Könyvörömök
  • Főoldal
  • A blogról
  • Ismerd meg az Enenagram 4 típust!
  • Versek A-tól Z-ig
  • Verslelőhelyek
Egyáltalán nem hiányzik a blogolás, bár olykor rápillantok néhány blogra, és ez a néhány alkalom adta meg a végső lökést, hogy ezt most megírjam.
Eredetileg az Antipost címet szántam neki, de inkább meggondoltam magam.
Természetesen, akinek nem inge, ne vegye magára és tisztelet most is a kivételnek.

Szóval, a könyves (és/vagy annak (is) kikiáltott) blogokat elnézve rájöttem, hogy nekem tényleg nem hiányzik ez az egész online firkálgatás. Miért? Mert azt figyeltem meg, hogy az egész átment egy hatalmas Facebookba meg egyéb hasonló oldalakba. Nem használom őket, de tudom, hogy léteznek, sőt a világon milliók mindennapjainak elengedhetetlen részei.

Azt vettem észre a könyves blogok világában is, hogy alapvető, hogy az ember megossza az olvasóival, hogy milyen kozmetikumokat használ, mit evett/ivott éppen, miközben az adott könyvet olvasta, merre járt mostanság.
Az ilyen típusú bejegyzésekkel sosem tudtam volna felvenni a versenyt, mert nem vagyok az a típus, aki miután megevett egy doboz krémtúrót, rögtön erős vágyat érezzen, hogy mindezt megossza az egész világgal. Vagy már akkor, amikor kivette a hűtőből. Pedig szoktam ilyen tevékenységet folytatni, újságot, könyvet, ruhát venni és a drogériákba is be szoktam térni, mégsem érzek olthatatlan vágyat, hogy lefényképezzem és itt mutogassam például azt a csomag zsebkendőt, amit legutóbb vettem. Pedig még illatos is.

Legyünk már őszinték! Miért olyan nagy szám, ha valaki vett egy csomag zsebkendőt, megevett egy krémtúrót, esetleg mindezt megspékelendő teát ivott egy cuki vagy nem cuki bögréből?
Arról nem is beszélve, hogy a napom jelentős részében nem azon jár az eszem, hogy amint hazaérek, a napom bármely momentumát is közhírré tegyem.

Azt is megállapítottam, hogy a blogbejegyzéseket elnézve szinte mindenki ugyanazokat a könyveket olvassa. Általában a legfrissebb könyvek közül kerülnek ki az olvasmányok. Ami nem is gond, de ez olyan, mintha más könyvek nem is nagyon léteznének. Pedig mennyi minden van még...

Úgyhogy továbbra is távol tartom magam az onlánykodástól. Mert a felsoroltakat inkább csak azokkal osztom meg, akikkel valóban fontosnak tartom. Vagy egyébként is meglátják, hogy éppen mit eszem vagy iszom vagy vettem, mert egy légtérben tartózkodunk, és olyankor ez okvetlenül megesik.
Mert olvasni, vásárolni, enni-inni és sok minden mást csinálni lehet offline is. Sőt!
Bár az is lehet, hogy valójában már nem is létezem, de akkor szeretném tudni, ki írja a nevemben naponta a jelenléti ívemet?!

A blog statisztikájában felfedeztem, hogy a bejegyzésem kikerült a Facebookra is. Gondolom, a Kedves Felhasználók ízekre szedtek, szétcincáltak, de már annyira hidegen hagy.







Frissítés 2017-ből: soha se mondd, hogy soha. Mert lehet olyan pillanat, hogy mégis hiányozni fog, érdemes lesz újra belevágni és fittyet hányni  arra, hogy mi a menő, és éppen ezért, csak a saját elvárásaimnak kell megfelelnem.


Kép: journeythroughlife15
Ahogy Andinak ígértem, gyártok egy-két bejegyzést azokról a könyvekről, amiket az offline módra váltás után olvastam, és úgy gondolom, másokat is érdekelhet. Szerencse, hogy felírtam a címeket, így biztosan nem marad ki semmi.
Kezdjük is a 2016-ban olvasottakkal!

