Azt a mondást bizonyára sokan ismerjük: ha az élet citromot ad, készíts belőle limonádét! Csakhogy a limonádé megőrzi a citrom savanykás ízét, míg az Amalfi-parton termő citromfajta, melyből a limoncello készül, édes. Ez adta az ötletet Raeleen d'Agostino Mautnernek is a könyve megírásához (2013-ban jelent meg az Egyesült Államokban), aki pszichológus, olasz felmenőkkel bír, a nyelvet is beszéli és 2008-ban hirtelen veszítette el a férjét. A tragédia feldolgozásában pedig sokat segített neki mindaz, amit az olasz rokonaitól, ill. az itáliai kultúrából tanult.Mielőtt bárki is azt gondolná, hogy ez is csak egy sokadik önsegítő könyv, megnyugtatom: nem az. És nem kell ahhoz éppen egy rossz periódusban lennünk, hogy egy-két dolgot beépítsünk a mindennapjainkba, hogy egy kicsit mi is úgy éljünk, mint az olaszok. Habár a kiadó leginkább a romantikus címkéjű könyveiről ismert, ez nem valami csajos olvasmány, nyugodtan a kezébe veheti bárki.
Bár először furcsán hangzik, de minden krízis, veszteség, pofon, változás, egyben fejlődést is hoz magával az életünkbe, a lényeg, hogy lássuk meg, mert - ahogy a szerző fogalmaz - ez egyben az újjászületésünket is jelenti. Ahogyan annak idején a reneszánsz véget vetett a sötét középkornak, egy új hajnal kezdetét jelentette, úgy az életünkben bekövetkezett negatív esemény a mi, személyes reneszánszunk előjele.
Nem önmagukban a tragédiák vezetnek el egy jobb élethez, hanem a felismerés, hogy képesek vagyunk azokkal megbirkózni, tovább menni és élni ugyanúgy, mintha örömben lenne részünk. Az igazi ajándék a személyes fejlődésünk, amely a válsághelyzetekben válik nyilvánvalóvá.
Persze, amikor így érezzük magunkat, nem könnyű ezt belátni:
Ám tudjuk, hogy Róma sem egy nap alatt épült, és a könyv négy nagy része és azok fejezetei ebben szeretnének segítséget nyújtani.
Az első részben arról olvashatunk, hogy nyugodtan hagyhatjuk úgy a dolgokat, ahogy vannak egy ideig, nyugodtan éljük meg a veszteségünket, pihenjünk, hallgassunk zenét, de aztán lassan, de biztosan, tegyük meg az első lépéseket, vegyük észre a minket körülvevő szépséget, egyszerűsítsük az életünket, tanuljunk, merítsünk erőt a korábban élt nagy itáliai gondolkodóktól. Ezután elkezdhetünk reagálni: jöhet a rendrakás és a házimunka, vegyük úgy a dolgokat, mintha könnyűek lennének, mozduljunk ki. Az utolsó részben pedig megtanulunk előre lépni a megújulás felé: tánccal és kreativitással.
Ezeket olvasva, biztosan lesz, aki felvonja a szemöldökét, úgyhogy elárulom: nem kezdődött zökkenőmentesen a kapcsolatom a könyvvel. Már a boltban (egy élelmiszerbolt könyvesállványán bukkantam rá), amikor belelapoztam, kiszúrtam egy nyomdahibát az egyik olasz szóban, és akkor vissza is tettem. De később győzött a kíváncsiságom, és a könyv is megvárt, ezért pár hét múlva megvettem, mert biztos voltam benne, hogy a szellemi tartalékaim garantáltan gyarapodni fognak.
És igen, bevallom, volt néhány tanács, amin én is felhúztam a szemöldököm (ezekről lejjebb írok), de az alapkoncepciót nagyon hasznosnak tartom, és utólag azt mondom, bárcsak korábban rátaláltam volna a könyvre. Mindenesetre örülök, hogy legalább most a kezembe került, mert nagyon fontos gondolatokat mond ki:
Nem vagyunk azonosak a veszteségeinkkel, s nem érünk kevesebbet a veszteségünk miatt.
