Könyvörömök
  • Főoldal
  • A blogról
  • Ismerd meg az Enenagram 4 típust!
  • Versek A-tól Z-ig
  • Verslelőhelyek

Mert aki Westminsterben lakik - hány éve is már? több mint húsz -, még a legnagyobb forgalom közepén, vagy éjszaka felébredve is, érez - Clarissa biztos volt ebben - valami különös csendet, ünnepélyességet; valami leírhatatlan szünetjelet, várakozásteli visszafojtottságot (persze, lehet mindez a szívétől is, melyet, mint mondták, megviselt az influenza), mielőtt a Big Ben üt. Most! Felzúgott-zengett. Először csak zenei jelzésként szinte, aztán, visszavonhatatlanul, ütni kezdte az órát. Ólmos-súlyos gyűrűi szétoszlottak a levegőben. Micsoda szamarak vagyunk, gondolta Clarissa, keresztülvágva a Victoria Streeten. Mert az ég a megmondhatója csupán, miért szeretjük annyira, miért látjuk ilyennek, miért fűzzük tovább gondolatban, magunk köré építve, mindig újra ledöntve, minden pillanatban újjáteremtve ezt az egészet; de hát a legutolsó madárijesztő, a sok porig alázott nyomorult is, ahogy ott ül kinn a lépcsőn (és szürcsöli önnön tönkrejutottságának seprőjét), ugyanígy tesz; s éppen ezért, erről meg volt győződve, semmire sem lehet itt jutni: éppen ezért, mert szeretik az életet. Az emberek szemében, lendületében, lábdobogásában, vánszorgásában, a zajban és a forgatagban, a kocsikban, autókban, autóbuszokban, teherautókban, az utcán végigimbolygó-csoszogó szendvicsemberekben; a cinek és fúvósok csinnadrattájában, a verklinyikorgásban, a magasan fönn keringő repülőgép diadalmas motorberregésében, cérnavékonyka énekhangjában - mindenütt ott volt, amit ő is szeretett: az élet, London, ez a júniusi pillanat.


Sokan talán nem is tudják, hogy ez a regény ihlette Az órák című regényt, amiből a nagy sikerű film készült. 
 
Virginia Woolf egy nő egy napját vetette papírra. Clarissa Dalloway 52 éves, London utcáin sétál és estélyt készül adni. Mrs. Dalloway köztiszteletben álló hölgy, hiszen a férje politikus. Ez alatt az egy nap alatt betekintést nyerünk Clarissa lánykorába, megismerhetjük a családját, barátait.


A középpontban kétségtelenül Mrs. Dalloway áll, azonban feltűnik az utcán egy fiatal házaspár: Septimus Warren-Smith és olasz felesége, Rezia. Septimus átélte az első világháború borzalmait, ami végérvényesen megváltoztatta az életét. Bár feleségül vette az életvidám Lucreziát, mégsem boldogok együtt. Rezia normális életet szeretne egy normális férjjel, azonban Septimus mellett ez nem lehetséges. 

Mrs. Dalloway élete sem olyan egyszerű. Indiából 25 év után hazatér egykori szerelme, aki bejelenti, hogy beleszeretett egy ottani nőbe. Lánya, Elizabeth pedig - szerinte - a nem megfelelő nővel barátkozik, férjét ebédre hívják, azonban nélküle.
Elérkezik az este, ahol London színe-java megjelenik, Clarissa ismét tökéletes estélyt szervezett.

Ezt a regényt nem lehet csakúgy levenni a polcról, hogy "na, akkor most ezt olvasom". Ennek a regénynek különleges hangulata van. Nehezen olvasható, egy-egy mondatot többször is el kell olvasni, hogy igazán megértsük. Ezért is választottam idézetet a regény elejéről. Ha már azt sem sikerült itt elolvasni, akkor nem fog menni a többi sem. Virginia Woolf elkalandozik írás közben, akárcsak néha az olvasó. Ha nem olvastam volna, nem értettem volna meg Az órákat sem, hiszen sok a közös kiindulópont. Nehezen és lassan ment, de megérte.


Nem tudom, a közzététel után, miért változik meg a bejegyzés utolsó bekezdésének és az előtte lévő sornak a betűtípusa, mert itt a szerkesztőben minden tökéletesen egyforma. Elnézést kérek a hibáért.


