Amit angolul te tudsz,
Vito Mánué,
avval még ennyire se tudsz
kimondani: jé.

Ha jön amérikai lány,
jobb lesz neked elfutni:
a te angolod a tráj-ván,
a tráj-ván meg ván-tu-tri...

Vito Mánué, nem tudsz angolul,
te nem tudsz angolul,
te nem tudsz angolul.

Hát ne szerelmesedj belé,
Vito Mánué,
ha nem tudsz angolul,
ha nem tudsz angolul!



Vers: Egybegyűjtött műfordítások IV. - Déli költők
774 oldal
Helikon Kiadó, 2012
4990 Ft

Évekkel ezelőtt annyi szépet és jót olvastam az Ida regényéről, hogy tudtam, az én polcomon is ott a helye és el kell olvasnom. A beszerzés megtörtént, ám az olvasás - mint általában - most is váratott magára. De éppen kapóra jött, hogy az M3 múlt hétvégén műsorra tűzte az 1974-ben készült kétrészes filmváltozatot, így rögtön tudtam, hogy most kell levenni a polcról.

Egy úriember a kávéházban az újságírókon háborog, amikor előtte terem egy fiatalember, Balogh Csaba, aki közli vele, hogy ő is zsurnalisztaként keresi a kenyerét és mellesleg az apróhirdetéseket nem az újságírók írják. Az úr bocsánatot kér, majd távozik. Csaba  kezébe veszi a lapot, hogy megtudja, mi bőszítette fel annyira az illetőt:

     FÉRJHEZ ADNÁM a lányomat művelt fiatalemberhez, akinek foglalkozása vagy hivatala hacsak kissé is úri, de nem iszákos, nem kártyás, és ép, egészséges. A lányom móringja most 300 ezer korona készpénzben. Később örökség ennél is nagyobb, talán milliókra is rúgó. Cím a kiadóhivatalban.

 
Csaba elgondolkodik a dolgon: vajon milyen ember lehet, aki a leányát így kívánja férjhez adni? De végül ő is jelentkezik a hirdetésre, mivel a hozomány megoldaná a családi birtok ügyét is és a húga helyzetét.

 Hamarosan találkozik is Ó Péterrel, a gazdag borkereskedővel, aki közli a fiatalemberrel, hogy három napon belül feleségül veheti a lányát és megkaphatja a hozományt is.

De milyen is a menyasszony? Ida még egészen kislányként veszítette el az édesanyját, apja pedig - finoman fogalmazva - nem törődik vele, egy pesti klastromba küldi. Ida itt ismerkedik meg titokban Petőfi költészetével, és úgy dönt, amint kikerül a szigorú intézetből, megvalósítja a "Szabadság, szerelem" eszményét.

 Anne Shirley immáron bölcsészdiplomával a zsebében érkezik meg Summerside-ba, hogy elfoglalja a helyi középiskola igazgatói székét. Ám még be sem tette lábát az iskola kapuján, amikor az első nehézséggel szembesül: Mrs. Tom Pringle, aki eddig minden iskolaigazgatót elszállásolt, nem fogadja. De milyen szerencse, hogy vele van Mrs. Lynde, akinek egy régi barátnője megemlíti nekik a Szélfútta Nyárfa-lakot, két özvegy: Kate néni és Locsi néni otthonát, aki a bérleti díjból kifizethetné Rebbecca Dew-t, aki a nénik vörös tehenét feji. Így Anne elfoglalja a Szélfútta Nyárfa-lak toronyszobáját.

De az igazi megpróbáltatások még hátra vannak! Summerside urai a Pringle-ök, akik mindenhol jelen vannak, és egyetlen alkalmat sem szalasztanának el, hogy borsot törjenek annak az orra alá, aki egy rokonuk elöl halászta el az igazgatói állást. Ráadásul Anne tanítványai között is nem egy Pringle vagy valamelyik rokonuk akad, de a lemegátalkodottabb köztük Jen Pringle, akiről Anne úgy gondolja, ilyen lehetett Becky Sharp (W. M. Thackeray: Hiúság vására) is ennyi idősen. 

