Archive for július 2014

Annak idején azt írtam erről a regényről, hogy nem tetszett annyira, mint az addig olvasottak Joanne Harristől, de egyszer újraolvasom majd. Mivel az elmúlt hetekben valaki mindig kereste a regényt, így elhatároztam, hogy beváltom az ígéretemet és újra elővettem a Szederbort.

Jay Mackintosh évekkel ezelőtt gyerekkori élményeit felhasználva írta meg Földialma Joe c. regényét, mellyel egycsapásra híres lett. Rajongói azóta is várják az új könyvét, de ő álnéven sci-fikkel örvendezteti meg az olvasókat, ami bár anyagi jólétet jelent a számára, tudja, hogy nem ebben a műfajban érzi otthon magát.

Öt éve él a barátnőjével, Kerryvel egy londoni lakásban, aki egy esetleges új regény sikerének reményében eltűri minden szeszélyét. De egy márciusi napon, egy, a postával érkezett ingatlanhirdetés mindent megváltoztat: Jay megpillant egy franciaországi kis házat, éppen olyat, amilyenről a Földialma Joe-t ihlető egykori öreg bányász, Joe mesélt neki annak idején. Azonnal dönt: ez a ház kell neki! Egy telefon és Jay már útnak is indul hátizsákjával, benne hat üveg borral és egy bőrönddel Lasquenet-sous-Tannes-ba, hogy azonnal lássa új birtokát.

Legnagyobb meglepetésére Jay nagyon könnyen elsiklott másik énjének hangja felett. Most először akadt rá egy talizmánra - nem egy tárgyra, hanem egy helyre -; amely talán véget vet belső megosztottságának. Mintha a világoknak, amelyeket könyvein át el akar érni, valóságos megfelelőjük is lenne, egy hely, ahol varázslat és kémia és fikció és hús-vér eggyé válnak, amint annak idején Pog Hill Lane-en. Mint a magok Joe ódon ládájában: halottnak látszanak, de megfelelő feltételek mellett készek életre kelni.

Az idegen angol érkezése alaposan felkavarja a kis falu életét. Kiderül, hogy egy súlyos titkot őrző fiatalasszony él kislányával a szomszédos birtokon, aki mindenáron meg akarja kaparintani Jay házát is.

Felbukkannak a Csokoládéból már jól ismert arcok: Joséphine, aki szívesen látja a kávézójában; Narcisse, a kertész, Roux, Poitou, a pék és természetesen a Clairmont házaspár, akiknek nem titkolt célja, hogy felvirágoztassák a kis falut és a környékbeliekhez hasonló turistaparadicsomot varázsoljanak belőle. De Jay valami másra vágyik: kertészkedni kezd és újra előkerül az írógépe is.

A két szálon futó történet fokozatosan bontakozik ki előttünk: Jay jelene, azaz 1999 márciusa és a Pog Hillen töltött kamaszéveit olvashatjuk váltakozva. A nyarakat, amikor megismerkedett Joe-val, aki megismertette vele a kertészkedés szépségeit, a hétköznapi mágiát és különös szertartásait. A nyarakat, amikor a fiú szívesen bóklászott egyedül és keveredett konfliktusba a helyi tinédzserekkel és kötött barátságot egy idegen kislánnyal.
A jelenben, ahol felfedezi a birtokát, megismeri a helyieket és pletykákat szomszédasszonyáról, Marise-ról, akinek titokzatossága az ő érdeklődését is felkelti.

Annak idején éppen a gazdálkodással kapcsolatos részek nem voltak ínyemre, de most megkövetem mindezt, mert éppen ez adja a regény esszenciáját: a színek, az illatok, az időjárás viszontagságai és a velük folytatott küzdelem, a gyümölcsök és zöldségek a kertben, és ahogy Jay felidézi mindazt, amit több, mint húsz éve tanult és eddig elfeledettnek hitt.

A Szederbor színes, szagos, izgalmas olvasmány, melyben a gazdálkodás (a Joe tanácsai közül jövőre néhányat mi is kipróbálunk) mellett szóbeszédről, viszályról, haragról és titkokról olvashatunk. És egy férfiról, aki mert változtatni: feladta unalmas, egyhangú londoni életét egy isten háta mögötti birtokért.
A kertészkedés pedig valójában izgalmas is lehet, ahogy látjuk, hogy az elvetett magokból, elültetett palántákból szépen lassan kikel és megérik az adott zöldség vagy gyümölcs. Csak erre is időt kell szakítani és ezt sem lehet félvállról venni. És milyen szép is tud lenni egy rendszeresen gondozott kert!

