Fiorella Nicosia Monet-ről szóló könyve régóta várt rám a polcon, és úgy gondoltam, jól választok, ha ezzel teljesítem a saját kihívásom utolsó körét. 

Ismét egy Mikszáth-kisregény, amelynek középpontjában megint csak egy bűntény áll.

Különös dolog történt Lohinán.

A lohinai bíró-, Szekula Mihálynak ablakába egy éjjel paszkvillt dobott be valami gazember, a külső ablaktáblát betörve (pedig tót faluban aranyért sem találni üveges tótot, aki becsinálja), hogy - azt mondja - a fiatal pap ilyen meg olyan hitvány ember lévén, rendeli (t. i. a paszkvill-író), haladéktalanul dobja ki a község a paplakból, vigye ki bútorostól, feleségestől a határra, mert különben mához egy hétre Lohinára röpül a veres kakas.

A fenyegető be is tartotta ígéretét, és a falu jelentős része leégett. A második paszkvillt már az egyházfi kapta, de a témája nem változott, írója ezúttal a pap családfáját, vallási meggyőződését és szerelmi életét vette tollára.

Míg az első fenyegetésnek nem hittek, a másodikat már komolyan vették a lohiniak, de ahelyett hogy a papot vitték volna ki a faluból, inkább ők költözködtek ki. Ám hiába az állandó őrködés, a tűz újra fellobbant, bár ezúttal csak kisebb kárt okozott.

A harmadik paszkvill is megérkezett - ezúttal a  kántortanító volt a címzett -, amelyben újabb tűzesettel fenyegetőzik a szerző, ha a pap továbbra is a faluban marad.

Ennek már a fele sem tréfa, a vármegyének is lépnie kell, ezért az új főszolgabírót, Sótony Mihályt küldik az eset kivizsgálására. Sótony magával viszi az egyik viceszolgabírót, a nála idősebb és többet látott Tereskey Mártont is, aki biztos a dolgában:

- Gyerekség az egész lohinai ügy - erősködék három nap múlva, mikor a paszkvillokat elolvasta. - Biztosra megyek benne!
- No, annak nagyon örülök - felelte a fiatal Sótony. - Mert a közügynek akarok ezentúl élni.
- Rossz pálya, barátom, kivált ilyen világfinak.
- Végképp szakítottam eddigi foglalkozásaimmal. A kártya untat, gazdálkodni nem szeretek, hát valamit csak kell csinálnom.
- Térj vissza az asszonyokhoz!
- Soha! - kiáltott fel Sótony blazírt arccal.
- No, hát akkor fogass be, menjünk, kutassuk a lohinai tüzet.
Elindultak egy reggel, maguk mellé véve Hamar Gyurit, a rövidlátó írnokot, aki arról volt nevezetes, hogy amit a kezével írt, azt az orrával eltörölte.

Az urak meg is érkeznek, és azonnal hozzá is látnak a nyomozáshoz. Kihallgatások és próbák után, hírét veszik egy különleges foglalkozásnak, amelyet korábban Mikula uram, a templom kurátora űzött - nevezetesen lovakat reparált. Azóta jó útra ért, és a vendégek megismerik Mikula lányát, a fiatal és szép Apolkát, aki az ebédjüket készíti éppen, és akin megakad Sótony szeme, majd újabb nyomra bukkannak.

Mikszáth most is nagyszerűen gombolyítja a történet fonalát, és bár egyszer sikerült megvezetnie (akkor már gyanakodtam valakire), később újra felébredt a gyanúm és igazam lett.
Végül nemcsak a paszkvillíró személyére, de a címválasztásra is fény derül.

A palóc író ezúttal egy izgalmas krimivel örvendeztetett meg, amelyből most sem nélkülözte a szatirikus elemeket, bár a vége egy kicsit meglepett.
Ettől függetlenül végig izgalmas volt, nagyon szerettem olvasni, mert Mikszáthot olvasni mindig jó, öröm elmerülni a történetei világában és jellegzetes nyelvezetében. Folyt. köv.


Mikszáth Kálmán: A gavallérok - A Sipsirica - A lohinai fű - Kísértet Lublón
Négy kisregény
288 oldal (155-206. oldal)
M-érték Kiadó, 2005
699 Ft

A napokban egy szórakoztató, de tartalmas olvasmányt kerestem, amikor eszembe jutott Mikszáth Kálmán és ez a könyv, amelyből még semmit sem olvastam, így logikus, hogy rögtön az utolsó művel kezdjek elsőként. Egy kísértetről szóló elbeszélés pedig igazán izgalmasnak ígérkezik egy hideg téli estén.