Tudjuk azonban, hogy egyszer minden rossznak vége szakad, így hosszú hetek múlva egy véletlen folytán Anne legyőzi a  Pringle-klánt, így már csak egyik kolléganője, Katherine Brooke barátságát kell megnyerni, valamint a szomszédban lakó kis Elizabeth nagymamáját, aki túlságosan szigorúan bánik a kislánnyal.

Mindezek közben megismerkedünk a summerside-iakkal, elkísérjük Anne-t esküvőre, vendégségbe, ahol olyan meghívottakkal találkozunk, mint a minden lében kanál Sutyi néni, aki mindenben csak a negatív előjeleket látja. De nem feledkezhetek meg Ernestine kuzinról sem, aki a Szélfútta Nyárfa-lakban teszi tiszteletét egy este és méltó párja lehet az imént említett Sutyi néninek. Ahogy Rebecca Dew-nak is itt a helye, aki örökös harcot vív az özvegyek elkényeztetett macskájával, Szürke Molnárral, vagy ahogy ő nevezeti: Azzal a Macskával.

Ahogy megszokhattuk, Anne vonzza a kalandokat és olykor a bajt is, de mindig bebizonyítja, hogy:

A legunalmasabb szoba is világítani kezdett, sőt életre kelt, ha Anne belépett.

Három éven át követhetjük Anne szomorú és vidám pillanatait, melyekről ezúttal a Gilbertnek írt leveleiből, illetve váltakozva egy-egy "hagyományos" fejezetből értesülünk. Eleinte szokatlan volt a levelek utáni váltás, de később már fel sem tűnt, és ezt a részt is legalább annyira megszerettem, mint az előző hármat. Bár sajnálom, hogy az ikrek megnőttek és Davy már nem kérdezősködik, mint korábban.

Nagyon örültem tavaly, amikor megjelent az Operamesék hangoskönyv, amit annyira megszerettem, hogy azóta beszereztem a könyvet is, és a hangoskönyvet a mai napig is szívesen hallgatom.
   Még nagyobb volt az öröm, amikor felfedeztem, hogy április elején jelenik meg a hangoskönyv folytatása, amelyre ezúttal Puccinitől két, Mozarttól, Verditől és Leoncavallótól egy-egy operamese és egy Puccini-ária került fel Rost Andrea előadásában.


A bejegyzés olvasása közben ajánlott meghallgatni a benne szereplő videókat, az Aidához kapcsoltat pedig nézni is.

Giacomo Puccini: Gianni Schicchi: Mit tehet egy család, ha vén zsugori rokonuk halálos ágya körül összegyűlve, amint az kileheli lelkét, tudják meg, hogy az öreg semmit sem hagyott rájuk? Megtalálják a végrendeletet, amiben ott áll feketén-fehéren a tény, hogy mindent a papokra hagyott! Milyen jó, hogy a kavarodás és a felháborodás közepette egyikük, Rinuccio elküldet Gianni Schicchiért (akinek neve az Isteni színjátékból lehet ismerős) és annak lányáért, Laurettáért, akibe szerelmes. És a furfangos Gianni Schicchi megérkeztével megszületik a terv.



 
Wolfgang Amadeus Mozart: Szöktetés a szerájból: Szelim basa nyaralójában él Constanza, korábbi társalkodónője, Blonde és annak vőlegénye, Pedrillo, akiket egy spanyol hajóról raboltak el és a rabszolgapiacról kerültek a basához. Constanza Szelim basa tulajdonába, míg Blonde Ozmin, a basa jószágkormányzójához kerül.
Pedrillo egy nap levelet csempész ki egykori gazdájának, Belmonténak, melyben helyzetükről értesíti őt és megnyugtatja, menyasszonya, Constanza is jól van.
Egy napon idegen fiatalember érkezik a palotába, aki nem más, mint az álruhás Belmonte, aki menyasszonyának és társainak megszöktetését tervezi.




Giuseppe Verdi: Aida: Az ókori Egyiptom Etiópiával vív háborút. A harcok során rabszolgaként került az udvarba Aida, aki valójában, az etióp király, Amonaszro lánya, és akit a fáraó lánya, Amnerisz annyira megkedvel, hogy maga mellé veszi. Az egyiptomiak fiatal és ünnepelt hadvezére, Radamesz és Aida titokban szerelmesek egymásba, azonban Amnerisz szíve is Radameszért dobog. Radamesz a seregek élén újabb csatába indul az etiópok ellen és azt tervezi, ha győztesként tér vissza, maga mellé emelheti Aidát a dicsőség trónusára.



