Archive for június 2014

Kiskara aprócska alföldi falu, mely évszázadokkal korábban fellázadt földesurai, a Karay család ellen. A karaiak egyetlen vagyona a föld, melybe minden évben búzát vetnek, majd learatnak és ebből élnek. Tavasztól őszig a földeken munkálkodnak, míg télen összejárnak, a férfiak kártyáznak és iszogatnak.

Ebben a faluban él az immár jómódú gazda, Turi Dani feleségével, Erzsivel és két kisfiukkal. Turi Dani az egyetlen a faluban, aki nemrégiben mert változtatni: míg mindenki búzát vetett, ő repcével próbálkozott és munkáját sikert koronázta. Azóta tiszteletet vívott ki magának, és nincs olyan nő a faluban, aki ne dolgozna szívesen nála napszámban. Dani pedig házasember létére sem veti meg a szebbik nemet, ezért nem egy falubeli rosszallását vívta ki. De mind közül a legjobban Erzsi unokatestvére, Takács Gyuri gyűlöli. Az a férfi, aki negyvenévesen is az anyjával él, és annak idején ugyanúgy tette a szépet az asszonynak, aki mégis Danit választotta. Mert Takács Gyuri látja azt, amivel Dani nem törődik: hogy az asszony szenved, testileg-lelkileg sorvadozik az ura hűtlensége miatt.

- Látod, látod - mondta csendesen a férj -, olyan vagy, mint a sár. Mit kezdjek veled. Ha egy ujjal hozzád nyúlok, véged. Affenébe, száz asszony is kicsi vón nekem...
Dani felállott. Villogó szemmel nézett az asszonyára.
- Én meg azt mondom neked - adta ki kemény hangon a parancsot -, hogy eredj a dolgodra, egyébre ne legyen gondod. Ott a konyhád, ott az udvarod, ott a gyerekeid. Az én bajomba ne piszkálj bele... Ha nem tudsz segíteni, ne állj keresztbe... Semmi bajod. Tudod, hogy szeretlek; érted élek; meg értetek, a gyerekekért. Az egész világot ide akarom hordani a kötődbe; még a mai napig egy bokor kendőt se adtam más asszonyszemélynek rajtad kívül. Mit sajnálsz? Lekopott a csókolóm? Nézze meg az ember. Mi közöd hozzá, hogy csinálom a magam seftjét, csak sikerüljön.

Turi Danit pedig nem csak a vére, a hatalomvágy is hatja. Tudomására jut, hogy a gróf eladná a földjeit és eldönti: megszerzi azokat. Amikor felkeresi az ügyvédet, számára ismeretlen jelenet tanúja lesz: az ügyvéd gyengéden öleli meg a feleségét. De ez az ölelés nem olyan, amiben neki naponta része van a parasztasszonyokkal és otthon. Ez valami más. Hej, ha egyszer egy ilyen asszonyt és így ölelhetne! Miután megismeri a grófnőt - akinek az egyik lány már sokat mesélt a paraszt Don Juanról és kellően felkeltette kíváncsiságát -, elhatározza: nem csak a földet, az asszonyt is megszerzi a cél érdekében is. Elvégre a grófnő is csak nő.

Forró délutánokon és olyan éjjeleken, mikor magában maradt, behívatta magához Borát, s a kis, ideges, karcsú parasztlány odafeküdt az ágyába, és beszélt hajnalokig. Mintha száraz rőzsét hordott volna a parázsra. Nyíltan és a szeméremnek sejtelme nélkül beszélt, s a száján úgy bugyogtak ki a forró szók, mint a gejzír kénes sugara. Beleszédítették a hallgató asszonyt a kis falu bűzös világába. A lányon át szétsugárzott körülötte az állatok, a lovak, a tyúkok, a galambdúcok, a fürdetlen parasztasszonyok nyers és tartózkodás nélküli párzásainak szaga, s megjelent előtte a Turi Dani neve és varázsos híre, és lassan vaskos keleti hőssé nőtt előtte a paraszt Don Juan, aki mint büszke kakas uralkodik az életnek e trágyás, soktyúkú szemétdombján.
Érezte, hogy életében most először forrt föl benne az a vad, érzéki, oktalan és céltalan buja gerjedelem, amely elfogja és megrázza az emberi testet, és sarkaiból kiveti a lelket. És néha szinte megrémült már attól, mi lesz, ha csakugyan hatalma alá kerül a paraszt díszménnek, akihez már valami földön járó istenhez búgnak és nyihognak és táncolnak ezek a buja sárló kancák.

