Archive for február 2011

A tulajdonomban lévő négyezer kötet és a száz kép mennyisége nem változtatható. Sose lesz belőlük több, mert annak túlzsúfoltság és rendetlenség a vége, de sose maradnak ugyanazok, mert folyamatosan, életem végéig cserélem őket. Ez azt jelenti, hogy ahány új kötettel gyarapodik a könyvtáram, annyitól meg is válok, és minden egyes, a gyűjteményembe kerülő kép - fa- és kőnyomat, metszet, rajz, rézkarc, vegyes technika, olaj- és vízfestmény stb. - egy kevésbé kedvelt régi helyét foglalja el. Nem titkolom, hogy az áldozat kiválasztása nehéz, esetenként fájdalmas; olyan hamleti kétség, amely napokon, heteken át gyötör, és később, lidérces álmaimban újraéled.

- Van ebben a gyerekben valami nem tudom, micsoda - mentette magát Justitiana vállvonogatva. - Bűnös gondolatokat ébreszt az ember fejében.
- Ez igaz - mondta doña Lucrecia. - De jobb, ha nem öntünk olajat a tűzre.
- Az asszonyom arcán még ott ég a tűz - vágott vissza Justiniana szokott cserfességével. - De ne aggódjék, ez a szín nagyszerűen áll Önnek.

A regény előzménye egy időre elvette a kedvem, hogy elolvassam a folytatását, de most úgy éreztem, eljött az idő. Ha valaki esetleg nem olvasta volna a Szeretem a mostohámat c. kisregényt, nem maradt le semmiről, de ha szeretné pótolni, gyorsan ugorjon két sorral lejjebb. Az előzményben Fonchito elcsábította mostohaanyját, doña Lucreciát, akit ezért férje, Don Rigoberto száműzött a házából.

Fonchito egy napon becsönget mostohaanyja ajtaján, aki - érthető okok miatt - megdöbben a fiú látogatásán. Foncho egy rajzmappával érkezik és boldogan újságolja, hogy meglógott a rajzóráról és magát az osztrák festő, Egon Schiele reinkarnációjának tartja, nagyon hiányzik neki és az édesapjának is, és reméli, még szóba áll vele. A fiú látogatásai szaporodnak, hetente akár többször is megérkezik és Egon Schieléről mesél, illetve feltett szándéka, hogy a házaspárt kibékítse.

Eközben Don Rigoberto a biztosítónál folytatott munkája után a nap további óráiban gondolatai felesége körül forognak. Erotikus vágyálmaiban Lucreciát látja és folyamatosan a dolgozószobájában becsben és rejtve tartott füzeteiben lévő jegyzeteit bújja, melyeket egy-egy irodalmi mű, színházi látogatás vagy festmény hatására készített annak idején. Persze ő mit sem sejt gimnazista fia mesterkedéséről.

Don Rigoberto fantáziája határtalan, ezt bátran ki merem jelenteni, bár néha szerintem kicsit elveti a sulykot (gondolok itt a regény elején található Macskák éjszakája c. fejezetre). Ellenben dicsérendőek a művészi párhuzamok (pl. Klimttel vagy Courbet-val), ill. a Levél a "Playboy" olvasójához, avagy kis esztétikai fejtegetés. A fiatalabb korosztálynak pedig kifejezetten ajánlom, hogy olvasson bele, ugyanis ezek a fantáziálások nem abban a közönséges stílusban íródtak, ahogyan a magukat nagyfiúknak és nagylányoknak tartó illetők ecsetelgetik saját(?) hétvégi élményeiket a tömegközlekedésen.

Gustav Klimt: Danae

Amikor kezdtem belefáradni don Rigoberto képzelgéseibe, a következő részben megérkezett Fonchito, aki annyira beleásta magát kedvenc festője életébe és munkásságába, hogy magyarul a Wikipedián nem találtam ennyi információt Schieléről, de legalábbis rövid életének bizonyos korszakairól. Egyébként Fonchitóban most sem fogunk csalódni. Nem, azt nem teszi meg még egyszer. Don Rigobertóról még annyit, pontosabban az első idézethez kapcsolódva, hogy a felesleges könyveinek, illetve reprodukcióinak valószínűleg sokan örülnénk, bennünket egy cseppet sem zavarna, ha a könyvtárunk esetleg 4001 kötetből állna.