Ruggero Leoncavallo Bajazzók c. operájában visszautazunk a commedia dell' arte korába. Egy szicíliai falu határába érkezik meg a négy komédiás, akiket a helyiek lelkesen üdvözölnek:

- Örömmel tértünk vissza hozzátok, barátaim - hajolt meg Canio, és kemény vonásai felderültek. - Ha játékunk tetszésetekre volt, ma este hétkor újra láthatjátok itt Pagliaccio keservét, Colombina csalárdságát és Taddeo ármánykodását. Ne feledjétek: ma este, ha hetet üt az óra!
- Itt leszünk! Itt leszünk!

Mostantól új nevet kap a rovat, elvégre egy-egy könyv előbb-utóbb a valós vagy virtuális kosarunkban landol :).
Nagyon sokan a közelgő Könyvfesztivál lázában égnek, így talán ők is találnak egy-két új érdekességet :).
A megjelenések időpontja - mint mindig - nem végleges, kisebb-nagyobb csúszások előfordulhatnak. 

Az Európa ismét megjelentette a Vakságot. Ennek sokan örülhetnek, akik még nem tudhatják a polcukon ezt a rendkívül megrázó és tanulságos regényt.

José Saramago: Vakság
Fordította: Pál Ferenc
388 oldal
Európa Kiadó
3490 Ft
Már megjelent

Karcsú, kecses, mint halvány porcelánok,
A szeme mandula és ajka csók,
Csak Keleten teremnek ily virágok,
Ily különösek és ily bóditók.
Ott ül piros és sárgás kimonóban
Oly némán, mint egy nagy, beteg madár.
A kertben halk szél a cseresznyefákat
Hintázza lágyan s száll az este már.

Lassan kigyúlnak a nagy lampiónok,
Piros, zöld fények s szürkén, mereven,
Mint magányos öreg, szétnéz az ódon
Fusijáma a sárga tengeren.
S a sárga vizek lassú, mély zenéje
Ringat valahol egy fehér hajót,
Mely napnyugatnak tér sóvár ölébe,
Hol nem teremnek gyilkos viharok!

A kapitány egy édes nőre gondol,
Ki rá bús Bábel mélyén félve vár.
Ó arany szabadosság, kikapós kor,
Keleti mámor, az időd lejár!
S amint a távol, puha, kék ködébe
Mélázva, lágyan átolvad Japán,
Feledve már nagy mandulaszemével
A kimonós, a bús és néma lány.

Ő csöndben virraszt. Ül a szőnyegen,
Mely virágokkal hímes, tarka, dús,
Csodavirágok, miket nem terem
Távol Nyugat, a fáradt és borús.
Csodavirágok és nagy madarak,
Melyek beteg virágok ajkain
Szedik a mézet, édes aranyat,
Boldog Kelet, hol kéj és vágy a kín!

Hol szőnyegeknek százszínű mezőin
Piros és zöldes lampion alatt
Virrasztanak kis, halvány szenvedői
A távol vágynak: árva madarak!
Karcsú, kecses nők, méla porcelánok,
Szomorú vázák szép Napkeleten.
Taifun süvölt a sárga tengerágyon
S bennük mély csönd virraszt: a szerelem!







Vers
Kép

Amikor először találkoztam - természetesen az interneten, hol máshol? - a könyvvel, rögtön válaszként  a címre az jutott eszembe, hogy: ÉN! Mielőtt bárki is elkönyvelne egoistaként, megnyugtatnám, hogy általánosságban ugrott be rögtön ez.

Először azt hittem, hogy mindent megtudhatok a narcisztikus emberekről és nagyban bólogattam is, amikor rögtön az első fejezetben róluk olvastam, mert kinek nincs ilyen ember az ismeretségi körében? Aztán szóba kerültek a blogok, és ez a fejezet már engem is alaposan elgondolkodtatott. Bizony, mindannyiunkban ott rejtőzik a narcizmus, de - ha már az Én áll a középpontban -, igyekszem az egészséges határokon belül tartani.