Bár az utolsó néhány oldalt olvasva az volt az érzésem, mintha Joanne Harris gyorsan pontot akart volna tenni a történet végére, de ettől eltekintve, ez a regény is hozza a már jól ismert és megszokott színvonalat. Érdemes elolvasni.
Köszönöm szépen Mindenkinek, aki kereste a könyvet és ezáltal újra eszembe juttatta.
Valaki a múlt héten kereste Joanne Harrist és Peter Mayle-t, nos, ebben a könyvben utóbbit is említik.

De a varázslat, akár a bor, csak a megfelelő körülmények között fejti ki hatását.

Joanne Harris: Szederbor
Eredeti cím: Blackberry Wine
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
339 oldal
Ulpius-ház, 2006
2480 Ft
A bejegyzésben használt kép forrása

A múltkor ajánlott Jane Austenről szóló dokumentumfilm után motoszkált bennem a kisördög, hogy milyen jó is lenne az írónő életéről olvasni, és eszembe jutott Claire Tomalin könyve. A hölgy nem ma kezdte a kutatást és számos forrást felhasználva írta meg ezt a rendkívül alapos és olvasmányos kötetet, melyre ha rápillantunk (600 oldal terjedelmű), elgondolkodunk azon, amit a fülszöveg is említ, miszerint Jane bátyja, Henry így nyilatkozott: "Drága húgomnak nem volt eseménydús az élete." Nos, ha Miss Austen élete valóban olyan unalmas volt, akkor mivel tölthette meg Claire Tomalin a könyvét?

Többek között az anyai és apai felmenők részletes, ám egyáltalán nem unalmas bemutatásával, a steventoni parókia mindennapi életével, a szomszédokkal és természetesen Jane-nel, kezdve azzal a decemberi nappal, melyen világra jött, majd gyerekkorával, iskolai élményeivel, első írásai születésével, bálokkal, utazással.

Az Austen család életében fontos szerepe volt az irodalomnak és a színjátszásnak, de talán nem is sejtettük, hogy Jane gyerekkora nem volt tündérkert, a kislány már korán megismerte az élet kemény oldalát is, mely élményekben együtt osztozott imádott nővérével, Cassandrával, akire élete végéig számíthatott.

Számos levélből, naplóból, visszaemlékezésből találunk részleteket, melyek alátámasztják az adott eseményeket.
Aki látta a Jane Austen magánélete (Becoming Jane) c. filmet, hozzám hasonlóan bizonyára kíváncsi az igazságra Tom LeFroyjal és más hódolókra is. Ők is mindenre választ kapnak és akár meglepetéssel is szolgálhat a könyv.

Kifejezetten érdekes volt olvasni a szomszédságról és a népes család tagjairól, miközben Jane abban a részben meg sem jelent. Valószínűleg nem vagyok egyedül, aki azért is olvastam kíváncsian ezen részeket, hogy a sorok és az ismerősök között vajon feltűnik-e Miss Bates, Mr. Darcy vagy éppen Willoughby ihletője?

De legjobban egyértelműen a műveiről szóló fejezeteket szerettem, melyeket olvasva nekem is megjött a kedvem az újraolvasásukhoz. Pl. még javában olvastam, amikor muszáj volt megnéznem az Értelem és érzelmet (1994), mert olyan régen olvastam, hogy így volt legegyszerűbb felidézni. És mostantól másként tekintek az általam annyira utált A mansfieldi kastélyra is. Bár bevallom, örültem, amikor azt olvastam, hogy a megjelenése után másoknak sem tetszett és sótlannak tartották Fanny Price-t, ahogyan négy éve én is.

A Lady Susan és a Veszedelmes viszonyok közötti párhuzam pedig csak még inkább kíváncsivá tett, hogy végre sorra kerítsem.

Talán nem is sejtenénk, hogy Jane egy-egy műve évekig várakozott egy-egy átdolgozás vagy éppen kiadói érdeklődés hiányában, és hogy két regényének a címe nem is neki, hanem a testvéreinek köszönhető.

Claire Tomalin a szövegben felbukkanó jegyzeteiről Ross Kinget juttatta eszembe, akinél hasonló módon, a könyvei végén olvashatjuk a sokszor huzamosabb terjedelmű jegyzeteket, ami miatt bár hátra kell lapoznunk, de legalább nem a lábjegyzet foglal el olykor egy-egy oldalt.