Mikszáth ebben a művében is - A beszélő köntöshöz hasonlóan - valós adatokat használt fel, az 1718-ban keletkezett Liber Actorumot, amelyet Vilsinszky Ferenc városi nótárius hagyott az utókorra. A hivatalos feljegyzések mellett az írói fantáziáját sem mellőzte, de biztosak lehetünk benne, hogy nem légből kapott eseményekről olvasunk a történetben.
A történelmi tényekhez tartozik, hogy annak idején Zsigmond király elzálogosította Lublót, így az lengyel fennhatóság alatt állt.

A 18. században Kaszperek Mihály lublói borkereskedő a halála után visszajár a városba az özvegyéhez, és amerre megjelenik, hamis pénzt hagy maga után. De ne szaladjunk ennyire előre.


Kaszperek Mihály az apjához hasonlóan borkereskedésből élt, és egy alkalommal, amikor Csernyiczkyéknek szállított, eltűnt azok kis hordója, amely arannyal volt teli. Csernyiczkyné lopással vádolja Kaszpereket, aki ártatlannak vallja magát és hirtelen meghal.
A lublóiak isteni igazságszolgáltatásként ítélik meg a halálát, és csak akkor lepődnek meg, amikor néhány hét múlva az elhunyt ugyanabban az öltözékben, amelyben eltemették, a lován fordítva ülve megjelenik a városban.

   - Ugyan korán jött vissza - hüledezének a babonás vénasszonyok. - Még meg se melegedett a föld alatta. De persze így kellett annak történnie. (...), hát itt van ni, (...).
   - Jó szerencse - fecsegték mások -, hogy a litván asszonyka még a halála napján hazament, most rajta töltené a bosszúját.
   - Elér ez Varsóig is, ha kedve tartja. Hiszen azért lovas kísértet. Ilyen még nem is volt. A rendes, közönséges kísértetek mind gyalog jártak eddig s többnyire éjfélkor. Lucifer is tanul és újít. Az az egy bizonyos, majd meglássák kegyelmetek, hogy a ló nem hiába van alája adva.

A nyomában pedig hamis pénzérmék és különös események történnek. A hamis pénzek egészen a királyig eljutnak, aki a lublói sztarosztától nyerte azokat kártyán, így feltétlenül ki kell vizsgálni a különös esetet, de a legnagyobb diszkréció mellett.

   Biz az csakugyan visszajáról ült a lovon. Úgy ment végig Gnézdán is, ahol szintén fizetett egypár helyen adósságot. De iszen derék, becsületes kísértet az, aki tudja a maga kötelességét. Annál bizony okosabbat is tehetne a tisztelendő úr, mint hogy visszaimádkozza az anyaföldbe. Ma is apró ezüst pénzt szórt Obgarton a gyerekek közé. Hát nem szép ez egy kísértettől? Legalább addig hagyjuk künn, míg az a hordónyi arany elfogy. Bizony kár Kaszpereket bántani. Elfér ő is köztünk.
   (Már ugyan hiába zálogosította el Zsigmond király Lublót. Mégis magyar föld ez, magyar erkölcsökkel. Még a kísértet is mindjárt népszerű lesz, mihelyt a hatóság üldözni kezdi.)

 
Mikszáth ezúttal is zseniálisan szövi a történet szálait, humor, babona és fortély keveredik a kisregényben, amely végig izgalmas és végül a kísértet rejtélyére is fény derül. De addig sem unatkoztam egy pillanatig sem, és amikor az utolsó oldalakhoz értem, az jutott eszembe: Máris vége? Szívesen olvastam volna tovább.

A kisregény 1892-93-ban a Pesti Hírlapban jelent meg folytatásokban, amely után Mikszáth számos olvasói levelet kapott, amikre a történet végén (annak könyvformában való megjelenésekor) válaszolt is, valamint megosztotta az olvasókkal a Kaszperek-legenda gyereknevelésben alkalmazott szerepét is. A Kísértet Lublón megírásakor, ha a családfő kiejtette a Jön a Kaszperek! mondatot, a gyerekszoba rögtön elcsitult, a Mikszáth gyerekek számára Kaszperek egyenlő volt a mumussal. De hogy ez a módszer meddig vált be, azt is megtudjuk.

Ismét csak jól választottam, amikor ezt a kötetet vettem le a polcról. Most sem csalódtam Mikszáthban, és nagyon jól szórakoztam a lublóiakon és a kísértetüldözésükön. Rövid, de ironikus,  nagyon szórakoztató és nagyon mikszáthos.
Mikszáth Kálmán ismét biztosította a helyét a kedvenc szerzőim között, így biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb a kötetben lévő másik három művét is elolvasom.

A filmváltozatról azt olvastam, hogy a párbeszédeket alaposan megváltoztatták, így azt egyelőre nem tervezem megnézni.

Ilyen is csak nálunk, Lublón eshetik. 

Mikszáth Kálmán: A gavallérok - A Sipsirica - A lohinai fű - Kísértet Lublón
Négy kisregény
288 oldal (207-276. oldal)
M-érték Kiadó, 2005
699 Ft