Könyvörömök

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Anne. Összes bejegyzés megjelenítése

Immáron több, mint tíz és fél éve, hogy csatlakoztam az Anne-rajongók népes táborához. Gyerekkoromban és később a tévésorozatot néztem meg, a könyvvel csak 2013 tavaszán ismerkedtem meg (persze, tudtam, hogy létezik), és azonnal elvarázsolt Anne Shirley világa.

A Netflix legutóbbi adaptációjának csak az első részét láttam, már magam sem tudom, miért nem néztem tovább. Természetesen, ettől függetlenül, lehet, jól sikerültek azok a részek is.

Eddig kb. háromszor olvastam a sorozat első kötetét, és mindig jókat derültem vagy éppen elszomorodtam, sőt elpityeredtem bizonyos részein.

Milyen igaz, hogy ami aktuálisan jelen van a saját világunkban, amire koncentrálunk, az egyre inkább feltűnik az olvasmányainkban, ill. az életünk más területein is.

Ugyanis a mostani olvasás során végre leesett a tantusz: Lucy Maud Montgomery regénye nemcsak egy cserfes, okos és élénk képzelőerővel megáldott árva, hanem egy szuperérzékeny gyerek története! Saját magamról másfél éve tudom, hogy szuperérzékeny vagyok, és a regény egyik fejezetében az írónő tökéletesen leírja mindezt - 1908-ban.

A kanadai Prince Edward-sziget, Avonlea nevű falujában él két testvér: Marilla és Matthew Cuthbert, akik már nem annyira fiatalok, ezért úgy döntenek, örökbe fogadnak egy kisfiút, aki segít majd nekik a gazdaságban.

Egy júniusi délutánon, Matthew ünneplő ruhában el is indul a vasútállomásra, melynek - a falu minden lakóját és minden eseményét figyelemmel kísérő - Mrs. Rachel Lynde is szemtanúja az ablakából, aki nem tudja, mire vélni a dolgot.

Át is siet barátnőjéhez, és alaposan megdöbben azon, amit tőle hall. Mrs. Rachel ugyanis egyáltalán nem helyesli Cuthberték tervét, és ezt nem is rejti véka alá.

Az állomásra érve Matthew-t is meglepetés éri: a várva várt fiú helyett egy tizenegy éves, vörös hajú kislány várja kint, mivel ott tágabb tere nyílik a képzeletnek. Már alkonyodik, ezért - az egyéb rendkívül félénk - Matthew úgy dönt, hazaviszi a kislányt - majd Marilla megmondja, mi legyen a sorsa - , akinek útközben be nem áll a szája, azonnal elvarázsolja a táj szépsége, és új ismerőse is szívesen hallgatja a csacsogását.

Marilla már nincs úgy elragadtatva, mint a testvére, és a legszívesebben azonnal visszaküldené a gyermeket. Miután megismeri a történetét, mégis megtartja, és ezennel kezdetét veszi Anne nevelése, melyhez Mrs. Rachelnek is van néhány keresetlen szava.

Anne hamarosan barátnőre talál a vele egyidős Diana Barryben és később másokkal is összebarátkozik, beiratkozik a vasárnapi iskolába, majd megkezdi az iskolai tanulmányait is. Sajátos beszéde, élénk képzelőereje, örök optimizmusa új színt visz az eddig sivár és unalmas mindennapokba. Igaz, hogy mindezek, ráadásul a segítőkészsége miatt is többször bajba kerül, ám igyekszik tanulni a hibáiból.

Bizonyos fokig nehéz ezt a gyereket megérteni. De azért azt hiszem, mégis rendes ember lesz belőle. Így vagy úgy, egy biztos: az a hely, ahol ő tartózkodik, sosem lesz unalmas.

Öröm és bánat, rokon lelkek, szeretet és utálat (Anne bizonyos kijelentése az egyik iskolanap után másnak is Elizabeth Bennetet juttatta az eszébe?), sikerek és kudarcok tanúi lehetünk.

A regény elején egy kislányt ismerünk meg, majd öt évvel később egy ifjú hölgytől köszönünk el az utolsó oldalakon.

Figyelem! Cselekményleírás következik!

Nagyon szeretem Szűr-Szabó Katalin fordításait, de most nagyon furcsálltam, hogy Matthew és Marilla többször is, sőt, Mrs. Lynde is furcsa/különös kis jószágnak nevezik Anne-t. Megkerestem az eredeti szövegben, és ott egyszer sem szerepel a jószág szó. Erről mindig a mikroökonómia előadások jutnak eszembe, amikor valamelyik terméket (amit a fogyasztó megvásárol) neveztük jószágnak. Tudom, hogy a három szereplő közül egyik sem iskolázott és művelt, de talán szerencsésebb lett volna teremtésnek fordítani. A jószágról még a haszonállatok ugranak be, ill. amikor régebben filcből varrogattam, a műveimet hívtam így (a blogban is használtam akkoriban ezt a szót rájuk).

