Archive for március 2013

Eredetileg Pirandello színműveiről terveztem bejegyzést mára, elvégre a Színházi világnapon nálam nem hiányozhat legalább egy drámáról a bejegyzés. Pirandello helyett végül Dürrenmatt lett a kiválasztott és A nagy Romulus. De megnyugtatok Mindenkit: mindkettő zseniális!

Az alcím Történelmietlen történelmi komédiát ígér. Ezt olvasva gondoltam, egy vicces vasárnap délelőttnek nézek elébe.

476. március idusán járunk Romulus császár campaniai villájában, ahol a Római Birodalom a bukására készül. Spurius Titus Mamma ezen a reggelen érkezik meg lóhalálában a hírrel, hogy a germánok betörnek, a birodalom az utolsókat rúgja. Azonban Romulus császár színe elé kerülni nem olyan egyszerű, a komornyikok fel is világosítják a császári parancsnokot, aki néhány nap múlva a kötelező formaságok után közölheti az uralkodóval a fontos hírt.

Romulus később meg is érkezik a reggelihez. Miközben a császár a komornyikokat faggatja arról, hogy az elődeiről, ill. az Odoaker germán fejedelemről elnevezett tyúkjai tojtak-e, Apollyon műkereskedő a palota szobrai között sertepertél és megérkezik a császárnő, Julia is. A császárné igyekszik jobb belátásra bírni férjét, könyörög, hallgassa meg a hírnököt, de Romulus továbbra is hajthatatlan:

APOLLYON (lemászott a létráról, a császárhoz lép, egy mellszoborra mutat) Ezért az Ovidiusért három aranyat ajánlok fel, felség.
ROMULUS Négyet. Ovidius nagy költő volt.
JULIA Miféle ember ez itt, Romulus?
ROMULUS Apollyon, siracusai műkereskedő, neki adom el a mellszobraimat.
JULIA Csak nem kótyavetyéled el Róma nagy múltjának legjelentősebb költőit, bölcselőit és államférfiait?!
ROMULUS Végkiárusítást rendezünk.
JULIA Ne feledd, hogy atyám, Valentinianus, csak ezeket a mellszobrokat hagyta rád.
ROMULUS Hiszen te is itt vagy még, drágaságom.

Majd a keletrómai császár kér tőle menedéket, aki ezúttal sem hagyta otthon két elviselhetetlen kamarását. Nem feledkezhetem meg róluk, elvégre olyan szép neveik vannak: Phosphoridos és Suphorides. Érdemes figyelni a szereplők nevét.

Miközben újabb szereplők bukkannak fel a színen, akik ugyancsak a bukás hírét szajkózzák a császárnak, Romulus továbbra sem hajlandó rájuk hallgatni:

JULIA Romulus, engem a Haza Anyjának neveznek, és én büszke vagyok e kitüntető címre. És most mint a Haza Anyja akarok veled beszélni. Te egész nap csak a reggelizőasztal mellett ülsz, téged csak a tyúkjaid érdekelnek, nem fogadod a futárokat, vonakodol a teljes mozgósítást elrendelni, nem szállsz hadba a germánok ellen, nem akarod a lányodat nőül adni az egyetlen emberhez, aki megmenthet minket. Voltaképpen mi a szándékod?
ROMULUS Nem szeretném megzavarni a világtörténelmet, kedves Julia.

Vajon megmenthető-e a nagy birodalom egy nadrággyáros segítségével vagy Romulusnak erről más a véleménye?

A következő felvonásokban is a birodalom megmentése a legfontosabb, azonban - ahogy Dürrenmatt is írja a dráma végén - Romulusnak mindig egy másik arcát ismerjük meg. Talán az utolsó nyugatrómai császár mégsem az az ostoba tyúktenyésztő, akinek az első felvonásban gondoltuk.

Dürrenmatt a történetszövés mellett minden apróságra figyelmet fordított: legyen szó a szereplők nevéről vagy szóhasználatáról. Imádtam az utalásait, amit egyébként lábjegyzetben is megtalálunk, így olvasás közben ez sem okozhat gondot.

A felvonásokat olvasva és Romulus valódi tervét és jellemét megismerve, a bevezetőben említett Pirandello IV. Henrike jutott eszembe. Nem szeretnék senki előtt egyetlen poént sem lelőni egyik drámából sem és irodalmár sem vagyok, úgyhogy nem mennék bele hosszas párhuzamállításba és okfejtésbe. Legyen elég annyi, hogy Dürrenmatt nagyon meglepett. A kezdeti móka-kacagásból egy nagyon is elgondolkodtató végkifejletet kanyarított, Romulus utolsó tette pedig igazán példaértékű lehet minden magas pozícióból távozó ~~politikus~~ ember előtt.