Nagyon fontos ez a mondat, mert egy rossz helyzetben hajlamosak vagyunk azonosulni vele, hagyni, hogy az a skatulya határozzon meg bennünket, amelyikbe épp belekerültünk/beletettek, és így is beszélünk és gondolkodunk magunkról. De ez csak olyan, mint egy post-it vagy matrica, amit éppen ránk ragasztottak! Lehet, hogy valaki ez alapján ítél meg, de mi ennél sokkal többek vagyunk, úgyhogy ne azonosítsuk magunkat vele. Nagyon sok más nagyszerű tulajdonságunk, képességünk és készségünk van annál az egy (esetleg több) bizonyos címkénél. Rajtam is van most egy, és már egy pillanatig sem ez alapján definiálom önmagam. Ráadásul ez csak egy képletes, nem valódi skarlát betű, nincs a ruhámra varrva, mint a Hester Prynné. És biztos vagyok benne, hogy valami nagyon jó következik ezután, mert már korábban is így történt: egy ilyen helyzetben született tizenkét éve ez a blog, egy másikban kezdtem spanyolul tanulni, egy harmadikban pedig felkészültem belőle a nyelvvizsgára. És ez a legszörnyűbb veszteségek és tragédiák után is így van. Utánuk mindig valami nagyon jó jön.
Amikor rossz idők járnak, egyensúlyt kell teremtenünk a veszteség feldolgozása és az új út megépítése közt, el kell terelnünk olykor valamivel a figyelmünket a gondjainkról. Az olvasás mindhárom igényt kielégíti. Ha belefeledkezünk filozófiai művek olvasásába, a mélyenszántó gondolatok elvonják a figyelmünket a saját bajainkról. A megfelelő olvasmányok stimulálják az elmét, és figyelmessé tesznek. Olyasvalamit válasszunk, ami kihívást jelent az agyunknak, de nem annyira magasröptű, hogy minden oldalnál szótárat kelljen használnunk hozzá. Tegyük le azokat a könyveket, amelyek untatnak.
Ez egy valóban nagyszerű tanács, de megjegyzem, hogy amikor magunk alatt vagyunk, nem biztos, hogy mélyenszántó gondolatokat tartalmazó olvasmányokra van szükségünk, és lehet, hogy az agyunk is szeretne most egy kicsit kikapcsolni. Tapasztalatból mondom, hogy nyugodtan válasszuk valamelyik kedvenc könyvünket ilyenkor, vagy bátran nyúljunk a könnyedebb műfajokhoz. Amikor meghalt az egyik kolléganőm, nekem az Anne-sorozat második része segített nagyon sokat, mert könnyed, mégis tartalmas olvasmány, és elterelte a gondolataim. Azokat a könyveket, amik untatnak bennünket, ne csak ekkor tegyük le. Megvárnak a polcunkon vagy a könyvtárban egyaránt. Vagy lehet, nincs is szükségünk rájuk.
Fontos része az újjászületésünknek, hogy tegyük rendbe az otthonunkat, a környezetünket és önmagunkat egyaránt.
Valljuk be, egy tiszta és rendezett otthonban és környezetben jobban érezzük magunkat. Néhány éve az íróasztalom úgy nézett ki, mint egy papírbolt pultja, de aztán elkezdtem róla elpakolni, kívül-belül selejtezni, mert ez is egy olyan dolog, amin tudok változtatni. Igen, vannak dolgok, amiket nem tudunk megváltoztatni, de van, amiben van választásunk. És ha elkezdünk odafigyelni, rájövünk, milyen sok dolog van, amiről mi dönthetünk. Pl. mit veszünk fel aznap, mit eszünk, mit veszünk a boltban, merre visszük a kutyát sétálni (akinek van kutyája és sétáltatja), milyen tartalmakat fogyasztunk stb.
A vegyük körül magunkat szép dolgokkal tanácsát úgy értelmezem, hogy ez is mindenki számára mást és mást jelent. Mindannyiunknak más a szép, és másak a körülményeink is (pl. otthon - saját vagy albérlet, anyagiak).
Amit biztosan megtehetünk: elő a szép tányérokkal, bögrékkel, csészékkel! És ha aznap otthon is maradunk, reggel vegyünk fel olyan ruhát, ami már vagy régen volt rajtunk, vagy azt, amit még nem is viseltünk.
Bár korábban hangzik el, de az életünk egyszerűbbé tételének egyik formája, ha megtanulunk nemet mondani. Nemcsak akkor, amikor szükséges, ahogy a szerző írja, hanem bármikor, amikor úgy érezzük, mással szeretnénk foglalkozni, egyedül szeretnénk lenni, nincs kedvünk elmenni valahová stb. És ne féljünk egyszerűsíteni a kapcsolatainkat sem. Ha valaki nem támogat ilyen helyzetben minket, vagy amikor már az újjászületésünk során a tervünkről/terveinkről mesélünk neki, csak megvonja a vállát, kritizál, lehúz, bárkiről is legyen szó, nyugodtan minimalizáljuk, sőt szakítsuk meg vele a kapcsolatot. Úgy gondolom, nincs szükségünk ilyen emberekre. Az ilyen vélemények és reakciók nem tesznek jót az éppen újjáépülő önbizalmunknak. Ha pedig egyedül vagyunk, mert pl. elköltöztünk és nem ismerünk senkit a környéken, vagy tényleg senki sem mond egy biztató szót sem, akkor ne feledjük, hogy mi mindig ott vagyunk magunknak.
