Könyvörömök
  • Főoldal
  • A blogról
  • Ismerd meg az Enenagram 4 típust!
  • Versek A-tól Z-ig
  • Verslelőhelyek

Jane Austen utolsó regénye számos kritikus és olvasó szerint is az írónő legjobb műve. A véletlen folytán az életműből nekem is éppen ez a regénye került utoljára sorra. 

Az Elliot család Kellynchben él: a családfő, az évek óta özvegy Sir Walter és leányai. A legkisebb lány, Mary már férjhez ment és azóta a Mrs. Musgrove nevet viseli, míg két nővére: Elizabeth és Anne az apjukkal maradt. Anne nyolc évvel korábban már egy tengerész, Wentworth menyasszonya volt, azonban a jegyességet felbontották. Anne keresztanyja és jó barátnője, Mrs. Russell rábeszélésének köszönhetően mondott végül nemet. A nemes hölgy és Anne családja nem nézte jó szemmel a nem éppen vagyonos férfival kötendő házasságot. 

Most, anyagi okok miatt, Sir Walter kénytelen a kastélyt bérbe adni, ő pedig a családjával Bathba költözni. A kastély bérlője azonban nem más, mint Wentworth kapitány húga és szintén tengerész sógora, a Croft házaspár. 

Anne-t - édesanyja halála után - a családja szinte semmibe veszi, nem kíváncsiak a véleményére, apjának és nővérének csak a társadalmi rang és a vagyon számít. A gőgösségben Elizabeth méltó barátnőre talál Mrs. Clayben, aki elkíséri őket Bathba, míg Anne húgához költözik és majd néhány hét múlva Mrs. Russell-lel követi őket a fürdővárosba.
Nemsokára felbukkan az egykori udvarló, immáron vagyonosan és kapitányi ranggal, és Anne-t felkavarja a viszontlátás.
" Teljes képtelenség, hogy ennyi idő múltán minden ennyire fölkavarodik benne, holott mindennek el kellett volna tűnnie már a messzeség homályában! Mit nem tesz nyolc esztendő? Események, változások elidegenedés, eltávolodás - minden belefér, a múlt pedig feledésbe merül; így természetes, nyilván így is van. Hiszen nyolc év az ő eddigi életének is majdnem egyharmada.
Sajnos, hiába próbálta meggyőzni magát, be kellett látnia, hogy vannak érzelmek, amelyek felett nyolc év is nyomtalanul múlhat el."

Anne vívódása mellett megismerkedünk a Musgrove családdal és Wentworth kapitány barátaival is, valamint egy régi rokon is felbukkan, akit elbűvöl Anne szépsége. 
   
Jane Austenban most sem kell csalódnunk: nem árulok el nagy titkot, hogy a szép és okos Anne végül is elnyeri boldogságát (de hogy kinek az oldalán, maradjon titok), miközben remekül szórakozunk a családja kicsinyességén, tanúi lehetünk ármánynak és baráti hűségnek egyaránt. 

Már a regény elején felbukkan szinte minden szereplő, így kicsit nehéz volt beazonosítani eleinte őket, de aztán elkaptam a cselekmény fonalát, és nagyon jól szórakoztam. 

Egyértelműen Anne lett a kedvencem: komoly, jószándékú, gyorsan kapcsol és én is nagyon jól ismerem azt az érzést, amikor (ha nem is a család, de egy társaság tagjai) megfeledkeznek az emberről, eszük ágában sincs kikérni a véleményét vagy magukkal vinni valahová. (Arról sem feledkezhetem meg, hogy Anne olaszul is tud.) Míg apja és Elizabeth fennhéjázó, egyértelműen csak a külvilág  előtti látszatot igyekeznek fenntartani, addig Mary az állandó panaszkodásával borzolja a kedélyünket. Szegénykével senki sem törődik, pedig egy torokfájás is igencsak komollyá fajulhat nála. Bizony, Mary először az én idegeimet is kissé próbára tette, de a másodszor már csak jókat mosolyogtam magamban az állandó nyafogásai olvasásakor. 

Az idősebb Musgrove házaspár és Mrs. Croft már igazán szimpatikus szereplők, akik bizony Anne-ről sem feledkeznek meg és emberszámba veszik őt is.