Megértem, hogy Marilla, mivel nem ment férjhez, így saját gyereke sem született, sokáig nem tudta, milyen gyereket nevelni, így teljesen átéreztem és megértettem Anne érzéseit vele kapcsolatban. Milyen megdöbbentő azt olvasni egy tizenegy éves gyerektől, hogy ő eddig senkinek sem kellett! Hogy őt eddig senki sem szerette! És azt, hogy eddig csak könyörületből fogadták be azok az asszonyok, akiknél korábban élt, de ők is csak kihasználták, hogy a saját gyerekeikre vigyázzon! Ez a kislány másra sem vágyik, mint hogy valaki végre őt is elfogadja és szeresse olyannak, amilyen (hogy rendkívüli képzelőereje van, hogy fellengzősen beszél, hogy szeretne puffos ujjú ruhát és sok-sok rokon lelket, és szeretné, ha nem vörös lenne a haja és a szeplőinek is búcsút mondhatna).

- Ó, Diana - csapta össze a kezét Anne -, hát valóban szeretsz engem?
- Hát persze, hogy szeretlek. Nem tudtad?
- Nem - sóhajtott fel Anne a szíve mélyéből. - Hogy kedvelsz, azt persze sejtettem, de sosem reméltem, hogy szeretni fogsz. Hogy is remélhettem volna, amikor soha senki nem szeretett még, amióta az eszemet tudom! Nem hittem volna, Diana, hogy bárki is szeretni tudna. Ó, minő boldogság! Ez a fénysugár világítja majd be azt a sötétben vezető utat, amelyen tőled elszakítva, egyedül kell majd járnom, Diana.

Mindezért pedig nagyon hálás és nagyon meg akar felelni az elvárásoknak.

Itt is nagyon magamra ismertem, és feltételezem, hogy más szuperérzékeny társaim is ilyenek voltak, vagy még most is ilyenek. Anne azért is akar a legjobb tanuló lenni, mert akkor Marilla és Matthew milyen büszke lesz rá! Drága Anne, ne miattuk, magad miatt tanulj, és légy magadra is nyugodtan büszke, ha sikerül valamit elérned.

És ha azon gondolkodsz, hogy jó ember vagy-e, akkor megnyugtathatod magad, hogy a válasz igen, mert a rossz embereknek eszük ágába sem jut ezen eltöprengeni (ezt én is nemrég tanultam meg).

Marilla azonnal látja, hogy Anne más, mint a többi gyerek, így különösen nagy kihívást jelent a kislány érzékenysége az ő józanságával szemben. Épp ezért, bár ő is tudatában van, és később be is vallja Anne-nek, korábban is nyugodtan bátran kimutathatná az érzéseit és jobb lett volna, ha nem bírálta volna folyamatosan, amiért ilyen.

Marilla hűvös tárgyilagossággal fogadta a falrengető hírt: - Mrs. Allan mondta is, hogy sorban meghívja a vasárnapi iskola tanulóit uzsonnára. Emiatt igazán kár ekkora hűhót csapni. Megtanulhatnád már higgadtabban fogadni az eseményeket, gyermekem.
De ehhez Anne-nek más bőrbe kellett volna bújnia. Mint "szellem és harmat és tűz" alkotása, minden örömöt és fájdalmat ezerszer mélyebben élt át. Ezzel Marilla is tisztában volt, sőt nyugtalankodott is miatta; tudta, hogy ez a szenvedélyes lélek nehezen viseli majd el az élet hullámhegyeit és -völgyeit, mert nem értette meg, hogy az így szerzett gyönyörűség érzete kárpótolja majd a kislányt az elszenvedett csalódásokért. Marilla ezért kötelességének tartotta, hogy nyugodt kiegyensúlyozottságra szoktassa Anne-t, ami éppoly lehetetlen feladatnak bizonyult, mintha a patak vizén táncoló napsugarat próbálta volna mozdulatlanságra kárhoztatni. (...) Marilla már-már le is mondott arról, hogy ezt a kis lelencet valaha is a kislányok gyöngyévé formálja, illedelmes és tartózkodó modorú és magaviseletű gyermekké nevelje. És ha valaki azt állítja, hogy jobban is szereti Anne-t ilyennek, meg lett volna lepve.

Anne mássága még Mrs. Rachelt is meglepi, pedig ő tíz gyereket nevelt fel. Ez azért volt számomra meglepő, mert a világon kb. minden ötödik ember (a teljes népesség 15-20%-a) - nemtől függetlenül - szuperérzékeny, tehát Mrs. Lynde-nek is jó eséllyel két ilyen gyereke is született. Hogy nem vette észre?

Van egy olyan sanda gyanúm, hogy Matthew félénkségének is az érzékenysége lehet az oka. Bár a legjobban minden nőnemű emberi lénytől tart, de Anne-nel azonnal megtalálja a közös hangot, és a kislány is felismeri benne a rokon lelket.