Ahogy  fogytak a lapok, egyre inkább elgondolkodtam dolgokon, és nem egyszer szabályosan sokkolt, amit olvastam.

De kezdjük az elején, és szeretném leszögezni, hogy mindig akadnak kivételek, akiket tisztelet illet, úgyhogy mielőtt megkapnám, hogy én is narcisztikus, egoista stb. vagyok és általánosítok, ezt tartsuk szem előtt.

A könyv az élet minden területén (munkahely, otthon, iskola, szülő-gyerek kapcsolat, pár- és baráti kapcsolatok) és minden korosztályon keresztül mutatja be a narcizmust és annak hatásait. Minden fejezet egy-egy gyakorlati példával indul, melyek közül nem egy lehet ismerős. Az egymással már nem beszélő házastársak, mert egyikük vagy mindkettő online éli az életét, és az a legfontosabb számára, hogy az online közösségben egy olyan életet mutasson be, amilyet szeretne, de a valódi élete nagyon távol áll ettől. A diákok, akik már nemcsak az iskolában közösíthetik ki egymást, hanem egy-egy online közösségben is.

Egy olyan világban élünk, ahol minden azt sugallja (gondoljunk csak a reklámokra), hogy azonnal tegyük közzé életünk minden pillanatát, mert ezzel menők, sőt sztárok lehetünk! És ebben a világban már legtöbbször csak online kommunikálunk egymással, mert gyorsabb, kényelmesebb (?) és egyszerűbb, mint leülni a másikkal, akire oda is kell(ene) figyelni. Ez a kommunikáció pedig a legtöbbször katasztrofális: nem figyelünk a másikra, elbeszélünk mellette, mert már beszélni sem tudunk egymással, szinte mindent rövidítünk (Eltűntek bizonyos betűk a billentyűzetekről? - kérdezem sokszor magamtól, amikor egy-egy szó megértéséhez kódfejtésre van szükség.) és a legfontosabb az Én, a másik már kevésbé. De inkább egyáltalán nem az. Ez nemcsak a magánéletben, de a hivatalos ügyintézésben is megfigyelhető. Miért nehéz nagybetűvel írni azt, hogy Te vagy Ön? Bezzeg az Én esetében nincs ezzel gond. Egy-egy hivatalos levélben is milyen nehéz kiírni, ugye az illető nevét, marad a Tisztelt Címzett, bár van, hogy ez is inkább címzett. De mit is várjunk, ha a médiában is azt látjuk, hogy az Én áll a középpontban. Nem csak a valóságshow-kra gondolok. Nemrég az egyik műsorban a műsorvezetőnő egy ismert emberrel beszélgetett, aki egy számára fontos dologról beszélt, de egyáltalán nem pökhendin. Egyszerűen elmondta, hogy miért ajánlja azt a valamit a nézőknek. Közben a kamera a műsorvezetőnőt mutatta, aki feltűnően nem a másik félre figyelt, hanem kifelé nézett. Már ment volna tovább a következő témára.

Mit tehet egy szülő, aki már nem tud beszélgetni a gyerekével? Aki azt látja, hogy a gyereke/gyerekei kezében valamilyen kütyü lóg egész nap, és a nyaraláson az a legfontosabb, hogy olyan helyre üljenek be, ahol van wi-fi? Mit tegyen az az anya, aki lebukik a gyereke előtt, aki meglátja, hogy az édesanyja regisztrált egy társkereső oldalon és ez irtó ciki? Mit tehetnek a tanárok, hogy felhívják a diákok figyelmét a tananyagra, hogyan vehetik rá a gyerekeket, hogy a pad alatt ne a telefonjukkal legyenek elfoglalva, hanem azzal, amit próbál elmagyarázni nekik? Mit lehet tenni, hogy a nem olvasó és szegényes szókinccsel bíró nebulókat rávegyük, hogy könyvet vegyenek a kezükbe? És még nem is említtetem mindent.