Ez a regény is ékes bizonyítéka Jane Austen emberismeretének, és valljuk be, az azóta eltelt kétszáz év alatt az emberek mit sem változtak.
 A Meggyőző érvekben inkább a komoly gondolatok, érzelmi vívódások dominálnak, nincs tele szellemes párbeszédekkel, mint a Büszkeség és balítélet, mégis szívesen fogom újraolvasni ezt a regényt is. 
Olvasási válság esetén kiváló gyógyír. 


A regényből film is készült, Tartózkodó érzelem címmel, ill. a regény korábban ezzel a címmel is megjelent.
Végre megnéztem a  2007-es filmváltozatot, melyben egy ismerős arccal sem találkoztam, azaz nem a sztárokra helyezték a hangsúlyt, és bátran kijelenthetem, hogy egy jól sikerült feldolgozást lát, aki megnézi. Ha pedig még nem olvasta a regényt, biztosan kedvet kap hozzá utána. 

Mostanság pedig a Lazi Kiadónál is megjelentette ugyanebben a fordításban. Egyértelmű, hogy akkor adják ki, amikor végre sikerült beszereznem a palatinusosat, aminek jobban tetszik a borítója is.


Jane Austen: Meggyőző érvek
Eredeti cím: Persuasion
Fordította: Róna Ilona
290 oldal
Palatinus Kiadó
2490 Ft
A bejegyzésben szereplő kép forrása


Az új borítót látva először kicsit elszörnyedtem, de amikor a boltban megkaptam, majd itthon jobban szemügyre vettem, rájöttem, jól sikerült ez az új kiadás. Legalábbis, ami a külcsínt illeti.

   
FIGYELEM! A BEJEGYZÉS CSELEKMÉNYLEÍRÁST TARTALMAZ!!!
  
 
Esther Greenwood egy 19 éves diáklány, aki tizenegy társával együtt egy hónapra New Yorkba utazhat, ugyanis egy divatlap pályázatán nyertek és minden költségüket fedezik. Egy átlagos - nem feltétlenül amerikai - lány majd' kiugrana a bőréből, de Esther-t egyáltalán nem hatja meg a dolog. Nem érdeklik a ruhák, a csillogás, az estélyek. Nem érti a többi lányt, sőt az orvostanhallgató barátját sem.

"Mi minden meg nem történhet ebben az országban, mondogatták. Itt egy lány, él tizenkilenc évig valami Isten háta mögötti városban, olyan szegény, hogy még egy folyóiratot se tud megvenni, és akkor egyszer csak felveszik ösztöndíjjal a legjobb iskolába, rendre-sorra nyeri a díjakat, s végül úgy tartja kezében egész New Yorkot, akár autója kormányát.
Csak hát én éppen hogy nem tartottam a kezemben semmit, még önmagamat sem."

Hazatérvén közönyösen éli az életét, elhanyagolja magát, majd pszichiáterhez kerül, aki elektrosokk-terápiát alkalmaz.  Úgy gondolom, ezek után érthető, hogy csak rosszabbra fordul az állapota és az öngyilkosságon töri a fejét. Egy rosszul megválasztott gyógymód csak rosszabbá teszi a beteg állapotát, legyen szó bármilyen betegségről. A sok elképzelést (az öngyilkosságra vonatkozóan) tett követi, majd szanatóriumi kezelés és a gyógyulás felé vezető rögös út.

Sylvia Plath életrajzát ismerve számos önéletrajzi elemet fedezhetünk fel a regényben, melynek elolvasása után jobban megérthetjük a depressziós embereket és leszámolhatunk azzal a tévhittel, hogy az elmegyógyintézetekben csak idióta emberek vannak. Van, aki azért kerül oda, mert nem bírja elviselni a külvilág nyomását, nem akar vagy nem tud megfelelni az elvárásoknak, ahogyan Esther is.
"Nagyon élvezem, ha kritikus helyzetekben figyelhetem meg az embereket. Ha közlekedési baleset vagy verekedés tanúja lehetek, de legyen szó akár csak egy spirituszos üvegben eltett embrióról, megállok, és addig nézem, amíg soha el nem felejtem többé.
Ily módon aztán sok mindent meg is tudtam, amit különben nem tudnék, és ha olyankor meglepődtem vagy rosszul lettem is, ezt sosem árultam el, hanem úgy tettem, mintha mi sem lenne természetesebb, mint hogy ez a dolgok rendje."

