José Saramago utolsó, nagy port kavart művét tavaly, nem sokkal a szintén megosztó Jézus Krisztus evangéliuma után, már olvastam, és mindkét regény nagyon tetszett, éppen azért, mert más megközelítésben tálalta a bibliai történeteket.


Általános iskolában hat évig évig jártam hittanra, amit leginkább a történetek miatt szerettem, ahogyan később a görög és a római mitológiát is.

A hittanórákon megismertünk több bibliai történetet is, de egyikünknek sem jutott eszébe megkérdezni: Miért? Mi történt az után, hogy....?
A portugál író - akiről köztudott, hogy ateista volt - erre vállalkozott. Érdekes, hogy A pillanat után éppen a Káint vettem le a polcról, hiszen mindkét regény egy-egy más műben feltűnt szereplő életének tovább gondolása a szerzőik által.

Az első oldalon felfedezzük, hogy Saramago minden tulajdonnevet kisbetűvel írt, és rögtön az Úr hibáira hívja fel a figyelmünket: Ádám és Éva éli mindennapjait az Édenkertben, azonban apró kiigazításokra szorulnak, melyeket a Teremtő gyorsan pótol is.

Majd megtörténik a bűnbeesés és az első emberpár kiűzetése a Paradicsomból, később pedig megszületnek a fiaik: Káin, Ábel és Séth.
Káin és Ábel történetét - feltételezem - nem kell elmesélnem, így miután Káin megölte a testvérét, megjelenik az Úr, aki számon kéri rajta tettét:

Mit cselekedtél a te atyádfiával, kérdezte, amire káin másik kérdéssel válaszolt, Tán őrizője vagyok-é én az én atyámfiának, Megölted őt, Így cselekedtem, de ebben leginkább te vagy a bűnös, az életemet adtam volna érte, ha te nem teszed tönkre az enyémet, Próbára akartalak tenni, Mégis mi vezet abban, hogy próbára teszed azt, akit te magad alkottál, Én vagyok az ura, istene minden dolgoknak, És minden élőknek, ugye, ezt akartad mondani, de nem nekem és nem a cselekedeteimnek, Nem állt szabadságodban ölni, Ahogy neked szabadságodban állt volna megakadályozni, hogy megöljem ábelt, mert megtehetted volna, csak egy pillanatra fel kellett volna hagynod gőgös csalhatatlanságoddal, melyben osztozol az összes istenséggel, csak az kellett volna, hogy egy pillanatra tényleg feltámadjon benned a könyörületesség, s alázatosan elfogadd égő áldozatomat, hiszen nem volt semmi okod arra, hogy elutasítsad, neked, akárcsak a többieknek, kötelességeid is vannak azokkal szemben, akiket, ahogy mondjátok, teremtettetek, Pártütő szavakra nyitod a szádat, Lehetséges, de hidd el, ha én isten lennék, minden nap elismételném, Áldottak azok, akik a pártütés útját választják, mert övék lesz a földnek országa, Szentségtörés, Meglehet, de nem nagyobb szentségtörés, mint az, hogy elnézted ábel halálát, Te ölted meg őt, Igen, így igaz, én voltam a kar, mely végrehajtotta az ítéletet, az ítélet azonban tőled származik, Nem én ontottam a vérét, káin választhatott volna a jó és a gonosz között, és mivel a gonoszt választotta, meglakol érte. Nemcsak az a rabló, aki a szőlőt leszedi, hanem az is, aki a csőszt megfigyeli, mondta káin. (...) Halljad hát, azért öltem meg ábelt, mert téged nem ölhettelek meg, de így olyan, mintha megöltelek volna, Értem, mit akarsz mondani, de az isteneknek nem adatik meg, hogy meghaljanak, Így van, de hordozniuk kellene mindazon bűnök terhét, melyeket a nevükben vagy az érdekükben követtek el (...).

Peter Paul Rubens: Káin megöli Ábelt

Egy átlagos napon autók várakoznak a lámpánál, míg emberek jönnek-mennek a zebrán. Aztán egyszer csak az egyik autóban ülő férfi megvakul. Kiáltozni kezd, senki sem érti, mi történhetett vele, de egy férfi felajánlja, hogy segít neki hazajutni. A segítőkész illető felkíséri a vakot a lakásába, elköszön tőle, majd meglép a szerencsétlen férfi autójával. De öröme nem tart sokáig, hamarosan ő is elveszíti a látását.

 A vak férfi csendesen ül a lakásában, várja haza a feleségét. A nő megérkezik, és ő sem érti, mitől vakulhatott meg a férje. Úgy döntenek, felkeresnek egy szemészt, majd szembesülnek az autólopással, így taxival indulnak el. A rendelőben egy kancsal kisfiú, egy fekete szemüveget viselő lány és egy félszemű öregember társaságában várakoznak.

Az orvos sem találkozott még ilyen esettel, ezért este otthon a könyveibe temetkezve próbál megoldást találni rá. Egyszer csak észreveszi: már ő sem lát. Reggel a minisztériumtól kér segítséget, de ott nem akarnak foglalkozni a problémával, egyáltalán komolyan sem veszik.