Tari Annamária szembesít minket a szomorú valósággal: hogy eltűnt az empátia a kapcsolatokból, nagyon sokan nem tudnak szabadulni az okostelefonjuktól, mert nélküle valamiről lemaradnak.  Ez a függőség pedig olyan súlyossá vált, hogy még az ágyba és a WC-re is magukkal viszik a telefont!!! De vajon miről maradhatnak le? Hogy valaki kiírta, hogy Jó reggelt/napot/estét kíván és ehhez csatolt egy cuki képet? Vagy mit evett utoljára, esetleg sikerült-e megsütnie a piskótát? Tényleg csak akkor létezünk, ha állandóan online állapotban vagyunk? Ennyire nem tudunk szabadulni a munkánktól és/vagy az ismerősöktől, osztálytársaktól sem?

Az internet valóban "rátanította" a fiatalabb korosztályokat arra, hogy megosszák egymással a fésületlen és érzelmileg megdolgozatlan impulzusaikat. És ez nem különbözik attól, ahogy egy kétéves gyerek szalad oda a mamájához félpercenként, mert újabb kérdés jut eszébe, vagy épp talált valami érdekeset és meg akarja mutatni. A kommunikáció online formája tehát - sok esetben - infantilis tudattalan működésünket hívja életre.

Szomorú, hogy ott tartunk, hogy kipakoljuk az életünket a kirakatba, amit kedvünkre kiszínezhetünk valótlan adatokkal és mindezt bárki bármikor megnézheti és kommentálhat vagy kedvére csámcsoghat és irigykedhet rajta, ami még inkább növeli a szakadékot az ismerősök között és szorongást vagy elégedettséget válthat ki a másik félből.

Elvárunk egymástól dolgokat, nem törődünk azzal, hogy a másik oldalon vajon mit gondolnak, villámgyorsan vonunk le konzekvenciákat, alkotunk negatív véleményt, és teremtünk olyan érzelmi helyzetet, amiben azt érezhetjük: a probléma nem velem van. Élvezettel nézzük és keressük a hibákat, a kilókat, a boldogtalanság jegyeit azért, hogy megállapíthassuk, ő sincs jól, sőt!

Ráadásul nagyon sokan ebbe a virtuális kirakatba olyan dolgokat is kiraknak (pl. cím, telefonszám, különböző pózolós fotók), amelyekkel nagyon könnyen visszaélhetnek mások vagy zaklatáshoz vezethet, és ez előbb-utóbb visszaüthet. Eszembe is jutott az az eset, amelynek nem olyan régen egy egész internetes közösség, köztük én is részese lettem. Röviden annyit az esetről, hogy az illető azon a közösségi oldalon (ahol nem volt jellemző a visszaélés és a kamu felhasználók jelenléte, hanem egy jó csapatnak volt mondható) halálos betegnek adta ki magát és egy valós ember képével kreált magának egy barátnőt, aki segíti őt a "nehéz pillanatokban". Mindezt azért, hogy így szerezzen barátokat. Nem is értettük, miért csinálta, hiszen azon az oldalon sokan és szívesen "szóba álltunk" egymással, nem volt jellemző az észosztás vagy egymás kiközösítése, sértegetése.

Kifejezetten sokkolt, amikor a szextingről olvastam, azaz egy-egy tizenéves erotikus fényképet küld valakinek, amivel az később visszaélhet, de ez persze a küldőnek eszébe sem jut. Nem kell bemutatnom Amanda Todd esetét. Amikor ezt a fejezetet olvastam, aznap este néztem meg az Őrült, dilis szerelmet, amiben a 17 éves Jessica, aki szerelmes az apukába, akinek a gyerekeire vigyázni szokott, az iskola legmenőbb csajától kér tanácsot, hogyan hívhatná fel magára egy idősebb férfi figyelmét. A leányzó azt tanácsolja neki, hogy küldjön meztelen fotókat magáról és külön elmondja, milyen arcot vágjon rajtuk. Jessica rászánja magát, elkészülnek a képek, de elteszi őket a fiókjába. Ha valaki még nem látta a filmet, nem árulok el többet, de rögtön az jutott eszembe közben, hogy ezt a részt a film készítői roppant viccesnek szánták, és a néző nem gondol bele, hogy ez nem is olyan humoros, és lehet, hogy legközelebb az ő imádott kislánya kerül ilyen helyzetbe. Vagy már el is küldte azokat a képeket.

