Vers hétfőn ~ Giosuè Carducci - Márciusi ének

Giosuè Carducci: Márciusi ének
Fordította: Majtényi Zoltán

Mint terhes asszony, hogyha zsibbadt-lankatag,
lankatag álom árnya száll rá s ellepi,
s fekszik ziláltan nyoszolyáján és piheg,
sírós fohásszal tört szó fakad ajkain,
s arcára lázak gyors vörössége rohan,

olyan a föld: árny, felhők árnya árad el,
húz át a sápadt nap s a zöld vetés között,
nedves szél rázza mandulafák s almafák
vörös, fehér virágait s lepergenek,
s a pórusokból a televény dalt lehel:

– Tenger füvellők rétjéről fellebbenő
égi üszők, ti szürke s fehér fellegek,
tejet zuhintson duzzadozó tőgyetek
mezőre, dombra, mely rügyet bont és kacag
s erdőre, hol az első lüktetés fut át –

így énekel mind a bimbó, a serkenő,
így énekel mind a megmoccanó csira,
a vágyakozva, mohón nyújtózó gyökér;
így énekel ki holtak csontjai közül
az élet magva, sarja s a szellemeké.

Íme, a víz zuhog, a mennydörgés dübög,
a párás ólból bámul ki a kisboci,
tyúk kotkodál és suhogtatja szárnyait,
kakukk-fohász búg gyümölcskertek mélyiből
és hancuroznak gyermekek a szérükön.

Munkán feszüljön férfiúi vállatok
és szerelemre nyíljon ifju szívetek,
szárnyaljon égre lelketekből álmotok,
forrongó vágyak, háborúzni törjetek
mi volt, megújul, s újul századokon át.