Archive for szeptember 2013

Amikor tavaly "hivatalosan is megszületett" a Vers hétfőn, rájöttem, hogy az itthoni készlet bizony kevés ahhoz, hogy minden héten legalább egy-egy vers bekerüljön a rovatba. Igen, van internet is a világon, de vannak pillanatok, amikor messziről elkerülöm a laptopomat és egyébként is szívesebben keresgélek egy-egy verseskötetben. Ekkoriban fedeztem fel Szerb Antal Száz versét, és gyorsan be is szereztem, nehogy lemaradjak róla. A Rendszeres Olvasók azóta egyszer-kétszer találkoztak a kötet borítójával egy-egy hétfőn, de be kell vallanom, hogy csak nemrég vettem elő úgy a polcról, hogy akkor most szépen el is olvasom. Pedig nagyon szeretek verset olvasni, és egy-egy hosszú nap után, sokkal jobban esik kézbe venni egy verseskötetet, mint egy regényt.

Szerb Antal az előszóban elmeséli, hogy annak idején a fiatal lányok jeles alkalmakra kapcsos albumot kaptak, amelyben a nekik tetsző verseket gyűjtögethették. Ezen a hagyományon nyugszik az antológia megszületése. Szerb Antal tíz témában gyűjtötte össze a világirodalomból azokat a verseket, amelyek sokat jelentenek a számára. És ahogy elkezdtem olvasni a kötetet, csak ámulni és bámulni tudtam az ízlésén. Mert ezek a versek még ma is sokat jelenthetnek egy-egy Olvasó számára. Hiszen a tíz témába csupa olyan került, ami a mindennapok része: emberek, állatok, sorsok vagy éppen érzések.

Találkozhatunk ismerős és ismeretlen költők verseivel eredeti nyelven és a legkiválóbb magyar fordításukkal, ami nyelvtanulás szempontjából sem utolsó szempont.
Nem is tudnék és nem is szeretnék egyet sem kiemelni sem a versek, sem a költők közül, mert mindannyiuk megér egy misét. Annyit azért elárulok, hogy sikerült újabb alapanyagot találni az elkövetkező hétfőkre, és nem egy költő került fel a listámra, akiknek utánanézek majd.

Ahogyan pedig az utószóban elhangzik, ennek az antológiának nem a könyvespolcon, hanem az éjjeliszekrényen a helye, hogy bármikor vigasztalást, örömöt vagy csak néhány nyugodt percet nyújtson az Olvasónak.

A kötet végén Szerb Antal jegyzete segít eligazodni a költők között. A kedvencem a Goethéről írt ismertetője lett.

Zárszóként pedig álljon itt Szerb Antal néhány sora a kötet előszavából. Ki tudja, talán néhányan kedvet kapnak egy kapcsos album összeállításához. A Vers hétfőn is ilyen, csak már nem kapcsos albumban, hanem a blogban gyűjtöm a verseket. De talán egyszer papírformában is összegyűjtöm őket, hogy akkor is velem lehessenek, amikor nincs bekapcsolva a gépem.

Kedves olvasó, légy régimódi, szerezd be a kapcsos albumot, és írd bele a legszebb verseket, amelyekkel utadon találkozol; hidd el, nem kárba veszett idő, amit ezzel töltesz. Írd tele a kapcsos albumot, és tedd el vagy vidd magaddal. Ki tudja, mit tudsz megmenteni ezekben a szörnyű időkben, és ki tudja, mit tudsz megmenteni az ifjúságodból, amely nem kevésbé rohamos tempóban szokott elnyargalni, mint a rohanó idők. De ha kedves verseid veled lesznek, nem maradsz üres kézzel üres ég alatt. Ha a versek megmaradnak, talán a lényeg marad meg.

A kötetben szereplő versek közül az alábbiak találhatóak meg a blogban is:
Percy Bysshe Shelley: Dal
Rainer Maria Rilke: Őszi nap
William Wordworth: Táncoló tűzliliomok
Charles Baudelaire: Bűvös, szép őszi ég vagy...
John Keats: Stancák
Paul Verlaine: Álma
Thomas Gray: egy elkényeztetett cicáról, mely az aranyhalas medencébe fúlt...

Rupert Brook: A halak

Szerb Antal (Összeáll.): Száz vers
Görög, latin, angol, francia, német, olasz válogatott költemények eredeti szövege és magyar fordítása
431 oldal
Magvető Kiadó, 2007
2890 Ft

Anne Shirley immár tizenhat és féléves, elvégezte a főiskolát és néhány nap múlva ő lesz a tanítónő Avonlea-ben, abban az iskolában, ahol nemrég még ő is a padot koptatta. Közben egy mogorva és furcsa szokásokkal megáldott úr, Mr. Harrison költözött a szomszédos birtokra Rozsda nevű, nem éppen mindennapi papagájával.