A felsoroltak mellett számos eset kerül terítékre, és remélem, sokan kezükbe veszik a könyvet és elolvassák. Olvasás közben pedig elkezdenek gondolkodni azon, vajon tényleg Én vagyok a legfontosabb? Vegyük már észre, hogy más is a világon van, pl. a blogok világában, amikor többen is elfelejtenek válaszolni egy-egy hozzászólásra. Ha már megosztok valamit, akkor várható, hogy valaki reagál rá, és ezekre sem árt figyelni. Nem véletlenül írtam át a bejegyzés címében Descartes mondását napjainkra alkalmazva.
Narcissus ma nem a tavi tükörképében gyönyörködne, hanem az okostelefonjával a kezében lesné, hány lájkot és hány pozitív hozzászólást kapott a képéhez. 

Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig,
még megkérlel, hogy: "Ne menj el, mesélj" -
(igy nem szökik rá hirtelen az éj)
s mig kis szive nagyon szorongva dobban,
tán ő se tudja, mit is kiván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:
igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj.
Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,
mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
s együtt vagyunk veled mindannyian,
kinek emberhez méltó gondja van.
Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.
Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,
hadd lássunk át magunkon itt ez estén.
Párnás szavadon át nem üt a zaj -
mesélj arról, mi a szép, mi a baj,
emelvén szivünk a gyásztól a vágyig.
Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol -
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?...
Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők - szabadok, kedvesek
- s mind ember, mert az egyre kevesebb...
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.


1937. jan. eleje

Versek:
József Attila összes költeménye - MEK
Orbán Ottó - Napverse blog

A legutóbbi nagytakarítás alkalmával került elő az In memoriam Szabó Magda hangoskönyvem, amit annak idején elsőként a Nők Lapja Évszakokkal lehetett - jóval olcsóbban - megvásárolni, így nem volt kétséges, hogy a szokásos bevásárlásom alkalmával a lap is a kosaramba kerül.

Ahogy újra megtaláltam a CD-t, be is tettem a lejátszóba, amely rögtön Szabó Magda szavaival indul a regényről, és ezt követik a részletek, melyeket Bánsági Ildikó olvas fel. Utóbbi annyira tetszett, hogy nem volt kétséges: a többi olvasmányomat kicsit félreteszem, mert a Für Elisét akarom olvasni.

Szabó Magda önéletrajzi regényébe fiktív eseményeket is beleszőtt, de a legfontosabb az ő maga által megalkotott testvér, Cili alakja.

Szabó Magdát szülei sajátos szellemben nevelték: két félresiklott karrierű ember gyerekeként született, ezért Jablonczay Lenke és Szabó Elek úgy dönt, nem tiltanak semmit a kislánynak, ha ők rabok voltak, legalább a gyerekük legyen szabad. Édesapja gyerekkora óta latinul tanította, az esti meséit pedig bibliai és mitológiai alakok történetei jelentették, míg Jablonczay Lenke, a tündér, egy másik világba kalauzolta el a kis Magdolnát.

Ez az idilli világ változott meg egy csapásra, amikor a városi kulturtanácsos édesapa, Budapestről, egy kockás plédbe bugyolált, szőke kislánnyal a karján tért haza. A barna, élénk képzelőerővel és szereplési vággyal megáldott, cserfes Magdolna három éven át birtokolt egyeduralma ezennel véget ért. A kislányról csak annyit tudnak, hogy Zentáról menekült szüleivel, menekülés közben rájuk lőttek és a két szülő az élete árán mentette meg a kislányt, Cilit. Cili nem beszél, rögtön megérzi a másik gyerek ellenszenvét és menekülni akar.
Végül Magda is megbékél az új helyzettel, és a trianoni árvával testvérként szeretik és kísérik egymást.

A regény a testvéri szeretetnek és Cilinek állít emléket. Végigkövethetjük kettejük életét Cili érkezésétől az érettségi utáni napig.