Szeretem magam, és képes vagyok megbocsátani magamnak bármiért, amiről most úgy gondolom, hogy jobban is csinálhattam volna.
Grazie Raeleen, ezért a mondatért! Főleg az első két szóért, mert egyáltalán nem a narcisztikusság jele, ha ezt képesek vagyunk kimondani magunknak. Nagyon örülök, hogy az egészségesen pozitív gondolkodás és a hozzájuk kapcsolódó megerősítő gondolatok is helyet kaptak a könyvben, mivel nagyon sokat jelentenek. Először furcsa ilyeneket mondani magunknak, de később teljesen természetessé válik. Ahogy a fentebb említett ruhaválasztás is ilyen. Máris elkezdtük magunkat is rendbe tenni: kívül és belül egyaránt.
A fejezetekben a szerző a saját történetei mellett, számos olasz és amerikai példát is olvashatunk, amik segítenek az utunkon. Bár akad egy-két ellenpélda is, de ezeket úgyis felismerjük. Talán azért is kerültek bele, hogy kimondhassuk: ilyen nem akarok lenni.
A tanácsok mellett hasznos gyakorlatokat is kapunk, amiket érdemes kipróbálnunk. Ha pedig úgy érezzük, egyedül nem boldogulunk, nyugodtan forduljunk szakemberhez, aki végigkísér a kifelé vezető úton, de a belső munkát akkor is nekünk kell elvégeznünk! - Erre a szerző is felhívja a figyelmet.
Néhány olasz recepttel és a mediterrán diétával is megismerkedünk, ill. a mindennapos mozgáshoz is tippeket ad. Megtanultam, hogy a házimunka valóban fontos és nem kell utálni, annak pedig külön örülök, hogy nem kell edzőterembe járnunk ahhoz, hogy az olaszokhoz hasonlóan odafigyeljünk magunkra.
Bár a következő részből kiderül, hogy akadtak problémáim olvasás közben, de összességében azt mondom, megérte elolvasni a könyvet, és az esetek többségében egyetértettem vele.
A szellemi tartalékaim nagyon hálásak, hogy megismerték Laura Ceretát, aki már a reneszánsz idején azzal töltötte az idejét két súlyos tragédia után, hogy a szellemi tartalékait gyarapította, ill. más szerzők és filmek is felkerültek a listámra.
Mindannyiunkat érnek veszteségek, van, hogy nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szerettük volna, és külön hálás vagyok, hogy a szerző nem tesz különbséget veszteség és veszteség között, nem ítélkezik. De ha már így alakultak a dolgok, és akár egy darab, akár egy egész kosár citrommal gazdagodtunk, lépésről lépésre kezdjünk kimászni a gödörből, elő a citromfacsaróval, készítsük el a saját limoncellónkat és éljük meg a saját újjászületésünket. Mindezt természetesen a saját helyzetünkhöz igazítva. Ha pedig éppen jól mennek a dolgaink, akkor is érdemes néhány gyakorlatot, az olaszoktól vett gondolatot és tanácsot beépíteni a mindennapjainkba, hogy a jó dolgokat, az apró örömeket is észre vegyük.
Az ókori költő, Horatius egyszer azt mondta: "A megpróbáltatások olyan adottságokat hoznak elő, amelyek felhőtlen időkben szunnyadnának." A régi rómaiak hitték, hogy a gondok csak növelik erőnket, amivel sikerül úrrá lennünk a nehézségeken. Mivel az életünk állandóan változik, feltehetően már valamennyien felfedeztek magukban olyan adottságokat, tehetséget, amelyek létéről nem is tudtak. Használjuk ezeket életünk megkönnyítésére, miközben új életünk megteremtésén dolgozunk.
***
A teljes bejegyzés napokig készült, ugyanis mialatt olvastam a könyvet, folyamatosan jöttek a gondolatok, amiket előbb feljegyeztem magamnak a hibákkal együtt, majd általában aznap be is gépeltem, és ez különösen érezhető lesz a következőkben bizonyos részeken.
