Azon olvasók közé tartozom, akiknek az iskolában nem sikerült összebarátkozniuk Jókai Mórral, így nagyon sokáig nem olvastam tőle semmit. Azonban nemrég, miközben a tévét kapcsolgattam, az egyik csatornán A névtelen várat ismételték, és a harmadik rész elejéből néhány percet elcsíptem, ami felkeltette az érdeklődésem a regény iránt.
Kalandosnak és izgalmasnak ígérkezett, rögtön megjegyeztem az igazán rokonszenves Sátán Laci nevét, és úgy gondoltam, ez a regény talán megszeretteti velem is Jókait.


A Névtelen vár nagyon izgalmasan kezdődik: 1804 márciusában, Párizsban, esik a hó, két férfi pedig (egy idősebb és egy fiatal) egy titkos tervről beszélget: a fiatalabb még aznap éjjel útnak indul egy kislánnyal, akivel egy távoli országban rejtőznek majd el.
Csakhogy az ellenségeik is furfangosak, és amint tudomást szereznek a szökésről, rögtön utánuk küldik a saját emberüket, jelen esetben asszonyukat.

Három évvel később megérkezik Fertőszeg új földesaszonya, Landsknechtsschild Katalin, akitől egy ismeretlen férfi bérli az egyik birtokát, melyet csak Névtelen várként emlegetnek a helyiek. A bérlőről csupán annyit tudni, hogy külföldről jött, és  egy titokzatos nővel él, akinek még senki sem látta az arcát. A férfi - akinek Vavel Lajos névre érkeznek a levelei - a külvilágtól elzárkózva él (de mégis minden eseményt nyomon követ, és igen, ő az a bizonyos fiatalember, aki három éve Franciaországból egy kislánnyal indult útnak), naponta kikocsizik az említett hölggyel, akinek arcát mindig sűrű fátyol takarja, így nem csoda, ha mindenféle találgatásokra és főleg pletykákra ad okot.

A titokzatos hölgy Marie, aki számára csak az állatai jelentik a társaságot, illetve csak olyan tevékenységekkel foglalhatja el magát, amikhez nem kell tanár vagy másik fél.

Vavel gyűlöli Napóleont és a királyság híve, éppen ezért az volt az érzésem, hogy ebben a nagy bezárkózásban talán túl is félti Marie-t, aki immár fiatal lánnyá serdült (tizenöt éves lett), és fogalma sincs a világról, sem arról, hogyan szórakoznak a kortársai.

    A tópart hemzsegett a sok dévaj gyerektől, akik meztelen lubickoltak a vízben, lármájuk , felhangzott a Névtelen várig. És Lajos értette Marie arcán azt a búskomorságot. Ő egyetlen ártatlan tündéri gyönyörétől van eltiltva. Más úrileánynak annyiféle öröme van: neki semmi. Őt nem mulattatják hízelgő udvarlók, nem ingerli a táncvigalmak hevélye; hírhedett művészek feltűnnek és letűnnek, ő nem gyönyörködött bennük; színházat sosem látott. Egy barátnéja nincs, akivel gondolatait kicserélhetné, akivel együtt megszólhatná az embereket, s nevethetne a bolondokon, akiket szépsége elkábított, és akit pompás toalettjével irigységre költhetne, ami az élet fő gyönyörűsége. Neki nincsenek más hízelgői, mint a macskák, más barátnői, mint a macskák, más művészei, mint a macskák. 

Szerencsére a regény nem olyan, mint szegény Marie élete: az új földesasszony, Katalin érkezésével új fordulatot vesznek az események, és az eddig is izgalmas, kalandos és nem egyszer humoros regény egyszeriben letehetetlenné válik. Felbukkan Sátán Laci is, aki valójában egy híres-hírhedt betyár, de kiderül, hogy ő is csak ember, neki is vannak emberi érzései.

A regény vége felé egy teljes fejezetet kaptak az 1809-es magyarországi harcok eseményei, amelyekkel picit lassabban haladtam, de egy percig sem éreztem azt, hogy átugrom ezt a fejezetet, és inkább a még hátralévőeket fejezem be. A türelmemért Jókai egy agyafúrt és humoros résszel kárpótolt.

A szereplők közül Katalint szerettem a legjobban. Talán már sejthető, hogy ki is ő valójában, de ennek ellenére mégsem éreztem ellenszenvet iránta egy percig sem. Történik egy bizonyos dolog az egyik fejezetben, melyben Katalinnak is fontos szerepe jut, és ezt követően jókat derültem a hozzáállásán. Nem szeretném elárulni, mi ez, ezért fogalmazok rébuszokban.

