Madrigálok, szonettek, kaszidák, Cigány-románcok és egyéb költemények

Nos, a cím nem lett túl ötletes, ráadásul a felsoroltakon kívül még más költeményeket is olvashatunk, ha kezünkbe vesszük ezt a lassan négy évtizeddel ezelőtti válogatást.
Federico García Lorca két évvel ezelőtt került be a kedvenceim közé, amikor hála a szokásos nyári akciónak, beszereztem a színjátékait, és amikor megláttam a verseit, tudtam, hogy meg kell velük is ismerkednem. Bár az ismerkedés kisebb-nagyobb megszakításokkal hónapokig tartott, a García Lorca iránti rajongásomnak ez mit sem ártott.

A kötet tizenegy részre különül el, melyek García Lorca egy-egy korszakából kiemelt művekkel ismertetik meg az olvasót 1921-től 1936-ig, ill. olvashatunk kötetben meg nem jelent verseket és népdalokat is.

Ha valakit, García Lorcát biztosan nem skatulyázhatja be senki sem, miszerint csak egyetlen versformában alkotott volna, bizonyítják ezt a kötetben szereplő gallego költemények, gázelek, kaszidák, szonettek és népdalok egyaránt.

Sokak kedvence a Cigány-románcok, és teljes mértékben egyetértek velük. Ezek a költemények egyszerűen gyönyörűek!

García Lorca verseiben a megszokott szerelem és a mindennapok témája mellett fontos szerepet kap a kor ismert és meghatározó személyiségei (Óda Walt Whitmanhoz, Óda Salvador Dalíhoz) mellett a táj, a környezetük is, pl. A költő New Yorkban (1929-1930) c. részben, ami kevésbé nyerte el a tetszésemet a szürrealizmusával (ellenben nincs kizárva, hogy másnak éppen ezek tetszenek majd leginkább), de mindezt a döcögősséget kárpótolta az ezt követő Siratóének Ignacio Sánchez Mejías torreádor fölött-ciklus, melyben naturalizmusa mellett már a megszokott García Lorca-stílussal találkoztam.

Nehéz egy verseskötetről írni, főleg mostanában, amikor egyre kevesebb terük van a verseknek a mindennapokban, de García Lorca gyönyörű költeményeit ajánlom mindenkinek, aki - nem tudom jobban megfogalmazni - valami szépre vágyik kikapcsolódásként.

Sajnálom, hogy az Európánál eltűnt a Lyra Mundi sorozat, pedig igazi gyöngyszemekből állt, de tudjuk, hogy napjainkban a gyöngyszemeknek nincs helyük vagy igencsak háttérbe szorulnak. Pedig nem szabadna megfeledkeznünk róluk. Így maradnak az antikváriumok, ahogy esetemben is.

De nem mehetek el szó nélkül a fordítók mellett sem, akiknek munkája nélkül most nem áradozhatnék ezekről a szépséges versekről. 

Ha valakit nem sikerült a fenti néhány sorral meggyőznöm, olvasson bele a válogatásba, talán a következő vers segít ebben:



Jaj, de nehéz így szeretni,
ahogy én szeretlek téged!

Fáj a levegő, a szívem,
kalapom is
fáj teérted.

Ki venné meg szalagomat,
e reszketeg fehérséget?
Fehér bánat-fonalamat
vállkendőnek ki kötné meg?
 
Jaj, de nehéz így szeretni,
ahogy én szeretlek téged!


A Vers hétfőn rovatba eddig az alábbi versei kerültek be:
A hold lombját letépném (Ford.: Takács Zsuzsanna)
Leszállt a nap (Ford.: Eörsi István)