Hibák és észrevételek:
Kezdjük a hibákkal:
- A könyv mottójául a szerző dr. Valerio Albisettitől választott egy idézetet, amelynek magyar fordításában egy elég súlyos hibát találtam, mivel az olasz szöveget is átvették: a troverai (trovare - megtalál, meglel) ige egyszerű jövő idő (futuro semplice) egyes szám második személyű alak, és annak idején az olasztanárom alaposan a fejembe verte, hogy ezt magyarra mindig a fog-gal vagy a majd-dal fordítjuk, azaz meg fogod találni vagy majd megtalálod/megtalálod majd. A magyar fordításban viszont jelen idővel van fordítva: megleled. Az ilyenekért pontlevonás jár egy nyelvvizsgán és bizonyára az érettségin is - nemcsak az olasz, hanem más idegen nyelvek esetében is. Ezért lesznek ilyen észrevételeim a továbbiakban is.
- Az előszót is dr. Valerio írta, aki miután befejezte a könyv olvasását, összecsukta azt. Tudtommal az esernyőt szokták összecsukni, a könyvet olvasás után én becsukni szoktam.
- A Köszönetnyilvánításban azt írja a fiainak: Kívánom, hogy minden álmotok valóra váljon ebben az életen. Vagy inkább életben.
- realitások elfogadása - a realitás elfogadása, ezt egyes számban használják angolul is: accept the reality, legalábbis eddig így hallottam.
- A könyv ötletét egy leesett citrom és egy idős úrral való találkozás adta. A szerző megjegyezte, milyen kár, hogy kárba vész a citrom, mire az idős úr ezt válaszolja neki: - Ma scusa, perché dovrà andare spreccato? (De már megbocsásson, miért gondolja azt, hogy kárba veszne?) A scusa tegező alak, tehát a fordítása: már megbocsáss, ill. a mondat további rész sem egészen adja vissza az eredetit: miért kellene kárba vesznie? Nem szerepel benne a gondol (pensare) ige. Scusi - hogy stílszerű legyek.
- A fare le scarpette - szó szerint: kis cipőket készíteni (a scarpette a balerinacipőhöz hasonló cipőket jelenti). Ez az, amit magyarul tunkolásnak hívunk. A szerző kenyérhéjat mártogat a szószba, de eredetileg kenyérrel csinálják, nem csak a héjával. Ha pedig valaki így tesz, akkor a fare főnévi igenevet értelemszerűen ragozzák: faccio le scarpette - tunkolok
- Minden azon múlik, ha baj ér, hogyan gondolkodunk felőle - inkább róla
- Nagyon zavaró számomra, hogy a többször említett Nessun dorma dalszövegét helytelenül írják: Már az első említéskor kimarad a prepozíció, mert: all'alba vincerò! Vincerò! Vincerò! A vincerò-ról rendszeresen lemarad a véghangsúlyt jelölő ékezet, mely a jövő idő ragja egyes szám első személyben.
- Minden rész olaszul szerepel, amelynek nagyon örültem, csakhogy helytelenül: Parte Prima alakban, mert a sorszámnév megelőző a főnevet az olaszban: Prima Parte.
- "A trasteverei Szűz Mária-bazilika az egyik legrégebbi templom Rómában, valamikor az i. e. 3. században emelték, amikor a kereszténység még szórványos volt. " - Hogy emelhettek egy keresztény templomot az időszámításunk előtti III. században, ha Jézus az időszámításunk szerinti I. században élt, és később Szent Pálnak köszönhetően "született meg" a kereszténység? Ez bizony egy csúnya elgépelés... A bazilikát valóban a III. században emelték, csakhogy időszámításunk után.
- Az Il Signore Istenként szerepel, holott ez Az Úr olaszul (The Lord), a Dio jelenti Istent.
- A più-ról is lemaradt a véghangsúly
- Umberto Eco idézete talán helytálló, de úgy tudom, ő nem hitt Istenben. Forrásként is csak Eco honlapja van megadva, a kezdőoldal, a pontos forrás nincs megjelölve, ahol elolvashatnánk a teljes írást.
- De ne problémázzak ezen, hiszen amikor a saját honlapján szereplő zenelistáját, majd egyéb tartalmait ajánlja, ott is csak a főoldal van megadva.
Szép is lenne, ha a blogban én is csak a főoldalt linkelgetném, és keresse meg mindenki magának azt, amire éppen hivatkozom. Bár igaza van, mert ez növeli az oldal látogatottságát!