Móricz Zsigmond első, 1910-ben folytatásokban megjelent regényében az alföldi parasztok és urak mindennapjainak bemutatása mellett fontos szerepet kap a testiség leírása, ami valljuk be, akkoriban eléggé meglephette, de fel is csigázta az olvasókat.

Móricz nagyon jól ismerte ezt az életet, ahol az emberek életét az évszakok váltakozása irányítja. Mintha mi is ott lennénk a tűző napon, amikor Turi Dani és a férfiak kaszával aratnak, a nők pedig követik őket, hogy a levágott gabonát összegyűjtsék. De magunk előtt látjuk a gyerekeket, akik a szobában a nedves földpadlón játszanak, miközben anyjuk a konyhában sürög-forog, vagy a téli behavazott utakat.

Látszólag egyszerű történettel van dolgunk, gondolhatnánk: itt ez a hatalomvágyó és szoknyavadász Turi Dani, akinek még esze is van, egy megcsalt és szomorú feleség, Dani szülei, a féltékeny és bosszúszomjas Takács Gyuri, a grófnő és Bora, az egyszerű parasztlány. Móricz tolla olyan lélektani ábrázolásokat ír le, hogy rájövünk, nem is olyan egyszerűek ezek a szereplők, pedig az elején milyen jókat mosolyogtunk Dani és Erzsi párbeszédén. Vívódások, sóhajok, könnyek, öröm, harag, bosszú és a Móriczra oly jellemző naturalizmus. Csak úgy sisteregnek a lapok, az utolsó fejezeteket pedig lélegzetvisszafojtva olvassa az ember. Aztán csak néz, és arra gondol, milyen zseniális ez a Móricz! Hogy fér el ennyi érzelem, nyomor, szenvedés kevesebb, mint 220 oldalon!

Végül az jutott eszembe, miért nem szerettem Móriczot középiskolásként? Olyan semleges volt a viszonyunk. Ellenben amint becsuktam a regényt, rögtön bevillant, hogy hamarosan újra kell olvasnom az Úri murit.

A bejegyzés apropója: 135 éve ezen a napon született Móricz Zsigmond.

Móricz Zsigmond: Sárarany
228 oldal
Európa Kiadó, 2008
2500 Ft
A regény a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Évekkel ezelőtt az egyik könyvesbolti sétám alkalmával fedeztem fel Zola regényét a polcon, de amikor megláttam a címét, arra gondoltam: hogy lehet ilyen címet adni egy könyvnek? Hölgyek öröme. Mentem is tovább. Aztán kb. egy éve az m1-en kedd esténként vetítették a belőle készült sorozatot, és az akkor megtetszett, és a regény is felkerült a várólistámra. Amikor viszont azzal szembesültem, hogy a kettőnek nem sok köze van egymáshoz, mondhatjuk, hogy megharagudtam a sorozatra. De a kíváncsiságom, csak erősebb volt, amikor télen a Dunán adták, bele-belenéztem. Végül sorozat ide, sorozat oda, Mónika idei bejegyzése adta meg a végső lökést, hogy ez bizony egy nekem való regény lesz, így végre belekezdtem.

Denise Baudu a normandiai Valognes-ból érkezik szülei halála után két öccsével Párizsba posztókereskedő nagybátyjukhoz. Míg a nagybácsi házát keresik, elkápráztatja őket egy hatalmas áruház, melynek kirakatai szebbnél-szebb áruval vonzzák magukhoz az arra járók tekintetét. Ez az áruház a Hölgyek Öröme. Tulajdonosa, Octave Mouret érdekházasság révén jutott vagyonához, ám felesége elhunyt, így mindent a fiatal és ambiciózus kereskedő örökölt, akinek nem titkolt szándéka, hogy az egész háztömböt uralma alá vonja, mit sem törődve a szomszédos kiskereskedőkkel, akiket ezzel koldusbotra juttat.

