Archive for március 2013

Eredetileg Pirandello színműveiről terveztem bejegyzést mára, elvégre a Színházi világnapon nálam nem hiányozhat legalább egy drámáról a bejegyzés. Pirandello helyett végül Dürrenmatt lett a kiválasztott és A nagy Romulus. De megnyugtatok Mindenkit: mindkettő zseniális!

Az alcím Történelmietlen történelmi komédiát ígér. Ezt olvasva gondoltam, egy vicces vasárnap délelőttnek nézek elébe.

476. március idusán járunk Romulus császár campaniai villájában, ahol a Római Birodalom a bukására készül. Spurius Titus Mamma ezen a reggelen érkezik meg lóhalálában a hírrel, hogy a germánok betörnek, a birodalom az utolsókat rúgja. Azonban Romulus császár színe elé kerülni nem olyan egyszerű, a komornyikok fel is világosítják a császári parancsnokot, aki néhány nap múlva a kötelező formaságok után közölheti az uralkodóval a fontos hírt.

Romulus később meg is érkezik a reggelihez. Miközben a császár a komornyikokat faggatja arról, hogy az elődeiről, ill. az Odoaker germán fejedelemről elnevezett tyúkjai tojtak-e, Apollyon műkereskedő a palota szobrai között sertepertél és megérkezik a császárnő, Julia is. A császárné igyekszik jobb belátásra bírni férjét, könyörög, hallgassa meg a hírnököt, de Romulus továbbra is hajthatatlan:

APOLLYON (lemászott a létráról, a császárhoz lép, egy mellszoborra mutat) Ezért az Ovidiusért három aranyat ajánlok fel, felség.
ROMULUS Négyet. Ovidius nagy költő volt.
JULIA Miféle ember ez itt, Romulus?
ROMULUS Apollyon, siracusai műkereskedő, neki adom el a mellszobraimat.
JULIA Csak nem kótyavetyéled el Róma nagy múltjának legjelentősebb költőit, bölcselőit és államférfiait?!
ROMULUS Végkiárusítást rendezünk.
JULIA Ne feledd, hogy atyám, Valentinianus, csak ezeket a mellszobrokat hagyta rád.
ROMULUS Hiszen te is itt vagy még, drágaságom.

Majd a keletrómai császár kér tőle menedéket, aki ezúttal sem hagyta otthon két elviselhetetlen kamarását. Nem feledkezhetem meg róluk, elvégre olyan szép neveik vannak: Phosphoridos és Suphorides. Érdemes figyelni a szereplők nevét.

Miközben újabb szereplők bukkannak fel a színen, akik ugyancsak a bukás hírét szajkózzák a császárnak, Romulus továbbra sem hajlandó rájuk hallgatni:

JULIA Romulus, engem a Haza Anyjának neveznek, és én büszke vagyok e kitüntető címre. És most mint a Haza Anyja akarok veled beszélni. Te egész nap csak a reggelizőasztal mellett ülsz, téged csak a tyúkjaid érdekelnek, nem fogadod a futárokat, vonakodol a teljes mozgósítást elrendelni, nem szállsz hadba a germánok ellen, nem akarod a lányodat nőül adni az egyetlen emberhez, aki megmenthet minket. Voltaképpen mi a szándékod?
ROMULUS Nem szeretném megzavarni a világtörténelmet, kedves Julia.

Vajon megmenthető-e a nagy birodalom egy nadrággyáros segítségével vagy Romulusnak erről más a véleménye?

A következő felvonásokban is a birodalom megmentése a legfontosabb, azonban - ahogy Dürrenmatt is írja a dráma végén - Romulusnak mindig egy másik arcát ismerjük meg. Talán az utolsó nyugatrómai császár mégsem az az ostoba tyúktenyésztő, akinek az első felvonásban gondoltuk.

Dürrenmatt a történetszövés mellett minden apróságra figyelmet fordított: legyen szó a szereplők nevéről vagy szóhasználatáról. Imádtam az utalásait, amit egyébként lábjegyzetben is megtalálunk, így olvasás közben ez sem okozhat gondot.

