Szeretek novellákat olvasni, mert a rövidségüknek köszönhetően naponta bebiztosíthatom az olvasottsági adagom.
A hónap elején ismét a novellaolvasásra szavaztam, ezúttal Lucy Maud Montgomery 1912-ben megjelent kötetét vettem le újra a polcról.
A kötet címe csalóka, ugyanis nem mindegyik történet helyszíne Avonlea, vannak szereplők, akik a környékén (pl. Carmodyban vagy White Sandsben) élnek, ám ez csöppet sem zavart.
A tizenkét történetben pedig régi ismerősökkel is találkozunk, hiszen már az elsőben főszerepet kap Anne Shirley, egy másikban is felbukkan, míg egy harmadikban a kebelbarátnője, Diana Barry társaságában kap fontos szerepet.
A kötet leghosszabb elbeszélése, Az Öreg Hölgy nagyszerű bizonyítéka, milyen könnyű valakit félreismerni, és az előítéleteink és a büszkeségünk milyen félreértésekhez és problémákhoz vezet.
De a pletykában szokás szerint egyharmad volt az igazság és kétharmad a tévedés.
Nagyon szerettem és nagyon elgondolkodtató volt a Mindegyikünk a saját anyanyelvén is, melyben a helyi idős pap vette magához az unokáját, Felixet, aki imádja a zenét és gyönyörűen hegedül. Csakhogy a nagyapja azt szeretné, ha ő is a lelkészi hivatást választaná, és nem az apjáét, akit nem szívelt.
SPOILER: A tiszteletesnek is be kell látnia, nem mindenre ad választ a vallás, ill. segíthet annak eszközeivel, és ha elnyomjuk a tehetséget, azt, amire egy másik ember, sok esetben egy gyerek - itt az unokája - vágyik, nagyon nagy bajt okozunk neki.
Sokféle lelkészség van, és mindegyik tiszteletesnek a maga anyanyelvén kell szólnia az emberekhez, ha igazán jót akar tenni - mondta elmélázva az öreg Abel. - A te anyanyelved a zene.
A kis Joscelynt pedig évek múltán várja vissza az idős és beteg Nan néni, akivel Joscelyn kislányként töltött egy rövid időszakot. A kislány azóta híres énekesnő lett, és Nan néni még utoljára szeretne vele találkozni, csakhogy Mrs. Morrison (a rokona, akivel és akinek férjével él) jobban tudja, mi lenne jó az idős asszonynak.
El is gondolkodtam azon, milyen érdekes, hogy egyesek, sokkal jobban tudják, mi a jó nekünk. De honnan? Ők is ugyanazt érzik, amit mi? A válasz egyértelműen nem, úgyhogy egy újabb tanulságos történetet olvashatunk.
A történetek között három érdekességet is felfedeztem: Az öreg Shaw lányában az apa várja vissza az immár fiatal lányát, aki meg is érkezik, és az apának meleg, piros ajak nyomódott az ajkára. 😱😱
Évekkel ezelőtt olvastam egy spanyol cikket arról, ha valaki szájon csókolja a gyerekét, összezavarja a gyerekben a különböző szerepeket, tehát ez nem egészséges. Sara 19 éves, az apja pedig 60...
A Csoda Carmodyban c. novellában pedig kettőt is találtam, ezek már kifejezetten modern gondolkodásról tesznek bizonyságot, ráadásul egy 35 éves nőtől:
Salome Marsh 35 éves, és évek óta csak mankóval tud közlekedni. A nála tíz évvel idősebb nővérével él, és előző évben befogadták az árván maradt Lionel Hezekiah-t. A kisfiú eleven (Davy Keith jutott róla eszembe), akit Judith szigorúan nevel, és büntetésként nem ad neki vacsorát, anélkül parancsolja azonnal ágyba. Salome is elgondolkodik ezen, miért jó az, ha éheztetik a gyereket? Ezt Marilla is megtette Anne Shirleyvel, és akkor sem értettem. 😶
Azt mondják, amit egy gyermek az élete első hét évében tanul, azt sosem felejti el, így már csak egy év maradt, hogy Lionel Hezekiah lelkében helyrehozzak mindent. Istenem, mi lesz, ha elkéstem vele!
Ki merem jelenteni, hogy ez nagyon sok szülőnek ma sem fordul meg a fejében, erre itt van egy mozgáskorlátozott vénlány, aki ilyeneken gondolkodik.
Egy-egy szereplő - ha csak említés szintjén is - egy másik történetben is felbukkan, miközben megtaláljuk a nekünk legkedvesebb novellá(ka)t a kötetben. Lucy Maud Montgomery novellái elgondolkodtatóak, humorosak (nem is egy), tanulságosak (de nem didaktikusan), szórakoztatóak és a legfőképp: emberiek. Bármilyen évszakban, ám így tavasszal is nagyon jó választásnak bizonyultak.
A záró idézet pedig tökéletesen illik a mai naphoz, hiszen ma van A boldogság világnapja:
Vidám volt, mint a pinty. Egy ritka titok birtokába került: ragadd meg ott a boldogságot, ahol csak tudod! Nincs értelme félretenni valamit, hogy majd később visszatérj hozzá, mert később már nem lesz ott. És könnyű boldognak lenni, ha az ember az öreg Shaw-hoz hasonlóan tudja, hogy lelje meg az apróságokban is az örömét. Élvezte, mindig is élvezte az életet. És másoknak is segített, hogy élvezzék, következésképpen az élete sikeres volt, bárhogy is vélekedtek felőle a White Sands-iek.
Lucy Maud Montgomery: Avonlea-i krónikák
Eredeti cím: Chronicles of Avonlea
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
218 oldal
Könyvmolyképző Kiadó, 2008
Bejegyzések
0 Megjegyzés
Köszönöm, hogy itt vagy.
Neked más a véleményed? Hibát találtál? Szólj hozzá(m) bátran :).