- lascia state - lascia stare helyett
- "Mindig is kedveltem március 19-ét, a családunk ilyenkor tartotta San Giuseppe, azaz Szent József napját. Ezután két nappal következik a kommerciálisabb Szent Patrik ünnepe. Olaszországban San Giuseppe az apák védőszentje, hiszen József Jézus apja volt." Szent Patrik ünnepe március 17-én van, tehát két nappal József-nap előtt. József pedig csak Jézus nevelőapja volt.
- Andrea Bocelli Canto della Terra c. dalának A Föld Hangjaként fordítja, holott a canto éneket, dalt jelent, a voce olaszul a hang.
- "Vannak sokan, akik kerülik azokat a zenéket, amelyek fájdalmas emlékeket idéznek." Szerintem jobban hangzik a mondat eleje így: Sokan vannak, akik kerülik... vagy egyszerűbben: Vannak, akik kerülik...
- A híres nápolyi dal címéről is lemaradtak a véghangsúlyok: Funiculì, Funiculà
- Il Dolce Fare Niente, azaz az édes semmittevés fare-jéből kiesik az e, és Il Dolce Far Niente lesz belőle a könnyebb kiejthetőség kedvéért. A róla szóló részben az első fordítást követően, többször is ismétlődik a magyar édes semmittevés - teljesen feleslegesen. Ha egyszer már lefordította a kifejezést, minek újra és újra szajkózni? Ha valaki nem jegyezte meg, lapozzon vissza.
- "S pont ez az, amire szükségünk van. Eistere. Arra, hogy legyünk." - felírtam magamnak ezt az eistere alakot és hogy: Lenni, de milyen nyelven? Ránézésre német szónak tűnik, aztán később, amikor ismét rápillantottam a noteszemben beugrott: esistere - létezni. Elvitte a cica az s-t.
- "Mindig az tanácsolom a hozzám fordulóknak, hogy..." - itt a t-t vitte el a cica.
- "Lucindának saját magára is alig volt energiára."
- A sciopero-ból (sztrájk) kimaradt az i, így lett belőle egy eddig az olasz nyelvben nem létezett szó: scopero. (Ez volt az a hiba, amit rögtön kiszúrtam, amikor először belelapoztam a könyvbe még nyár végén.)
- Leonardo nem nagyon faragott szobrokat, a bronzot és a gipszet önteni szokás. Szerintem Michelangelóra gondolhatott a szerző, ő több szobrot készített, mint Leonardo.
- A risorgimento nem egységet jelent. Tény, hogy az egységes Olaszország megszületésének időszakát jelölik a Risorgimentoval, azonban köznévként a szó jelentése: feltámadás (vallási és átvitt értelemben is), új életre ébredés, újjászületés.
- A clacson (claxon formában is használják, mivel az angolból vették át) nem káoszt jelent, hanem (autó)dudát
- Roberto Assagioli keresztnevéből egyszer kimaradt az o, így angolosították/franciásították
- más irányba kell mozdulna - itt egy i maradt ki
- "Nincs abban semmi újdonság, hogy művészi alkotásokkal szépítsük kórházainkat. 1914-ben Brunelleschi tervezte meg a firenzei lelenckórház homlokzatát, s a reneszánsz szobrász, Nicola Pisano szobrokat faragott kimondottan azért, hogy vigaszai legyenek a betegeknek." Ejha! Filippo Brunelleschi 1446-ben meghalt, vagy mégsem? Lehet, hogy még ma is köztünk él? 1419 az az évszám helyesen, de ez csak a Spedale degli Innocenti építésének felvetését jelöli, a munkálatokat az ezt követő években végezték. Nicola Pisano pedig még véletlenül sem vehetett részt a munkálatokban, ugyanis a XIII. században (1210 és 1220 – 1278 és 1287 között) élt, tehát a sötét középkorban, amikor még híre sem volt a reneszánsznak.
Itt jutott eszembe, vajon ki nyeri a meccset? Robin Maxwell vagy Raeleen d'Agostino Mautner? És az ilyeneket olvasva, ráadásul a szépség fontosságáról szóló fejezetben, én is így nézhettem a könyvre:
A könyv egyharmadánál jártam ekkor, így biztos lehettem benne, hogy még néhányszor újra megtapasztalom ezt az érzést. Aztán eszembe jutott Poirot mondása: "Ez az eset megdolgoztatja az agysejtjeinket", úgyhogy innentől én is így tekintettem a könyvre, mert szeretem a kihívásokat, amik megdolgoztatják az agysejtjeimet. Vagy, ahogy az egyik fenti idézetben a szerző is írja: stimulálják az elmémet. Továbbá úgy döntöttem, hogy a nyomdahibákat (kimaradt/lemaradt ragok, névelők), a kétszer szereplő szavakat és a hasonló apróbb bakikat nem gyűjtöm tovább a bejegyzésben, csak a durvább hibákat listázom.