A felvonásokat olvasva és Romulus valódi tervét és jellemét megismerve, a bevezetőben említett Pirandello IV. Henrike jutott eszembe. Nem szeretnék senki előtt egyetlen poént sem lelőni egyik drámából sem és irodalmár sem vagyok, úgyhogy nem mennék bele hosszas párhuzamállításba és okfejtésbe. Legyen elég annyi, hogy Dürrenmatt nagyon meglepett. A kezdeti móka-kacagásból egy nagyon is elgondolkodtató végkifejletet kanyarított, Romulus utolsó tette pedig igazán példaértékű lehet minden magas pozícióból távozó ~~politikus~~ ember előtt.

Újabb kedvencet avattam. Dürrenmatt remekművét ajánlom minden kedves Olvasótársamnak, aki szereti a meglepő fordulatokat és nem retten meg számos történelmi (főként az ókori Róma történelmével kapcsolatos) utalástól. Nagyszerű olvasmányélményben lesz része, ha rászán néhány órát.

Friedrich Dürrenmatt: A Nagy Romulus

Eredeti cím: Romulus der Grosse

Fordította: Fáy András

PopulArt füzetek 118.

88 oldal

Interpopulart Kiadó, 1996

A nagy Romulus a MEK-ban.

Újabb lemaradásomat kezdtem el pótolni a napokban, amikor is kezembe vettem az Anne sorozat első kötetét. Mivel gyerekkoromban rendszeresen műsorra tűzték, így egy-két dolog ismerős volt a történetből. Aztán tavaly októberben vagy novemberben (az egyik hosszú hétvégén) a ViaSat3-on ismételték, és míg a karácsonyi jószágok rajzolásával és kivágásával foglalatoskodtam, a sorozat első részét néztem közben. Azóta eltelt néhány hét, de kijelenthetem, ezennel én is belépek az Anne-rajongók népes táborába.

Azért írnék pár mondatot a történetről, ha valaki esetleg nem ismerné.
A Prince Edward-sziget Avonlea nevű kis falujában él a már nem éppen fiatal testvérpár: Marilla és Matthew Cuthbert, akik egy nap úgy döntenek, örökbe fogadnak egy árvát, elvégre egy segítő kéz mindig jól jön a gazdaságban. Matthew ünneplőben el is indul az állomásra, ami rögtön szemet szúr Mrs. Rachel Lynde-nek, akinek természetesen mindig mindenről tudnia kell.

Matthew meg is érkezik az állomásra, azonban a várva várt fiú helyett egy tizenegy éves vörös hajú kislányt talál. Az estére való tekintettel hazaviszi, majd Marilla eldönti, mi legyen a gyermek sorsa. A hazafelé vezető úton Anne-nek be nem áll a szája, rögtön elbűvöli a táj szépsége és Matthew is szívesen hallgatja. Azonban Marilla már nem ilyen lelkes. Természetesen Mrs. Lynde is megérkezik, aki azonnal hangot is ad nemtetszésének, és igyekszik barátnőjét lebeszélni a meggondolatlan tettről. Marilla azonban úgy dönt, másnap utánajár a dolognak, majd végül úgy döntenek, megtartják a kislányt.

Anne tehát maradhat a Zöldmanzárdos házban, ami nem várt fordulatokat tartogat mindannyiuk számára, sőt, hamarosan Mrs. Rachel is másként tekint a rendkívül gazdag fantáziával megáldott kislányra:

- Igazán furcsa kis jószág - mondta. - Ülj ebbe a székbe, Marilla, mert ez kényelmesebb; azt a másikat a béresfiúnak tartom fenn. Bizony, nagyon furcsa gyerek, de van benne valami elbájoló is. Már nem csodálkozom úgy, hogy megtartottátok, mint ahogy korábban, és nem is sajnállak már miatta. Lehet, hogy tisztességes ember válik belőle. Igaz ugyan, hogy egy kissé különösen fejezi ki magát, egy kicsit, hogy is mondjam csak, erőteljesen, de most, hogy civilizált emberek között él, erről biztosan leszokik majd. Meg aztán elég hamar elveszti a fejét, ez is igaz, bár az a gyerek, aki felfortyan és hamar lehiggad, sosem lesz alattomos vagy kétszínű. Isten mentsen egy sunyi gyerektől, amondó vagyok. Szóval, mindent összevetve, én kedvelem, Marilla.

