A blogról

Kedves Látogató,


Szeretettel köszöntelek. 😊Úgy gondolom, nyugodtan tegeződhetünk, ha mégsem, az sem gond. A blogban általában én is tegeződöm, míg az offline életben nem mindig. Sokáig itt sem tegeződtem, ám később rájöttem, hogy így egyszerűbb.

Amikor 2010 tavaszán elkezdtem írni az első könyves blogom, egyszerűen csak az volt a célom, hogy megosszam másokkal a könyvélményeim.

A blog életében is számos hullámhegy és -völgy akadt, így nyolc évvel később töröltem, majd 2022 januárjában új néven feltámasztottam (ezt látod most), és később újra írni kezdtem. Mert láttam, hogy a korábbi bejegyzéseim igényesek, fontos gondolatokat tartalmaznak, és érdemes újra megosztanom őket. Ezt nem nagyképűségből írom, mivel én vagyok önmagam legnagyobb kritikusa, és sosem voltam képes fércmunkát végezni. 

Az elmúlt négy évben is akadtak hullámvölgyek, rengeteget változott az online világ (azt látom, nem mindig jó irányba, a rövid és sokszor felszínes tartalmak lettek a keresettek és a népszerűek), és mára már megtanultam, hogy bármit is mutasson a blog statisztikája, annak semmi köze a bejegyzéseim minőségéhez és a beléjük fektetett munkámhoz. Lehet írni könyves blogot népes rajongótábor, hozzászólások, recenziós példányok (kettőt kaptam 2023-ban), minden közösségi oldalon való jelenlét nélkül (a bejegyzéseim csak a Pinteresten, a LinkedInen és az Instagramon osztom meg, máshol nem vagyok fent és nem is hiányzik, a Molyról kétszer is töröltem magam, és nem tervezek visszatérni, már nem az én világom) és Google-indexelés nélkül is. Magyarán: mindenféle külső validáció nélkül. 

Mindig is olyan blogot szerettem volna írni, amilyet én is szívesen olvasnék. Ahol úgy érzem, az Olvasó kap is valamit a bejegyzésből (talán felfedez egy új művet, szerzőt, elgondolkodik az olvasottakon, vagy egyszerűen csak jól szórakozik, míg elolvassa), és nem csak arról olvashat, hogy a bloggerrel mi történt, vagy mennyire szuper, mert ő olvas. 
Továbbá alapvető volt, hogy mind a betűméret, mind a -szín olvasható legyen, ne mikroszkopikus méretűek, ill. a linkek is új lapon nyíljanak meg, hogy kényelmesebb legyen mindent követni. 

Nem tartom magam sem influenszernek, sem megmondóembernek, nem erőltetem rá a véleményem senkire, hanem tiszteletben tartom, hogy mások másként gondolkodnak, és bár nagyon nehéz volt, mára már sikerült elfogadnom, hogy a legtöbb embert nem érdekli az, ami engem. Ha valahogy jellemezni kellene magam, azt mondom: nagyon szelektív olvasó vagyok. 

Az élet olyan borzasztóan rövid, s ha az ember minden vacakot elolvas, nem jut hozzá a remekművekhez. 

Ha nem tetszett valami, azt is megírom, és mindig kulturált formában, hiszen a véleményt mondóról/íróról sokkal többet mond el, amit mond/ír, mint arról, aki kapja. Ezért is olvashatod fent (ha asztali gépről vagy laptopról nézed a blogot) a Szabó Magdától választott idézetet, és az arctalanság mögé sem rejtőzöm, de a magamutogatás (pl. szelfizés az aktuális olvasmányommal az Instagramon) is nagyon távol áll tőlem. 

Az írás: a gondolat visszfénye, az érzés szivárványa.


Az elmúlt években megtaláltam a saját hangom, és tisztában vagyok azzal, hogy időközben sokat fejlődtem (viszont mindig van hová fejlődni), továbbá azzal is, hogy én is hibázom, tévedek, amit nyugodtan lehet ám jelezni (a beállítások szerint névtelenül is lehet kommentelni), hiszen én sem vagyok tökéletes. Éppen ezért a (régebbi) bejegyzéseimben (és hozzászólásaimban) előforduló esetleges hibáimért elnézést kérek. 




Mit találhatsz ebben a blogban? Nagy valószínűséggel olyan tartalmakat, amiket máshol nem, vagy nem nagyon. 
Ezek közé tartozik a szuperérzékenység (rengeteg embernek fogalma sincs róla, hogy mi ez, még számos pszichológusnak sem 😶) és ehhez kapcsolódóan az Enneagram 4 típusa. Mivel rengeteg zöldséget olvastam és hallottam utóbbival kapcsolatban (természetesen találtam nagyon jó tartalmakat is), ezért elhatároztam, hogy alaposan beleásom magam a témába, és megosztom, miket tanultam, ill. a saját tapasztalataim is.

Nem vagyok trendkövető, azonban elég széles az érdeklődési köröm, és szeretek új szerzőket és műveket felfedezni, így jól megfér nálam - többek között - a klasszikus és a kortárs irodalom, az életrajzok, az önismereti könyvek és a művészet is.

Korábban is voltak versek a blogban, majd 2012 júniusában megszületett a Vers hétfőn, így a hét mindig egy verssel indul, mert verset olvasni jó. Mellette természetesen minden évben megemlékezem A költészet világnapjáról és A költészet napjáról is. 😊

Mindig mondom, hogy egy nőnek nem lehet elég szellemi tartaléka.

Amennyiben az adott könyvet recenziós példányként kaptam, a kiadási adatoknál a kiadó nevénél megtalálod a honlapjuk linkjét. A bejegyzésekben a legtöbb esetben (néhány kivétel akad) az általam olvasott - hangoskönyv esetében -, hallgatott példány adatai szerepelnek.


A bejegyzéseim mindegyikét (kivéve természetesen a verseket) én magam írtam és írom, az utóbbi időben sem használtam hozzájuk az AI-t. Utóbbival néhány képet készíttettem, mert nem találtam megfelelőket máshol. 
Ha mégis kellene valamilyen irányzathoz kapcsolni a blogot, akkor egyértelműen a Slow Mediát választom, és tetszik is ez az irányzat. 😊


Ez a blogsablon olykor megviccel, és előfordul, hogy a legutóbbi bejegyzés nem kerül ki a Főoldalra, így érdemes onnan a legutóbbira kattintani, mert minden bejegyzés alján megtalálod az előző és a következő posztot is. 


Köszönöm, hogy itt vagy, és - amennyiben úgy érzed -, nyugodtan szólj hozzá a bejegyzésekhez, mert tudni fogom, ha új komment érkezett, és még válaszolok is rá. 😊 A korábbi válaszaim egy része blogköltözés miatt tűnt el, azonban megfogadtam, hogy minden hozzászólónak válaszolok. 

Legyen szép napod/délutánod/estéd. 😊