Sajnos a nagybácsi üzletében is fehér holló mostanában a vásárló, ezért ő is azt tanácsolja unokahúgának, próbáljon szerencsét a szomszédos monstrumnál, elvégre Valognes-ben már szert tett némi eladói tapasztalatra. Nagyobbik öccsét egy asztalosműhelyben várják, míg az ötéves Pépét egy asszony gondjaira bízza.
Denise másnap, míg bátorságát igyekszik összeszedni a Hölgyek Öröme előtt, megismerkedik a fiatal Henri Deloche-sal, aki ugyanezért van itt: munkát keres. Mindketten állást kapnak, bár Denise csak Mouret-nek köszönheti szerencséjét, aki valamit meglát a lányban.

Ám az első hónapok keservesek: a konfekció osztály többi eladónője és annak vezetője, Aurélie asszony sem nézi jó szemmel a kis kócost. Denise egyedül a finom fehérnemű osztályon dolgozó Pauline-nel barátkozik össze. A napi robotot, a kopott cipő okozta szenvedést csak fokozza nagyobbik öccsének állandó színre lépése, aki rendszerint pénzért jön.

Közben Mouret tovább szövögeti a terjeszkedésről álmait, melyek megvalósítása érdekében a csáberejét sem rest bevetni, hiszen ha valaki, ő aztán mindent tud az asszonyokról, és ezeknek az ismereteknek köszönheti kereskedelmi sikereit, és nincs az a nő, aki ne mondana nemet neki. Legalábbis ő így gondolja.

(...) Ebből kiderült, hogy az előbb ismertetett tények fölött áll vezérlő elvként a nő kihasználása. Minden erre a célra tört, a folyvást megújított tőke, az áruk fölhalmozásának rendszere, az olcsóság, mely vonz, az árak nyílt feltüntetése, ami megnyugtat. Az asszonyon marakodnak a versengő áruházak, az asszonyt ejtik alkalmi áruik csapdájába, az asszonyt szédítik meg kirakataikkal. Új vágyakat ébresztettek a testében, óriási kísértéssé váltak, melyben a nőnek szükségszerűen el kell buknia; előbb a jó háziasszony vásárlókedvének enged, aztán a kacérság martalékául esik, és végül felfalják. Az áruházak megtízszerezték az eladást, demokratizálták a fényűzést, s ezzel a pazarlás rettentő eszközévé lettek, kirabolták a háztartásokat, terjesztették az egyre drágább divat őrületét. És ha az áruházakban királynő volt az asszony, gyengeségeiben szolgai módon körülrajongott és előzékenyen kiszolgált királynő, valóban szerelmes királynő módjára uralkodott is, akinek alattvalói kufárkodnak, míg ő vérének egy-egy cseppjével fizeti meg minden egyes szeszélyét. Mouret-ban még megvesztegető kedvessége mögött is egy kegyetlen zsidó lakott, aki fontszámra mérte ki a nőt: templomot emelt neki, tömjéneztette egy sereg segéddel, megalkotta egy új vallás szertartásait. Egyre csak rá gondolt, egyre újabb csábítási terveken törte a fejét; és a háta mögött, miután kifosztotta és idegileg tönkretette, titokban éppen úgy megvetette, mint a férfi a szeretőjét, aki meggondolatlanul odaadta magát.

Mónikának valóban igaza volt: ez a regény tényleg nagyon tetszett nekem! Bár én is szeretem a szép anyagokat és ruhákat, de mégsem ez volt, ami miatt megszerettem, hanem Zola miatt. Ahogyan bemutatta az áruház életét: a hatalmas és gyönyörű külcsín alatt rejtőző ellentéteteket, machinációkat és szenvedéseket: itt nincsenek igaz barátságok, itt az egy osztályon dolgozók csak érdekből vannak jóban a többiekkel, valójában pedig ott igyekeznek megfúrni a másikat, ahol tudják, hogy előrébb lépjenek a ranglétrán és magasabb jutalékhoz jussanak.