Virginia Woolf: Mrs. Dalloway
Eredeti cím: Mrs. Dalloway
Fordította: Tandori Dezső
264 oldal
Európa Kiadó, 2004
2800 Ft
Hogy miért szeretem annyira ezt a könyvet? Mert elvarázsol, szórakoztat és tele van finomabbnál finomabb csokival. 
Azok közé tartozom, akik először látták a filmet és csak később olvasták a könyvet. Persze a film is tetszett, tökéletes a szereposztás, de könyv - ahogy általában lenni szokott - nagyon sok pluszt hozzátesz. Nem véletlen, hogy újra és újra lekerül a polcról. A könyv a '90-es évek végén íródott, így a történet nem az '50-es évek végén játszódik. De nem ez az egyetlen eltérés.

 Vianne Rocher hatéves Anouk lányával érkezik meg Lasquenet-be, egy kis francia faluba. Februárt írunk, a faluban éppen karnevál van. Az ismeretlen nő azonnal szemet szúr a helyieknek, leginkább a falu papjának, Reynaud-nak. A kedélyeket még inkább borzolja, amikor Vianne csokoládézót nyit Nagyböjt idején. Ahogy az lenni szokott, az emberek összesúgnak a háta mögött, hiszen hol a férje? Miért egyedül neveli a kislányát? A sugdolózások azonban együtt járnak a kíváncsisággal, így egyre többen látogatják a csokoládézót. 


 Vianne újabb haragosokra tesz szert, amikor befogadja a részeges férjétől menekülő Josephine-t, valamint szóba elegyedik a vízi cigányokkal. Mondanom sem kell, ezek a faluban főben járó bűnnek számítanak.



 A végkifejlet azt hiszem, ismert, de az odáig vezető út számos titkot és meglepetést tartogat az Olvasó számára, aki felváltva Vianne és Reynaud tolmácsolásában ismeri meg az eseményeket, amelyeket tökéletesen összefoglal Vianne:
"Álmokat árulok, könnyű kis vigasztalást, édes és ártalmatlan kísértéseket, hogy a szentek fancsali képpel pottyanjanak a magasból a pralinés és nugátos tálcák közé. Hát, olyan nagy bűn ez?"


A konzervatív Reynaud számára igen, de számunkra nem ;).




Joanne Harris: Csokoládé 
Fordította: Szántó Judit
310 oldal
Ulpius-ház, 2006
2480 Ft (a filmes borítós 2999 Ft)

Kép: Google.hu
Újabb bejegyzések Főoldal

Mottó

"Sose felejtse el, aki minősít, egyben önmaga képét is felvázolja, saját igénye, ízlése, érdeklődése, érzékenysége irányát (...)." (Szabó Magda)

Aki keres...

.

"Marilyn sokkal több volt, mint aminek látszott" - Anthony Summers - Istennő

  Anthony Summerst az 1980-as évek elején kezdte érdekelni Marilyn Monroe élete , miután újra vizsgálták a színésznő halálának körülményeit....

Andrea

"A testi szépség mulandó. Időleges tulajdonság. De az értelem szépsége, a szellem gazdagsága, a szív gyöngédsége – ami nekem van – az nem fogy el, csak gyarapszik! Az évek számával nő! (...) Ha meggondolom, én nagyon, nagyon gazdag vagyok!" Tennessee Williams: A vágy villamosa

SUBSCRIBE & FOLLOW

Népszerű bejegyzések

  • Lucy Maud Montgomery - Avonlea-i krónikák 1.
  • Vers hétfőn ~ Tihanyi Tóth Kinga - Mert nincs szebb, mint az ébredő tavasz
  • Márciusi gondolatok
  • Vers hétfőn ~ Várnai Zseni - Így álmodom... így képzelem...
  • Julianna Margulies - Napsugárlány
  • A költészet világnapja ~ Jékely Zoltán - Vers a versről
  • Spanyol nyelvi kalandozások I. rész - A kezdetek
  • Öltések közt az idő
  • Vers hétfőn ~ Somlyó György - „El tiempo intrasferabile”
  • Szeptemberi könyvszüret (2010)
Üzemeltető: Blogger

