Egy átlagos napon autók várakoznak a lámpánál, míg emberek jönnek-mennek a zebrán. Aztán egyszer csak az egyik autóban ülő férfi megvakul. Kiáltozni kezd, senki sem érti, mi történhetett vele, de egy férfi felajánlja, hogy segít neki hazajutni. A segítőkész illető felkíséri a vakot a lakásába, elköszön tőle, majd meglép a szerencsétlen férfi autójával. De öröme nem tart sokáig, hamarosan ő is elveszíti a látását.

 A vak férfi csendesen ül a lakásában, várja haza a feleségét. A nő megérkezik, és ő sem érti, mitől vakulhatott meg a férje. Úgy döntenek, felkeresnek egy szemészt, majd szembesülnek az autólopással, így taxival indulnak el. A rendelőben egy kancsal kisfiú, egy fekete szemüveget viselő lány és egy félszemű öregember társaságában várakoznak.

Az orvos sem találkozott még ilyen esettel, ezért este otthon a könyveibe temetkezve próbál megoldást találni rá. Egyszer csak észreveszi: már ő sem lát. Reggel a minisztériumtól kér segítséget, de ott nem akarnak foglalkozni a problémával, egyáltalán komolyan sem veszik.

Hamarosan egy szempillantásnyi idő alatt egyre többen vakulnak meg, így az ország vezetőinek is lépniük kell: a vakokat egy elhagyatott elmegyógyintézetbe vezénylik, ahol szigorú szabályok között kell tölteniük napjaikat. Az orvost elkíséri a felesége is, és ismét találkozik korábbi pácienseivel.

A minisztérium közben felfedezi, hogy azok vakulnak meg, akik egy-egy vakkal valamilyen formában kapcsolatba kerültek, így a feltételezett személyeket is ugyanabba az intézetbe szállítják. Az elmegyógyintézet két szárnyában vakok és látók várnak. Nemcsak a látásuk visszanyerését vagy éppen elvesztését, hanem  nap, mint nap az élelmiszerellátmányt. És egy ilyen mindentől elzárt helyen egyszer csak elszabadul a pokol.

A szereplőknek most sincs nevük, egyszerűen csak az orvos, az orvos felesége, a sötét szemüveges lány, akiről olvasunk, mégis ez hozza közelebb hozzánk őket. Nem kellenek ahhoz nevek, hogy átérezzük, ami velük történik, vagy elgondolkodjunk azon, ugyanabban a helyzetben mi mit tennénk?

Sajnos azok közé tartozom, akik leginkább a hazai valóságshow-k felbukkanásakor találkoztak a Nagy Testvér nevével. Szerencsére a magyartanárunk felvilágosított bennünket, hogy a Big Brother nem a tévések, hanem George Orwell fejéből pattant ki 1948-ban, aki nemes egyszerűséggel felcserélte az évszám utolsó két jegyét és semmi köze ahhoz a bizonyos valóságshowhoz.
 
Nem sokkal ezután,  A Nagy Könyv kapcsán Ákos korteskedett a regény mellett, de nálam még mindig váratott magára, hogy a két évvel ez előtti Várólista-csökkentés kudarca után végre elolvassam.


1984. április 4-én ismerkedünk meg a 39 éves Winston Smith-szel. Winston munkahelyéről, az Igazság-minisztériumból tart hazafelé ebédelni. Bár egyedül él, lakásában mégsem a csend, hanem a telekép fogadja, ami minden Párttag otthonában megtalálható. Lehalkítható, de sohasem kapcsolható ki.

Nos, elvtársak, milyen a mi életünk? Nézzünk szembe vele: a mi életünk nyomorúságos, fáradságos és rövid. Megszületünk, éppen csak annyit kapunk enni, hogy ki ne leheljük páránkat, de aki képes rá, azt ereje végső fogytáig dolgozni kényszerítik; s abban a pillanatban, amikor már nem tudják hasznunkat venni, förtelmes kegyetlenséggel lemészárolnak bennünket. Egyéves kora után Angliában egyetlen állat sem tudja, mi a boldogság és mi a pihenés, Angliában nincs szabad állat. Az állatok élete nyomorúság, és szolgaság: ez a meztelen igazság.

Vajon ez volna a természet rendje? Azért volna így, mert földünk olyan szegény, hogy nem tud tisztességes életet biztosítani lakóinak? Nem, elvtársak, ezerszer nem! Anglia földje termékeny, éghajlata jó, sokkal több állatot tudna bőségesen eltartani, mint amennyi most rajta él. Ez a mi gazdaságunk egyedül eltartana egy tucat lovat, húsz tehenet, száz meg száz juhot - s mindnyájan olyan kényelemben és méltóságban élhetnénk, amilyet most el sem tudunk képzelni. Akkor hát miért élünk ilyen nyomorúságosan? Mert a munkánk szinte minden gyümölcsét ellopják tőlünk az emberek. Ez a válasz, elvtársak, minden problémánkra. Ezt a választ egyetlen szóban összegezhetjük: Ember. Az Ember az egyetlen igazi ellenségünk. Tüntessük el az Embert a színpadról, és az éhség és az agyondolgoztatás legfőbb okát egyszer s mindenkorra megszüntettük.

Hamarosan kiderül, hogy az új élet is számtalan nehézséget és konfliktust tartogat az Állatfarm lakói számára. Napóleon diktatúrát épít ki közöttük.