Szabó Magda nem volt hétköznapi gyerek: köztudott, hogy a szigorú, református Dóczi Gimnáziumban tanult, de már a tanulmányai megkezdése előtt is megbotránkoztatta az ottaniakat. Egyházi iskola lévén, már az első osztályt megkezdő kicsik sem léphetik át az intézmény küszöbét minimális bibliai ismeretek nélkül. Az illatos kisasszonyok feladata, hogy mindezt a tudást átadják a leendő kisiskolásoknak. Azonban ki hallott már olyat egy ötéves gyerek szájából, hogy Isten valójában magyar, virágot visel a kalapján, Jézus meg egy hortobágyi halgazdaságban éli mindennapjait a felesége oldalán? Még szerencse, hogy a család jó ismerőse, a nagytiszteletű úr segítségével orvosolhatók ezek az eltévelyedések, de a kis Magda a következő években is nem egyszer húzza ki a gyufát a tanárainál és Milánó igazgatónőnél.

Ismét találkozhatunk Möszjővel, de megismerjük Szabó Magda és Cili többi tanárát, osztálytársait, mindennapjait, érzéseiket, vágyaikat, titkaikat, csalódásaikat. Együtt fedezhetjük fel Cili zenei, Magdolna írói tehetségét. Ott ülhetünk mi is az iskolapadokban, részt vehetünk az iskolai kiránduláson, izgulhatunk az érettségi miatt. Átélhetjük mindazt, amit ők.

Olykor ugrunk egyet az időben, olykor egy későbbi fejezetben felidézzük a korábban történteket.

És milyen jó, ha az embernek olyan bölcs édesanyja van, mint Jablonczay Lenke, aki a sorscsapások után is szeretettel és jó tanáccsal szolgál:

Ez még csak egy előhalál – hallottam, s úgy szólt hozzám, mintha visszaigazolná a döntést, tíz kiló epret főz be télire. - Szerencsére sok előhalál van a valódira való felkészülésig, az ember élete folyamán többször érzi, hogy se útja, se jövője, se ereje nincs már, minden befejeződött, kész, igazán szép volt a jó Istentől, hogy ezt a módszeres szoktatást a nagy záráshoz kitalálta. A végleges, a záró meglepően könnyen lefolyik majd, mosolyogva halsz meg, kezet rázol az elmúlással, és az utolsó mozdulattal becsukod a könyvet. Akkorára már annyi katasztrófát átéltél, annyi vért vesztettél, annyit féltél, sírtál, próbálkoztál hiába, hogy alig marad szegény halálnak valamije, amit elrabolhat tőled, csak a bőrödet viheti, a csomagolópapírt, amibe Isten pakolt a születéssel, meg a spárgát, a csontjaidat. Hol van már akkorára belőled az az igazi szenvedés, amelybe belegyakorolt az élet, hol a tanácstalan kétségbeesés, hol vagy te, ép önmagaddal?
Test-lélek, ha annyit terhelik, elkopik, annyiszor átszenvedett előhalálaid mennyei üzenetek, hiszen a nagy arénában, amelyben utolsó percig mozogtál, szinte mindened megrokkant, elvesztette jelentőségét. Ne csapásnak értékeld Isten irgalmas ajándékát, hanem adománynak, a végsőnél, ami már nem „elő”, de végleges halál, amikor végre megpihenhetsz, csak azt érzed majd, eljött az áldott pihenés. Terved nincs már, tehát csalódásod sem lehet, sebezhetetlen leszel a végre elnyert semmiben. Légy bátor, minden előhalál csak erősít, mikor földre rogysz. Érted, amit hallasz, Magdolna?

Mit is lehetne mondani ezek után? Jablonczay Lenke szavai ma is gyógyírként hatnak a lelkünkre. Ahogyan az egész könyv, amely hol mosolyt csal az arcunkra, hol megdöbbent, hol összefacsarodik a szívünk olvasás közben. Őszinte, tanulságos, emberi és sokszor nagyon fáj. Mint minden Szabó Magda-regény. Olvassuk hát. Sokszor. Sokszor.


Szabó Magda: Für Elise
416 oldal
Európa Kiadó, 2002
1800 Ft
Az új kiadás 3400 Ft-ba kerül, a hangoskönyv Bánsági Ildikó előadásában 4990 Ft-ba.