- Ez a rész tíz tanácsot ad, amikkel egyszerűsíthetjük az életünket, ezek egyike a vakáció: "Az arte arrangiarsi (igen, megint lemaradt az olasz névelő) (a boldogulás művészete, hogy feltaláljuk magunkat adott helyzetben) ez, amely segíti az olaszokat abban, hogy elegánsan és higgadtan nézzenek szembe a kihívásokkal, de arról semmiképp sem mondanak le, hogy kiszakadjanak a mindennapi taposómalomból, s erre mindenkinek szüksége van." Come? Hogyan? - hogy stílszerű legyek. Mindenkinek szüksége van arra, hogy kiszakadjon a mindennapi taposómalomból. De a szerző talán olvasta azt a felmérést, amellyel nemrég Juhász Zsuzsanna Italiano economico (152. o., 5-6. feladat - Affrontare le sfide di oggi) c. könyvében találkoztam, mely szerint az olaszok egy része nyaralás közben sem tud elszakadni a munkájától. A kifejezés sokszor sokféleképpen szerepel a könyvben, valami itt-ott lemarad, és olaszul l'arte di arrangiarsi a pontos neve.
- spensierato pomeriggio - azt a jelzőt tegyük már a főnév után: pomeriggio spensierato (fesztelen délutánnak fordítja, a spensierato szó szerint gondolatok nélkülit, egyébként könnyedet, gondtalant jelent, úgyhogy ez belefér)
- A 157. oldalon Brunelleschi már reneszánsz építész!!!
- Ez az eddigi kedvencem: a limoncellós keksz receptjébe 11 teáskanál sütőport tegyünk. Ez tényleg egy megmosolyogtató baki, de biztos van, aki bele is tenne ennyit a tésztába.
- Marcus Aurelius i. sz. 121 és 180 között élt, nem előtte. Ha fordítva lett volna, a nagyobb évszám jelölné a születési, a kisebb pedig a halála évét.
- A Roberto Begninitől vett idézet szintén rosszul lett magyarra fordítva: "Ridi sempre, ridi, fatti credere pazzo, ma mai triste. Ridi anche se ti sta crollando il mondo addosso, continua a sorridere." Nevess, nevess, higgyenek csak őrültnek, semhogy szomorúnak lássanak. Nevess, még ha megrendül is a föld a talpad alatt, te csak mosolyogj tovább. Én így fordítanám, amely sokkal közelebb áll az eredetihez: Nevess mindig, nevess, hitesd magad őrültnek, de sosem szomorúnak. Nevess akkor is, ha a világ dől benned is össze, mosolyogj tovább. A könyvben kimaradt a sempre (mindig), a farti credere pedig egy műveltető szerkezet, amit illik visszaadni a fordításban - legalábbis szerintem.
- A fare una bella figura nem azt jelenti, hogy mindig a jobbik lábaddal lépj előre, hanem hogy jó benyomást tenni. Ez pedig nemcsak a külsőségekre igaz, hanem arra is, hogy megfelelően viselkednek. Ahogyan ebből a cikkből is kiderül, nem ülnek le pizsamában az asztalhoz, nem esznek séta közben és nem részegednek le nyilvánosan. Ez az, amit a franciák bon-tonnak neveznek, amikor valaki nemcsak elegánsan jelenik meg (nem drága és márkás ruhákra kell gondolni), de ezt tükrözi a viselkedése is. A YouTube-on én is követek egy olasz donnát, aki ilyen témájú videókat készít, de ő is a bon-tont szokta használni, ill. a galateot (illemszabályok, illemkódex) szokta említeni.
- Giacomo Leopardi verse, melynek eredeti címe: Il passero solitario (kék) kövirigót jelent, a passero önmagában a veréb. Csendben megjegyzem, hogy az említett Sík Sándor A remete rigó fordítása mellett Árvamadár címmel Rába György is lefordította. (Előbbi megtalálható Szerb Antal Száz versében, míg utóbbi a Sziget Kiadónál megjelent Olasz költők antológiában.) Gondoltam, hogy ezt a verset hozom ezen a hétfőn, de annyira depresszív, hogy inkább meggondoltam magam miután elolvastam.
- "De ehetünk egy teljes kiőrlésű paninit..." - a panini többes szám, az egyes száma panino, ha egyet ehetünk belőle.