Újabb kedvencet avattam. Dürrenmatt remekművét ajánlom minden kedves Olvasótársamnak, aki szereti a meglepő fordulatokat és nem retten meg számos történelmi (főként az ókori Róma történelmével kapcsolatos) utalástól. Nagyszerű olvasmányélményben lesz része, ha rászán néhány órát.

Friedrich Dürrenmatt: A Nagy Romulus

Eredeti cím: Romulus der Grosse

Fordította: Fáy András

PopulArt füzetek 118.

88 oldal

Interpopulart Kiadó, 1996

A nagy Romulus a MEK-ban.

Újabb lemaradásomat kezdtem el pótolni a napokban, amikor is kezembe vettem az Anne sorozat első kötetét. Mivel gyerekkoromban rendszeresen műsorra tűzték, így egy-két dolog ismerős volt a történetből. Aztán tavaly októberben vagy novemberben (az egyik hosszú hétvégén) a ViaSat3-on ismételték, és míg a karácsonyi jószágok rajzolásával és kivágásával foglalatoskodtam, a sorozat első részét néztem közben. Azóta eltelt néhány hét, de kijelenthetem, ezennel én is belépek az Anne-rajongók népes táborába.

Azért írnék pár mondatot a történetről, ha valaki esetleg nem ismerné.
A Prince Edward-sziget Avonlea nevű kis falujában él a már nem éppen fiatal testvérpár: Marilla és Matthew Cuthbert, akik egy nap úgy döntenek, örökbe fogadnak egy árvát, elvégre egy segítő kéz mindig jól jön a gazdaságban. Matthew ünneplőben el is indul az állomásra, ami rögtön szemet szúr Mrs. Rachel Lynde-nek, akinek természetesen mindig mindenről tudnia kell.

Matthew meg is érkezik az állomásra, azonban a várva várt fiú helyett egy tizenegy éves vörös hajú kislányt talál. Az estére való tekintettel hazaviszi, majd Marilla eldönti, mi legyen a gyermek sorsa. A hazafelé vezető úton Anne-nek be nem áll a szája, rögtön elbűvöli a táj szépsége és Matthew is szívesen hallgatja. Azonban Marilla már nem ilyen lelkes. Természetesen Mrs. Lynde is megérkezik, aki azonnal hangot is ad nemtetszésének, és igyekszik barátnőjét lebeszélni a meggondolatlan tettről. Marilla azonban úgy dönt, másnap utánajár a dolognak, majd végül úgy döntenek, megtartják a kislányt.

Anne tehát maradhat a Zöldmanzárdos házban, ami nem várt fordulatokat tartogat mindannyiuk számára, sőt, hamarosan Mrs. Rachel is másként tekint a rendkívül gazdag fantáziával megáldott kislányra:

- Igazán furcsa kis jószág - mondta. - Ülj ebbe a székbe, Marilla, mert ez kényelmesebb; azt a másikat a béresfiúnak tartom fenn. Bizony, nagyon furcsa gyerek, de van benne valami elbájoló is. Már nem csodálkozom úgy, hogy megtartottátok, mint ahogy korábban, és nem is sajnállak már miatta. Lehet, hogy tisztességes ember válik belőle. Igaz ugyan, hogy egy kissé különösen fejezi ki magát, egy kicsit, hogy is mondjam csak, erőteljesen, de most, hogy civilizált emberek között él, erről biztosan leszokik majd. Meg aztán elég hamar elveszti a fejét, ez is igaz, bár az a gyerek, aki felfortyan és hamar lehiggad, sosem lesz alattomos vagy kétszínű. Isten mentsen egy sunyi gyerektől, amondó vagyok. Szóval, mindent összevetve, én kedvelem, Marilla.

Anne hamarosan igaz barátnőre talál Diana Barry személyében, beíratják a vasárnapi iskolába és megkezdi iskolai tanulmányait is. Csacsogása, különös szófordulatai, élénk képzelete és segítőkészsége sokszor azonban bajba sodorják.

Gyorsan eltelik öt év, és a regény végére immár egy új Anne-t ismerhetünk meg.

Az Anne-köteteket is az ifjúsági regények közé sorolják, de úgy érzem, ezekből sem lehet kinőni (vagy csak én élem immár a sokadik gyerekkoromat). Ez a cserfes, határozott, ábrándozó, ám okos és jószívű kislány, akinek minden álma, hogy bárcsak ne vörös lenne a haja és puffos ujjú ruhát hordhatna, minden olvasó szívébe belopja magát.