Anne hamarosan igaz barátnőre talál Diana Barry személyében, beíratják a vasárnapi iskolába és megkezdi iskolai tanulmányait is. Csacsogása, különös szófordulatai, élénk képzelete és segítőkészsége sokszor azonban bajba sodorják.

Gyorsan eltelik öt év, és a regény végére immár egy új Anne-t ismerhetünk meg.

Az Anne-köteteket is az ifjúsági regények közé sorolják, de úgy érzem, ezekből sem lehet kinőni (vagy csak én élem immár a sokadik gyerekkoromat). Ez a cserfes, határozott, ábrándozó, ám okos és jószívű kislány, akinek minden álma, hogy bárcsak ne vörös lenne a haja és puffos ujjú ruhát hordhatna, minden olvasó szívébe belopja magát.

Valószínűleg, ha két évtizeddel korábban olvasom, akkor még inkább elvarázsolt volna, de most is csatlakozom azokhoz, akik Anne-hez hasonlóan szívesen járnának puffos ruhában, élnének a Zöldmanzárdos házban és alapítanának meseklubot, valamint szívesen keresnék a rokon lelkek társaságát. Helyette hamarosan folytatom a sorozatot a második résszel. Micsoda szerencse, hogy nyolckötetes!

Lucy Maud Montgomery: Anne otthonra talál
Anne sorozat 1.
Eredeti cím: Anne of Green Gables
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
330 oldal
Könyvmolyképző Kiadó, 2011
2495 Ft

Nos, a cím nem lett túl ötletes, ráadásul a felsoroltakon kívül még más költeményeket is olvashatunk, ha kezünkbe vesszük ezt a lassan négy évtizeddel ezelőtti válogatást.
Federico García Lorca két évvel ezelőtt került be a kedvenceim közé, amikor hála a szokásos nyári akciónak, beszereztem a színjátékait, és amikor megláttam a verseit, tudtam, hogy meg kell velük is ismerkednem. Bár az ismerkedés kisebb-nagyobb megszakításokkal hónapokig tartott, a García Lorca iránti rajongásomnak ez mit sem ártott.

A kötet tizenegy részre különül el, melyek García Lorca egy-egy korszakából kiemelt művekkel ismertetik meg az olvasót 1921-től 1936-ig, ill. olvashatunk kötetben meg nem jelent verseket és népdalokat is.

Ha valakit, García Lorcát biztosan nem skatulyázhatja be senki sem, miszerint csak egyetlen versformában alkotott volna, bizonyítják ezt a kötetben szereplő gallego költemények, gázelek, kaszidák, szonettek és népdalok egyaránt.

Sokak kedvence a Cigány-románcok, és teljes mértékben egyetértek velük. Ezek a költemények egyszerűen gyönyörűek!

García Lorca verseiben a megszokott szerelem és a mindennapok témája mellett fontos szerepet kap a kor ismert és meghatározó személyiségei (Óda Walt Whitmanhoz, Óda Salvador Dalíhoz) mellett a táj, a környezetük is, pl. A költő New Yorkban (1929-1930) c. részben, ami kevésbé nyerte el a tetszésemet a szürrealizmusával (ellenben nincs kizárva, hogy másnak éppen ezek tetszenek majd leginkább), de mindezt a döcögősséget kárpótolta az ezt követő Siratóének Ignacio Sánchez Mejías torreádor fölött-ciklus, melyben naturalizmusa mellett már a megszokott García Lorca-stílussal találkoztam.

Nehéz egy verseskötetről írni, főleg mostanában, amikor egyre kevesebb terük van a verseknek a mindennapokban, de García Lorca gyönyörű költeményeit ajánlom mindenkinek, aki - nem tudom jobban megfogalmazni - valami szépre vágyik kikapcsolódásként.

Sajnálom, hogy az Európánál eltűnt a Lyra Mundi sorozat, pedig igazi gyöngyszemekből állt, de tudjuk, hogy napjainkban a gyöngyszemeknek nincs helyük vagy igencsak háttérbe szorulnak. Pedig nem szabadna megfeledkeznünk róluk. Így maradnak az antikváriumok, ahogy esetemben is.

De nem mehetek el szó nélkül a fordítók mellett sem, akiknek munkája nélkül most nem áradozhatnék ezekről a szépséges versekről.

