Szerelemben, háborúban

"Ha valaki annyi bátorságot visz bele az életbe, hogy a világ nem is tudja megtörni, csak úgy, ha megöli; akkor bizony meg is öli. Mert az a mi sorsunk, hogy az élet megtörjön minket, de néha éppen azon a ponton leszünk erősek, ahol legjobban megtört az élet. De akit megtörni nem bír, azt megöli a világ. Részrehajlás nélkül öli meg őket, a jókat, a nemeslelkűeket és a bátrakat egyformán. Aki pedig se nem ilyen, se nem olyan, az is biztos lehet benne, hogy az élet megöli, csak éppen nem olyan sürgősen."

Ernest Hemingway az I. világháború lezárása után egy évtizeddel írta meg önéletrajzi ihletésű regényét. Az író maga is részt vett önkéntesként az olasz fronton, ahol megsebesült. Ekkor ismerkedett meg egy amerikai ápolónővel, Agnes von Kurowsky-val, akivel egymásba szerettek, kapcsolatuk nyolc év után ért véget. Hemingway ezen regényével vált ismert és elismert íróvá.

1917-ben az amerikai Frederick Henry főhadnagy Észak-Olaszországban az ottani mentőcsapat tagja. Maga sem tudja, hogy került oda, de beszéli a nyelvet, társai elfogadják. Nappal a sebesülteket szállítják kórházba, este pedig társaival és egy pappal iszogatnak és egymást ugratják. Szobatársa, Rinaldi mutatja be Catherine Barkley nővérnek, aki önkéntes nővérként Angliából érkezett a kórházba. Frederick eleinte csak szórakozásból találkozgat Catherine-nel. Amikor egy bombatámadás során megsérül, átértékeli a nőhöz fűződő érzelmeit. A harcok azonban továbbfolytatódnak...


Hemingway háborúellenességét írta meg, a harcok, a vérontás értelmetlenségét, ahogyan azt Rinaldi is megfogalmazza:

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
" – Rettenetes ez a háború – mondta Rinaldi. – Gyere, igyuk le magunkat, és legyünk jókedvűek. Borítsuk rá a feledés fátylát, és akkor rögtön boldogok leszünk.
– Nekem sárgaságom volt – mondtam. – Nem szabad berúgnom.
– Szegény kutyuska, mivé lettél nélkülem? Megkomolyodtál, májbeteg lettél… Mondom, rémes ez a háború. Csak tudnám, minek csináljuk."

A katonák maguk sem értik, miért folytatják még  mindig, miközben a főhadnagy a szerelemben keres és talál vigasztalást. Ez a két szál pedig drámaian közelít a végkifejlet felé...

Teljes elánnal vetettem bele magam az olvasásba, Hemingway stílusa teljesen magával ragadott. Röviden pedig csak annyit mondanék róla, hogy amikor befejeztem, sokáig, sőt még most sem tudom kiverni a fejemből. Tipikusan az a könyv, amit egyhamar nem lehet, nem tudunk elfelejteni. A szereplők, a könyv hangulata és a lezárást követő döbbenet sokáig ott motoszkált bennem és többször megkérdeztem: Miért?
Méltán a világirodalom egyik alapműve, amit illik elolvasni.

Végül egy jó tanács érzékeny lelkivilágú olvasóknak csak óvatosan vegyék kezükbe a regényt, mert lelkileg nagyon megterheli az embert. Vár még rám az Akiért a harang szól, de előbb megvárom, hogy előbb ennek a regénynek a hatása leülepedjen.

A regényből 1932-ben és 1957-ben filmet is készítettek.


Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől
Eredeti cím: A Farewell to Arms
Fordította: Örkény István
300 oldal
Könyvmolyképző Kiadó, 2006
2999 Ft

Mivel hivatalos előzetest egyik filmváltozathoz sem találtam, így a Hemingway olasz fronton töltött időszakát bemutató filmét választottam. (Érdemes megnézni! ;))

3 hozzászólás

  1. csenga2011. február 7. 10:02

    Kedven könyvem Hemingway-től,nagyon sírtam a végén:-(((

    VálaszTörlés
  2. Andiamo2011. február 7. 18:57

    Ne is mondd, éjszaka fejeztem be és teljesen letaglózott. :'(

    VálaszTörlés
  3. mikkamanka2011. február 7. 20:36

    Én nem tudtam sírni rajta. Teljes volt a döbbenet,vagy inkább ahogy Andiamo írja: a letaglózottság. Gyakran eszembe jut a történet, sokszor gondolkodom rajta. Az biztos, hogy egy életszakasz lezárult benne, de valahányszor erre gondolok, mindig ugyanaz a kérdés ismétlődik bennem: Miért így???

    VálaszTörlés