Bejegyzések

  • 2026 29
    • április 2
    • március 10
    • február 8
    • január 9
  • 2025 111
    • december 14
    • november 8
    • október 9
    • szeptember 9
    • augusztus 7
    • július 9
    • június 10
    • május 10
    • április 9
    • március 9
    • február 9
    • január 8
  • 2024 112
    • december 13
    • november 8
    • október 10
    • szeptember 10
    • augusztus 10
    • július 9
    • június 8
    • május 8
    • április 11
    • március 8
    • február 9
    • január 8
  • 2023 126
    • december 11
    • november 9
    • október 10
    • szeptember 8
    • augusztus 11
    • július 10
    • június 12
    • május 12
    • április 10
    • március 10
    • február 12
    • január 11
  • 2022 50
    • december 13
    • november 10
    • október 9
    • szeptember 9
    • augusztus 2
    • július 1
    • február 2
    • január 4
  • 2020 1
    • március 1
  • 2018 66
    • június 8
    • május 11
    • április 12
    • március 12
    • február 10
    • január 13
  • 2017 92
    • december 11
    • november 13
    • október 13
    • szeptember 15
    • augusztus 14
    • július 12
    • június 10
    • május 2
    • január 2
  • 2016 10
    • december 3
    • november 1
    • október 2
    • március 3
    • február 1
  • 2015 92
    • október 1
    • szeptember 1
    • július 4
    • június 15
    • május 12
    • április 13
    • március 16
    • február 16
    • január 14
  • 2014 139
    • december 15
    • november 12
    • október 8
    • szeptember 13
    • augusztus 9
    • július 14
    • június 14
    • május 13
    • április 11
    • március 13
    • február 9
    • január 8
  • 2013 103
    • december 13
    • november 10
    • október 8
    • szeptember 12
    • augusztus 1
    • június 6
    • május 9
    • április 10
    • március 13
    • február 8
    • január 13
  • 2012 130
    • december 14
    • november 16
    • október 13
    • szeptember 13
    • augusztus 8
    • július 8
    • június 11
    • május 12
    • április 9
    • március 10
    • február 8
    • január 8
  • 2011 97
    • december 10
    • november 9
    • október 7
    • szeptember 6
    • augusztus 11
    • július 11
    • június 8
    • május 9
    • április 7
    • március 7
    • február 3
    • január 9
  • 2010 31
    • december 7
    • november 4
    • október 2
    • szeptember 2
    • augusztus 5
    • július 2
    • június 3
    • május 1
    • április 3
    • március 2
      • Egyetlen nap
      • Csokoládé

Műfajok, egyebek

A Költészet Világnapja II. világháború Karácsony LMBTQ Négy évszak - öt könyv a saját könyvespolcomról Serie A Színházi világnap Vers hétfőn a Költészet Napja abszurd advent adventi gondolatok allegrizmus antológia babona ballada barokk bestseller buddhizmus carmen családregény családállítás cserokik disztópia divat dokumentumregény dolgozat dráma dvd egészség elbeszélés elbeszélések emigráció epigenetika erotika esszé evolúciós pszichológia farsang felvilágosodás feminizmus festészet film filmadaptáció filmadaptációk fotózás füveskönyv gasztronómia gasztroregény groteszk gyerekszemmel gyerekszáj gyermekirodalom gyász gótikus regény hangoskönyv hiedelmek holokauszt hulladékgazdálkodás humor humoreszk hétköznapi mágia ifjúsági regény illusztrált impresszionizmus interjú irodalmi karikatúrák irodalomtudomány ismeretterjesztő jelenet kalandregény kisregény krimi kvíz képzőművészet kétnyelvű költészet környezetvédelem levelezés levélregény ló melankólia memoár mese meseregény meseterápia mesék mitológia mágia mágikus realizmus művelődéstörténet művészet művészettörténet napló naplóregény naturalizmus novella nyelvkönyv nyelvtanulás nyelvvizsga népszokás opera operamese posztimpresszionizmus posztmodern pszichiátria pszichológia publicisztika pályázat rajzfilm-adaptáció realizmus reklám reneszánsz romantikus sakk sorozatadaptáció spiritualizmus szakmai szókincs szatíra szegregáció szimbolizmus szonett szuperérzékenység színház színháztörténet színmű szórakoztató irodalom szótár szúfizmus thriller tánc társadalomkritika társadalomtudomány töltelékbejegyzés történelmi vers válogatás vígjáték zsidóság életrajz életrajzi életrajzi regény építészet érdekesség érzelmi rugalmasság évforduló önfejlesztés öngyógyítás önismeret önéletrajzi útirajzok útiszótár

