A blogról

Kedves Látogató,

(A neved nem tudom, így arra kérlek, helyettesítsd be, mert szeretem a nevükön szólítani az embereket. 😊)

Szeretettel köszöntelek. 😊Úgy gondolom, nyugodtan tegeződhetünk, ha mégsem, az sem gond. Megjegyzem, hogy a blogban általában én is tegeződöm, míg az offline életben nem mindig. 


Az első könyvesblogom 2010 tavaszán indítottam Könyvélmény-beszámoló néven, majd 2018 nyarán töröltem. Aztán újrakezdtem máshol, azt is töröltem, végül 2022 januárjában feltámasztottam, immáron új néven, melyet Szerb Antalnak köszönhetek, és néhány hónappal később újra írni kezdtem. 
Korábban sokat nyavalyogtam a blog miatt, ezek a bejegyzések is megtalálhatóak a régiek között, mára már megtanultam ezen felülemelkedni, és ezt a blogot elsősorban magamnak írom. Ahogy angolul mondják: to express, not to impress. Azaz, hogy kifejezzem magam, az egy-egy olvasmánnyal kapcsolatos gondolataim, megosszak számomra fontos dolgokat, és nem azért, hogy bárki is azonnal elájuljon tőlem. 

Az elmúlt években megtaláltam a saját hangom, és tisztában vagyok azzal, hogy időközben sokat fejlődtem (viszont mindig van hová fejlődni), továbbá azzal is, hogy én is hibázom, tévedek, amit nyugodtan lehet ám jelezni (a beállítások szerint névtelenül is lehet kommentelni), hiszen én sem vagyok tökéletes. Éppen ezért a (régebbi) bejegyzéseimben (és hozzászólásaimban) előforduló esetleges hibáimért elnézést kérek. 




Mivel nem végeztem bölcsészkaron (hanem nemzetközi gazdálkodás alapszakon és nemzetközi logisztika szakirányon), ezért a bejegyzéseimet sosem neveztem kritikáknak, hiszen nem vagyok sem szakképzett, sem pedig önjelölt kritikus. Nem tartom magam - divatos szóval mondva -  sem influencernek, sem megmondó embernek. Nem erőszakolom rá a véleményem senkire sem, elfogadom és tiszteletben tartom a másokét is, elvégre mindenkinek joga van hozzá. Inkább azt mondom, hogy egy nagyon válogatós olvasó vagyok, ahogy Szabó Magda is mondta, nincs időm (és agykapacitásom sem) igénytelen olvasmányokra:

Az élet olyan borzasztóan rövid, s ha az ember minden vacakot elolvas, nem jut hozzá a remekművekhez. 

Így ebben a blogban biztosan nem a legmenőbb könyvekkel találkozhatsz, amiket most mindenki olvas, mert magam választom ki az olvasmányaim és nem a trendek befolyásolnak. 
Elég széles az érdeklődési köröm, így mindig van honnan meríteni, ezért is választottam annak idején Jane Austentól a blog mottóját:
Mindig mondom, hogy egy nőnek nem lehet elég szellemi tartaléka.

Ha nem tetszett valami, azt is megírom, ám minden esetben kulturált formában, ez sosem volt kérdés számomra. Tudom, hogy sokan vannak, akik az online felületeken jól kiadják magukból az aznap, ill. a korábban összegyűlt feszültséget, és ehhez egy teljesen más személyiséget alakítottak ki maguknak, akit csak ott használnak. Elárulom: ha egyszer találkozunk valahol, élőben sem fogsz mást kapni, mint itt. Számomra az önazonosság sosem volt kérdés.

Több bejegyzésem is kötözködőnek tűnhet, ezeket el is szoktam küldeni a kiadóknak, ill. a magyar szerzőknek, ha valahol megtalálom az elérhetőségüket. Hogy elolvassák-e őket, utána pedig reagálnak-e rá, már nem az én dolgom. Mindenkinek szabad akarata van. 
Elárulom: ezeket a bejegyzéseket teljesen nyugodtan írom. 