Negatívum a regénnyel kapcsolatban: számos nyomdahibát fedeztem fel, bizonyos helyeken kevés volt a nyomdafesték, itt-ott csak a sorok fele olvasható. De ami nagyon irritált: a fordító magyartalanul alkalmazza a helyhatározóragokat az iskola főnévvel kapcsolatban. Íme egy példa:

"Honnan tudhattam - az iskolán, Európában, valahol, akárhol -, nem ereszkedik-e rám fojtogató levegőjével ismét az üvegbura?"

Szerény értelmezésem szerint Esther az iskola tetejére megy fel, ahol újra ráereszkedhet az üvegbura. Sajnos nem ez az első dolog, ami az "iskolán", azaz épületen (a tetőn, a falán) történhet meg vele.

Megrázó könyv, amit nem egykönnyen felejt el az ember. Aki még nem tapasztalta meg saját bőrén a depressziót (és ne is tapasztalja!!!)  és esetleg azt gondolta eddig, hogy az az ismerős, barát, családtag stb. csak divatból emlegeti ezt a betegséget, hogy megkörnyékezte vagy átesett rajta, és mindezen csak nevet egy jót, ha elolvassa Sylvia Plath regényét, - remélem -, elszégyelli magát és legközelebb kétszer is meggondolja, hogy élcelődjön-e az ilyesmin. Inkább az jut majd eszébe, hogyan segíthetne vagy terelhetné a gyógyulás útjára az illetőt és összetenné a két kicsi  kezét, hogy neki nem kellett mindazt átélnie, amit Esthernek.


Sylvia Plath: Az üvegbura
Eredeti cím: The Bell Jar

Fordította: Tandori Dezső
288 oldal
Európa Kiadó, 2010
2800 Ft
Újabb bejegyzések Régebbi bejegyzések Főoldal

Mottó

"Sose felejtse el, aki minősít, egyben önmaga képét is felvázolja, saját igénye, ízlése, érdeklődése, érzékenysége irányát (...)." (Szabó Magda)

Aki keres...

.

"Marilyn sokkal több volt, mint aminek látszott" - Anthony Summers - Istennő

  Anthony Summerst az 1980-as évek elején kezdte érdekelni Marilyn Monroe élete , miután újra vizsgálták a színésznő halálának körülményeit....

Andrea

"A testi szépség mulandó. Időleges tulajdonság. De az értelem szépsége, a szellem gazdagsága, a szív gyöngédsége – ami nekem van – az nem fogy el, csak gyarapszik! Az évek számával nő! (...) Ha meggondolom, én nagyon, nagyon gazdag vagyok!" Tennessee Williams: A vágy villamosa

SUBSCRIBE & FOLLOW

Népszerű bejegyzések

  • Lucy Maud Montgomery - Avonlea-i krónikák 1.
  • Vers hétfőn ~ Tihanyi Tóth Kinga - Mert nincs szebb, mint az ébredő tavasz
  • Márciusi gondolatok
  • Vers hétfőn ~ Várnai Zseni - Így álmodom... így képzelem...
  • Julianna Margulies - Napsugárlány
  • A költészet világnapja ~ Jékely Zoltán - Vers a versről
  • Spanyol nyelvi kalandozások I. rész - A kezdetek
  • Öltések közt az idő
  • Vers hétfőn ~ Somlyó György - „El tiempo intrasferabile”
  • Szeptemberi könyvszüret (2010)
Üzemeltető: Blogger