- "Il processo di trasformazione dovrebbe avvenire sempre in noi. Quottidiamente." - A változás folyamata mindig bensőkben születik meg. Naponta. A Valerio Albisettitől származó idézetbe is belekötök. A naponta valóban quotidiamente, csakhogy egy t-vel. Az első mondat pedig valahogy úgy hangzana magyarul közelebb hozva az eredeti olaszt, amelyben ráadásul egy feltételes segédige (dovrebbe) található, hogy: Az átalakulás folyamatának mindig bennünk kellene bekövetkeznie/megtörténnie. Nem mindegy, hogy kijelentem, hogy így történik, vagy hogy így kellene valaminek történnie.
- Alessandra Belloni idézete: "Io credo infinitamente nel potere del ballo e ritmo come cura, e mi sono curata da sola anche da una malattia... proprio con la danza." - Mindennél jobban hiszek a tánc gyógyító erejében, magamat is sikerült a tánccal meggyógyítanom. Ez a fordítás is sántít: Én határtalanul/Végtelenül hiszek a tánc és a ritmus hatalmában, hogy gyógyít, és magamat is sikerült meggyógyítanom/kigyógyítanom egy betegségből...teljesen/épp/pontosan a tánccal.
- Végül pedig: a sagra nem vásárt, hanem (vallási értelemben) búcsút jelent. Lehet, sőt valószínű, hogy vásárt is rendeznek a templomok környékén, de gondolom, az olasz rokonok inkább a vallási eseményre járnak.
Nem ártott volna a könyvet egy olaszul (is) tudóval is átnézetni a kiadás előtt. Vagy egy ilyen fordítónak adni. Egyébként a fordítással nincs gond, nagyon gördülékeny és magyaros néhány kivételtől eltekintve.
Észrevételek:
Nagyon nyitott gondolkodású embernek tartom magam, teljesen elfogadom, ha valaki másként vélekedik a világ dolgairól, vagy csak ugyanarról a könyvről, más az érdeklődési köre stb. Csupán annyit kérek tőle, hogy mivel én sem kényszerítem, sőt erőszakolom rá a saját véleményem, ő se tegye ezt.
- Valerio Albisetti igen nagy szaktekintély - legalábbis a szerző szerint, de nincs olasz nyelvű szócikk róla a Wikipedián, van viszont néhány sor róla a horváton. És van Facebook-oldala.
- A Bevezetésben egyik veszteségként szerepel, ha elveszítjük az állásunkat, le kell mondanunk - többek között - arról, hogy ruhákat vásároljunk magunknak, amiben megjelenhetnénk egy állásinterjún. Ha már volt egy állásunk, akkor valószínűleg úgy kerültünk oda, hogy részt vettünk egy sikeres állásinterjún. Persze vannak kivételek, de általában így jutnak a legtöbben a munkájukhoz, mindegy, hogy irodában dolgozik valaki, vagy futárként, vagy szerelőként. Ráadásul úgy gondolom, hogy nem véletlenül neveznek bizonyos ruhákat alapdarabnak (fekete nadrág, fehér ing), amik a legtöbb ember szekrényében megtalálhatóak. Az új ruhára pedig használtan is szert lehet tenni kedvező áron (míg van munkahelyünk, ennyit rászánhatunk vagy apránként félretehetünk rá), ha pedig valakinek mégis hiányzanak a ruhatárából, talán az egyik rokona vagy barátja kölcsön tudja adni neki az interjú erejéig.
- "Amikor nehéz megpróbáltatások időszakát éljük, nem számít, hogy az ember milyen vallást követ, a fontos az, engedjük, hogy a hitünk megtartson bennünket, reményt és segítséget nyújtson ahhoz, hogy kilábaljunk a válsághelyzetből, s hogy újra képesek legyünk megtalálni az örömöt az életben. A szívünk mélyén higgyük, hogy létezik egy isten, aki kivezet bennünket a pillanatnyi sötét alagútból."
- "A mindenben vagy semmiben hivés nem segít bennünket úgy átvészelni a nehézségeket, mintha mélyen hívők lennénk. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy olvasóimnak el kellene fogadniuk az én istenképemet, épp ellenkezőleg, mindenkinek a saját magáét kell követnie."
- "Olvassunk naponta öt percig vallásos szövegeket, tanulmányozzuk a szentek életét." Vegyünk kegytárgyat, válasszunk magunknak egy szentet.
Valahogy az az érzésem, hogy a fenti idézetek ellentmondanak egymásnak. A hite mindenkinek a magánügye, amit illik tiszteletben tartani, főleg azoknak, akik nyíltan vállalják a sajátjukat és ennek jóságáról és hatékonyságáról másokat is meg akarnak győzni, sokszor kéretlenül és/vagy erőszakosan.