Az első rögtön meglepő lesz, ugyanis az egyik kedvencem a Kapd elő sorozat - Olasz operarajongóknak című kötete. Ebben a kötetben az operairodalom segítségével gyakorolhatjuk az olasz nyelvtant. Micsoda párosítás! De működik. (Azért megjegyzem, a (passato) remoto elsajátítása szerintem nem olyan egyszerű, ahogy a szerző gondolta.)

Michael Blümke: Kapd elő - Olasz - operarajongóknak 
180 oldal
Assimil Hungária Kft., 2005
2492 Ft











                                                            😊😊😊😊


Kertész Judit könyveivel kezdtem a spanyol nyelvvel való megismerkedést, és bár nem tökéletes sem a tankönyv, sem a munkafüzet (pl. nincsenek benne a feladatok megoldásai, így az önellenőrzés a nullával egyenlő, ha nincs tanár a közelben), de az alapok elsajátításához egész jól használható önállóan is, köszönhetően a CD-nek. De a részletes nyelvtani magyarázatokat azért hiányoltam. 


Kertész Judit: Spanyol nyelvkönyv kezdőknek A2-B1+ mp3 CD-melléklettel
Lexika Kiadó, 2015
Tankönyv: 208 oldal, 2950 Ft
Munkafüzet: 230 oldal, 1950 Ft

😊😊😊😊

Nagyon tetszett Muriel Barberytől A sündisznó eleganciája is. Igen, ez is egy sikerkönyv, amit általában mindenki imád. Emlékszem, hogy utazás közben kezdtem el és nagyon jól jött az útra. Olyan igazi belefeledkezős olvasmány volt, ráadásul szó esett benne könyvekről is, és teljesen együtt tudtam érezni a főszereplőkkel. 
A Geopen újra kiadta, így beszerezhető. 


Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája
Fordította: Tótfalusi Ágnes
366 oldal
Geopen Kiadó, 2014
3690 Ft

                                                                      😊😊😊😊😊

Érdekes, hogy Joanne Harristől az Urak és játékosok nem volt akkora élmény. Tudtam, hogy van benne egy csavar, de amikor olvastam, csak megvontam a vállam, hogy: "Ja, hogy ez a csavar." De azért tetszett a regény, a titokzatos St. Oswald, úgyhogy biztosan újraolvasom majd. 


Joanne Harris: Urak és játékosok
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
466 oldal
Ulpius-ház, 2006

                                                                    😊😊😊😊😊


A megjelenése után olvastam Almási Kittitől a Bátran élnit, ami nálam kiérdemelte az év legcukibb borítója címet. Természetesen nem emiatt vettem a kezembe. Azért szeretem Almási Kittit, mert érthetően, sok-sok, a praxisából és a saját életéből vett példával segít az Olvasónak. Nem érzi azt, hogy gyenge lenne, mert megoszt valamit velünk, Olvasókkal. És igen, megtanultam azóta én is: És akkor mi van? 


Almási Kitti: Bátran élni 
Félelmeink és gátlásaink leküzdése
276 oldal
Kulcslyuk Kiadó, 2015
2940 Ft

                                                                     😊😊😊😊😊

Ha már pszichológia, akkor Kádár Annamária Mesepszichológiája is sorra került, és ezt is nagyon szerettem, És megnyugodtam, hogy bár gyerekként esténként újabb mesét követeltem, amit végül megkaptam, ez csak a javamra vált a későbbiekben. Gyakorló szülőknek erősen ajánlott, de egyébként is, Mindenkinek érdemes elolvasnia. 


Kádár Annamária: Mesepszichológia
Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban
376 oldal
Kulcslyuk Kiadó, 2013
3150 Ft

                                                          😊😊😊😊😊

Jaj, először teljesen megfeledkeztem a Bibliáról! Ezt rögtön pótolom is. Rögtön a megjelenés után beszereztem, mert - úgy gondolom - mindenki számára alapmű és nem árt olykor belelapozni. Igen, én is le szoktam venni a polcról, ha nem vagyok biztos valamiben. 