Hamarosan egy szempillantásnyi idő alatt egyre többen vakulnak meg, így az ország vezetőinek is lépniük kell: a vakokat egy elhagyatott elmegyógyintézetbe vezénylik, ahol szigorú szabályok között kell tölteniük napjaikat. Az orvost elkíséri a felesége is, és ismét találkozik korábbi pácienseivel.

A minisztérium közben felfedezi, hogy azok vakulnak meg, akik egy-egy vakkal valamilyen formában kapcsolatba kerültek, így a feltételezett személyeket is ugyanabba az intézetbe szállítják. Az elmegyógyintézet két szárnyában vakok és látók várnak. Nemcsak a látásuk visszanyerését vagy éppen elvesztését, hanem  nap, mint nap az élelmiszerellátmányt. És egy ilyen mindentől elzárt helyen egyszer csak elszabadul a pokol.

A szereplőknek most sincs nevük, egyszerűen csak az orvos, az orvos felesége, a sötét szemüveges lány, akiről olvasunk, mégis ez hozza közelebb hozzánk őket. Nem kellenek ahhoz nevek, hogy átérezzük, ami velük történik, vagy elgondolkodjunk azon, ugyanabban a helyzetben mi mit tennénk?

Saramago munkásságával már régóta szemeztem, és mivel több helyen is olvastam, hogy a Halálszünetet ajánlják első regényként, végre levettem a polcról. Tudtam, hogy a nemrégiben elhunyt portugál író is megosztja az olvasóközönséget, így kíváncsian vártam, melyik táborba fogok tartozni.

Ha egy téli délután egy Andiamo valamelyik könyves webáruház háza táján garázdálkodik és olyan könyvre bukkan, ami két év alatt szinte mindenhonnan eltűnt, okvetlenül meg kell rendelnie. Aztán, amikor megkaparintja a dobozt, letépi róla a papírt és kezébe veszi a zsákmányt, muszáj beleolvasnia. Így hát nem sokkal később hozzá is kezd és imádja, mert ez a kedves Italo Calvino őt szólítja meg, az Olvasót, akiről később kiderül, hogy valójában férfi, de nomen est omen, így efölött is továbbsiklik.

Andiamo közben egyre lelkesebben lapoz, hiszen Calvino odafigyel az Olvasóra: megkérdezi, kényelmesen ül-e/fekszik-e, nincs-e egyéb problémája, ami a későbbiekben megszakíthatja az olvasást. Andiamo még mindig lelkes, gondolja, az olasz irodalomban eddig még nem csalódott - pedig csak egy aprócska szegletével ismerkedett meg eddig -, most sem lesz ez másként. Aztán az első történetet kicsit szokatlannak találta, de aztán egyre izgalmasabb lett és aztán puff, vége. De sebaj, a regénybeli Olvasó elmegy a könyvesboltba reklamálni, ahol megismerkedik Ludmillával, aki ugyanolyan megveszekedett olvasó, mint ő.
Így Olvasónk és Ludmilla közösen veti bele magát a 10 regénybe, melyek állandó megszakadása, ellopása vagy éppen elkobzása állítja újabb nyomozás elé kettejüket.

De térjünk vissza Andiamohoz, akinek lelkesedése a harmadik történet olvasásakor egyre inkább lelohadt. Tudta, hogy ez bizony egy posztmodern regény, de mit csináljon, ha ez nem az ő világa? Félre tette szépen a könyvet, hogy nyugodtan elolvashasson két másikat, aztán újult erővel vesse bele magát ismételten.

Bizony megint egy faramuci fejezetben találta magát, ami jól össze is zavarta, míg végül úgy döntött, hogy a hétvégén véget vet a szenvedésnek, és csak azért is befejezi a regényt. Jól döntött. Bár akadt még néhány furcsaság, de az Egy üres gödör körül végre teljesen elnyerte a tetszését, és szívesen olvasta volna tovább.
Utólag azt mondja, örül, hogy elolvasta és egyszer biztosan újra el fogja, hiszen a főszerepet az olvasás játssza, ami minden bibliofil számára csábítóan hangzik.

Bár azt nem érti, hogy két éve adták ki újra a regényt sok-sok év után (egészen pontosan 1985 volt az első megjelenés éve), és miért tűnt el a polcokról? Persze, ez nem népbutítás, hogy akkora igény legyen rá, azonban Andiamo szerint még van egy szűk olvasói szegmens, melynek tagjai nem érik be akármivel, és ők szívesen a magukénak tudnának egy saját példányt ebből a nagyon szép kiadásból.

Végezetül Andiamo üzenete azon internetezőknek, akik leggyakrabban a beszamoloszex kifejezéssel tévednek a blogjára: nos, nekik is szeretettel ajánlja Italo Calvino Ha egy téli éjszakán egy utazóját, mert bár a sokadik fejezetben, de megtalálják, amit keresnek.



Italo Calvino: Ha egy téli éjszakán egy utazó
Eredeti cím: Se una notte d' inverno un viaggiatore (ugye, milyen gyönyörű?)
Fordította: Telegdi Polgár István
321 oldal
Európa Kiadó, 2011
3400 Ft