Bejegyzések

  • 2026 29
    • április 2
    • március 10
    • február 8
    • január 9
  • 2025 111
    • december 14
    • november 8
    • október 9
    • szeptember 9
    • augusztus 7
    • július 9
    • június 10
    • május 10
    • április 9
    • március 9
    • február 9
    • január 8
  • 2024 112
    • december 13
    • november 8
    • október 10
    • szeptember 10
    • augusztus 10
    • július 9
    • június 8
    • május 8
    • április 11
    • március 8
    • február 9
    • január 8
  • 2023 126
    • december 11
    • november 9
    • október 10
    • szeptember 8
    • augusztus 11
    • július 10
    • június 12
    • május 12
    • április 10
    • március 10
    • február 12
    • január 11
  • 2022 50
    • december 13
    • november 10
    • október 9
    • szeptember 9
    • augusztus 2
    • július 1
    • február 2
    • január 4
  • 2020 1
    • március 1
  • 2018 66
    • június 8
    • május 11
    • április 12
    • március 12
    • február 10
    • január 13
  • 2017 92
    • december 11
    • november 13
    • október 13
    • szeptember 15
    • augusztus 14
    • július 12
    • június 10
    • május 2
    • január 2
  • 2016 10
    • december 3
    • november 1
    • október 2
    • március 3
    • február 1
  • 2015 92
    • október 1
    • szeptember 1
    • július 4
    • június 15
    • május 12
    • április 13
    • március 16
    • február 16
    • január 14
  • 2014 139
    • december 15
    • november 12
    • október 8
    • szeptember 13
    • augusztus 9
    • július 14
    • június 14
    • május 13
    • április 11
    • március 13
    • február 9
    • január 8
  • 2013 103
    • december 13
    • november 10
    • október 8
    • szeptember 12
    • augusztus 1
    • június 6
    • május 9
    • április 10
    • március 13
    • február 8
    • január 13
  • 2012 130
    • december 14
    • november 16
    • október 13
    • szeptember 13
    • augusztus 8
    • július 8
    • június 11
    • május 12
    • április 9
    • március 10
    • február 8
    • január 8
  • 2011 97
    • december 10
    • november 9
    • október 7
    • szeptember 6
    • augusztus 11
    • július 11
    • június 8
    • május 9
    • április 7
    • március 7
    • február 3
    • január 9
  • 2010 31
    • december 7
    • november 4
    • október 2
      • "... hiszen csak Anne-ről van szó."
      • "Annak, aki ott él az üvegbura alatt, bezárva, üre...
    • szeptember 2
    • augusztus 5
    • július 2
    • június 3
    • május 1
    • április 3
    • március 2

Műfajok, egyebek

A Költészet Világnapja II. világháború Karácsony LMBTQ Négy évszak - öt könyv a saját könyvespolcomról Serie A Színházi világnap Vers hétfőn a Költészet Napja abszurd advent adventi gondolatok allegrizmus antológia babona ballada barokk bestseller buddhizmus carmen családregény családállítás cserokik disztópia divat dokumentumregény dolgozat dráma dvd egészség elbeszélés elbeszélések emigráció epigenetika erotika esszé evolúciós pszichológia farsang felvilágosodás feminizmus festészet film filmadaptáció filmadaptációk fotózás füveskönyv gasztronómia gasztroregény groteszk gyerekszemmel gyerekszáj gyermekirodalom gyász gótikus regény hangoskönyv hiedelmek holokauszt hulladékgazdálkodás humor humoreszk hétköznapi mágia ifjúsági regény illusztrált impresszionizmus interjú irodalmi karikatúrák irodalomtudomány ismeretterjesztő jelenet kalandregény kisregény krimi kvíz képzőművészet kétnyelvű költészet környezetvédelem levelezés levélregény ló melankólia memoár mese meseregény meseterápia mesék mitológia mágia mágikus realizmus művelődéstörténet művészet művészettörténet napló naplóregény naturalizmus novella nyelvkönyv nyelvtanulás nyelvvizsga népszokás opera operamese posztimpresszionizmus posztmodern pszichiátria pszichológia publicisztika pályázat rajzfilm-adaptáció realizmus reklám reneszánsz romantikus sakk sorozatadaptáció spiritualizmus szakmai szókincs szatíra szegregáció szimbolizmus szonett szuperérzékenység színház színháztörténet színmű szórakoztató irodalom szótár szúfizmus thriller tánc társadalomkritika társadalomtudomány töltelékbejegyzés történelmi vers válogatás vígjáték zsidóság életrajz életrajzi életrajzi regény építészet érdekesség érzelmi rugalmasság évforduló önfejlesztés öngyógyítás önismeret önéletrajzi útirajzok útiszótár