Ha valakit nem sikerült a fenti néhány sorral meggyőznöm, olvasson bele a válogatásba, talán a következő vers segít ebben:

Így szeretlek

Fordította: Nagy László

Jaj, de nehéz így szeretni,
ahogy én szeretlek téged!

Fáj a levegő, a szívem,
kalapom is
fáj teérted.

Ki venné meg szalagomat,
e reszketeg fehérséget?
Fehér bánat-fonalamat
vállkendőnek ki kötné meg?

Jaj, de nehéz így szeretni,
ahogy én szeretlek téged!

A Vers hétfőn rovatba eddig az alábbi versei kerültek be:
A hold lombját letépném (Ford.: Takács Zsuzsanna)
Leszállt a nap (Ford.: Eörsi István)

Az azóta bekerült versek elérhetőek a bejegyzés fölött a költő nevére kattintva.

Federíco Garcia Lorca versei
Válogatta: András László
Lyra Mundi sorozat
Fordította: András László, Eörsi István, Garai Gábor, Gyárfás Endre, Illyés Gyula, Jékely Zoltán, Kálnoky László, Károlyi Amy, Keszthelyi Zoltán, Lothár László, Majtényi Zoltán, Nagy László, Nemes Nagy Ágnes, Orbán Ottó, Rab Zsuzsa, Somlyó György, Takács Zsuzsanna, Timár György, Tótfalusi István, Vas István, Végh György, Weöres Sándor
360 oldal
Európa Kiadó, 1975
Eredeti ár: 25, 50 Ft (netes antikváriumban 720 Ft-ért vettem)

Egyik este éppen újabb olvasmányon törtem a fejem, amikor a kezembe került Szerb Antal regénye. Természetesen ez is azon könyvek egyike, amiket már régóta szerettem volna elolvasni. Le is került a polcról és azonnal megvett magának. Bár csak kb. harmincnyolc oldalt olvastam belőle, de már biztos voltam benne, hogy nagyon fogom szeretni ezt a különös történetet.

Főszereplőnk,- akinek szemszögéből az eseményeket is megismerjük -, Bátky János, fiatal budapesti filológus. Bátky napközben a British Museum könyvtárában kutakodik Londonban, alkalmanként esténként pedig különböző összejöveteleken vesz részt. Így van ez akkor is, amikor egy estélyen meghívást kap Walesbe, a tizenhatodik Earl of Gwynedd ilanvygani kastélyába. Hősünk ekkor nem is sejti, mire vállalkozott.

A különös iránt való mélységes vonzalmam elvezetett valami nagy rejtély elé, ami, ki tudja, talán engem vár, hogy megfejtsem. És őszintén sajnáltam, hogy mindenhez inkább értek, mint a tropikus betegségekhez. Éreztem, hogy mindez a legszorosabban összefügg a telefonüzenettel. Valami készül. A szálakat szövik a párkák.

Az indulás előtt nagy elánnal veti bele magát a Pendragon család történetébe a könyvtárban, ahol megismerkedik egy különös connemar-i fiatalemberrel, Maloneyvel, kinek révén (hogy még bonyolultabbnak tűnjön a dolog) ismeretséget köt a már említett Earl unokaöccsével, Osborne-nal.

Bátky hamarosan útnak indul Maloney és egy számára ismerős, titokzatos hölgy, Eileen St. Claire társaságában, aki csak egy darabon viszi el az utazókat, akikhez a későbbiekben csatlakozik Osborne.
A társaság meg is érkezik Llanvyganbe, azonban már az első éjszakán is különös dolgok történnek.

Pedig Bátky azt hitte, már sokat tud a család történetéről, de az előtte álló események számos meglepetést és titkot tartogatnak...

Ha azt mondom, hogy a péntek esti kezdet után vasárnap délután már be is fejeztem a regényt, mindent elmondtam. Egyszerűen faltam a lapokat, annyira kíváncsi voltam, mi fog történni. Ahogyan Hegedűs Géza utószavában elhangzik és sokan mások is írták már, a regény a krimi, a kísértethistória, az ismeretterjesztés, a misztikum és a paródia egyvelege. Főhősünk pedig az író parodizált alteregója, aki Walesben szerelembe is esik.