Valószínűleg, ha két évtizeddel korábban olvasom, akkor még inkább elvarázsolt volna, de most is csatlakozom azokhoz, akik Anne-hez hasonlóan szívesen járnának puffos ruhában, élnének a Zöldmanzárdos házban és alapítanának meseklubot, valamint szívesen keresnék a rokon lelkek társaságát. Helyette hamarosan folytatom a sorozatot a második résszel. Micsoda szerencse, hogy nyolckötetes!

Lucy Maud Montgomery: Anne otthonra talál
Anne sorozat 1.
Eredeti cím: Anne of Green Gables
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
330 oldal
Könyvmolyképző Kiadó, 2011
2495 Ft

Ha ez ember lánya délután úgy érzi, már nem tudna odafigyelni egy drámára vagy regényre, eszébe jut, hogy inkább mesét olvas. Így került az én kezem ügyébe is Tündér Lala története, ami szintén kimaradt annak idején. Bár a filmváltozatát valószínűleg láttam sok-sok évvel ezelőtt, de egy kockára sem emlékszem belőle.
A borító ne tévesszen meg senkit, nekem ez a kiadás van meg.

Tündérország királynőjének, Írisznek mostanában sok a baja, ugyanis tízéves fia, Lala igen sok gondot okoz nemcsak neki, de másoknak is. Lala előszeretettel kutat édesanyja holmijai között, ahol talál magának egy adag konvertort (aminek köszönhetően azzá változik át, amivé csak akar) és veszi magához anyja jogarát, hogy elhagyja Tündérországot. Tündérországon túl található az Író öble, ahol annak idején valóban egy író élt, ő volt az egyetlen ember, akit mind a tündérek, mind a szövetségeseik megtűrtek a területen.

A helyzetet csak bonyolítja, hogy a királynő az eltűnés napján éppen államtanácsra készül, amikor megérkezik hozzá a varázsló, a sötét lelkű Aterpater, aki természetesen mindenről tud. Mivel Írisz egyedül neveli kisfiát, a varázsló házassági ajánlatot tesz neki, ám kosarat kap, ami igencsak feldühíti a kérőt:

(...) Félre ne értsd, hogy nevettem, az nem neked szólt. Csak ma reggel egy kicsit ideges vagyok. Hogyne lennél vőlegénynek való, mikor olyan szemrevaló vagy, és igazán alig múltál kétszázezer éves.

Írisz Amalfi kapitányhoz fordul segítségért Lala felkutatásában, aki kutya képében meg is találja a fiút, aki az Író öblében kóborol, ahol egy férfival és egy kislánnyal találkozik. Ez a találkozás pedig fordulópontot jelent mindannyiuk életében.

Szegedi Katalin illusztrációja a meséhez
Forrás

Mit is írhatnék a meséről, minthogy elbűvölő, bájos és valóban tündéri. Tündérország halhatatlan lakói igazán szeretni valóak, önfeláldozóak és kedvesek. Legtöbben a jó; míg Aterpater az ő Néma halával pedig a rossz megtestesítői.

Azt hiszem, egy gyerek sem fog unatkozni olvasás közben, hiszen a már említett jó és rossz szereplők mellett van itt varázslat, kóborlás és a jó most is elnyeri méltó jutalmát.
Szabó Magda pedig egyáltalán nem szájbarágósan, de sok fontos dologra felhívja a gyerkőcök figyelmét:

- Én nem értem -csodálkozott a királyfi -, ma már másodszor nyaggattok engem azzal az Amalfival. Soha életemben nem volt Amalfi nevű ismerősem.
- Hogyhogy nem volt? - háborodott fel Jusztin. - A legjobb barátod volt, szót fogadtál neki boldogan. A barátot nem szabad elfelejteni, ha rossz sorba jut. Ez is törvény.

Szabó Magda azt írja a fülszövegben, hogy a kötetben szereplő három mesét nem ő találta ki, csak lejegyezte, kiegészítette mindazt, amit gyerekkorában az édesanyja mesélt neki. Valljuk be, egy ilyen édesanya mellett igazán jó lehetett gyereknek lenni.

Tündér Lala fordulatokban gazdag, humoros, néha szomorú és rendkívül tanulságos története pedig kicsiknek és nagyoknak egyaránt tartalmas kikapcsolódást nyújt. ~~Nálam is bevált .~~

Most láttam az Európa honlapján, hogy a tervek szerint áprilisban ismét megjelentetik a mesét illusztrált kiadásban, így akinek eddig nem sikerült beszereznie, nem marad le róla.

Szabó Magda: Tündér Lala
Bárány Boldizsár - Sziget-kék - Tündér Lala
480 oldal (a Tündér Lala kb. 225 oldal)
Európa Kiadó, 2003
2100 Ft