Amikor kb. tizenkét éves lehettem, az egyik barátnőm (ő egy évvel idősebb nálam) anyukája kölcsön akarta adni a könyvet, de - nem tudom, miért - visszautasítottam. Nem tudom, ha annak idején mégis elolvastam volna, mennyire ismertem volna magamra Anne-ben. Mióta először olvastam, majd újra és újra elővettem a sorozat valamelyik részét, éreztem, hogy rokon lelkek vagyunk, de egészen mostanáig tartott, míg a Miért?-re választ kaptam.

Talán több a rokon lélek a világon, mint ahogy valamikor gondoltam. Milyen csodás, hogy ennyi van belőlük!

Kedves Olvasó, ha Te is szuperérzékeny vagy, most már tudod, hogy ebben sem vagy egyedül. Ha pedig a környezetedben van ilyen személy, vagy nem tudsz róla, de hallottad már ezt a fogalmat, akkor Anne történetén keresztül talán sikerül egy kicsit jobban megérteni.

Köszönöm, Lucy Maud Montgomery, mert így már nekem is könnyebb megmutatnom másoknak, miben is más a mi világunk, mint a legtöbb emberé. És ezt semmiért sem cserélném el - bármilyen kanyarok várjanak is rám.

- Hát én csak magam akarok lenni - szögezte le Anne.

Lucy Maud Montgomery: Anne otthonra talál
Anne sorozat 1.
Eredeti cím: Anne of Green Gables
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
330 oldal
Könyvmolyképző Kiadó, 2011

~~Nagyon csúnya borítóval~~ legutóbb a Lazi Kiadó jelentette meg a sorozat első hat részét.

Képek: Reddit, Slap Harry Larry

Utolért az újraolvasási hullám, ugyanis ismét egy korábban olvasott könyvet választottam. Épp egy idézetet kerestem, és úgy emlékeztem, hogy ebben a kötetben találom meg, aztán mégsem. Egyébként már egész régen olvastam Anne-t, így éppen ideje volt újra elmerülni pár napra Avonlea világában.

Már csak néhány nap és itt a szeptember, ám a tizenhat éves Anne ezúttal nem diákként, hanem az avonlea-i iskola tanítónőjeként kezdi az új tanévet. De a nyár utolsó napjai sem múlnak el kalamajka nélkül, melynek ezúttal egy elkóborolt tehén és egy új, mérges szomszéd, Mr. Harrison a főszereplői.

Anne a tanítást is sajátosan képzeli el: csak semmi verés (brr!!! - Hogy volt idő, amikor a fegyelmezésnek ez a módszere teljesen természetes és elvárt volt egy pedagógustól!), és csupa szépre és jóra szeretné nevelni a tanítványait, akik közt - reméli - , akad legalább egy, aki majd sokra viszi.

- Én szebbé varázsolnám az életet - mondta Anne álmodozva. - Tudom, hogy nincs nemesebb törekvés, mint tudást nyújtani, de én mégsem igazán erre vágyom... inkább azt szeretném, ha a segítségemmel jobban éreznék magukat... több örömöt vagy boldog gondolatot szeretnék az életükbe lopni, amelyben nem lenne részük, ha nem születtem volna meg.

Eljön a szeptember, és a padban ülő gyerekek többsége nem olyan, amilyennek hősnőnk képzelte, de azért van remény, mert az Egyesült Államokból a nagymamájához költözött Paul Irving személyében Anne hamarosan rokon lélekre talál.

Közben az avonlea-i fiatalok megalakítják a Faluszépítők Társaságát (F. Sz. T.), és ahogyan az lenni szokott, most is vannak, akik nem lelkesednek az ötletért úgy, mint az alapítók.

Két éven át követhetjük Anne és a falubeliek életét, miközben Mr. Harrison is megszelídül, Marilla ikreket fogad be: a hatéves Davyt és Dorát, ismét találkozunk a drága Mrs. Rachel Lynde-del; a hű kebelbarátnővel, Dianával, Gilberttel, Jane Andrews-zal, de új ismeretségeket is kötünk, számos kalandba keveredünk és örömteli és szomorú események tanúi leszünk.

Anne mellett természetesen most is Davy volt a másik kedvencem, ez a bűbájos, rosszcsont, kíváncsi kisfiú, aki bár sok galibát okoz, mégsem lehet nem szeretni. És most figyeltem fel arra, hogy Davy milyen egészségesen kíváncsi. Tipikusan az a gyerek, aki ha hall valamit, rögtön felteszi a kérdést: Miért? Ez az, amit sokan felnőttként már elfelejtenek. Lehet, hogy Davy olykor az őrületbe kergeti Marillát és Anne-t a kérdéseivel, de nagyon jókat kérdez, és nem egyszer meg is nevettetett:

Asszem, a házasság kedvesebbé teszi az embereket. Maga miért nem megy férjhez, Marilla? Szeretném tudni.