Kiadók

Akadémiai Kiadó Akkord Kiadó Alfaguara Alinea Kiadó Art Nouveau Kiadó Aréna 2000 Athenaeum Kiadó Bethlen Gábor Könyvkiadó Bioenergetic Kiadó Bookline Könyvek Cartaphilus Kiadó Centrál Médiacsoport Ciceró Könyvstúdió Corvina Kiadó Duna International Editorg Kiadó Európa Kiadó Gabo Kiadó General Press Geopen Kiadó Grafo Kiadó Grimm Kiadó HVG Könyvek Harmat Kiadó Helikon Kiadó Holnap Kiadó Háttér Kiadó Interpopulart Könyvkiadó Jaffa Kiadó Jelenkor Kiadó K.u.K. Kiadó Kalligram Kiadó Kelly Kiadó Klett Kiadó Kortárs Kiadó Kossuth Kiadó Kulcslyuk Kiadó Könyvmolyképző Kiadó L'Harmattan Kiadó Lexika Kiadó Libri Kiadó M-érték Kiadó Magvető Kiadó Magyar Helikon Magyar Könyvklub Maxim Kiadó Mojzer Kiadó Míves Céh Móra Kiadó Naphegy Kiadó Nemzeti Színház - Palatinus Nyitott Könyvműhely Open Books Osiris Kiadó Palatinus Kiadó Pannon Könyvkiadó Papirusz Books Park Kiadó Partvonal Kiadó Saxum Kiadó Scolar Kiadó Sensum Donum Kiadó Sensus Kiadó Strucc Kft. Studium-Effektive Kiadó Szent István Társulat Szukits Kiadó Szépirodalmi Könyvkiadó Talentum Kiadó Tarandus Kiadó Tessloff Babilon Timóteus Társaság Typotex Kiadó Ulpius-ház Unikornis Kiadó Ursus Libris Kiadó Vince Kiadó XXI. Század Kiadó Zeneművészeti Kiadó i.P.C. Könyvek Édesvíz Kiadó

Hozzászólások

Popular Posts

  • Vers hétfőn ~ Rupert Brook - A halak
  • Vers hétfőn ~ Hilde Domin - Csalfa csónakázás
  • Vers hétfőn ~ Robert Frost - A nem járt út

Híres ember

Ady Endre Beatrix Potter Boleyn Anna Caravaggio Cesare Borgia Claude Monet Coco Chanel El Greco Elizabeth Barrett-Browning Eugène Delacroix Fedák Sári Fernando Pessoa Filippo Brunelleschi Flora Tristán Franz Kafka Frida Kahlo Gabriel Harvey Giacomo Puccini Giotto Henri de Toulouse-Lautrec Isadora Duncan Jane Austen Jászai Mari Jósika Júlia Jósika Miklós Leonardo Da Vinci Marie Antoinette Marilyn Monroe Marlene Dietrich Mary Anning Michelangelo Molière Molnár Ferenc Niccolò Machiavelli Paul Gauguin Rembrandt Roger Casement Sophia Loren Steve Jobs Szabó Magda Szendrey Júlia VIII. Henrik XVI. Lajos

Ország, város

Anglia Azerbajdzsán Belgium Brazília Brüsszel Cortona Csehország Erdély Firenze Granada Görögország Hawaii Honolulu Indonézia Itália Kecskemét Kongó Korfu Lisszabon London Madrid Marokkó Milánó Márrakes New Orleans New York Nápoly Németalföld Pacifikus Túraösvény (PTÖ) Palesztina Portugália Párizs Róma Salzburg San Francisco Savannah Siena Spanyolország Svédország Szahara Szentpétervár Toledo Toscana Törökország Velence Írország

Labels

Személyiségtípusok

INFJ INTJ enneagramm

Sorozatok

A Rougon-Macquartok A krimi királynője A magyar dráma gyöngyszemei A magyar próza klasszikusai A világ múzeumai Anne Arany klasszikusok Arany pöttyös könyvek Barcelona-trilógia Barátnőm Bori Csokoládé-trilógia Francia história Katalán Könyvtár Kisasszonyok Korfu-trilógia Lyra Mundi Lélekbúvár Könyvek Magvető Remekírók Magyar királynék és nagyasszonyok Magánélet sorozat Micimackó Millenniumi Könyvtár Miss Marple Modern Könyvtár Mrs. Ariadne Oliver Móricz Zsigmond prózai művei Művészet_történet Nagy művészek élete Nemzeti Színház Színműtár Nobel-díjasok könyvtára Nyaralás-trilógia Nyitott Akadémia Nápolyi regények Osiris Klasszikusok PONS Paletta Poirot Pom Pom meséi Radnay-trilógia Romantikus Klasszikusok Szerelmes Világirodalom Talentum Diákkönyvtár Történelmi útikönyvek Ungvári Tamás színműfordításai Vörös Pöttyös Könyvek

Feliratkozás

Bejegyzések
Atom
Bejegyzések
Megjegyzések
Atom
Megjegyzések

Copyright © Foodicious Theme. Designed by OddThemes