A Várólista-csökkentésből tavaly 2 könyvet nem sikerült elolvasni egyéb elfoglaltságok miatt. És akkor mi van? 

Folyt. köv. 
Újabb bejegyzések Régebbi bejegyzések Főoldal

Mottó

"Sose felejtse el, aki minősít, egyben önmaga képét is felvázolja, saját igénye, ízlése, érdeklődése, érzékenysége irányát (...)." (Szabó Magda)

Aki keres...

.

"Marilyn sokkal több volt, mint aminek látszott" - Anthony Summers - Istennő

  Anthony Summerst az 1980-as évek elején kezdte érdekelni Marilyn Monroe élete , miután újra vizsgálták a színésznő halálának körülményeit....

Andrea

"A testi szépség mulandó. Időleges tulajdonság. De az értelem szépsége, a szellem gazdagsága, a szív gyöngédsége – ami nekem van – az nem fogy el, csak gyarapszik! Az évek számával nő! (...) Ha meggondolom, én nagyon, nagyon gazdag vagyok!" Tennessee Williams: A vágy villamosa

SUBSCRIBE & FOLLOW

Népszerű bejegyzések

  • Lucy Maud Montgomery - Avonlea-i krónikák 1.
  • Vers hétfőn ~ Tihanyi Tóth Kinga - Mert nincs szebb, mint az ébredő tavasz
  • Márciusi gondolatok
  • Vers hétfőn ~ Várnai Zseni - Így álmodom... így képzelem...
  • Julianna Margulies - Napsugárlány
  • A költészet világnapja ~ Jékely Zoltán - Vers a versről
  • Spanyol nyelvi kalandozások I. rész - A kezdetek
  • Öltések közt az idő
  • Vers hétfőn ~ Somlyó György - „El tiempo intrasferabile”
  • Szeptemberi könyvszüret (2010)
Üzemeltető: Blogger

Bejegyzések

  • 2026 29
    • április 2
    • március 10
    • február 8
    • január 9
  • 2025 111
    • december 14
    • november 8
    • október 9
    • szeptember 9
    • augusztus 7
    • július 9
    • június 10
    • május 10
    • április 9
    • március 9
    • február 9
    • január 8
  • 2024 112
    • december 13
    • november 8
    • október 10
    • szeptember 10
    • augusztus 10
    • július 9
    • június 8
    • május 8
    • április 11
    • március 8
    • február 9
    • január 8
  • 2023 126
    • december 11
    • november 9
    • október 10
    • szeptember 8
    • augusztus 11
    • július 10
    • június 12
    • május 12
    • április 10
    • március 10
    • február 12
    • január 11
  • 2022 50
    • december 13
    • november 10
    • október 9
    • szeptember 9
    • augusztus 2
    • július 1
    • február 2
    • január 4
  • 2020 1
    • március 1
  • 2018 66
    • június 8
    • május 11
    • április 12
    • március 12
    • február 10
    • január 13
  • 2017 92
    • december 11
    • november 13
    • október 13
    • szeptember 15
    • augusztus 14
    • július 12
    • június 10
    • május 2
    • január 2
  • 2016 10
    • december 3
    • november 1
    • október 2
      • Élet a blog után, avagy offline vagyok, mégis vagyok
      • Offlányságom fontos könyvei
    • március 3
    • február 1
  • 2015 92
    • október 1
    • szeptember 1
    • július 4
    • június 15
    • május 12
    • április 13
    • március 16
    • február 16
    • január 14
  • 2014 139
    • december 15
    • november 12
    • október 8
    • szeptember 13
    • augusztus 9
    • július 14
    • június 14
    • május 13
    • április 11
    • március 13
    • február 9
    • január 8
  • 2013 103
    • december 13
    • november 10
    • október 8
    • szeptember 12
    • augusztus 1
    • június 6
    • május 9
    • április 10
    • március 13
    • február 8
    • január 13
  • 2012 130
    • december 14
    • november 16
    • október 13
    • szeptember 13
    • augusztus 8
    • július 8
    • június 11
    • május 12
    • április 9
    • március 10
    • február 8
    • január 8
  • 2011 97
    • december 10
    • november 9
    • október 7
    • szeptember 6
    • augusztus 11
    • július 11
    • június 8
    • május 9
    • április 7
    • március 7
    • február 3
    • január 9
  • 2010 31
    • december 7
    • november 4
    • október 2
    • szeptember 2
    • augusztus 5
    • július 2
    • június 3
    • május 1
    • április 3
    • március 2