Egy idézet miatt vettem le újra a polcról a regényt, de most sokkal többet kaptam tőle, mint amikor először vagy másodjára olvastam. Ezt a könyvet receptre kellene felírni rosszkedv, negatív gondolatok és depresszió ellen. Tudom, hogy egy-egy citromos időszak nem könnyű, de a regény elején felbukkanó Eliza Andrews, aki nagyon-nagyon pesszimista, elég riasztó ahhoz, hogy a saját gondolatainkat is jobb mederbe tereljük. Ahogy Anne mondja:

- A világ úgy teli van kellemetlenségekkel, hogy kár újabbakat kitalálni.

Bármilyen hihetetlennek tűnik is, de van, hogy Anne Shirleynek is rossz napja van. És az ilyen napokon ugyanúgy viselkedik, mint a legtöbben: tudja, hogy ez a nap már ilyen, és azt is, hogy reagálhatna másként, még sincs energiája, így csak rátesz egy lapáttal. De a másnap reggelt már így kezdi:

Minden reggel újrakezdés,
Minden reggel új világ

És az is előfordul, hogy nagyon készül valamire, de a dolgok mégsem úgy alakulnak, ahogy tervezte, és ezt tudomásul is veszi. De van, hogy akkor éri meglepetés, amikor nem számít rá, nem készült, és mégis jól sül el a dolog.

Ha úgy gondoltuk, csak a mai világban kell egy nőnek tökéletesnek lennie, akkor meglepődve olvashatjuk, hogy Anne kedvenc írónője, Mrs. Morgan hősnői mindig tökéletesek: karcsúak, fehér muszlinruhát viselnek, mindig csinosak és tökéletesen vezetik a háztartást. Így nem csoda, hogy egy vendégvárás előtt Anne és Diana is úgy érzi, nem teljesen felelnek meg ezeknek a kritériumoknak.

Számomra az egyik legpozitívabb rész az volt, amikor kiderült, hogy a Cuthbert család és Barryék más politikai nézeteket vallanak, és Anne és Diana ezért tudatosan kerüli a politikai témákat, mert nem akarják, hogy a barátságuk emiatt megszakadjon, hiszen sok más dologban viszont egyetértenek. Azt hiszem, ez nagyon példaértékű.

A másik pedig Anne érzelmi intelligenciája: amikor összevész Mr. Harrisonnal a tehene miatt, bár nagyon dühös ő is, megmondja az új szomszédnak, hogy neki van képzelőereje, tehát képes mások helyébe képzelni magát, hogy ők mit érezhetnek. Egy újabb fontos dolog, amelyre szintén nagy szükség van napjainkban is.

Annak különösen örültem, amikor kiderült, hogy Marillára is nagyon jó hatással van a gyereknevelés, bár bizonyos elképzeléseivel nem értek egyet (egy gyereket elég látni, hallani nem kell, azaz maradjon csendben), ennek ellenére most is bebizonyosodott, hogy mindenki változik, akármennyire is igyekszik hangoztatni az ellenkezőjét, és ez a legtöbb esetben- szerencsére - pozitív irányban történik.

Még órákig lelkendezhetnék és dicsérhetném Lucy Maud Montgomeryt, hogy megalkotta Anne Shirleyt, akivel sokunk életébe csempész minden alkalommal vidámságot és simogatja a lelkünket. Ha pedig egy picit figyelmesen olvassuk, sok-sok olyan dolgot tanulhatunk és gondolatot vihetünk magunkkal a történeteiből, melyek a mi életünket is szebbé tehetik. Különösen, ha mi is a költészet, és nem próza oldaláról tudjuk nézni a dolgokat.

Anne Shirley világából nem lehet kinőni. Ma is nagyon hálás vagyok mindenkinek, akitől csak jót hallottam a sorozatról, és ezen felbuzdulva beszereztem.

Azt a bizonyos keresett idézetet nem találtam meg, mégis nagyon sok újat bejelöltem, hogy amikor újra kinyitom valahol a könyvet, egy kis örömmorzsára bukkanjak benne, melyek közül most is a legtöbbet legszívesebben idézném is itt. Helyette inkább befejezem ezt a bejegyzést, és az egyik legtalálóbbal zárom:

- (...) Ó, az én nevem meg vajas kenyér ízét, sokszínű takarót és házimunkát idéz.
- Nekem nem ez a véleményem - tiltakozott Diana. - Az "Anne" név igazán fenséges és királynői. De nekem a Kerrenhappuch is ugyanúgy tetszene, ha netán úgy hívnának. Meggyőződésem, hogy az emberek a maguk képére alakítják a nevüket. Így válik egy név széppé vagy csúnyává. Ma már ki nem állhatom a Josie vagy a Gertie nevet, pedig helyesnek tartottam mindkettőt, mielőtt a Pye lányokat alaposabban megismertem volna.
- Micsoda kitűnő ötlet, Diana! - lelkendezett Anne. - Úgy élni, hogy szebbé tegyük vele a nevünket, még ha eredetileg nem is volt az... hogy úgy maradjon meg az emberek emlékezetében, mint valami kellemes és szép dolog szinonimája, amelynek eredeti jelentését már el is felejtették. Köszönöm, Diana.