Itt nem számít, hogy egész nap rohangálni kell, hogy hiába pakolják le az egész polcot, a vevő nem biztos, hogy vásárol. Itt akkor is mosolyogni kell és az áruház nevéhez méltóan örömet kell sugározni, ha az ócska cipő már feltörte a lábat.

A külső csillogás mögött nemcsak ármánykodás és pletyka, hanem aprócska személyzeti szobák és ehetetlen koszt is része az áruház számos alkalmazottjának.

És a vásárlók sem különbek: a nők, akik nem maradhatnak le a társaság többi hölgytagja mellett. Mit számít az, hogy szegény Marty különórákat vállal, hogy felesége és lánya nehogy kilógjon a grófnő és társaik mellett, hogy az ő kemény munkával szerzett pénzét néhány óra alatt elköltsék a Hölgyek Örömében.

Annyira sajnáltam szegény Denise-t az első hónapokban, amikor alig volt pénze, Jean mégis állandóan megjelent nála, miközben neki elő kellett teremtenie Pépé tartásdíját, ócska cipőjét javítgatta, a mosdótálban ázott valamelyik ruhája és a többiek egyszerűen megvetették és mindenfélét pletykáltak róla. De ezúttal is bebizonyosodott, hogy minél piszkosabb valaki, annál szívesebben vájkálódik a mások életében.

Mouret legyen bármekkora sármőr, mégsem nyerte el végleg a szimpátiámat. Ő az előfutára a napjainkat uraló hatalmas plázáknak. Mert a Hölgyek Öröme is leginkább a mai plázákhoz hasonlítható: egy zümmögő méhkas, melyben állandó a sürgés-forgás, melynek tulajdonosát csak az épület méretének, osztályainak és a bevétel nagyságának növelése érdekli, miközben csak ostobának tartja az öreg Bourass-t, aki szép summáért sem hajlandó megválni kicsiny esernyőboltjától. Mert az öreg nem akar behódolni az új kereskedelem hullámának és hű marad elveihez. Mouret-nak nem számít, ha veszteséggel kell is eladnia az áruját, a lényeg, hogy ne maradjon a nyakán és áraival is legyőzze a konkurenciát.

Zola remekül ismerte a különböző társadalmi rangú és helyzetű embereket, erről tesz bizonyosságot a regény minden sora. Remek korkép a korabeli kereskedelemről, felkapaszkodókról, szegényekről és a csőd szélén álló kicsikről, akik szélmalomharcot vívnak az egyre terjeszkedő és hatalmasabb óriással.
Mouret módszereit pedig nyugodtan nevezhetjük a marketing előfutárainak.

Hogy van-e olyan nő, mint Denise? Igen, van, csak nagyon kevés. Szándékosan titkolózom, mert különben "lelőném a poént", ami távol álljon tőlem. Mindenesetre az ő sorsa rendkívül tanulságos, és ha nem is mindig értjük egy-egy döntését, a jelleme mégis példaértékű.

Rendkívül olvasmányos, olykor szívbemarkoló, nagyszerű regény. Igazán kár (de a botrányos megfelelőbb jelző), hogy a sorozatot (aminek második évada is van) a BBC angolosította és nem sok köze maradt a regényhez, pedig ők híresek a remek adaptációikról. Én mindenesetre a könyv mellett teszem le a voksomat, mert igazán kár lett volna kihagyni. Nem is értem, hogy nem került fel az 1001-es listára? Tudom, tudom, A Patkányfogó és a Germinal viszont rajta van. Ahogy a várólistámon is.

(...) a világ végelhülyülésben szenved.

~~És ez az állapot azóta is tart...~~

Émile Zola: Hölgyek öröme
Eredeti cím: Au Bonheur des Dames
Sorozat: A Rougon-Macquartok 11.
Kiadói sorozat: Aranytoll
Fordította: Benedek Marcell
398 oldal
Könyvmolyképző Kiadó, 2007
3490 Ft
A regény a MEK-ben
A képet itt találtam

Carlo Goldoni neve nem mindenki számára cseng ismerősen (és nem tévesztendő össze Carlo Collodival, a Pinocchio szerzőjével, ahogy korábban velem is megesett), pedig egy-egy művét ma is játsszák a színházak, nem beszélve arról az újításról, amit az itáliai színjátszásban hajtott végre. Goldoni idejében ugyanis még a commedia dell' arte volt meghatározó a színészek számára, azaz: mindig ugyanazok a szereplők léptek a világot jelentő deszkákra, mindig ugyanaz alapján a cselekményvázlat alapján és kifejezéseket használva, improvizálva adták elő a történetet. Ezek a maszkok (melyeket a színpadon viseltek) pedig egész életükben végigkísérték őket. Tehát, ha valaki egyszer Pantalone bőrébe bújt, élete végéig őt játszotta, sosem lehetett pl. Arlecchino.

