- Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy lány, akiknek mindig volt mit enni-inni-felvenni, volt részük sok örömben és vidámságban, voltak jó barátaik és szüleik, akik nagyon szerették a lányokat, azok mégis elégedetlenkedtek. - (Itt a hallgatók lapos pillantásokat vetettek egymásra, majd bőszen varrni kezdtek.) - Ezek a lányok igen szerettek volna jók lenni, és hangzatos elhatározásokat hoztak, de nemigen váltották valóra őket, mert örökösen azt hajtogatták: "Hogy miért nincs nekünk ez!" vagy "Bárcsak megtehetnénk azt!", elfelejtve, hogy máris mily sok mindenük van, és mennyi kellemes dolgot tehetnek. Így hát megkérdeztek egy öregasszonyt, miféle varázslattal nyerhetnék el a boldogságot, az öregasszony pedig azt felelte: "Ha elégedetlenkedtek, gondoljatok bele, mennyivel rosszabb sorotok is lehetne, és legyetek hálásak." (...)
- Értelmes lányok lévén úgy döntöttek, megfogadják az öregasszony tanácsát, és megdöbbenésükre hamarosan sokkal jobban érezték magukat. Az egyik rájött, hogy a pénz sem mentheti meg a gazdagokat a bánattól és a szégyentől; a másik megtanulta, hogy szegény létére is jóval szerencsésebbnek mondhatja magát a fiatalságával, egészségével, derűs kedvével egy bizonyos beteges és házsártos öreg hölgynél, aki nem tudja élvezni a jó sorát; a harmadik belátta, hogy akármilyen fárasztó is bevásárolni az ebédhez valót, sokkal kellemesebb, mint koldulni érte; a negyedik megértette, hogy még a karneol gyűrűknél is többet ér a jó magaviselet. Így tehát megegyeztek, hogy felhagynak a panaszkodással, élvezik azt a jót, ami kijutott nekik, és meg is próbálják kiérdemelni, nehogy még ez is elvétessék tőlük; és azt hiszem, sose kellett csalódást vagy megbánást érezniük azért, mert megfogadták az öregasszony tanácsát.
Most olvastam harmadjára a könyvet, úgyhogy rögtön sejthető a véleményem róla. Első alkalommal tavasszal, másodszor egy nyári szünetben került a kezembe, így már benne volt a levegőben egy karácsony körüli újraolvasás. És milyen jól döntöttem! Eddig is nagyon szerettem ezt a bájos történetet, de az ünnepek környékén nyer igazán mély tartalmat a mondanivalója. Az pedig csak még hitelesebbé teszi, hogy az írónő saját gyermekkorából merített ihletet a megírásához.
1860 karácsonyán találkozunk először a March nővérekkel: Meg 16 éves, igazi hölgy szeretne lenni, aki gazdag, előkelő körökben forog, mindenki csodálja; a 15 éves fiús Jót az irodalom érdekli, írói szárnyait bontogatja, nemis érti nővére ambícióit; a 13 éves Beth a zene szerelmese, nyomorék babáit istápolja, mellettük szeretett macskáival tölti az idejét, a 12 éves Amy jár egyedül iskolába, aki szeretné kivívni osztálytársai elismerését, szabadidejében rajzol és gyönyörű ékszerekről álmodozik. Édesapjuk tábori lelkészként vesz részt a polgárháborúban, míg lányai az édesanyjukkal várják otthon a híreket.
A lányok nehezen viselik a szegénységet, főleg a hiú Meg. Megismerkednek a szomszédban lakó idős Mr. Laurence unokájával, a 15 éves szeleburdi Laurie-val, akiben főleg Jo talál igaz barátra.
A testvérek sok örömteli és szomorú pillanatot élnek át, míg elköszönünk tőlük 1861 karácsonyán. De ez alatt az egy év alatt sok változáson is keresztül mennek, amelyek sokunk számára követendő például szolgál.
Rögtön a regény elején, a lányok a Mr. Laurence-től kapott gazdag reggelijüket áldozzák fel, amikor mindent átküldenek a szegény, sokgyerekes Hummel családnak, akik ilyenkor is kénytelenek nélkülözni. Helyette beérik egy szerény reggelivel. Őszintén, hányan tennék meg ezt ma? Biztosan vannak, akik igen, rögtön összecsomagolnák az ennivalót, míg mások csak legyintenének és elintéznék annyival, hogy: "nekünk se ad senki."
Mivel csak Amy jár iskolába, így a két legnagyobb testvér már munkával keresi meg a napi betevőre valót. Meg a King családnál nevelőnő, a rosszcsont gyerekek sokszor borsot törnek a lány orra alá. Azonban Jónak is kijut a "jóból" apjuk nagynénje, az özvegy Mrs. March mellett. Az öreg hölgy és papagája számtalanszor Jo idegeire megy.
Mégis, a lányok életében örökre nyomot hagynak mindannyian. Meghatározó szerepük van a jellemük formálódásában.
Bár a XIX. század második felében járunk, mégis egy igazi családot ismerhetünk meg, akik megbeszélik a mindennapjaikat, megoldást keresnek egymás problémáira, tudnak és akarnak is közösen játszani és akármilyen szomorúan és szegénységben telnek a napjaik, mindig számíthatnak egymásra, meg tudnak egymásnak bocsátani, mert az egymás iránti szeretetük minden haragjuknál erősebb.
De jó is lenne, ha ez nemcsak a March családban lenne így, hanem mindenkinél.
A regényből 1994-ben nagy sikerű film is készült, ami magában foglalja az itthon Jó feleségek címmel megjelent folytatást is.
Louisa May Alcott: Kisasszonyok
Eredeti cím: Little women
Fordította: Sóvágó Katalin
261 oldal
Lazi Kiadó, 2004
2200 Ft
(A fordítás itt-ott hagy némi kívánnivalót maga után: eléggé zavaró volt a nevekhez kapcsolt magyar ragok alakja: pl. Mrs. Marchet - szerintem Mrs. Marchot lenne a megfelelő alak, nem beszélve a Bethet alakról! Jajj!!!!)