Műfajok, egyebek

A Költészet Világnapja II. világháború Karácsony LMBTQ Négy évszak - öt könyv a saját könyvespolcomról Serie A Színházi világnap Vers hétfőn a Költészet Napja abszurd advent adventi gondolatok allegrizmus antológia babona ballada barokk bestseller buddhizmus carmen családregény családállítás cserokik disztópia divat dokumentumregény dolgozat dráma dvd egészség elbeszélés elbeszélések emigráció epigenetika erotika esszé evolúciós pszichológia farsang felvilágosodás feminizmus festészet film filmadaptáció filmadaptációk fotózás füveskönyv gasztronómia gasztroregény groteszk gyerekszemmel gyerekszáj gyermekirodalom gyász gótikus regény hangoskönyv hiedelmek holokauszt hulladékgazdálkodás humor humoreszk hétköznapi mágia ifjúsági regény illusztrált impresszionizmus interjú irodalmi karikatúrák irodalomtudomány ismeretterjesztő jelenet kalandregény kisregény krimi kvíz képzőművészet kétnyelvű költészet környezetvédelem levelezés levélregény ló melankólia memoár mese meseregény meseterápia mesék mitológia mágia mágikus realizmus művelődéstörténet művészet művészettörténet napló naplóregény naturalizmus novella nyelvkönyv nyelvtanulás nyelvvizsga népszokás opera operamese posztimpresszionizmus posztmodern pszichiátria pszichológia publicisztika pályázat rajzfilm-adaptáció realizmus reklám reneszánsz romantikus sakk sorozatadaptáció spiritualizmus szakmai szókincs szatíra szegregáció szimbolizmus szonett szuperérzékenység színház színháztörténet színmű szórakoztató irodalom szótár szúfizmus thriller tánc társadalomkritika társadalomtudomány töltelékbejegyzés történelmi vers válogatás vígjáték zsidóság életrajz életrajzi életrajzi regény építészet érdekesség érzelmi rugalmasság évforduló önfejlesztés öngyógyítás önismeret önéletrajzi útirajzok útiszótár

Kiadók

Akadémiai Kiadó Akkord Kiadó Alfaguara Alinea Kiadó Art Nouveau Kiadó Aréna 2000 Athenaeum Kiadó Bethlen Gábor Könyvkiadó Bioenergetic Kiadó Bookline Könyvek Cartaphilus Kiadó Centrál Médiacsoport Ciceró Könyvstúdió Corvina Kiadó Duna International Editorg Kiadó Európa Kiadó Gabo Kiadó General Press Geopen Kiadó Grafo Kiadó Grimm Kiadó HVG Könyvek Harmat Kiadó Helikon Kiadó Holnap Kiadó Háttér Kiadó Interpopulart Könyvkiadó Jaffa Kiadó Jelenkor Kiadó K.u.K. Kiadó Kalligram Kiadó Kelly Kiadó Klett Kiadó Kortárs Kiadó Kossuth Kiadó Kulcslyuk Kiadó Könyvmolyképző Kiadó L'Harmattan Kiadó Lexika Kiadó Libri Kiadó M-érték Kiadó Magvető Kiadó Magyar Helikon Magyar Könyvklub Maxim Kiadó Mojzer Kiadó Míves Céh Móra Kiadó Naphegy Kiadó Nemzeti Színház - Palatinus Nyitott Könyvműhely Open Books Osiris Kiadó Palatinus Kiadó Pannon Könyvkiadó Papirusz Books Park Kiadó Partvonal Kiadó Saxum Kiadó Scolar Kiadó Sensum Donum Kiadó Sensus Kiadó Strucc Kft. Studium-Effektive Kiadó Szent István Társulat Szukits Kiadó Szépirodalmi Könyvkiadó Talentum Kiadó Tarandus Kiadó Tessloff Babilon Timóteus Társaság Typotex Kiadó Ulpius-ház Unikornis Kiadó Ursus Libris Kiadó Vince Kiadó XXI. Század Kiadó Zeneművészeti Kiadó i.P.C. Könyvek Édesvíz Kiadó