Akinek mindez nem lenne elég, olvashat a rózsakeresztesekről, és azt is megtudhatja, mivel foglalatoskodik az Earl, ill. mik azok az axolotlok.
A kedvenc szereplőm Lene Kretzsch lett, de róla nem szeretnék többet elárulni ;).

Szerb Antalt tavaly a VII. Olivér olvasásakor "megjegyeztem magamnak", de A Pendragon legendával végképp meggyőzött. Sokan hasonlítják A rózsa nevéhez, azonban Umberto Eco regénye sokkal töményebb, A Pendragon legenda sokkal szórakoztatóbb és nincs szükségünk latin szótárra vagy a lábjegyzethez, hogy minden világossá váljon számunkra, ugyanis olvasás közben mindenre magyarázatot kapunk. ~~Nagyon büszke voltam magamra, amikor a latin mondatot megértettem még a fordítás előtt :).~~

Bátran ajánlom mindenkinek, aki tartalmas, mégis könnyed kikapcsolódásra vágyik. Garantáltan nem fog csalódni, én pedig hamarosan sort kerítek a polcomon várakozó többi könyvre is Szerb Antaltól.

A regényből 1974-ben film is készült Latinovits Zoltánnal és Darvas Ivánnal a főszerepben. Még nem láttam, de a Youtube-on teljes egészében megnézhető.

Szerb Antal: A Pendragon legenda

420 oldal
Magvető Kiadó, 2006
2490 Ft

A hangoskönyvet Szervét Tibor olvassa fel.
Adatai: MP3 CD
Teljes idő: 9 óra
Titis Kft., 2005
4500 Ft

Elizabeth Barrett-Browning nevével sok évvel ezelőtt találkoztam egy angol irodalmi és nyelvtani csomagban, majd évekig meg is feledkeztem róla. Aztán öt évvel ezelőtt egy könyvesbolti portyázás alkalmával a kosaramban landolt a Flush, amit szerettem olvasni, de már ideje lenne feleleveníteni. Idén ismét eszembe jutott a legnagyobb angol költőnő, és mivel Niki is biztatott, mennyire jó ez a regény, nem kellett sokat azon töprengenem, mit olvassak legközelebb.

Persze, most is úgy jártam, mint már sokszor: tizenéves koromban kimaradtak Kertész Erzsébet regényei, de rájöttem, hogy az ő művei sincsenek korhoz kötve.

A Barrett család elsőszülött gyermeke, a tizennégy éves Elizabeth tíz testvérével és nevelőikkel él a Hope End-i kastélyban. Elizabethet nevelőnőjük legnagyobb megrökönyödésére nem érdekli a varrás, sem a zongorázás, ő legszívesebben öccseivel és azok nevelőjével igyekszik elsajátítani a görög és a latin nyelvet, ill. verseket ír. Micsoda család! - gondolja a nevelőnő, azonban a Barrett család egyetlen tagja sem osztja a véleményét. A családfő pedig imádott leánya minden kívánságát teljesíti.
A boldogság azonban nem tart örökké, és Elizabethet, akit már tizenévesen is a nők jogai és a komoly könyvek érdekeltek, ekkor még nem is sejti, hogy az élet még számos megpróbáltatást tartogat a számára:

- No lám - most már a doktor is mosolygott -, kiderül, hogy az ilyen bájos, kislányos arcú teremtésekből is kibújik a női jogok rettenthetetlen harcosa. Nyilván a könyvekből szedte a sok tudományt. Arra kell kérnem, hogy egy kis időre hagyjon fel a sok írással, olvasással. Ha meg akar gyógyulni, szót kell fogadnia! - tette hozzá, amikor látta, hogy Elizabeth arcáról lehervad a mosoly.
- De miért - tört ki Elizabeth panaszosan -, miért akar a doktor úr is megfosztani társaimtól a magányosságban? Hiszen családomon kívül embereket alig látok, a természetből annyi az enyém, amennyi a szobám ablakán betekint, mi marad más, mint a könyvek, a betűk, amelyek mondatokká formálódva helyettesítik az életet? Higgye meg, doktor úr, én szívesebben élnék, mintsem hogy halott könyvekkel körülbástyázva álmodjak az életről...