Érdekes Vavel és Marie jelleme, hiszen előbbi azt állítja magáról, hogy ő csak gyűlölni képes (pedig nem, hiszen Marie-t is szereti és félti), holott más - Sátán Lacihoz hasonlóan -, nagyon is emberi érzései is vannak. Vele ellentétben Marie képtelen a gyűlöletre, még azok iránt sem érez így, akik képesek lennének az életére törni. Marie a tipikusan nagyon jó és naiv emberek mintapéldája, akit olvasóként tényleg csak szeretni lehet - és sajnálni, hogy kénytelen így élni.


A Névtelen vár végre megszerettette velem Jókait, már az első oldalon magával ragadott és a franciákkal folytatott harcok eseményeit leszámítva, (de biztosan lesz, akinek éppen ezek lesznek a kedvencei) nagyon szerettem olvasni. Bár néhány eseménye kiszámítható volt számomra, csak még inkább kíváncsibbá tett, hogyan valósulnak meg a következő oldalakon.

Egy pillanatig sem éreztem unalmasnak, jó volt elmerülni a 19. század eleji eseményekben és a korabeli magyar nyelven olvasni, és bár akad néhány tévedés benne (pl. egy olyan zeneszerző műve hangzik el, aki akkor még csak gyerekcipőben járt, illetve Jókai utal egy dalra, amely csak jóval később keletkezett), amelyeket észre sem vettem volna, ha a lap alján a lábjegyzet fel nem hívja rá a figyelmemet.

Jókai valóban nagyon tud mesélni, remekül szövi az események szálait és teszi egyre kíváncsibbá az olvasót. Aki tehát hozzám hasonlóan eddig inkább elkerülte a műveit, nyugodtan válassza a Névtelen várat tőle, mert nagy valószínűséggel nem fog csalódni. Én pedig biztos vagyok benne, hogy a későbbiekben más műveit is elolvasom végre.

A regényből készült hatrészes sorozatról jót és rosszat is olvastam, de egyelőre nem tervezem megnézni.

2018-tól február 18-a - Jókai Mór születésnapja - egyben A Magyar Próza Napja is.

Egy jó tanács a hozzám hasonlóan ugyanezt a kiadást oldaljelölőkkel olvasóknak: olyan vékonyak a lapok és az oldaljelölő ragasztója olyan erős, hogy amint ráragasztottam az ominózus részre, azonnal olvasható lett az átlátszó részén is a szöveg. Úgyhogy a keskenyebb ragacsaimat használtam, és csak a lapok aljára és az üres részekre ragasztottam őket, hogy véletlenül se tegyenek kárt a szövegben.

   - (...) Mert bizony mondom, hogy aki a Névtelen vár lakójának beállt, annak a számára ez a ház egy sírbolt, aminek az ajtaja nem nyílik meg elébb, mint a szabadító angyal trombitaszavára!
   - S sokáig fog-e még e trombitaszó magára váratni?
   - Hiszem - és tudom -, hogy nem sokáig! Az idők jelenségei nem csalnak. Feltámadásunk közelít. Addig tűrjünk és várjunk. 

Jókai Mór: Névtelen vár
505 oldal
Akkord Kiadó, 2007
950 Ft
A regény a MEK-ben (PDF)

Ismét Csehov, ezúttal a Színházi világnap alkalmából. És igen, ez már az utolsó dráma a nagy orosz szerzőtől, amit ráadásul a feleségének írt, aki elsőként játszotta Ranyevszkaja grófnőt.

Bár az alcím komédiát ígér, aki egy kicsit is ismeri Csehovot, tudja, hogy ezt inkább tragédiaként kell értelmezni.
Olvasás előtt most is érdemes egy cetlire felírni a szereplők nevét, hogy pontosan tudjuk, ki kicsoda (nálam bevált).

Ljubov Andrejevna Ranyevszkaja grófnő most érkezett haza Párizsból lányával, a tizenhét esztendős Ányával és annak nevelőnőjével. Otthon, a cseresznyéskerttel övezett házban fivére, Gajev, fogadott lánya, Varja, Lopahin kereskedő, Szimeonov-Piscsik földbirtokos és a személyzet várja.

 Mint minden Csehov-drámában, itt sem rágjuk le a körmünket izgalmunkban, ismét csak a szereplők párbeszédéből bontakozik ki az életük. De leginkább annak tragédiája.

L. Andrejevna      (belenéz az erszényébe) Tegnap még mennyi pénzem volt, mára alig maradt. És az én szegény jó Várjám nem győz takarékoskodni, mindenkit tejlevesen tart, az öregeknek mindennap üres borsót adnak a konyhán, én pedig értelmetlenül költekezem...