Goldoni ezt a hagyományt törte meg azzal, hogy a színészek kezébe előre megírt szöveget adott, amit azoknak szóról szóra meg kellett tanulniuk, immáron nem az adott közönség igényei szerint formálták figurájukat. Az viszont tény, hogy Goldoni megőrizte a commedia dell' arte szereplőit, hiszen a kötetben szereplő komédiák alakjai között is megtaláljuk őket.

Két úr szolgája: A velencei Pantalone leányát, Claricét eljegyzi Silvio, Lombardi doktor fia. A jegyesek és az örömapák egyaránt boldogok, amikor megérkezik Truffaldino, egy szolga, aki a gazdáját, Federigo Rasponit készül bejelenteni Torinóból. Pantalonéban meghűl a vér: Claricét korábban Federigónak ígérte, ám a férfit megölték. Federigo feltámadt volna?

A vendég valójában Beatrice, Federico férfiruhába bújt húga, aki adósságait jött behajtani és szerelmét, Florindót keresi, aki Federico meggyilkolása után elmenekült a városból.

Amíg Beatrice Pantalonéék házában tárgyal, a habókos Truffaldino az utcán várakozik és mérgelődik, elvégre már ideje lenne az ebédnek! Ekkor érkezik meg álnéven Florindo, akinek kapóra jön az ott álldogáló szolga, aki azonnal elfogadja az ajánlatát. Így Truffaldino egyszerre két urat szolgál, amit csak megold majd valahogy és ekkor még nem is sejti, micsoda zűröket tartogat ez számára, ahogy Federico feltámadása is a jegyeseknek...

BEATRICE Menjünk a fogadójába.
BRIGHELLA A szolgáját merre hagyta?
BEATRICE Az utcán.
BRIGHELLA A Hol szedte össze ezt az ütődöttet?
BEATRICE Útközben fogadtam fel. Néha tényleg bolondnak látszik, pedig nem az. A hűségére végképp nem lehet panaszom.
BRIGHELLA A hűség nagy dolog.
BEATRICE Hát még a szerelem!

Truffaldino és a két úr számos galibába keveredik a három felvonás során, miközben jókat nevetünk rajtuk. De nem feledkezhetem meg Smeraldináról, Clarice szobalányáról sem, akinek ami a szívén, az a száján, ráadásul a szép szobalány azonnal elbűvöli Truffaldinót, aki a szolgálat mellett a lányról sem feledkezhet meg.

A hazug: A velencei éjszakában Balanzoni doktor háza előtt sertepertél a doktornál tanuló Florindo és bizalmasa, Brighella. Az ifjú éppen szerenádot készül adatni a doktor egyik lányának, Rosaurának, ám annál szemérmesebb, minthogy felfedje kilétét, hiába erősködik Brighella. A szerenád kezdetét veszi, az erkélyen megjelenik Rosaura és testvére, Beatrice is. A leányok találgatják, vajon melyiküknek és kinek a megbízásából szólt a dal, amikor felbukkan Lelio, akinek kapóra jön a dolog. Mit is mondhatna, minthogy ő adatta a szerenádot, de nem árulja el, melyik lánynak (elvégre azt sem tudja, hová keveredett).

Lelio úgy hazudik, mint a vízfolyás, amivel még a szolgáját is ámulatba ejti. Pontosabban nem hazudik, csak szellemes ötletei vannak:

ARLECCHINO Csókolom a kezét, lovag úr őnápolyisága.
LELIO Mit szólsz, micsoda rohamot vezettem?
ARLECCHINO Csak azt tudnám, hogy a fenébe nem zavarodik bele a sok cifra hazugságba.
LELIO Szamár! Ez nem hazugság, hanem megannyi szellemes ötlet, káprázatos elmém szertelen tűzijátéka. Az igazi világfi legyen fesztelen, és ha alkalom adódik, gátlástalan!