Elizabeth ehhez a szenvedéshez társat is kap Flush (egy spániel) személyében, majd felbukkan a kor ekkor már ismert költője, Robert Browning is.

Kikiálthatjuk lányregénynek a történetet, de nem feledkezhetünk meg a kor meghatározó személyiségeiről sem, akik fel-felbukkannak benne, ill. a versekről. Már ezért is megéri elolvasni, arról nem is beszélve, hogy Elizabethet nem lehet nem szeretni. Csodálom a megbocsátó képességét. Pedig, ha valakinek, neki is jó oka lett volna ennek ellenkezőjére.

Ha pedig valaki csak egy remek életrajzi regényre vágyik, nem fog csalódni Elizabeth életregényében. Talán nem mindig izgalmas, de rendkívül olvasmányos és szerethető. Aki pedig eddig nem szerette a verseket - valószínűleg - elkezdi keresni a Portugál szonetteket. Amint a regényt befejeztem, aznap este elolvastam mind a 44 szonettet és már kedvenceket is találtam..

A bejegyzés írásakor fedeztem fel, hogy 1934-ben és 1957-ben film is készült The Barretts of Wimpole Street címmel.

A könyv végén a kiadó néhány mondatot ír Kertész Erzsébet regényeiről, és a következőnél elgondolkodtam:
Kertész Erzsébet könyveit szerették és szívesen vásárolták az olvasók. Egy-egy új kötet hatvan-nyolcvanezer példányban is elfogyott.

Arra gondoltam, van-e ma olyan könyv Magyarországon, ami ekkora példányszámban elfogy? Valószínűleg nincs, még a most oly népszerű népbutító szemét sem talál ennyi példányban gazdára. Annak viszont nagyon örülök, hogy felfedeztem Kertész Erzsébetet és reméljük, a Móra Kiadó is gondoskodik arról, hogy a könyveit a polcainkra tehessük, ha úgy adódik.

Kertész Erzsébet: Elizabeth
Elizabet Barrett-Browning életregénye
Illusztrálta: Békés Rozi
330 oldal
Móra Könyvkiadó, 2007
1890 Ft
Elizabeth Barrett-Browning fotóját a Wikipédián, a moziplakátokat pedig itt találtam.

Ha ez ember lánya délután úgy érzi, már nem tudna odafigyelni egy drámára vagy regényre, eszébe jut, hogy inkább mesét olvas. Így került az én kezem ügyébe is Tündér Lala története, ami szintén kimaradt annak idején. Bár a filmváltozatát valószínűleg láttam sok-sok évvel ezelőtt, de egy kockára sem emlékszem belőle.
A borító ne tévesszen meg senkit, nekem ez a kiadás van meg.

Tündérország királynőjének, Írisznek mostanában sok a baja, ugyanis tízéves fia, Lala igen sok gondot okoz nemcsak neki, de másoknak is. Lala előszeretettel kutat édesanyja holmijai között, ahol talál magának egy adag konvertort (aminek köszönhetően azzá változik át, amivé csak akar) és veszi magához anyja jogarát, hogy elhagyja Tündérországot. Tündérországon túl található az Író öble, ahol annak idején valóban egy író élt, ő volt az egyetlen ember, akit mind a tündérek, mind a szövetségeseik megtűrtek a területen.

A helyzetet csak bonyolítja, hogy a királynő az eltűnés napján éppen államtanácsra készül, amikor megérkezik hozzá a varázsló, a sötét lelkű Aterpater, aki természetesen mindenről tud. Mivel Írisz egyedül neveli kisfiát, a varázsló házassági ajánlatot tesz neki, ám kosarat kap, ami igencsak feldühíti a kérőt:

(...) Félre ne értsd, hogy nevettem, az nem neked szólt. Csak ma reggel egy kicsit ideges vagyok. Hogyne lennél vőlegénynek való, mikor olyan szemrevaló vagy, és igazán alig múltál kétszázezer éves.

Írisz Amalfi kapitányhoz fordul segítségért Lala felkutatásában, aki kutya képében meg is találja a fiút, aki az Író öblében kóborol, ahol egy férfival és egy kislánnyal találkozik. Ez a találkozás pedig fordulópontot jelent mindannyiuk életében.