Sose felejtse el, aki minősít, egyben önmaga képét is felvázolja, saját igénye, ízlése, érdeklődése, érzékenysége irányát (...).
Szabó Magda: A csekei monológ (Jog és kötelesség)

Egy ideje én is elkezdtem emojikat használni a bejegyzéseimben, bár sok éve még feleslegesnek tartottam, mára azonban megtanultam, hogy az Olvasó nem biztos, hogy ugyanarra gondol, ugyanazt érzi, mint én, miközben írok, így a félreértések elkerülése végett, szívesen élek velük. 😊

Azt szokták mondani: Mindenki magából indul ki. Nos, ez rám teljes mértékben igaz, így évek óta igyekszem olyan blogot írni, amilyet magam is szívesen olvasnék (ez igaz a külcsínre: olvasható betűméret és -szín, ill. a belbecsre is). Ahol az Olvasó, úgy érzem, kap is valamit a bejegyzésből (Miért érdemes elolvasnia vagy inkább elkerülnie az adott művet?, esetleg szívesen olvassa valamelyik verset, felfedez egy új költőt vagy szerzőt, kedvet kap, hogy újraolvasson valamit).

Az írás: a gondolat visszfénye, az érzés szivárványa.

Már a blog feltámasztása előtt elkezdtem önismerettel foglalkozni, felfedeztem, hogy nemcsak szuperérzékeny vagyok, hanem nagyon sajátosan látom a világot, rengeteget fejlődtem és tanultam közben. Elvégeztem egy trénerképzést is, melynek végén rájöttem, hogy az a nyolcvan óra számomra kevés volt, így azóta is folyamatosan tanulok, csak nem az iskolapadban. 
Ezeket az ismereteimet és tapasztalataimat is szeretném megosztani a bejegyzéseimben, mivel rengeteg embernek fogalma sincs arról, mi az, hogy szuperérzékenység, sőt, sok szuperérzékeny sem tudja, hogy van neve ennek a tulajdonságnak, amely nem betegség és nem is valami negatív dolog, hanem ugyanúgy a részünk, mint a szemünk színe és számos előnye is van. 
Néhány ismert szuperérzékeny, akikkel a blogban is találkozhatsz: Szabó Magda, Victor Hugo, Radnóti Miklós, Virginia Woolf, Michelangelo, Marilyn Monroe, Agatha Christie, Claude Monet, Molnár Ferenc és Arany János.
Közben pedig minden esetben Seneca gondolatait is szem előtt tartom:

"Te leckéztetsz engem? - kérded. - Magadat már megleckéztetted, meg is javultál, ugye? Ezért van időd mások javítgatására?" Nem vagyok olyan elvetemült, hogy betegen gyógyításra vállalkozzam, de mintha ugyanabban a betegségben feküdnék, megbeszélem veled a közös bajt, és közlöm az orvosságot. Úgy hallgass hát rám, mintha benső énemmel társalognék. Bebocsátalak magányomba, és füled hallatára vitatkozom önmagammal.
XXVII. erkölcsi levél


Általában heti két bejegyzést teszek közzé, a hét egyértelműen a Vers hétfőnnel indul, és ezt követően találkozhatsz egy olvasmányomról írottal, esetleg egy egyéb típusú bejegyzéssel, melyben megnyugtatlak, biztosan nem arról olvashatsz, hogy fáj a hajam vagy épp letört a körmöm. 😊

Egy ideje teret nyert a Mesterséges Intelligencia (AI vagy MI magyarosan), én azonban továbbra is az Ni-om (Introverted Intuition - Introvertált Intuíció) használom, ill. néha az online szinonima szótárt, ha éppen nem jut eszembe valami. 

A legfontosabb pedig, amit az elmúlt években megtanultam: 
- Helytelenítem, ha valaki erőnek erejével akarja boldoggá tenni az embereket. Mindenkinek joga van a saját pocsék borához, az ostobaságához és a koszos körméhez. - Tudod mit, fiam - szólította meg a kisfiút. - Mégiscsak tedd vissza a régi poharakat is, meg a régi üveget! A vendégeim szabadon választhatnak a kétféle bor között, választhatják, amit a köd termett, vagy amit a napsugár. 
Milan Kundera: Búcsúkeringő


A hozzászólásokra is válaszolok, ezért bátran oszd meg a bejegyzéssel kapcsolatos akár pozitív, akár negatív véleményed, gondolatod. Bár úgy tűnik, hogy több hozzászólásra nem reagáltam annak idején, azok a válaszaim blogköltözés miatt tűntek el. Már a kezdet kezdetén megfogadtam, hogy minden kommentelőnek válaszolok. 



Jó olvasást és böngészést kívánok, érezd Magad jól nálam.  
Ha mégsem találsz Neked tetsző tartalmat, biztosan megtalálod máshol. Köszönöm, hogy itt voltál. 
De akár maradsz, akár máshová kattintasz, legyen szép napod/délutánod/estéd. 😊

A fejlécben használt képet a Pexelsen találtam.