(Ki gondolta volna, hogy Lucy Maud Montgomery is tévedhet? Elvégre ő is ember volt. Az F. Sz. T. összesen 200 facsemetét ültet, majd egy vihar következtében ennek harmada marad meg. Gilbert viszont azt mondja Anne-nek, hogy tíz sem maradt meg. Hogy is van ez? Az Egy próféta a saját hazájában c. fejezet utolsó oldalain találtam a bakit. A következő fejezet - Botrány Avonlea-ben - elején Anne fehér nárciszokat tart a kezében, amik aztán liliommá változnak, és azok is maradnak.)

Lucy Maud Montgomery: Anne az élet iskolájában
Anne 2.
Eredeti cím: Anne of Avonlea
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
292 oldal
Könyvmolyképző Kiadó, 2008
2299 Ft

Tavaly és idén a Lazi Kiadónál ismét megjelent a sorozat első négy része.

A Zöldmanzárdos-ház egykori cserfes Anne-je immár öt gyerek (három fiú: Jem, Walter, Shirley és két ikerlány, Di és Nan) boldog édesanyja és úton van a hatodik csöppség.

Anne egy szomorú esemény apropóján ismét ellátogat a Zöldmanzárdos-házba és egy csodálatos napot tölt imádott Dianájával, majd visszatér otthonába, Zugolyba, ahol Gilbert, a csemeték és a cselédjük, Susan várja.

Anne bár felnőtt és komoly családanyává vált az elmúlt évek alatt, ám az egykori álmodozó kislány még mindig benne él, de már nem botránkoztatja úgy meg a környezetét, ahogyan korábban.

A sorozat hatodik kötetében már a gyerekek kerülnek előtérbe, hiszen mindannyian örökölték édesanyjuk gazdag fantáziáját, így kalandokban sosincs hiány.

Mai szemmel kicsit furcsa volt olvasni, hogy a hatodik gyerek születése előtt a többieket elküldték a háztól (tudom, akkor még otthon születettek a gyerekek), de a legmeglepőbb mégis az volt számomra, amikor az ekkor hétéves Jem éjszaka, három óra leforgása alatt hazagyalogol hat mérföldnyi távolságról.

A családot boldogítja továbbá Mary Maria Blythe néni, aki csak rövid időre érkezik a házba, de mégis tovább marad, mint azt a család elviseli... Mary Maria néni ugyanis mindenbe beleüti az orrát, mindenről megvan a véleménye, hiszen antiszociális vénkisasszonyként remekül ért a gyerekneveléshez...

- És ki lenne ez a szemérmetlen némber? - kérdezte szigorúan.
- Diana istennő - mondta Anne, és lopva összenéztek Gilberttel.
- Ó, egy pogány! Nos, azt hiszem, így már érthető. Én azért mégsem hagynám elöl, Annie, ahol a gyerekek is láthatják. Néha komolyan azt hiszem, hogy a mai világban ismeretlen fogalom az erkölcs. A nagymamám - fejezte be a rá jellemző tüneményes közvetlenséggel - télen és nyáron egyaránt három alsószoknyát hordott.

Persze a drága néni távozása után sem unatkoztam, hiszen a gyerekekkel is mindig történt valami: hol kutyát kaptak, hol új barátra tettek szert, hol saját fantáziájuk áldozatává váltak, de még azt is megtudtam, hogy megy a házasságszerzés Anne-nek és hogyan birkózik meg egy nekromón megírásával.

Azért néhány negatívumot megemlítenék: Susan az agyamra ment azzal, hogy szinte minden mondatában doktorné kedvesnek szólítja Anne-t.
A segélyegylet takaróvarró összejövetelén a rengeteg név között sikerült elvesztenem a fonalat a pletykák áradatában és egy kicsit töltelékfejezetnek is éreztem. Talán, ha újraolvasom majd, már itt is jókat mosolygok.
Nagyon meglepődtem a rengeteg nyomdahibán, aminek más könyvben sem örülök, de hogy egy ifjúsági regényben? Ennek a mondatnak az elejét nem is értettem először:

Bojtorján nőtt a középső kúpvirág, de végre megakadt a szeme egy nyaláb katonás tigrisliliomon is, a lekoptatott lépcsőfokok mellett pedig egy vidám körömvirágágyáson.

Összességében ez a kötet is remek kikapcsolódást nyújtott, méltó folytatása az előzőeknek, de azért jó tudni, hogy itt már inkább a gyerekeké a főszerep, ám az ő kalandjaik is méltóak az édesanyjukéihoz. Bár az meglepett, hogy egyedül Shirleyvel nem történt semmi, míg a többieknek legalább egy fejezet jutott.
L. M. Montgomery tájleírásai továbbra is gyönyörűek, Bertie Shakespeare neve (ezek a keresztnevei) pedig micsoda ötlet - persze pozitív értelemben.