Gajevnek banki állást ajánlottak fel, de nem fogadta el, Ranyevszkaja két kézzel szórja pénzt, holott hamarosan a cseresznyéskert, a családi birtok kalapács alá kerül, ha nem fizetik ki időben a tartozást, és erre minden esélyük megvan.
Lopahin felajánlja, hogy parcellázzák fel a birtokot a cseresznyéskerttel együtt és adják ki a nyaralóknak. Ezt a ház úrnője és testvére azonnal elveti.

 Amikor az idei év évfordulósait gyűjtögettem és megláttam, hogy Csehov is köztük van, elterveztem, hogy megemlékezem a jeles eseményről, ám rögtön eszembe is jutott, hogy annak idején a Sirály nagyon padlóra küldött. Úgyhogy majdnem elnapoltam, de még időben meggondoltam magam, és így esett a választásom a Három nővérre.

Olga, Irina, Mása. Három nővér, aki egy kis orosz városban él bátyjukkal. Május 5-én, Irina névnapja egyben apjuk halálának első évfordulója is. Az apa katona volt, míg élt, nagy volt a sürgés-forgás a házban, de ma már csendesebb napok köszöntöttek be. Ráadásul a család tizenegy éve Moszkvát is elhagyta.
Olga a gimnáziumban tanít sógorával, Mása férjével, Irina, a legkisebb lány testvéreivel együtt várja a napot, amikor újra Moszkvába mennek, mert itt nem jó. Irina dolgozni akar, de erre itt nincs lehetősége. Hiába beszélnek három nyelven, a kis városban semmi hasznát nem veszik. Bátyjuk, Andrej hamarosan megnősül, de a szíve őt is Moszkvába húzza.

ANDREJ      Ül az ember Moszkvában, a vendéglő nagytermében, senkit sem ismer, és őt sem ismerik, és mégsem érzi magát idegennek... Itt meg mindenkit ismer, mindenki ismerős, és mégis idegen, idegen... Idegen és magányos.

 A ház azonban mégsem mondható üresnek, hiszen a katonák ma is rendszeres látogatók és a mai napon érkezik meg az új alezredes, Versinyin is.

Látszólag nem történik semmi, ám a négy felvonás alatt eltelik öt év és a szereplők élete is megváltozik. És bizonyos dolgok mégsem. Andrej feleségül veszi Natasát, gyerekeik születnek, a katonák továbbra is visszatérő vendégek és Irina munkát vállal a városkában, de szíve továbbra is Moszkvába húzza, ahol minden más lenne.

MÁSA      Azt hiszem, az embernek hívőnek kell lennie, vagy keresnie kell az igazságot, különben az élet sivár, sivár... Élni, és nem tudni, miért repülnek a darvak, miért születnek a gyerekek, mire vannak a csillagok az égen... Vagy tudja az ember, miért él, vagy pedig minden hiábavaló ostobaság.

 

Évekkel ezelőtt annyi szépet és jót olvastam az Ida regényéről, hogy tudtam, az én polcomon is ott a helye és el kell olvasnom. A beszerzés megtörtént, ám az olvasás - mint általában - most is váratott magára. De éppen kapóra jött, hogy az M3 múlt hétvégén műsorra tűzte az 1974-ben készült kétrészes filmváltozatot, így rögtön tudtam, hogy most kell levenni a polcról.

Egy úriember a kávéházban az újságírókon háborog, amikor előtte terem egy fiatalember, Balogh Csaba, aki közli vele, hogy ő is zsurnalisztaként keresi a kenyerét és mellesleg az apróhirdetéseket nem az újságírók írják. Az úr bocsánatot kér, majd távozik. Csaba  kezébe veszi a lapot, hogy megtudja, mi bőszítette fel annyira az illetőt:

     FÉRJHEZ ADNÁM a lányomat művelt fiatalemberhez, akinek foglalkozása vagy hivatala hacsak kissé is úri, de nem iszákos, nem kártyás, és ép, egészséges. A lányom móringja most 300 ezer korona készpénzben. Később örökség ennél is nagyobb, talán milliókra is rúgó. Cím a kiadóhivatalban.

 
Csaba elgondolkodik a dolgon: vajon milyen ember lehet, aki a leányát így kívánja férjhez adni? De végül ő is jelentkezik a hirdetésre, mivel a hozomány megoldaná a családi birtok ügyét is és a húga helyzetét.

 Hamarosan találkozik is Ó Péterrel, a gazdag borkereskedővel, aki közli a fiatalemberrel, hogy három napon belül feleségül veheti a lányát és megkaphatja a hozományt is.

De milyen is a menyasszony? Ida még egészen kislányként veszítette el az édesanyját, apja pedig - finoman fogalmazva - nem törődik vele, egy pesti klastromba küldi. Ida itt ismerkedik meg titokban Petőfi költészetével, és úgy dönt, amint kikerül a szigorú intézetből, megvalósítja a "Szabadság, szerelem" eszményét.