Kiadók

Akadémiai Kiadó Akkord Kiadó Alfaguara Alinea Kiadó Art Nouveau Kiadó Aréna 2000 Athenaeum Kiadó Bethlen Gábor Könyvkiadó Bioenergetic Kiadó Bookline Könyvek Cartaphilus Kiadó Centrál Médiacsoport Ciceró Könyvstúdió Corvina Kiadó Duna International Editorg Kiadó Európa Kiadó Gabo Kiadó General Press Geopen Kiadó Grafo Kiadó Grimm Kiadó HVG Könyvek Harmat Kiadó Helikon Kiadó Holnap Kiadó Háttér Kiadó Interpopulart Könyvkiadó Jaffa Kiadó Jelenkor Kiadó K.u.K. Kiadó Kalligram Kiadó Kelly Kiadó Klett Kiadó Kortárs Kiadó Kossuth Kiadó Kulcslyuk Kiadó Könyvmolyképző Kiadó L'Harmattan Kiadó Lexika Kiadó Libri Kiadó M-érték Kiadó Magvető Kiadó Magyar Helikon Magyar Könyvklub Maxim Kiadó Mojzer Kiadó Míves Céh Móra Kiadó Naphegy Kiadó Nemzeti Színház - Palatinus Nyitott Könyvműhely Open Books Osiris Kiadó Palatinus Kiadó Pannon Könyvkiadó Papirusz Books Park Kiadó Partvonal Kiadó Saxum Kiadó Scolar Kiadó Sensum Donum Kiadó Sensus Kiadó Strucc Kft. Studium-Effektive Kiadó Szent István Társulat Szukits Kiadó Szépirodalmi Könyvkiadó Talentum Kiadó Tarandus Kiadó Tessloff Babilon Timóteus Társaság Typotex Kiadó Ulpius-ház Unikornis Kiadó Ursus Libris Kiadó Vince Kiadó XXI. Század Kiadó Zeneművészeti Kiadó i.P.C. Könyvek Édesvíz Kiadó

Hozzászólások

Popular Posts

  • Vers hétfőn ~ Rupert Brook - A halak
  • Vers hétfőn ~ Hilde Domin - Csalfa csónakázás
  • Vers hétfőn ~ Robert Frost - A nem járt út

Híres ember

Ady Endre Beatrix Potter Boleyn Anna Caravaggio Cesare Borgia Claude Monet Coco Chanel El Greco Elizabeth Barrett-Browning Eugène Delacroix Fedák Sári Fernando Pessoa Filippo Brunelleschi Flora Tristán Franz Kafka Frida Kahlo Gabriel Harvey Giacomo Puccini Giotto Henri de Toulouse-Lautrec Isadora Duncan Jane Austen Jászai Mari Jósika Júlia Jósika Miklós Leonardo Da Vinci Marie Antoinette Marilyn Monroe Marlene Dietrich Mary Anning Michelangelo Molière Molnár Ferenc Niccolò Machiavelli Paul Gauguin Rembrandt Roger Casement Sophia Loren Steve Jobs Szabó Magda Szendrey Júlia VIII. Henrik XVI. Lajos

Ország, város

Anglia Azerbajdzsán Belgium Brazília Brüsszel Cortona Csehország Erdély Firenze Granada Görögország Hawaii Honolulu Indonézia Itália Kecskemét Kongó Korfu Lisszabon London Madrid Marokkó Milánó Márrakes New Orleans New York Nápoly Németalföld Pacifikus Túraösvény (PTÖ) Palesztina Portugália Párizs Róma Salzburg San Francisco Savannah Siena Spanyolország Svédország Szahara Szentpétervár Toledo Toscana Törökország Velence Írország

Labels

Személyiségtípusok

INFJ INTJ enneagramm

Sorozatok

A Rougon-Macquartok A krimi királynője A magyar dráma gyöngyszemei A magyar próza klasszikusai A világ múzeumai Anne Arany klasszikusok Arany pöttyös könyvek Barcelona-trilógia Barátnőm Bori Csokoládé-trilógia Francia história Katalán Könyvtár Kisasszonyok Korfu-trilógia Lyra Mundi Lélekbúvár Könyvek Magvető Remekírók Magyar királynék és nagyasszonyok Magánélet sorozat Micimackó Millenniumi Könyvtár Miss Marple Modern Könyvtár Mrs. Ariadne Oliver Móricz Zsigmond prózai művei Művészet_történet Nagy művészek élete Nemzeti Színház Színműtár Nobel-díjasok könyvtára Nyaralás-trilógia Nyitott Akadémia Nápolyi regények Osiris Klasszikusok PONS Paletta Poirot Pom Pom meséi Radnay-trilógia Romantikus Klasszikusok Szerelmes Világirodalom Talentum Diákkönyvtár Történelmi útikönyvek Ungvári Tamás színműfordításai Vörös Pöttyös Könyvek

Feliratkozás

Bejegyzések
Atom
Bejegyzések
Megjegyzések
Atom
Megjegyzések

Copyright © Foodicious Theme. Designed by OddThemes