A filmsorozatból ezt a kötetet kihagyták, így senki ne keresse a cserfes Blythe gyerekeket az utolsó részekben.

Lucy Maud Montgomery: Anne családja körében
Eredeti cím: Anne of Ingleside
Anne-sorozat 6.
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
349 oldal
Könyvmolyképző Kiadó, 2012
2499 Ft

Karácsony után - a változatosság kedvéért - azon gondolkodtam, mit is olvassak, és eszembe jutott az Anne lány, aki eddig egyszer sem okozott csalódást. Ahogy most sem.

Anne immáron 18 esztendős komoly, ám még mindig rendkívüli képzelőerővel bíró fiatal lány, aki búcsút vesz a Zöldmanzárdos Háztól és imádott Diana barátnőjétől, hogy vonatra, majd hajóra szálljon és megkezdje egyetemi tanulmányait a kingsporti Redmondon. Öröm az ürömben, hogy Gilbert Blythe és a kevésbé kedvelt Charlie Sloane, ill. Anne egy korábban megismert barátnője, Priscilla Grant is ide jár majd. Ráadásul Priscillával együtt költöznek be Miss Ada és Miss Hannah egy-egy szobájába.

Az első nap a két lány számára izgalmakat és sok-sok ismeretlen arcot tartogat. Ekkor figyelnek fel egy lányra, az elbűvölő és okos Philippa Gordonra, aki egyedül álldogál, akivel hamarosan barátságot kötnek:

- Jaj, Phil, te semmit sem veszel komolyan!
- Minek venném? Az emberiség háromnegyed része megteszi helyettem. Hidd el, Anne, a világnak olyanokra is szüksége van, mint én, aki ilyen vidám és gondtalan. Rémes volna, ha mindenki halálosan komoly, magas szellemiségű dolgokról elmélkedne unos-untalan.

A tanév során bár Anne már nem utazhat haza olyan gyakran, mint szeretné, de az otthoniak mindig tudósítják az aktuális pletykákról és eseményekről. Időközben Mrs. Lynde is áttette székhelyét a Zöldmanzárdos Házba, és a rosszcsont Davy sosem hagyja unatkozni sem őt, sem Marillát.

Persze a tanulás mellett feltűnnek udvarlók is a színen, sőt Anne kezét is megkérik. De vajon ki lesz a szerencsés?

Ezt a részt is nagyon szerettem, jó volt újra Anne-nel és a többiekkel találkozni és három évüket nyomon követni. Most sem volt hiány humorból, képzelőerőből, csintalanságból, de ezúttal egy kis szomorúság is kijutott.

Anne ugyanolyan szerethető, mint a korábbi kötetekben, bár ezúttal komolyabb döntések elé állítja az élet, ami már bekopogtatott az ő ajtaján is, és ébresztgeti az álomvilágából.
Davy egy igazi kis kópé, akit nem lehet nem szeretni. De nem feledkezhetem meg Philről sem, aki csak azért ment egyetemre, mert nem tudott választani két gavallérja, Alec és Alonzo között és minden döntés meghozatala komoly problémát okoz a számára.

Philippán kívül most is akadnak új szereplők, akik változást hoznak Anne életébe, és felbukkannak a régi arcok is, akik bizony olykor igencsak gondolkodóba ejtik Anne-t.

Talán a vége egy picit túl cukormázasra sikerült, mindenesetre a negyedik rész már készenlétben várakozik a polcon. Mert mindig jó egy kis időre Anne barátnőjéül szegődni és hagyni hogy a jókedve és képzelőereje ránk is átragadjon.

- Miért, tanultatok itt valami hasznosat is a halott nyelveken, geometrián és hasonló szamárságokon kívül? - kérdezte Jamesina néni.
- De még mennyire, néni! - tiltakozott Anne.
- Megtanultuk, hogy van igazság abban, amit Woodleigh professzor úr mondott az utolsó diákköri ülésen: "A nevetés az élet sója. Nevessetek a tévedéseiteken, de okuljatok belőlük, űzzetek tréfát a megpróbáltatásaitokból, de merítsetek erőt belőlük, a nehézségeket tekintsétek vidám játéknak, de küzdjétek le őket." Ugye, néni, ezt érdemes megtanulni?

Lucy Maud Montgomery: Anne válaszúton
Anne sorozat 3.
Eredeti cím: Anne of the Island
Ford.: Szűr-Szabó Katalin
281 oldal
Könyvmolyképző Kiadó, 2011
2299 Ft

Anne Shirley immár tizenhat és féléves, elvégezte a főiskolát és néhány nap múlva ő lesz a tanítónő Avonlea-ben, abban az iskolában, ahol nemrég még ő is a padot koptatta. Közben egy mogorva és furcsa szokásokkal megáldott úr, Mr. Harrison költözött a szomszédos birtokra Rozsda nevű, nem éppen mindennapi papagájával.