Néhány nap és megkezdődik a tanítás, de ez alatt a pár nap alatt Anne és Diana ismét találkozik, és előbbi újra kalamajkába keveredik.

Anne tehát visszatért Marillához a Zöldmanzárdos házba, ahol Mrs. Rachel Lynde is rendszeresen látogatóba érkezik, és vannak napok, amikor hősnőnk is inkább elkerüli ezt a drága asszonyt:

Mrs. Lynde holnapra szóló jó tanácsaitól sem ment meg az ég, gondolta magában Anne, és egy kis fintort vágott, de azt hiszem, ezúttal kifogok rajta, és nem megyek be. Olyan a tanácsa, mint az erős paprika: kis mennyiségben étek, nagyban méreg, főleg, ahogy ő adagolja... Nos, inkább átszaladok egy kicsit Mr. Harrisonhoz beszélgetni.

A szép reményekkel és nagy tervekkel felfegyverzett Anne már az első napon szembesül azzal, hogy nem is olyan egyszerű egy csapat gyereket okítani. Emellett régi iskolatársaival megalakítják a Faluszépítők Társaságát, ami - mint bármelyik faluban a világ bármely pontján - megosztja Avonlea lakóit.

Ha pedig még nem lett volna elég a változásokból és kihívásokból, a Zöldmanzárdos ház hatéves ikrekkel bővül, akiknek nevelése nem csupa móka és kacagás.

Még szerencse, hogy Anne a régi barátnőnek, Dianának bármikor kiöntheti a szívét és később egy igazi rokonlélekre is bukkan. (Rokon lélekre találni pedig tapasztalatból mondom, mindig öröm.)

Mivel egy olyan pillanatban kezdtem el olvasni a könyvet, amikor azt éreztem, ide Anne Shirley kell, nem is gondoltam arra, hogy ez bizony egy folytatás, és a folytatások nem mindig sikerülnek olyan jól, mint az első kötetek. Nem kell ettől tartanunk, mert Anne bár már az iskolapad másik oldalán áll, belül ugyanaz az álmodozó, jóakaratú, sokszor bajba keveredő, mégis szeretni való lány maradt, akit korábban megismertünk. Csak ez a lány már komolyabb dolgokkal tölti a napokat, és igyekszik megfelelni a saját maga elé tűzött kihívásoknak, nem beszélve azokról, amiket a tanítványai, azok szülei és az ikrek, leginkább a mindenre kíváncsi, rosszcsont Davy állít elé:

- Csak egy vigasztal - mondta elégedetten -, hogy a mennyországban teleehetem magam lekvárral.
Anne szája sarka veszélyesen megrándult:
- Elképzelhető... ha szükségünk lesz rá. De miből gondolod, hogy ott sok lekvár lesz?
- Hogyhogy miből? Hát benne van a katekizmusban!
- Ugyan már, Davy, semmi ilyesmi nincs benne!
- De ha mondom, hogy van - erősködött Davy. - Múlt vasárnap Marilla tanított nekem egy kérdést: "Miért szeressük Istent?", és a válasz az volt: "Mert az Úr megőriz, és megvált bennünket." A megőrzés az egy szent szó arra, hogy lekvárt tesz el.
- Muszáj egy kortyot innom - mondta Anne sietve.
Amikor visszajött, nem kevés idejébe és fáradozásába telt, amíg megértette Davyvel, hogy a katekizmusban az a szó egészen mást jelent.
- Sejtettem, hogy túl szép, hogy igaz legyen - sóhajtott fel végül Davy csalódottan. - Különben sem igen értettem, honnan van ideje a befőzéshez, amikor az ének szerint az egész egyetlen ünnepnap.

Míg Davy ilyen és hasonló kérdésekkel árasztja el Anne-t, garantáltan mosolyt csal minden olvasó arcára. Hiszen ki ne szeretne egy ilyen gyereket, akit minden érdekel, akinek mindenhez van hozzáfűznivalója? Ugye, hogy kicsit Anne-re emlékeztet?

Aki pedig ilyet mond (már Anne-ről van szó):

- Gumicsizmában nem lehet erdei nimfa az ember.

azt nem lehet nem szeretni.

Anne kalandjai tehát ott folytatódnak, ahol elköszöntünk tőle. Csakhogy a cserfes kislányból komoly tanítónő lett, akit még mindig zavar egy-egy előbukkanó szeplő az orrán és a hajszíne, de legfőbb célja, hogy egyszerűen szeretné megszépíteni az emberek életét és a helyes irányba terelni a nebulókat. És ki ne szeretne ilyen tanító nénit magának, ha csak néhány órára is, amíg ezt a kötetet elolvassa? Természetesen nem feledkezhetem meg a többiekről sem, akik között régi ismerősökkel találkozunk, de lesznek újak is. Bennük sem fogunk csalódni.

