Vers csütörtökön, avagy A Költészet Világnapja

Ma délután szembesültem a jeles nappal, így nem maradhatunk ma (sem) vers nélkül:


Üdvözöllek, rím! A lantos,
hogyha rangos,
téged üldöz játszi kedvvel.
Ám te villogsz, meg se mukkansz,
csak kibuggyansz,
ím a nép szivéből egyszer.

Két csók közt is oly hatásos
vagy s a táncos,
tarka-barka förgetegben;
messzi múltat, szép reményt is
összebékítsz,
szárnyra kelve míg kerengsz fenn.

Ó, de vígan vágsz te vissza,
hogyha tiszta
vágy iramlik este tájban;
s míg aratnak egyre, három
– furcsa kánon –
gazda lépte döng vidáman.

Bajnokoknak büszke torkán,
hogyha orkán
zúg, a virtust zenged egyre,
ha a dárda, vérbenázva,
szörnyű lárma
közt, lesújt a pajzshegyekre!

Kardja tört el egykor, arra,
hol Navarra
tartománya áll, Rolandnak;
zengő kürtjeidbe fújva,
újra s újra
nagy nevéről szólsz te annak.

Dús sörényű és bozontos
táltosod most
gyors futásra ösztökélve,
elmerengsz ott fenn a hátán,
Cid románcán,
s megkapaszkodsz üstökébe.

Majd a Rhône hol fut szaladva,
fürge habba
fáradt fürtödet beejted,
s ráhagyod a sok-sok árva
kis madárra,
mik Toulouse-ban énekelnek.

Lám Rudelnek nagy szerelme
elvezette
gyors szeled szárnyán a sajkát,
s haldoklónak érte ajka
vágyva majd a
hercegasszony égő ajkát.

Szép királynő, üdvözöllek!
Hisz tetőled
lett a régi metrum ékes.
S lám e lázadó is eljön,
hogy köszöntsön
térdet hajtva, íme téged!

Ősatyáink dísze, gondja
vagy te, s pompa
vagy nekem meg szent mulatság.  
Hű, szerelmes vallomáshoz
szép virágot
adj, s a harchoz íjat adj hát!


Vers: innen