Néhány nap és megkezdődik a tanítás, de ez alatt a pár nap alatt Anne és Diana ismét találkozik, és előbbi újra kalamajkába keveredik.

Anne tehát visszatért Marillához a Zöldmanzárdos házba, ahol Mrs. Rachel Lynde is rendszeresen látogatóba érkezik, és vannak napok, amikor hősnőnk is inkább elkerüli ezt a drága asszonyt:

Mrs. Lynde holnapra szóló jó tanácsaitól sem ment meg az ég, gondolta magában Anne, és egy kis fintort vágott, de azt hiszem, ezúttal kifogok rajta, és nem megyek be. Olyan a tanácsa, mint az erős paprika: kis mennyiségben étek, nagyban méreg, főleg, ahogy ő adagolja... Nos, inkább átszaladok egy kicsit Mr. Harrisonhoz beszélgetni.

A szép reményekkel és nagy tervekkel felfegyverzett Anne már az első napon szembesül azzal, hogy nem is olyan egyszerű egy csapat gyereket okítani. Emellett régi iskolatársaival megalakítják a Faluszépítők Társaságát, ami - mint bármelyik faluban a világ bármely pontján - megosztja Avonlea lakóit.

Ha pedig még nem lett volna elég a változásokból és kihívásokból, a Zöldmanzárdos ház hatéves ikrekkel bővül, akiknek nevelése nem csupa móka és kacagás.

Még szerencse, hogy Anne a régi barátnőnek, Dianának bármikor kiöntheti a szívét és később egy igazi rokonlélekre is bukkan. (Rokon lélekre találni pedig tapasztalatból mondom, mindig öröm.)

Mivel egy olyan pillanatban kezdtem el olvasni a könyvet, amikor azt éreztem, ide Anne Shirley kell, nem is gondoltam arra, hogy ez bizony egy folytatás, és a folytatások nem mindig sikerülnek olyan jól, mint az első kötetek. Nem kell ettől tartanunk, mert Anne bár már az iskolapad másik oldalán áll, belül ugyanaz az álmodozó, jóakaratú, sokszor bajba keveredő, mégis szeretni való lány maradt, akit korábban megismertünk. Csak ez a lány már komolyabb dolgokkal tölti a napokat, és igyekszik megfelelni a saját maga elé tűzött kihívásoknak, nem beszélve azokról, amiket a tanítványai, azok szülei és az ikrek, leginkább a mindenre kíváncsi, rosszcsont Davy állít elé:

- Csak egy vigasztal - mondta elégedetten -, hogy a mennyországban teleehetem magam lekvárral.
Anne szája sarka veszélyesen megrándult:
- Elképzelhető... ha szükségünk lesz rá. De miből gondolod, hogy ott sok lekvár lesz?
- Hogyhogy miből? Hát benne van a katekizmusban!
- Ugyan már, Davy, semmi ilyesmi nincs benne!
- De ha mondom, hogy van - erősködött Davy. - Múlt vasárnap Marilla tanított nekem egy kérdést: "Miért szeressük Istent?", és a válasz az volt: "Mert az Úr megőriz, és megvált bennünket." A megőrzés az egy szent szó arra, hogy lekvárt tesz el.
- Muszáj egy kortyot innom - mondta Anne sietve.
Amikor visszajött, nem kevés idejébe és fáradozásába telt, amíg megértette Davyvel, hogy a katekizmusban az a szó egészen mást jelent.
- Sejtettem, hogy túl szép, hogy igaz legyen - sóhajtott fel végül Davy csalódottan. - Különben sem igen értettem, honnan van ideje a befőzéshez, amikor az ének szerint az egész egyetlen ünnepnap.

Míg Davy ilyen és hasonló kérdésekkel árasztja el Anne-t, garantáltan mosolyt csal minden olvasó arcára. Hiszen ki ne szeretne egy ilyen gyereket, akit minden érdekel, akinek mindenhez van hozzáfűznivalója? Ugye, hogy kicsit Anne-re emlékeztet?

Aki pedig ilyet mond (már Anne-ről van szó):

- Gumicsizmában nem lehet erdei nimfa az ember.

azt nem lehet nem szeretni.

Anne kalandjai tehát ott folytatódnak, ahol elköszöntünk tőle. Csakhogy a cserfes kislányból komoly tanítónő lett, akit még mindig zavar egy-egy előbukkanó szeplő az orrán és a hajszíne, de legfőbb célja, hogy egyszerűen szeretné megszépíteni az emberek életét és a helyes irányba terelni a nebulókat. És ki ne szeretne ilyen tanító nénit magának, ha csak néhány órára is, amíg ezt a kötetet elolvassa? Természetesen nem feledkezhetem meg a többiekről sem, akik között régi ismerősökkel találkozunk, de lesznek újak is. Bennük sem fogunk csalódni.

