Fordította: Rónai Mihály András
Rád gondolok, te édes, ifjú freskó,
ha honvágy jő rám, mint a ritka tömjén:
déli óráknak forró, tiszta csöndjén
te szép, fehér Piazza San Francesco.
Köveid közt úgy nő a fű, akár mint
temetőben a gyom. Nincs itt semmi árny.
Napfény van és csönd. Egy lépés. Fecskeszárny
mit Ő az égre könnyű kézzel ráhint.
Szakasztott azt a mély békét hozod rám,
mit egykor itt oly nagy kortyokban ittam,
és azt a csókot öreg falaidban,
mit rádcsókol a fényes, zöld borostyán.
Öreg templom - te kórház, ott melletted -,
mely egyszerű és isteni vonalban
karcsún íveltél, mint zene a dalban,
s az opál eget boldogan nevetted,
ó, régi templom színe és zenéje,
cseppentett méz, jaj, szívem belereszket
még ma is - egyre mélyebbről izenget
legszebb időmnek tünde, tiszta fénye.
Bús orgonádnak mély zengése lassan
kúszott a karcsú, longobárd csúcsívre,
fönn szétterült, majd idebenn, a szívbe'
csillaggá s széllé röppent szét a dallam.
Misztikus pecsét eszméletem zárján -
innen. van tán, hogy mindig is szerettem
az elhagyott és szürke és kietlen
házakat, ahol félelmesen, árván
a Titok alszik; és a négyszögű, szép
kis klastromudvart, amely csupa zöld fény,
a portikuszt, hová a Nap betörvén,
a költők lelke álmodón terül szét;
bús romokat, mik némán omlanak, bent
nem járja más szó, csak mit ők beszélnek,
halott álmok és holt rózsák - a szélnek...
s a többi néma, néma, néma, nagy csend.
Vers: Babelmatrix
Kép: Geoplan
Fordította: Baranyi Ferenc
A lányka költők álmait idézte,
mindig fehér ruhát öltött magára,
szfinxek nyugalma árnyékolta arcát.
Selymes haja a derekáig ért le,
dallamra csengett kurta kacagása,
szép testét szinte márványból faragták.
Szeretett viszonzatlanul. Szivében
és homloka mögött őrizte némán
bősz lángjait e szótlan szenvedélynek.
A vágy elsorvasztotta őt egészen.
S egy őszi alkonyon meghalt szegény lány,
mint verbéna, mit napsugár nem éltet.
Jékely Zoltán: Velencei április
Sütkérezem a feltámadt napon,
álmatagon,
s Velence köveit simogatom,
rajzolgatom.
Fekete, néma hangszerek,
suhannak lent a gondolák,
évezredek
mélyéről ittmaradt csodák.
Rózsálló, sávos fellegek
a város átlátszó egén:
a menny lebeg felettetek,
a mennyet látom lentről én!
Húsból, vérből szép ékszerek,
isteni lányok, asszonyok:
valami bennem értetek
a sírban is zokogni fog!
1940
Hermann Hesse: Könyvek
Fordította: Kálnoky László
Az embert boldoggá tenni e világ
összes könyve sem tudja,
titkon ezek terelnek mégis
bennünket vissza önmagunkba.
Itt megtalálunk mindent, ami kell:
Napot, Holdat és csillagot,
hiszen a fény, ami után törekszünk,
bennünk magunkban ragyog.
A bölcsesség, amit oly sokáig
a könyvtárakban kerestünk,
minden lapról felfénylik most, hogy
azok egyek lettek velünk.
1913. április 24-én született Jékely Zoltán, aki az egyik kedvenc költőm, ezért egyértelmű volt, hogy a mai napra tőle hozok verset.
Április 23-a A könyv világnapja (Cervantes és Shakespeare halálának napja kapcsán, utóbbi április 23-án is született), így e jeles naphoz kapcsolódóan választottam Hermann Hesse versét.
Az ünnep ötlete a múlt század húszas éveiben indult Barcelonából, Vicente Clavel Andrés valenciai írónak köszönhetően, és 1995 óta vált nemzetközi szintűvé, amelyhez akkor a szerzői jogokat is hozzákapcsolták, tehát a mai nap A szerzői jogok világnapja is.
Rainer Maria Rilke: Karácsonykor legcsöndesebb az év
Fordította: Suhai Pál
Karácsonykor legcsöndesebb az év,
a szívverésnek is hallani hangját,
mint órákét, az estidőt ha mondják:
karácsonykor legcsöndesebb az év.
Kerekre nyílik gyermekek szeme,
nézésüktől a dolgok nagyra nőnek,
anyai vágya támad most a nőnek
s kerekre nyílik gyermekek szeme.
Menned kell mostan messzi földre már,
érintetlen karácsonyéjbe látni,
városlakó, csak erre vagy kiváncsi,
így kell menned a messzi földre már.
Ott nagy egek borulnak majd föléd,
távolból fénylő erdőkön nyugodnak.
Cipőd alatt az utak is bolyongnak
és nagy egek borulnak majd föléd.
S a nagy egekben, fönt, egy csillag áll,
fénye kibomlik és az éjszakából,
akár egy hullám, közelít a távol
s a nagy egekben, fönt, egy csillag áll.
Szabó Lőrinc: [Karácsonyest, nyugalmas este…]
Karácsonyest, nyugalmas este,
szemünk a friss havon mereng;
és lelkünk bánattal övezve
ki tudja merre, merre leng?
– A szél kint a havat kavarja
és trombitálva jár a tél;
a lelkünk félve gondol arra,
ki tőlünk most oly messze él…
Karácsonyest. – Egy drága könnyben
óh mennyi boldogság van itt!
A gondolatunk messzeröppen
és lelkével ölelkezik:
– elcsöndesül az ég haragja,
csillag ragyog, elült a szél
és lelkünk áldva gondol arra,
ki nemsokára visszatér…
(1917 karácsonyán)
Békés, Boldog Karácsonyt Kívánok Minden Kedves Olvasómnak.
Versek:
Rainer Maria Rilke - Babelmatrix
Szabó Lőrinc összes versei
Fordította: Majtényi Zoltán
Gyémánt-derűs a dérhamvazta rétség,
az őszi-kék égbolt napfényű, tiszta,
mint hideg pupillád, te büszke szépség,
s gőgöd tükrözi vissza.
Mint drága tagjaidat könnyű selymek,
ha szép új napra ébredsz s tettre vágyol,
alvó földeket ezüst ködlepel fed,
szüremlő, lenge fátyol,
s csak néma, szürke fák s nyirkos, füvetlen
ormok merednek mereven az égnek,
mint az elkomorult emlékezetben
a vesztett édes évek.
Közömbös itt a nap, mely a kies táj
dús május-lombja közt tombolt felettünk,
most csak fény s nem meleg. Jole, siess már,
utoljára szeressünk.
Forrás:
Vers
Kép
Bejegyzések