Lucy Maud Montgomery: Anne az élet iskolájában
Anne 2.
Eredeti cím: Anne of Avonlea
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
292 oldal
Könyvmolyképző Kiadó, 2008
2299 Ft

Egy átlagos napon autók várakoznak a lámpánál, míg emberek jönnek-mennek a zebrán. Aztán egyszer csak az egyik autóban ülő férfi megvakul. Kiáltozni kezd, senki sem érti, mi történhetett vele, de egy férfi felajánlja, hogy segít neki hazajutni. A segítőkész illető felkíséri a vakot a lakásába, elköszön tőle, majd meglép a szerencsétlen férfi autójával. De öröme nem tart sokáig, hamarosan ő is elveszíti a látását.

A vak férfi csendesen ül a lakásában, várja haza a feleségét. A nő megérkezik, és ő sem érti, mitől vakulhatott meg a férje. Úgy döntenek, felkeresnek egy szemészt, majd szembesülnek az autólopással, így taxival indulnak el. A rendelőben egy kancsal kisfiú, egy fekete szemüveget viselő lány és egy félszemű öregember társaságában várakoznak.

Az orvos sem találkozott még ilyen esettel, ezért este otthon a könyveibe temetkezve próbál megoldást találni rá. Egyszer csak észreveszi: már ő sem lát. Reggel a minisztériumtól kér segítséget, de ott nem akarnak foglalkozni a problémával, egyáltalán komolyan sem veszik.

Hamarosan egy szempillantásnyi idő alatt egyre többen vakulnak meg, így az ország vezetőinek is lépniük kell: a vakokat egy elhagyatott elmegyógyintézetbe vezénylik, ahol szigorú szabályok között kell tölteniük napjaikat. Az orvost elkíséri a felesége is, és ismét találkozik korábbi pácienseivel.

A minisztérium közben felfedezi, hogy azok vakulnak meg, akik egy-egy vakkal valamilyen formában kapcsolatba kerültek, így a feltételezett személyeket is ugyanabba az intézetbe szállítják. Az elmegyógyintézet két szárnyában vakok és látók várnak. Nemcsak a látásuk visszanyerését vagy éppen elvesztését, hanem nap, mint nap az élelmiszerellátmányt. És egy ilyen mindentől elzárt helyen egyszer csak elszabadul a pokol.

A szereplőknek most sincs nevük, egyszerűen csak az orvos, az orvos felesége, a sötét szemüveges lány, akiről olvasunk, mégis ez hozza közelebb hozzánk őket. Nem kellenek ahhoz nevek, hogy átérezzük, ami velük történik, vagy elgondolkodjunk azon, ugyanabban a helyzetben mi mit tennénk?

Miért vakultunk meg, Nem tudom, egy nap talán megtudjuk az okát, Elmondjam mire gondolok, Mondd, Arra gondolok, hogy nem is vakultunk meg, hogy vakok vagyunk, Vakok, akik látnak, Vakok, akik látnak, és mégsem látnak.

Ezt a kérdést teszik fel maguknak, ami valljuk be, nemcsak őket, de minket, olvasókat is elgondolkodtat.

Egy ideje ez volt az első regény, amit nem tudtam letenni. Egyszerre voltam kíváncsi, mi fog történni és egyszerre szörnyülködtem és kavart fel. Vajon mi mit tennénk ebben a helyzetben? És valóban ennyi gonoszság lakozik az emberekben? Azt kell, hogy mondjam: igen. Mindig is voltak, vannak és lesznek emberek, akik képesek lesznek mindazt megtenni, amit szándékosan nem írok le, hogy ne lőjem le senki előtt a "poént".

Saramago egyszerűen szembesít bennünket azzal, milyen mélyre süllyedhet az ember, hogy ilyen helyzetben is akadnak, akik előnyt kovácsolnak a hátrányból, és az emberi mohóság, kapzsiság és gonoszság nem ismer határokat. Pláne, ha a létezéséről van szó. Egyike azon könyveknek, amit jó lenne, ha egyszer mindenki a kezébe venne. Ki tudja, talán utána másként tekintene a többiekre és kinyílna a szeme. Látna, nem csak nézne.

A regényből 2008-ban film is készült.

José Saramago: Vakság
Eredeti cím: Ensaio sobre a Cegueira
Fordította: Pál Ferenc
386 oldal
Európa Kiadó, 2011
3000 Ft

Tóth Árpád: Szeptemberi szonett

Babits Mihály: Ősz, Kripta, Ciprus, Szüret, Tánc, Kobold

.

Mottó

.

Massimiliano Allegri - Ilyen egyszerű

Aki keres...

Andrea

A blog az Instagramon és a Pinteresten

Népszerűek a héten

Szerzők

Műfajok, egyebek

Kiadók

Bejegyzések

Hozzászólások

Híres ember

Ország, város

Személyiségtípusok

Sorozatok