Lucy Maud Montgomery: Anne az élet iskolájában
Anne 2.
Eredeti cím: Anne of Avonlea
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
292 oldal
Könyvmolyképző Kiadó, 2008
2299 Ft

Újabb lemaradásomat kezdtem el pótolni a napokban, amikor is kezembe vettem az Anne sorozat első kötetét. Mivel gyerekkoromban rendszeresen műsorra tűzték, így egy-két dolog ismerős volt a történetből. Aztán tavaly októberben vagy novemberben (az egyik hosszú hétvégén) a ViaSat3-on ismételték, és míg a karácsonyi jószágok rajzolásával és kivágásával foglalatoskodtam, a sorozat első részét néztem közben. Azóta eltelt néhány hét, de kijelenthetem, ezennel én is belépek az Anne-rajongók népes táborába.

Azért írnék pár mondatot a történetről, ha valaki esetleg nem ismerné.
A Prince Edward-sziget Avonlea nevű kis falujában él a már nem éppen fiatal testvérpár: Marilla és Matthew Cuthbert, akik egy nap úgy döntenek, örökbe fogadnak egy árvát, elvégre egy segítő kéz mindig jól jön a gazdaságban. Matthew ünneplőben el is indul az állomásra, ami rögtön szemet szúr Mrs. Rachel Lynde-nek, akinek természetesen mindig mindenről tudnia kell.

Matthew meg is érkezik az állomásra, azonban a várva várt fiú helyett egy tizenegy éves vörös hajú kislányt talál. Az estére való tekintettel hazaviszi, majd Marilla eldönti, mi legyen a gyermek sorsa. A hazafelé vezető úton Anne-nek be nem áll a szája, rögtön elbűvöli a táj szépsége és Matthew is szívesen hallgatja. Azonban Marilla már nem ilyen lelkes. Természetesen Mrs. Lynde is megérkezik, aki azonnal hangot is ad nemtetszésének, és igyekszik barátnőjét lebeszélni a meggondolatlan tettről. Marilla azonban úgy dönt, másnap utánajár a dolognak, majd végül úgy döntenek, megtartják a kislányt.

Anne tehát maradhat a Zöldmanzárdos házban, ami nem várt fordulatokat tartogat mindannyiuk számára, sőt, hamarosan Mrs. Rachel is másként tekint a rendkívül gazdag fantáziával megáldott kislányra:

- Igazán furcsa kis jószág - mondta. - Ülj ebbe a székbe, Marilla, mert ez kényelmesebb; azt a másikat a béresfiúnak tartom fenn. Bizony, nagyon furcsa gyerek, de van benne valami elbájoló is. Már nem csodálkozom úgy, hogy megtartottátok, mint ahogy korábban, és nem is sajnállak már miatta. Lehet, hogy tisztességes ember válik belőle. Igaz ugyan, hogy egy kissé különösen fejezi ki magát, egy kicsit, hogy is mondjam csak, erőteljesen, de most, hogy civilizált emberek között él, erről biztosan leszokik majd. Meg aztán elég hamar elveszti a fejét, ez is igaz, bár az a gyerek, aki felfortyan és hamar lehiggad, sosem lesz alattomos vagy kétszínű. Isten mentsen egy sunyi gyerektől, amondó vagyok. Szóval, mindent összevetve, én kedvelem, Marilla.

Anne hamarosan igaz barátnőre talál Diana Barry személyében, beíratják a vasárnapi iskolába és megkezdi iskolai tanulmányait is. Csacsogása, különös szófordulatai, élénk képzelete és segítőkészsége sokszor azonban bajba sodorják.

Gyorsan eltelik öt év, és a regény végére immár egy új Anne-t ismerhetünk meg.

Az Anne-köteteket is az ifjúsági regények közé sorolják, de úgy érzem, ezekből sem lehet kinőni (vagy csak én élem immár a sokadik gyerekkoromat). Ez a cserfes, határozott, ábrándozó, ám okos és jószívű kislány, akinek minden álma, hogy bárcsak ne vörös lenne a haja és puffos ujjú ruhát hordhatna, minden olvasó szívébe belopja magát.

Valószínűleg, ha két évtizeddel korábban olvasom, akkor még inkább elvarázsolt volna, de most is csatlakozom azokhoz, akik Anne-hez hasonlóan szívesen járnának puffos ruhában, élnének a Zöldmanzárdos házban és alapítanának meseklubot, valamint szívesen keresnék a rokon lelkek társaságát. Helyette hamarosan folytatom a sorozatot a második résszel. Micsoda szerencse, hogy nyolckötetes!

Lucy Maud Montgomery: Anne otthonra talál
Anne sorozat 1.
Eredeti cím: Anne of Green Gables
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
330 oldal
Könyvmolyképző Kiadó, 2011
2495 Ft