugyanis még a regényt sem olvasta (!!!), ami mindent megmagyaráz. Matthew MacFayden pedig egy csigafiú, és nem Mr. Darcy!
A legpocsékabb adaptáció szerintem is a 2005-ben Keira Knightley főszereplésével készült Büszkeség és balítélet. A kedves rendező ugyanis még a regényt sem olvasta (!!!), ami mindent megmagyaráz. Matthew MacFayden pedig egy csigafiú, és nem Mr. Darcy!
 |
| Forrás: allmoviephoto.com |
A másik film, amit megemlítenék, az a Napsütötte Toszkána, ahol a film szintén köszönőviszonyban sincs a regénnyel.
Ha már 2011 - Az Anna Karenina Éve, akkor meg kell említenem, hogy a Sophie Marceau-s filmváltozat nem a legjobban sikerült, a Molyon már megtárgyaltuk, milyen sok fontos dolgot kihagytak belőle!!! Tessék előbb a könyvet elolvasni, akkor is ha hosszú!!!
A bejegyzésben szereplő képeket, ahol nem jeleztem, a weheartit oldalán találtam.
Bejegyzések