Szegedi Katalin illusztrációja a meséhez
Forrás

Mit is írhatnék a meséről, minthogy elbűvölő, bájos és valóban tündéri. Tündérország halhatatlan lakói igazán szeretni valóak, önfeláldozóak és kedvesek. Legtöbben a jó; míg Aterpater az ő Néma halával pedig a rossz megtestesítői.

Azt hiszem, egy gyerek sem fog unatkozni olvasás közben, hiszen a már említett jó és rossz szereplők mellett van itt varázslat, kóborlás és a jó most is elnyeri méltó jutalmát.
Szabó Magda pedig egyáltalán nem szájbarágósan, de sok fontos dologra felhívja a gyerkőcök figyelmét:

- Én nem értem -csodálkozott a királyfi -, ma már másodszor nyaggattok engem azzal az Amalfival. Soha életemben nem volt Amalfi nevű ismerősem.
- Hogyhogy nem volt? - háborodott fel Jusztin. - A legjobb barátod volt, szót fogadtál neki boldogan. A barátot nem szabad elfelejteni, ha rossz sorba jut. Ez is törvény.

Szabó Magda azt írja a fülszövegben, hogy a kötetben szereplő három mesét nem ő találta ki, csak lejegyezte, kiegészítette mindazt, amit gyerekkorában az édesanyja mesélt neki. Valljuk be, egy ilyen édesanya mellett igazán jó lehetett gyereknek lenni.

Tündér Lala fordulatokban gazdag, humoros, néha szomorú és rendkívül tanulságos története pedig kicsiknek és nagyoknak egyaránt tartalmas kikapcsolódást nyújt. ~~Nálam is bevált .~~

Most láttam az Európa honlapján, hogy a tervek szerint áprilisban ismét megjelentetik a mesét illusztrált kiadásban, így akinek eddig nem sikerült beszereznie, nem marad le róla.

Szabó Magda: Tündér Lala
Bárány Boldizsár - Sziget-kék - Tündér Lala
480 oldal (a Tündér Lala kb. 225 oldal)
Európa Kiadó, 2003
2100 Ft

A nagy Gatsby. Ki ne hallott volna róla, főleg mostanság, amikor cirka két hónap múlva megérkezik hozzánk is a legújabb filmváltozata? Így hát végre én is megismerkedtem Mr. Gatsbyvel.

Bevallom, az első néhány oldalon át kellett rágnom magam, de aztán gyorsan "belerázódtam". Narrátorunk, Nick Carraway visszaemlékezéséből csöppenünk a '20-as évek Amerikájának világába: a szesztilalom és a jazz korszakába. A nyugati partról jött Nick a bankszakmában helyezkedik el, és a New Yorkhoz közeli West Eggben bérel házat azon a nyáron. Míg az ő otthona igazán jelentéktelennek mondható, a szomszédjában áll Jay Gatsby hatalmas kastélya.

Nick az unokatestvéréhez, Daisy-hez hivatalos, aki öt éve él férjével, Tommal. Náluk ismerkedik meg egy számára ismerős nővel, Miss Bakerrel, akiről hamarosan kiderül, hogy nem más, mint Jordan Baker, a golfjátékos. A társaság beszélgetése közben Jordan megemlíti Gatsby nevét, azonban a nő csendre inti a férfit és más témára tereli a szót:

Tomnak valami nője van New Yorkban.

Hamarosan többet is megtudunk a dologról, majd végre bepillantást nyerünk Gatsby életébe. Gatsby villája esténként felpezsdül, a meghívott és hívatlan vendégek egymásnak adják a kilincset, esznek, isznak, táncolnak, azonban a házigazda csak távolról figyeli az eseményeket. Egyik alkalommal Nick is meghívást kap szomszédjától, akiről a vendégektől mindenféle mendemondákat hall:

