Így nagyon örültem, hogy már a megjelenés előtt elolvashattam a Tegnap, ma, holnapot, amely már most biztosította a helyét Az idei év legjobb könyvei címet viselő listámon.
A karácsonyi készülődés mindenhol izgalmas és várakozással teli, különösen, ahol gyerekek is vannak. Így december 23-án, miközben Sophia Loren a Szentestére készülődik, és megérkezik négy kis unokája, akik mesét néznek, a nagymama ezen az estén visszagondol az életére. Előkerül egy sötét fadoboz, mely az emlékezés hullámait indítja el a benne rejtőző táviratok, levelek és fényképek által.
Amikor az életemre gondolok, meglepődöm azon, hogy mindez valóban megtörtént. Egy nap felébredek és rájövök, hogy csak álmodtam. Nem mintha könnyű lett volna. Minden bizonnyal szép volt. Nehéz volt. Megérte. A sikernek súlya van, meg kell tanulnunk, hogyan bánjunk vele. Ezt azonban senki sem tanítja meg neked; a válasz, mint mindig, benned rejlik.
És Sofia Scicolone emlékezni kezd: mesél a szülei találkozásáról, a születéséről, a (Nápolyhoz közeli) Pozzuoliban töltött gyermekkoráról, ahol igazi nagy olasz családként éltek a nagyszüleinél mamácskával (az édesanyjával), a nagynénjével és két nagybátyjával, majd a húgával, hogy miként élték át a II. világháború borzalmait, hogy az iskolában csak Piszkafának csúfolták, és hogyan indította el az édesanyja az úton egy olyan világ felé, ami számára csak álom maradt.
Romilda Villani (mamácska) volt az, aki egy nápolyi szépségversenyre benevezte és elkísérte lányát, aki udvarhölgyként egy Rómába szóló vonatjeggyel is gazdagabb lett, ami megnyitotta a Cinecittà felé az utat. De ezt megelőzte egy, az egész későbbi karrierje szempontjából igen hasznos kurzus egy nápolyi színitanodában. Rómában a kisebb statisztaszerepek után Sophia az akkoriban fénykorukat élő fotóregények világában találta magát.
Ekkor ismerkedett meg Carlo Pontival, az akkor már ismert producerrel, aki segítette a filmes karrierje kezdetén és a későbbiekben is. A kisebb-nagyobb szerepeket követően Sophia fokozatosan vívta ki a filmes szakma elismerését és haladt előre. De volt a háttérben valaki, aki nem nézte mindezt jó szemmel...
17 évesen ismerte meg Vittorio De Sicát, akivel később számos filmet forgatott (köztük az Oscar-díjjal jutalmazott Egy asszony meg a lányát), kiegészülve Marcello Mastroiannival (Tegnap, ma, holnap; Házasság olasz módra), akihez a színész élete végéig elválaszthatatlan barátság fűzte.
Az olasz sikereknek és Carlo Pontinak köszönhetően Sophia előtt hamarosan kitárultak Hollywood kapujai is, ahol olyan neves partnerekkel játszhatott együtt, mint Cary Grant (Magányos apuka megosztaná), Paul Newman (A hongkongi grófnő, Lady L.), Clark Gable (Nápolyban kezdődött), Omar Sharif vagy Gregory Peck (Arabeszk).
Sophia Loren önéletrajzi könyve nemcsak visszatekintés az elmúlt 80 évére, de filmtörténeti időutazás is egyben. Egy rendkívül őszinte, humoros, néha szomorú visszaemlékezés, melyben az örömteli és viharos pillanatok mellett kibontakozik mindazok emberi arca is, akiket eddig csak a filmekből ismertünk.
Csupán egyszer éreztem magam kicsit elveszettnek - mivel nem ismertem Sophia Loren magánéletét -, amikor a Carlo Pontival közös éveik első időszakáról ír, de később mindenre választ kaptam.
Az emlékezés fonalán a magánéleti események között bukkannak fel egy-egy forgatás élményei, és ezt a fonalat csak néha szakítja meg egy-egy közjáték (összesen kettő), amelyekben visszacsöppenünk abba a bizonyos decemberi estébe, de amelyek mégsem zökkentenek ki az olvasás ritmusából.
