Egy januári péntek estén kíváncsian ültem le a tévé elé, hogy megnézzem az akkor induló Öltések közt az idő című sorozatot. Nem kellett csalódnom, már az első rész nagyon tetszett, aztán megtudtam, hogy María Dueñas nagysikerű könyvéből készült, amelyet már több bloggertársam is olvasott és pozitívan nyilatkozott róla, ám számomra egyáltalán nem csengett ismerősen.

Februárban véget ért a sorozat, én pedig ekkora már biztos voltam abban, hogy ezt a regényt el kell olvasnom. Bár a történetet ismertem, és valljuk be, a fülszöveg is elég részletesen beszámol róla, mégis kíváncsian kezdtem neki az olvasásnak.


Főszereplőnk és narrátorunk, Sira Quiroga, egyszerű varrónő. Édesanyja, Dolores egyedül nevelte fel, az apjáról sosem hallott és nem is kérdezősködött. Dolores varrónőként dolgozott egy elegáns műhelyben, ahová Sirát is magával vitte, majd amikor nagyobb lett, ő is elsajátította a szakma csínját-bínját.

Közben Sira felnőtt, megismerkedett egy köztisztviselővel, Ignacióval, akivel már az esküvőt tervezgetik, de ekkor nem várt fordulatok történnek. Az ország forrong, a polgárháború küszöbén áll, sosem látott apja hirtelen találkozni akar vele, és felbukkan még egy férfi, az írógép-kereskedő Ramiro is.

És felfedeztem azt is, ami iszonyatos aggodalommal töltött el, hogy bármely pillanatban és látható ok nélkül mindaz, amit biztosnak hiszünk, kibillenhet, letérhet az útról, irányt változtathat, és elkezdhet átalakulni. Ellentétben azokkal az ismeretekkel, amiket egyesek és mások szenvedélyeiről, az európai politikáról és a minket körülvevő emberek hazájáról tanultam, ezt a leckét nem úgy sajátítottam el, hogy valaki elmesélte, hanem mert saját bőrömön tapasztaltam.

Aki nem látta a sorozatot, máris biztos lehet benne, hogy nem fog unatkozni. Pedig ez még csak a kezdet. A polgárháború után Spanyolországot is megcsapja a II. világháború szele, hiszen erős szálak kötik Németországhoz, így Sirát is újabb fordulatok elé állítja az élet.




Igen, vannak változtatások a sorozatban, azonban a regényt olvasni is ugyanolyan izgalmas, mert számos meglepetést tartogatott a számomra. Imádtam a seftes Candeláriát, aki szókimondásával mindig mosolyt csalt az arcomra, a kíváncsi, de igencsak tájékozott Félixet és Rosalinda Foxot, aki a jég hátán is megél. És természetesen Sirát, akinek jellemfejlődése mellett Spanyolország történelméből is leckét kapunk.

Izgalmas, fordulatos és bár elég sűrűn szedett könyvről van szó, ahogy haladtam előre, egyre inkább vált  letehetetlenné.

És most jöjjön a fekete leves! Mert hiába a remek történet, ha ilyeneken akad meg a szemem olvasás közben:

• A könyv fordítója és szerkesztője is nő, de egyikük sem hallott még az haute couture-ről, mert folyamatosan a névelőt használnak előtte, pedig a francia nyelv - ahogyan a spanyol is - nem ejti a h-t, tehát az az a megfelelő alak.

• Marcus Logan és egyik ismerőse vezetéknevét is folyamatosan rosszul toldalékolják: Logannal és Lance-szal. Pedig utóbbi legalább Lance Armstrong miatt ismerősen csenghetne, mert az ő nevét bizonyára már hallották. Alan Hillgarth vezetékneve is hasonló "balesetek" áldozata lett, mert bár nem számoltam, de csak nagyon kevésszer láttam helyesen toldalékolva. Az internet korában élünk, ami már 2012-ben is létezett, így csak egy-két kattintás lett volna megnézni, hogy a th-t az angolban a szavak végén sz-nek ejtik.

•  Ahogy előző látogatásom alkalmával, most sem mutatott egy szemernyi hajlandóságot sem, hogy kedves legyen velem, mégis úgy gondoltam, talán ez az egyetlen alkalom, hogy négyszemközt lehessek vele, és nem akartam elhalasztani. - Nem inkább elszalasztani? Nem mindegy, hogy elhalasztunk valamit vagy elszalasztunk.

