Kb. 20 éve ajándékba kaptam a regény egyik rajzfilmváltozatát, amely 1986-ban készült és ugyanúgy emberek voltak a szereplők, nem pedig állatok, ahogyan más változatban. Emlékszem, hogy sokszor megnéztem és szerettem is, de az eredeti változata mindeddig kimaradt.
D' Artagnan, a fiatal gascogne-i nemes legnagyobb álma, hogy királyi testőr lehessen, így útnak indul apja ajándékaival, melyek közül a legértékesebb az az ajánlólevél, mellyel megnyílhat az út előtte, ha átadja Tréville úrnak, a testőrök parancsnokának. Ifjú hősünk azonban az első pihenő alkalmával kénytelen a kardja után nyúlni, és az értékes papirosnak is lába kél. Így érkezik meg Párizsba, ahol felkeresi Tréville urat, majd sorban összeakasztja a bajuszát a három testőrrel: Athosszal, Porthosszal és Aramisszal, akik hamarosan a legjobb barátai lesznek. Híven szolgálják királyukat (XIII. Lajos) és királynőjüket (Ausztriai Anna), míg igyekeznek minél több borsot törni a ravasz Richelieu bíboros és kéme, a gyönyörű milady orra alá, akik folyamatosan mozgásban tartják a szálakat.
Lehet, 20 évvel ezelőtt én is testőröset játszottam volna, amiből mára már kinőttem, de felnőtt fejjel is nagyon tetszett a regény. Dumas remekül keveri a történelmet a fikcióval (a lábjegyzet mindig kitér ezekre), és a regény terjedelme ellenére is rendkívül fordulatos és szórakoztató. Én, aki azt hittem, ismerem a történetet, nem egyszer meglepődtem egy-egy szereplő vagy fordulat olvasásakor.
Minden adott, ami nem hiányozhat egy kalandregényből: ármány, szerelem, párbaj, nem várt fordulatok és a humor sem maradhat el.
Nagyon szerettem a testőrök csipkelődéseit, ahogy a mindig higgadt Athos, a falánk Porthos, a testőri pályát csak átmenetileg választó és a papi pályára készülő Aramis és az ifjú D' Artagnan oda-odaszól egymásnak:
- Ejha! - kiáltott fel Porthos. - Jókora óvatosság kell a teológiához!
- Elment a józan eszed, kedves barátom!- Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek, mondja az Evangélium s a bíboros úr - válaszolt Athos.
- Csodás! - kiáltott fel Athos. - Aramis barátunk a költők fejedelme; úgy beszél, mint az Apokalipszis, s oly igaz, amit ír, akár a Szentírás.
Azonban bármennyire jól szórakoztam mindezen, a kedvenc szereplőm a milady lett. Igen, egy ideje előfordul, hogy a gonoszt preferálom és a milady a sötét oldal megtestesítője. Nemcsak gyönyörű, hanem rendkívül agyafúrt, gyorsan kapcsol és nem mellesleg zseniális színésznő. Igazi csemege volt, amikor fejezeteken át olvashattam a cselszövéseiről.
Ki kell emelnem a két másik fontos nőt, Constance Bonacieux-t, aki abban a bizonyos rajzfilmben nagyon naiv volt, de a regény lapjain éppen az ellenkezőjéről győzött meg, ill. Ausztriai Anna sem az a szerelmes asszony, akinek a gondolatai csak és kizárólag Buckingham herceg körül forognak.
A regénynek számtalan színházi, filmes, ill. rajzfilmváltozata született, de bármilyen hihetetlen, a filmváltozatok közül még egyet sem láttam. Bár az 1993-ast rendszerint műsorra tűzi valamelyik csatorna, eddig egyszer sem néztem meg, de majd legközelebb.
Nem sokkal a bejegyzés megírása után az m1-en végre megnéztem, de csalódtam. Látványos, jók a színészek, de nagyon sok minden kimaradt belőle. Még a fentebb említett rajzfilmbe is több eseményt emeltek be, pedig az jóval rövidebb.
2011-ben is készült egy, de szerény véleményem szerint Orlando Bloom Buckinghamként leginkább egy stricire hasonlít (amikor megnéztem az előzetest és megláttam, rögtön ez jutott eszembe), Athost pedig Matthew
De visszatérve a regényre, ha nem idegenkedünk a meséktől felnőtt fejjel sem, remek kikapcsolódást fog nyújtani. Engem az első oldalakon meggyőzött és egyre jobban vártam a következő fejezetet. Jó volt újra izgulni a testőrökért, de ahogy fentebb írtam, az igazi kedvencem a milady lett, aki ezennel beírta magát a kedvenc hősnőim közé. Már csak miatta is megéri elolvasni ;).
Bár valóban egy fél B30-as méretű ez a kiadás, de nagyon szép, és olvasás közben mindez fel sem tűnik, mert annyira magával ragad.
Végül két kedvenc idézet:
Őeminenciája ellenségei azt állították ugyan: a bíboros maga engedte szabadjára az ügyetlen gyilkosokat, hogy szükség esetén joga legyen a megtorlásra, ám jobb, ha nem hiszünk sem a minisztereknek, sem ellenségeiknek.
A boldogtalanok végső öröme a hallgatás; eszébe ne jusson elárulni bárkinek is, ha fáj valamije; a kíváncsiság úgy habzsolja könnyeinket, mint szarvas vérét a legyek.
Alexandre Dumas: A három testőr
Eredeti cím: Les trois Mousquetaires
Fordította: Csatlós János
688 oldal
Európa Kiadó, 2010
3800 Ft