Amikor Niki is Kertész Erzsébet Elizabeth-ét olvasta, felhívta a figyelmem a regényben szereplő versekre is, egészen pontosan a mai versre, mely sajnos ma is aktuális, és minden évben június 12-én tartják a Gyermekmunka elleni világnapot.


Ó jaj, milyen szörnyű gyermekélet,
melyben már csupán halálra várnak ők!
Tört szívükre gyógyító kötésnek
áhítják a síri szemfedőt...
Gyermekek, hát fussatok ki a szabadba!
Mint vidám rigófiókák, énekeljetek,
tarka réten gyermekláncfüvet szakasztva,
s húzzátok az ujjatokra gyűrűnek!
Ám ők szólanak: A rét virága,
ugye, az is olyan, mint a gyom?
Jobb nekünk már itt a mélyárnyékú bánya;
a hímes rét messze van nagyon.

Mert a lelkünk, testünk elcsigázott;
ugrándozni, futni nem kíván.
Arra jó nekünk csupán a réti pázsit,
hogy ledőljünk és álom szálljon reánk.
Térdünk már az állástól is reszket,
s arcra bukunk, ha elindulunk.
Fáradt szempillánk mögött nekünk a legszebb
rózsa színe is csak szürke, unt.
Mert rabmunka terhe húz a földre,
föld alatti szénporos rögön.
Forgunk egész nap egy érckeréknek dőlve,
gyárak mélyén, végtelen körön.

Az a kerék folyton zúg és csattog,
szélörvénye az arcunkba csap;
s már szívünkbe, már agyunkba mar egy vasfog,
és velünk együtt keringnek vad falak.
Rácsos ablakok mögött kering az ég is,
nyirkos tűzfalon kering a ferde fény;
mennyezetünkön kering a légy is...
és minden kering süvöltve, feketén,
mert az érckerék zúg, mint az átok,
és sírásunk néha felszakad
fuldokolva: Ó, kerekek, miért nem álltok
forgásotokban meg egyetlen napra csak?
...............................................................................
Ránktekintenek, soványka, sápadt arccal,
szemük mélyén ül a rettenet;
azt hiszik, előttük áll a bosszú-angyal,
s tört szavakkal ostromolják az eget:
Meddig, ó meddig tapos gyermekszívekre
irgalmatlan ez a nemzet itt?
Meddig kell nekünk roskadni még lihegve,
vérrel hintve egy kufár trón lépcseit?
Ettől válnak bíbor színre a palástok,
és amerre mennek, véres nyom marad,
mert a gyermeksírás jobban sújtó átok,
mint a férfiakban a kemény harag.

Elizabeth Barrett-Browning nevével sok évvel ezelőtt találkoztam egy angol irodalmi és nyelvtani csomagban, majd évekig meg is feledkeztem róla. Aztán öt évvel ezelőtt egy könyvesbolti portyázás alkalmával a kosaramban landolt a Flush, amit szerettem olvasni, de már ideje lenne feleleveníteni. Idén ismét eszembe jutott a legnagyobb angol költőnő, és mivel Niki is biztatott, mennyire jó ez a regény, nem kellett sokat azon töprengenem, mit olvassak legközelebb.

Persze, most is úgy jártam, mint már sokszor: tizenéves koromban kimaradtak Kertész Erzsébet regényei, de rájöttem, hogy az ő művei sincsenek korhoz kötve.

A Barrett család elsőszülött gyermeke, a tizennégy éves Elizabeth tíz testvérével és nevelőikkel él a Hope End-i kastélyban. Elizabethet nevelőnőjük legnagyobb megrökönyödésére nem érdekli a varrás, sem a zongorázás, ő legszívesebben öccseivel és azok nevelőjével igyekszik elsajátítani a görög és a latin nyelvet, ill. verseket ír. Micsoda család! - gondolja a nevelőnő, azonban a Barrett család egyetlen tagja sem osztja a véleményét. A családfő pedig imádott leánya minden kívánságát teljesíti.
A boldogság azonban nem tart örökké, és Elizabethet, akit már tizenévesen is a nők jogai és a komoly könyvek érdekeltek, ekkor még nem is sejti, hogy az élet még számos megpróbáltatást tartogat a számára:

- No lám - most már a doktor is mosolygott -, kiderül, hogy az ilyen bájos, kislányos arcú teremtésekből is kibújik a női jogok rettenthetetlen harcosa. Nyilván a könyvekből szedte a sok tudományt. Arra kell kérnem, hogy egy kis időre hagyjon fel a sok írással, olvasással. Ha meg akar gyógyulni, szót kell fogadnia! - tette hozzá, amikor látta, hogy Elizabeth arcáról lehervad a mosoly.
- De miért - tört ki Elizabeth panaszosan -, miért akar a doktor úr is megfosztani társaimtól a magányosságban? Hiszen családomon kívül embereket alig látok, a természetből annyi az enyém, amennyi a szobám ablakán betekint, mi marad más, mint a könyvek, a betűk, amelyek mondatokká formálódva helyettesítik az életet? Higgye meg, doktor úr, én szívesebben élnék, mintsem hogy halott könyvekkel körülbástyázva álmodjak az életről...

Elizabeth ehhez a szenvedéshez társat is kap Flush (egy spániel) személyében, majd felbukkan a kor ekkor már ismert költője, Robert Browning is.

Kikiálthatjuk lányregénynek a történetet, de nem feledkezhetünk meg a kor meghatározó személyiségeiről sem, akik fel-felbukkannak benne, ill. a versekről. Már ezért is megéri elolvasni, arról nem is beszélve, hogy Elizabethet nem lehet nem szeretni. Csodálom a megbocsátó képességét. Pedig, ha valakinek, neki is jó oka lett volna ennek ellenkezőjére.

 Ha pedig valaki csak egy remek életrajzi regényre vágyik, nem fog csalódni Elizabeth életregényében. Talán nem mindig izgalmas, de rendkívül olvasmányos és szerethető. Aki pedig eddig nem szerette a verseket - valószínűleg - elkezdi keresni a Portugál szonetteket. Amint a regényt befejeztem, aznap este elolvastam mind a 44 szonettet és már kedvenceket is találtam..

A bejegyzés írásakor fedeztem fel, hogy 1934-ben és 1957-ben film is készült The Barretts of Wimpole Street címmel. 


A könyv végén a kiadó néhány mondatot ír Kertész Erzsébet regényeiről, és a következőnél elgondolkodtam:
 Kertész Erzsébet könyveit szerették és szívesen vásárolták az olvasók. Egy-egy új kötet hatvan-nyolcvanezer példányban is elfogyott.

Arra gondoltam, van-e ma olyan könyv Magyarországon, ami ekkora példányszámban elfogy? Valószínűleg nincs, még a most oly népszerű népbutító szemét sem talál ennyi példányban gazdára. Annak viszont nagyon örülök, hogy felfedeztem Kertész Erzsébetet és reméljük,  a Móra Kiadó is gondoskodik arról, hogy a könyveit a polcainkra tehessük, ha úgy adódik.


Kertész Erzsébet: Elizabeth
Elizabet Barrett-Browning életregénye
Illusztrálta: Békés Rozi
330 oldal
Móra Könyvkiadó, 2007
1890 Ft    
Elizabeth Barrett-Browning fotóját  a Wikipédián, a moziplakátokat pedig itt találtam.