Hozzászólások

Popular Posts

  • Vers hétfőn ~ Rupert Brook - A halak
  • Vers hétfőn ~ Hilde Domin - Csalfa csónakázás
  • Vers hétfőn ~ Robert Frost - A nem járt út

Híres ember

Ady Endre Beatrix Potter Boleyn Anna Caravaggio Cesare Borgia Claude Monet Coco Chanel El Greco Elizabeth Barrett-Browning Eugène Delacroix Fedák Sári Fernando Pessoa Filippo Brunelleschi Flora Tristán Franz Kafka Frida Kahlo Gabriel Harvey Giacomo Puccini Giotto Henri de Toulouse-Lautrec Isadora Duncan Jane Austen Jászai Mari Jósika Júlia Jósika Miklós Leonardo Da Vinci Marie Antoinette Marilyn Monroe Marlene Dietrich Mary Anning Michelangelo Molière Molnár Ferenc Niccolò Machiavelli Paul Gauguin Rembrandt Roger Casement Sophia Loren Steve Jobs Szabó Magda Szendrey Júlia VIII. Henrik XVI. Lajos

Ország, város

Anglia Azerbajdzsán Belgium Brazília Brüsszel Cortona Csehország Erdély Firenze Granada Görögország Hawaii Honolulu Indonézia Itália Kecskemét Kongó Korfu Lisszabon London Madrid Marokkó Milánó Márrakes New Orleans New York Nápoly Németalföld Pacifikus Túraösvény (PTÖ) Palesztina Portugália Párizs Róma Salzburg San Francisco Savannah Siena Spanyolország Svédország Szahara Szentpétervár Toledo Toscana Törökország Velence Írország

Labels

Személyiségtípusok

INFJ INTJ enneagramm

Sorozatok

A Rougon-Macquartok A krimi királynője A magyar dráma gyöngyszemei A magyar próza klasszikusai A világ múzeumai Anne Arany klasszikusok Arany pöttyös könyvek Barcelona-trilógia Barátnőm Bori Csokoládé-trilógia Francia história Katalán Könyvtár Kisasszonyok Korfu-trilógia Lyra Mundi Lélekbúvár Könyvek Magvető Remekírók Magyar királynék és nagyasszonyok Magánélet sorozat Micimackó Millenniumi Könyvtár Miss Marple Modern Könyvtár Mrs. Ariadne Oliver Móricz Zsigmond prózai művei Művészet_történet Nagy művészek élete Nemzeti Színház Színműtár Nobel-díjasok könyvtára Nyaralás-trilógia Nyitott Akadémia Nápolyi regények Osiris Klasszikusok PONS Paletta Poirot Pom Pom meséi Radnay-trilógia Romantikus Klasszikusok Szerelmes Világirodalom Talentum Diákkönyvtár Történelmi útikönyvek Ungvári Tamás színműfordításai Vörös Pöttyös Könyvek

Feliratkozás

Bejegyzések
Atom
Bejegyzések
Megjegyzések
Atom
Megjegyzések

Copyright © Foodicious Theme. Designed by OddThemes