A szerző az első idézetben teljesen elfogadja, hogy vannak, akik más vallást követnek és más az istenképük, mint az övé. Majd ezt követően a katolikusok gyakorlatait részletezi, hogy ezek miért jók és hogyan segítik a talpra állásunkat egy-egy krízishelyzetben. Mi van akkor, ha valaki másban hisz, és miért ér többet egy katolikus kegytárgy, mint egy szerencsekavics, kristály vagy bármi? Ha valaki utóbbiakban hisz, szíve joga, ő azt választotta. Úgy gondolom, jobb lett volna, ha ezeket a részeket is úgy írja meg, mint ahogy másokban azt részletezi, hogy az olaszok ezt vagy azt csinálnak ebben a helyzetben, és én (vagyis a szerző) ezt meg ezt tettem.
- És hol van a foci??? Az még fontosabb az olaszoknak, mint a vallás! Ráadásul sok nő is jár meccsekre az olaszoknál is, nem csak a férfiak kiváltsága! És egy meccsnézés is, pláne ha a stadionba mennek együtt, közös esemény. A d'Agostino családnak nincs kedvenc csapata? Az azonos csapatnak szurkolók pedig valóban igazi közösségé kovácsolódnak, és ott nem számít, honnan jöttünk, mi történt velünk, csak a csapat iránti életre szóló elköteleződöttség.
Tavaly így ünnepelték Rómában az Európa-bajnok válogatottat (Tudom, idén a VB-t az olaszok is csak a tévében nézik.):
- A receptekben előforduló olasz petrezselyem és x márkájú paradicsomkonzerv bizonyára finomabbá teszi az ételt, de szerintem hasonlóan jó lehet a kertből, a konyhaablakban lévő cserépből vagy a zöldségesnél/egyéb üzletben vett petrezselyem és paradicsom vagy konzerv is.
- Bizonyos tanácsai is nagyon elrugaszkodottak: sétáljunk a tengerparton. Elvégre a Föld minden országának minden településének van legalább egy tengerpartja.
- Menjünk a parkba. - Mi van, ha valaki olyan helyen él, ahol nincs park? Vagy az ő környékén pont nincs park?
- Az ebédszünetünket töltsük a szabadban, ha tudjuk. - És hova tesszük az ebédünket? Nem mindenki szendvicset vagy péksüteményt eszik ebédre.
- Szundítsunk az íróasztalunknál. - Egy újabb nagyszerű tanács, főleg, ha másokkal egy irodában dolgozunk, akikhez jönnek-mennek az ügyfelek vagy mikor ki, esetleg mi is egész nap fogadunk ügyfeleket, vagy éppen az egész iroda nyitott.
- Valaki magyarázza már meg nekem, legyen olyan kedves, hogy mit jelent a fülszövegben szereplő mondat utolsó része: Nem szükséges Itália szülöttének lenni ahhoz, hogy értékes tanácsokat kapjunk ebből a könyvből, de hatni fog bárkire, aki első kézből szerzett már tapasztalatokat az olasz kultúrából. Ki sorolható ide? Aki tanult/beszél olaszul? Aki járt már Olaszországban? Aki olvasott már olasz szerzőtől könyvet, látott már olasz filmet, hallgatott olasz zenét (mindegy, hogy operát vagy popzenét)? Esetleg olasz autója/ruhája/cipője van vagy volt már? Mert szerintem bárkire hatni fog a könyv, aki a kezébe veszi.
Kár ezekért, mert számomra zavaróak voltak olvasás közben, és gondolom, hogy más olaszul tudó olvasók is felhúzzák a szemöldöküket, amikor ilyeneket látnak, és az olaszul nem tudókat is valószínűleg zavarják a nyomdahibák, ill. a gyakorlatban kevésbé alkalmazható tanácsok.
Ha nem linkeltem az olasz szó jelentését, akkor azt nem találtam a netes szótárban, ezért a saját szótáromban néztem utána: Herczeg Gyula - Juhász Zsuzsanna: Olasz-magyar szótár; Akadémiai Kiadó, 2006
A bejegyzés linkjét - jó szokásomhoz híven - ezúttal is elküldtem a kiadónak, akiktől azóta sem kaptam visszajelzést.
***
Raeleen d'Agostino Mautner PhD: Citromból limoncellót
A veszteség feldolgozásától a lélek újjászületéséig olasz módra
Eredeti cím: Lemons into Limoncello
Fordította: Sinka Erika
336 oldal
I.P.C. Könyvek, 2014
3199 Ft
Képek:
.jpg)
.jpg)
Bejegyzések