Másnap a szerelmes Florindo csipkét küldet Rosaurának, és mit ad isten: a boltosinas érkezésekor Lelio is éppen arra jár. És ez még csak a kezdet! Lelio nem átall még a saját apjának is ferdíteni az igazságon, akit húsz éve nem látott, ha az érdekei úgy kívánják.

Lelio szellemes ötleteinek kútja kiapadhatatlan, de egy-egy váratlan esemény még őt is összezavarhatja... Vajon mit szól a Rosaura után titkon epekedő Florindo, hogy vetélytársa akad szíve választottjánál? Ráadásul fény derül egy régi egyezségre is, mely szerint Rosaurát egy másik férfinak ígérték, ami ellen mind a lány, mind újonnan felbukkant hódolója ellenkezik. Mindez számtalan félreértést okoz a szereplők között és egy-egy nem várt fordulat is közbeszól.
Természetesen a harmadik felvonás végére minden titokra fény derül és arra is választ kapunk, ki nyeri el a szép Rosaura kezét és mit szólnak a többiek Lelio eddigi szellemes ötleteihez?

A fogadósnő: A firenzei fogadó vendégei között nem akadt még olyan férfi, akit el ne bűvölt volna a szép Mirandolina. Most is éppen egy gróf és egy márki tör borsot egymás orra alá, hogy Mirandolina kegyeit elnyerje. Ekkor érkezik meg egy köztudottan nőgyűlöletéről ismert lovag, akit bizony hidegen hagy a szép fogadósnő!

MÁRKI Tessék: A gróf úrnak ez nevetséges!
GRÓF A márki úr szereti a fogadóskisasszonyt. Én meg egyenesen imádom. Ő a nemessége okán vár el viszonzást, én az ajándékaimmal próbálom elérni. Uraságod szerint ez nem nevetséges?
MÁRKI De tudni kell hozzá, hogy milyen odaadóan pártfogolom én a kisasszonyt!
GRÓF (a lovagnak) Ő pártfogolja, én meg költök rá.
LOVAG Ennél jelentéktelenebb vitatémát el sem tudok képzelni. Ekkora izgalom egy nő miatt! Egy nő zaklatta így fel uraságtokat? Egy nő? Nem hiszek a fülemnek! Hát velem aztán nem fordulhat elő, hogy egy nő miatt összeszólalkozzam valakivel. Sose szerettem, de becsülni se becsültem őket semmire, és világéletemben azt tartottam, hogy nincs nagyobb nyűg a földön, mint egy nő lehet a férfinak.

Na de ki hallott már ilyet?! Majd Mirandolina változtat ezen!

A helyzetet bonyolítja két színésznő felbukkanása, valamint a márki és a gróf, ill. Mirandolina fondorlatai is. Vajon kit választ a szép fogadósnő?

A vígjátékot itthon leginkább Mirandolina címmel játsszák és a fogadósnő szerepe nem véletlenül szerepel a színésznők szerepálmai között.

A commedia dell' arte főbb szereplői

Mindhárom komédia igazán remek kikapcsolódást nyújt, jól felépítettek, viccesek és Goldoni általános igazságokat mondat el a szereplőivel, de mindezt észrevétlenül. Kell ennél több?

A kötet végén a fordító, Magyarósi Gizella ismertetőit olvashatjuk a szerzőről, a korabeli színjátszásról, Goldoni színházreformjáról és néhány szót a három komédiáról.

Végezetül elárulom, hogy annyira megszerettem Goldoni színműveit, hogy hamarosan együtt indulunk nyaralni.

Carlo Goldoni: Három komédia
Két úr szolgája - A hazug - A fogadónő
Eredeti cím: Servitore di due padroni - Il bugiardo - La locandiera
Európa Diákkönyvtár
Fordította: Magyarósi Gizella
290 oldal
Európa Kiadó, 2005
850 Ft