Az emlékezet furcsa társ, amely időnként elragad és magával visz úgy, hogy szinte észre sem veszed. Nagyon jó dolog visszamenni a múltba, elragadtatni magad, és közben minden másról megfeledkezni. Lehet, hogy az emlékezet összekeveri a dátumokat és a hozzájuk fűződő dolgokat, kisded játékokat űz veled, amikor kitörli a túl erős fájdalmat és a túl heves érzelmeket; de ha van türelmed hozzá, hogy kövesd, visszavezet oda, ahol valóban éltél. Oda, ahol tényleg voltál, nem pedig oda, ahol csak hitted, hogy voltál. Elég, ha ellenállsz a kísértésnek, hogy a rövidebb úton menj, hagyd, hogy a hosszabb ösvényen vezessen, amely elvész a részletek között. Talán a sarkon túl, ki tudja, olykor egy meglepetés vár rád. Ma este az ágyam tele van szórva emlékekkel. Egy levél sorai, egy fényképbe zárt tekintet, a színek és a hangok között felgyúlnak ezek az emlékek, hogy elmeséljék nekem az életemet.
Egy pillanatig sem éreztem azt, hogy Sophia Loren, a számtalan díjjal kitüntettet filmsztár az, aki hozzám szól a lapokról, aki akár burkoltan, akár nyíltan azt sugallja, hogy: Látjátok, mekkora sztár vagyok? Nem, legyen szó az élete bármely szakaszáról, sosem felejtette el azt, honnan jött, nem felsőbbrendű lényként tekint önmagára, aki a hírnév érdekében, vagy később, ennek köszönhetően bármit megtehet.
A memoárt számos fénykép színesíti, és külön piros pontot érdemel, hogy a nápolyi dialektusok mellett az olasz és angol párbeszédek és kifejezések fordítása is helyet kapott a lábjegyzetben, így bármely korosztály bátran kezébe veheti, nem kell tartania az olvasás közben felbukkanó nyelvi akadályoktól. A könyv végén található névmutató segítségével pedig a későbbiekben is könnyen megtalálhatjuk az adott személyhez tartozó eseményt, történetet.
Nem szeretek laptopon olvasni, de amikor megnyitottam és elkezdtem olvasni a Tegnap, ma, holnapot, már az Előszóban magával ragadott, és az ódzkodásom ellenére is azon kaptam magam minden alkalommal, hogy még nem akarom bezárni a Wordöt.
Beleolvastam az interneten az eredeti olasz szövegbe, melynek gördülékenységét nagyszerűen visszaadja a magyar fordítás, és bár Sophia Lorent nem íróként ismerjük, de ezen minőségében is remekül helytáll.
Kortól és nemtől függetlenül mindenkinek csak ajánlani tudom, akár szereti Sophia Lorent, akár nem. Mindkét tábor számára is sok meglepetést tartogathat a könyv, de azok sem fognak csalódni benne, akik egyszerűen csak egy őszinte és remekül megírt memoárra vágynak egy kislányról, aki valóra váltotta az édesanyja álmát, ami később az övé is lett. Aki előttünk, a lapokon válik statisztává, majd ismert és elismert színésznővé, de aki számára mindig is a család volt a legfontosabb - elég, ha csak az édesanyja életéről szóló Tükreim című tévéfilmre gondolunk, melyben ő játszotta Romilda Villanit -, és sosem feledkezett meg a gyökereiről.
Azért azt csendben megjegyzem, ha nem is mindegyik filmje kerül szóba, de a könyvben említett számos alkotás közül nem egy cselekményéről ír részletesen, így aki nem szereti, ha lelövik előtte a poénokat, érdemes olvasás előtt megnéznie őket.
Sophia Loren: Tegnap, ma, holnap
Az életem
Eredeti cím: Oggi, ieri, domani. La mia vita
Fordította: Wiesenmayer Teodóra
330 oldal+ a közepén képmelléklet
Helikon Kiadó, 2015
3990 Ft
Bejegyzések