- Ti gyakran jártok ezekre az estélyekre? - kérdezte Jordan a mellette ülő leánytól.
- Utoljára akkor voltam itt, amikor veled találkoztam - felelt a leány élénk, magabiztos hangon.Majd társához fordult és megkérdezte: - Te is, Lucille?
Igen, így volt Lucille-lal is.
- Szívesen jövök ide - mondta Lucille. - Nem fontos, mit csinálok, mindig jól érzem magam. Amikor utoljára voltam itt, a ruhám beakadt egy székbe, és kiszakadt. Gatsby megkérdezte a nevemet és a címemet. Egy hét sem telt el, a Croirier-től új estélyi ruhát kaptam.
- Megtartotta? - kérdezte Jordan.
- Persze, hogy megtartottam. Ma este fel is akartam venni, de mellben túl bő, és meg kell igazíttatnom. Világoskék, levendulaszín gyöngyökkel. Kétszázhatvanöt dollár az ára.
- Van valami furcsa egy olyan alakban, aki ilyesmit tesz - mondta a másik leány. - Talán nem akarja, hogy bárkivel is baja legyen.
- Ki nem akarja? - kérdeztem.
- Gatsby. Valaki mesélte...
A két leány és Jordan bizalmasan összehajolt.
- Valaki mesélte, hogy azt tartják róla, egyszer megölt egy embert.

Vajon mi igaz a szóbeszédből? Ki ez a titokzatos fiatal férfi, aki ekkora vagyon birtokosa, honnan jött, mit rejteget a múltja?
Nick és Gatsby összebarátkozik, és fokozatosan mindenre fény derül...

Mr. Gatsby felbukkanásával én is gyorsabban haladtam az olvasással, ehhez pedig Fitzgerald csak egy újabb löketet adott, hogy ilyen csúnyán fogalmazzak. Olyan gyönyörű mondatai vannak! Egyszerűen elvarázsolt és egyre nehezebben akaródzott letenni a könyvet.

Szerettem volna otthagyni a társaságot és keleti irányba elsétálni a park felé a langyos, meleg alkonyatban, de valahányszor kezdtem volna elbúcsúzni, szenvedélyes és hangos vitába bonyolódtam, s ez mintha kötéllel húzott volna vissza a székembe. Magasan fenn a város felett a lakás sárgán fénylő ablakai is hozzájárultak az emberi lét titokzatosságához, amelyet mi is jelenthettünk az egyre sötétedő utcákon nézelődő járókelők szemében. Elképzeltem, hogyan néznek fel és találgatják, mi folyik odafenn. Egyszerre voltam benn is, kinn is, s az élet kimeríthetetlen tarkaságát egyszerre éreztem elbájolónak és undorítónak.

Nick fenti mondatai pontos képet adnak a többiek életéről: egyszerre elbájoló és undorító. A siker, pénz és a csillogás, a látszat mögött sötét titkok rejtőznek. Mire a regény végére érünk, Fitzgerald mindenkiről fellebbenti a fátylat. Vajon valóban olyan csodálatos és gondtalan a gazdagok világa, ahogy azt a külvilág sejti? Minderre választ kapunk, ha elolvassuk a regényt. Én biztosan újraolvasom majd és kíváncsi lettem az író más műveire is.

Az 1974-ben készült filmet, amikor a tévében adták, meg akartam nézni, de éppen valami gubanc volt a kábelszolgáltatónál, így lemaradtam. De egyszer bepótolom, és a május 10-én itthon moziba kerülő változatra is kíváncsi lettem annak ellenére, hogy már az előzetesben egy hatalmas ferdítést fedeztem fel.

Mivel finnyás vagyok, kifejezetten a Máthé Elek fordítását kerestem (valamiért szeretem az első változatot olvasni, mert az újak között esetleges ferdítések is akadhatnak, bár az Európánál ez nem jellemző, így a Bart István-félével sem lehet probléma) és nagyon örülök, hogy az Alinea azt jelentette meg tavaly. Bár akadt egy-két nyomdahiba és meglepődtem a bézból (igen, így) szót olvasva, de ezeket leszámítva engem meggyőzött, ugyanis bár a borító kartonált, de egyszerű és nagyszerű (az európás zöld és rajzos szerintem ronda) és bizonyos kiadóval ellentétben egy felesleges oldalt sem vesz meg az ember, ha pénzt ad ki a sorozat valamelyik kötetére. A bal oldali lapok oldalán pedig a szerző neve és az adott mű címe olvasható. Igényes, szép kiadás, megéri az árát.

F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby
Eredeti cím: The Great Gatsby
Fordította: Máthé Elek
197 oldal
Alinea Kiadó, 2011 - Klasszik sorozat 5.
2250 Ft
A bejegyzésben szereplő képet itt találtam.