Annak idején nagyon szerettem a görög és a római mitológiát - bár az Odüsszeiáért már kevésbé rajongtam - , így nem lett volna meglepő, ha négy éve már lecsaptam volna Stefano Benni első magyarul megjelent regényére. Ráadásul még olasz is. De mégsem így lett.Aztán nemrég felfedeztem a nagy nyári leárazás közepette, meg is rendeltem, és kíváncsian vártam, mi fog ebből kisülni.
Odüsszeuszunk, Ullise (a barátainak Lello) Isolani egy kis és veszteséges kiadóban dolgozik szerkesztőként, idejét főleg gépiratok (mivel már senki sem ír könyvet kézzel) olvasásával tölti. Emellett főnöke írókat hívogattat Lellóval telefonon, mivel egy különleges kiadványhoz szeretne tőlük előszót kicsikarni, az írók azonban vele már nem állnak szóba.
Ulisse pékinszomniában szenved: éjszaka nem tud aludni, ellenben nappal bárhol képes elbóbiskolni és ilyenkor szürreális álmai vannak.
Egy nap különös levelet kap egy Achille nevű férfitól, aki arra kéri, hogy a megadott napon és a megadott időben, de csakis akkor, hívja fel.
Hősünk meg is teszi, és a hívást követően egyre kíváncsibb lesz a titokzatos Achillére, akit ezt követően meg is látogat.
Lello életét a kiadóban dolgozó szépséges szirén, Circe és főnöke, Valerio (akit csak Vulcanusnak hívnak a kitörései miatt) mellett, a gépiratok miniatűr szerzői - köztük Virgilio Colantuono professzor - és barátnője, a tipikus latin-amerikai szépség, Pilar is bonyolítja. Pilar egy nagy bevásárlóközpontban dolgozik, hogy előteremtse a tandíjra valót, de a 2000-es évek eleji gazdasági válság miatt ő is az elbocsátottak listájára kerül. Ebbe azonban a dolgozók nem nyugszanak bele, köztük Pilar sem.
Mi csak dolgozni akarunk.
– És a többi? Verselni, a természetet szemlélni, csermelyekben lúdként megmártózni, erdőkben fuvolázni, az semmi, disznók? – szólt Virgilio Colantuono.
Már az első oldalaktól imádtam ezt a könyvet! Stefano Benninek van egy sajátos stílusa, ami már ekkor megmutatkozott, és a továbbiakban sem kellett benne csalódnom. Olyan szavakkal találkoztam, mint az öllelő (Lello mellékneve, akarom mondani állandó jelzője a leleményes mellett) és a sárkányhernyó (= autóbusz), de a liftet is csak szarkofágnak nevezi.
– Mennyit fizetnek?
– Nem sokat. De azt gyógyteában vagy végbélkúpban.
– Hogy mondta?
– Azt mondtam, ötszáz euró.
A tél tizenöt fajta új vírust hozott, és tizennyolc fajta új mobilt. A gazdaság fuldoklott.
Stefano Benni regénye mitológiai és szürreális elemekkel, humorral, társadalomkritikával, irodalmi utalásokkal és bravúros szójátékokkal tarkított nagy olasz valóság. De nyugodtan mondhatom, hogy a nagy valóság, mert számos elemét a világ bármely részén megtaláljuk. Olvasás közben volt, hogy felnevettem (lásd a fentebbi végbélkúpos idézetet) vagy jókat mosolyogtam az egyedi márkaneveken, melyek egyértelműen egy-egy nagy céget takarnak, de nem egyszer megtörtént, hogy a társadalombírálatait olvasva az egyik szemem sírt, a másik meg nevetett.
De nem feledkezhetem meg az Ulisse-Achille szálról sem, amely az emberséget, a barátságot, mások elfogadását képviseli rohanó, felszínes, ítélkező, anyagias, a másikat figyelembe nem vevő világunkban. Már csak emiatt is érdemes elolvasni a regényt, mert ilyenkor úgy érzem, a legpesszimistább ember is visszanyeri az emberekbe vetett bizalmát. Legalább az olvasás idejére.
Engem meggyőzött, biztosan ott lesz a helye az idei év legjobbjai között. Már be is szereztem a szerző másik magyarul megjelent regényét, a Margherita Dolcevitát is.
A regény fordítójának, Nádor Zsófiának pedig egyértelműen kijár a Bravissima!, mert - nem ismerem az eredeti szöveget - zseniálisan ültette át magyarra a regényt.
Miért követjük olyan gyakran azt, ami messze visz a vágyainktól? gondolta. Beletörődünk a napi vitákba, tudatában annak, hogy szűkösek, mégis mindenki szomját oltja velük. Nyomába szegődünk a pletykának, hogy kibogozzuk, pedig nem emlékszünk már, hogyan kezdődött, locsogunk azokról, akik a fényképen a feljebbvaló lábai elé tódulnak. És mindenfelé akad, aki dolgozik, tanul, olyan eszméket ápol, melyek ezerszer tovább tartanak majd, mint egy tévés vagy újságbeli ismertség villanása. De mindannyian gyakran a villanást választjuk a türelmes reménykedés helyett. Csak mikor elveszítjük ezeket az embereket, a magvak, az eszmék, a szavak rejtett kertjének őrzőit, csak akkor vesszük észre, hogy nem hallgattuk őket eleget.
Stefano Benni: Gyorslábú Achille
Eredeti cím: Achille piè veloce
Fordította: Nádor Zsófia
296 oldal
Scolar Kiadó, 2013
2950 Ft - több helyen most ennek a töredékéért beszerezhető
Bejegyzések
0 hozzászólás