• Sira egy másik nőtől kérdez valamit, akiről aztán ezt gondolja: Megint nyelt egyet, és az ádámcsutkája olyan erőteljesen mozgott, mintha egy elefántot akart volna lenyelni.  - Megnéztem itt, és spanyolul a gége garganta, ami szerepel az ádámcsutka szóban is. Úgyhogy ezúton üzenem a Kedves Fordítónak és Szerkesztőnek, hogy legyenek szívesek megmutatni az ádámcsutkájukat, mert én is nő vagyok, de nekem nincs ilyenem, és tudtommal a többi nőneműként világra jöttnek sem. 

• Rózsafűzér 

• volfrám -  olykor w-vel írva

• tizedig sor

• csomó keletkezett a torkomban - érdekes, eddig úgy ismertem ezt a kifejezést, hogy gombóc van valaki torkában, és a csomót legfeljebb a fül-orr-gégész vagy az onkológus használná

• de abban viszont biztos voltam - vesszőparipám a de és a viszont, úgyhogy vagy egyik, vagy másik elég a mondatban, már kifejezi az ellentétet

• a véletlen gyümölcse - nem műve? 

• Ráadásul az eredeti címet is rosszul írták, mert az öltések costuras és nem costuraz. - Még csak most kezdek ismerkedni a spanyol nyelvvel, de ennyit már én is tudok.

• Az már csak hab a tortán, hogy a nyomdában sem volt elég festék, mert számos oldalon halványan vagy alig látszik egy-két betű vagy szó.

Az volt az érzésem, mintha Sárbogárdi Jolán szerkesztette volna a könyvet. Hogy miért kötekedek? Nagyon egyszerű: ha varratunk magunknak egy nadrágot - hogy a témánál maradjunk -, és először felvesszük, beleteszünk némi aprópénzt a zsebébe, és egyszer csak azt vesszük észre, hogy a pénz (vagy egy része) hiányzik, feltételezem, hogy egyikünk sem fog örülni. Miért? Mert kifizettük a szabót, aki nem végzett pontos munkát. Ahogy Sira mondta a sorozatban:

Egy jó varrónő sosem végez fércmunkát. 

Ezt az ars poeticát úgy látszik, a Gabo Kiadónál még nem sikerült elsajátítani (ennél a regénynél legalábbis biztosan nem), mert a kiadott összegért egy toldozott-foltozott könyvet kaptam, ami kívülről persze nem látszik.
Igen, én már csak ilyen szemfüles olvasó vagyok. Mert legyek bármilyen fáradt, az ördögszarvaimban rejtőző antennák azonnal működésbe lépnek, amint kinyitok egy könyvet, és ha valami furcsát észlelnek, azonnal jeleznek.

Aki még nem olvasta/látta A Manderley-ház asszonyát, előre figyelmeztetem, hogy Sira lelövi a "poénját" a regényben.


De térjünk át a sorozatra, ami eredetileg tizenegy részes, nálunk nyolc részben adták le, és állítólag bizonyos részeket kihagytak belőle. Nos, ezt nem tudom, de nemrég elkezdtem olaszul nézni, és tavaly náluk is nyolcrészes volt, és minden részlete egyezett a magyar szinkronossal. Állítólag a spanyolok már jelezték az írónő felé, hogy szeretnék folytatni a sorozatot, de ő még nem döntött.

Az említett fércmunkától eltekintve María Dueñas regénye nagyon izgalmas, kalandos és fordulatos, melyben valós és fiktív szereplők életén keresztül bontakozik ki a spanyol történelem egy jelentős időszaka, miközben eljutunk Marokkóba és Portugáliába is, csodás ruhaköltemények születnek, barátságok és szerelmek szövődnek, és egy kislány a szemünk előtt nő fel. Mindenkinek csak ajánlani tudom.




Mivel nem az a fajta ember vagyok, aki az interneten egy becenév mögé bújva bátran megosztja a negatív véleményét, míg "élesben" ellenben lapít, így eljuttattam a bejegyzésem a Gabo Kiadóhoz, ahonnan a következő választ kaptam:

Kedves Andrea,

Köszönjük, hogy eljuttatta hozzánk az ajánlót és az észrevételeit.
A felsorolt hibák mind a korrektort, nem a szerkesztőt terhelik - előbbivel egyébként már nem is dolgozunk együtt.
Kiadványainkhoz az Osiris Helyesírást tekintjük irányadónak, nem az Akadémia Kiadónál megjelent szótárt, de ettől még a hiba hiba marad, amire köszönjük, hogy felhívta a figyelmünket.
Minden olvasói vélemény hasznos, és ezeket igyekszünk is értékén kezelni.
Minden jót kívánok!

üdvözlettel,
Blahó Dávid


María Dueñas: Öltések közt az idő
Eredeti cím: El Tiempo Entre Costuras
Fordította: Cserháti Éva
582 oldal
Gabo Kiadó, 2012
3990 Ft
Képek: Hola.com
             Mediaset.it