Érdekes, hogy mióta októberben Vargas Llosa megkapta a Nobel-díjat, a könyvei fokozatosan eltűntek a boltok polcairól. Nem tudom, hogy a könyveket lakberendezési tárgyként használók vásárolták fel őket, mivel a sorozat igen színes és az már csak hab a tortán, hogy Nobel-díjas a szerző. Pedig még legalább három-négy könyvére vadászom.

Mario Vargas Llosa: Don Rigoberto feljegyzései
Eredeti cím: Los cuadernos de don Rigoberto
Fordította: Szilágyi Mihály
360 oldal
Európa Kiadó, 2007
2300 Ft (690 Ft-ért vettem tavaly nyáron, amikor keveseket érdekelt MVL)
Egon Schieléről a Wikipedián
Gustav Klimt festménye

"Ha valaki annyi bátorságot visz bele az életbe, hogy a világ nem is tudja megtörni, csak úgy, ha megöli; akkor bizony meg is öli. Mert az a mi sorsunk, hogy az élet megtörjön minket, de néha éppen azon a ponton leszünk erősek, ahol legjobban megtört az élet. De akit megtörni nem bír, azt megöli a világ. Részrehajlás nélkül öli meg őket, a jókat, a nemeslelkűeket és a bátrakat egyformán. Aki pedig se nem ilyen, se nem olyan, az is biztos lehet benne, hogy az élet megöli, csak éppen nem olyan sürgősen."

Ernest Hemingway az I. világháború lezárása után egy évtizeddel írta meg önéletrajzi ihletésű regényét. Az író maga is részt vett önkéntesként az olasz fronton, ahol megsebesült. Ekkor ismerkedett meg egy amerikai ápolónővel, Agnes von Kurowsky-val, akivel egymásba szerettek, kapcsolatuk nyolc év után ért véget. Hemingway ezen regényével vált ismert és elismert íróvá.

1917-ben az amerikai Frederick Henry főhadnagy Észak-Olaszországban az ottani mentőcsapat tagja. Maga sem tudja, hogy került oda, de beszéli a nyelvet, társai elfogadják. Nappal a sebesülteket szállítják kórházba, este pedig társaival és egy pappal iszogatnak és egymást ugratják. Szobatársa, Rinaldi mutatja be Catherine Barkley nővérnek, aki önkéntes nővérként Angliából érkezett a kórházba. Frederick eleinte csak szórakozásból találkozgat Catherine-nel. Amikor egy bombatámadás során megsérül, átértékeli a nőhöz fűződő érzelmeit. A harcok azonban továbbfolytatódnak...

Hemingway háborúellenességét írta meg, a harcok, a vérontás értelmetlenségét, ahogyan azt Rinaldi is megfogalmazza:

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

" – Rettenetes ez a háború – mondta Rinaldi. – Gyere, igyuk le magunkat, és legyünk jókedvűek. Borítsuk rá a feledés fátylát, és akkor rögtön boldogok leszünk.
– Nekem sárgaságom volt – mondtam. – Nem szabad berúgnom.
– Szegény kutyuska, mivé lettél nélkülem? Megkomolyodtál, májbeteg lettél… Mondom, rémes ez a háború. Csak tudnám, minek csináljuk."

A katonák maguk sem értik, miért folytatják még mindig, miközben a főhadnagy a szerelemben keres és talál vigasztalást. Ez a két szál pedig drámaian közelít a végkifejlet felé...

Teljes elánnal vetettem bele magam az olvasásba, Hemingway stílusa teljesen magával ragadott. Röviden pedig csak annyit mondanék róla, hogy amikor befejeztem, sokáig, sőt még most sem tudom kiverni a fejemből. Tipikusan az a könyv, amit egyhamar nem lehet, nem tudunk elfelejteni. A szereplők, a könyv hangulata és a lezárást követő döbbenet sokáig ott motoszkált bennem és többször megkérdeztem: Miért?
Méltán a világirodalom egyik alapműve, amit illik elolvasni.

Végül egy jó tanács érzékeny lelkivilágú olvasóknak csak óvatosan vegyék kezükbe a regényt, mert lelkileg nagyon megterheli az embert. Vár még rám az Akiért a harang szól, de előbb megvárom, hogy előbb ennek a regénynek a hatása leülepedjen.

A regényből 1932-ben és 1957-ben filmet is készítettek.

Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől
Eredeti cím: A Farewell to Arms
Fordította: Örkény István
300 oldal
Könyvmolyképző Kiadó, 2006
2999 Ft

Mivel hivatalos előzetest egyik filmváltozathoz sem találtam, így a Hemingway olasz fronton töltött időszakát bemutató filmét választottam. (Érdemes megnézni! ;))