Negatív észrevételek:
Nem értem az Európát: ez a könyv normális méretű, míg a két évvel később megjelentetett Dickens-életrajz már böhöm méretű. A polcon egymás mellett úgy néznek ki, mint Dávid és Góliát.
A másik észrevétel a fordítással kapcsolatban: sok éve az Európánál jelent meg A klastrom titka, így nem értem, hogy a szerkesztő miért nem javította ki A Klastrom titkát?
Azt nem tudom, hogy a következő csak egy nyomdahiba-e vagy elírás, de:

Austenen csaknem teljes elkeseredés lett úrrá, amikor leírta Miss Harries további kifogását: "Mr. és Mrs. Batesben felismerte valami ismerőseiket - akikről én még soha nem is hallottam."

Mióta létezik az Emmában Mr. Bates??? Talán Miss Harries az Elton házaspárra gondolt. Egy Európa-színvonalú kiadónál illene jobban figyelni a részletekre.

Ezeket leszámítva Claire Tomalin életrajza izgalmas, olvasmányos, jól megírt kötet, mely számos újdonsággal szolgál minden rajongó számára. Hogy ilyennek képzeltem-e Miss Austent? Nos, azt kell mondanom, hogy igen. A Claire Tomalin által felvázolt Jane Austen sokban hasonlít ahhoz, akit én is elképzeltem, és a számomra legszimpatikusabb és példaértékűbb tulajdonságát emelném ki: Jane Austen nem akart híres lenni, nem akart a középpontba kerülni, ő csak az az egyszerű nő akart maradni, aki ír.

A már említett jegyzetek mellett, a könyv végén részletes családfát és név- és tárgymutatót is találunk, ha elveszítenénk a fonalat a népes família és más felbukkanó nevek áradatában, ill. bibliográfiát, valamint a kötet közepén képmellékletet, melyben a fényképek mellett, egy-egy regény korai illusztrációit is megtekinthetjük.

Azért figyelmeztetném azokat, akik még nem olvasták mind a hat regényt, hogy a könyvben több regény végkifejletéről is szó esik.

A következő sorokat Jane dédnagyanyja vetette papírra a XVIII. század elején:

(...) az intelligencia és a világos fogalmazás akár még többet is ér, mint az örökölt vagyon.

Claire Tomalin: Jane Austen élete
Eredeti cím: Jane Austen. A Life
600 oldal
Fordította: Sipos Katalin
Európa Kiadó, 2010
3900 Ft (A nagy nyári alexandrás akcióban most féláron beszerezhető.)

   Már néhány hete az emlékezetembe véstem, hogy 1879. július 19-én, azaz ma 135 éve született Móra Ferenc, és a jeles napra elolvasom az Aranykoporsót. Nos, utóbbi nem sikerült, ellenben eszembe jutott, hogy a Rab ember fiai már legalább húsz éve vár arra, hogy végre lekerüljön a polcról. Arról nem is beszélve, hogy idejét sem tudom, mikor olvastam utoljára a szerzőtől, így éppen ideje volt jobban megismerkedni Móra Ferenc műveivel.

   A kisregény a XVII. századi Erdélybe, Apafi Mihály fejedelem birodalmába kalauzolja az Olvasót. Egy olyan korba, ahol egyik oldalon a török, a másikon a német fenyegetett, falvakat rabolt ki és pusztított el, embereket tett földönfutóvá és vitt magával. Bár némi anyagi juttatás fejében olykor békében hagyta a földjén élőket.

    Apafi Mihály egy nap rossz álmot lát, melynek főszereplője egy sólyom. A fejedelem az asztalnál ül feleségével, fiával és két apródjával, Szitáry Kristóf két fiával: Tamással és Ádámkával, amikor a váradi basa küldöttje érkezik meg egy üzenettel, miszerint a basa sólyma megszökött. Ám nem egy hétköznapi sólyomról van szó: aranyszárnya van a madárnak. Apafi rögtön megérti, hogy a basa egy sólymot kér, melynek szárnyai alá egy-egy zacskónyi (összesen kétszáz) aranyat rejtenek. A megbízatást pedig jó emberére, Szitáry Kristófra bízza, akit két fia is elkísér. De a küldetés nem várt fordulatot hoz: Szitáry fogságba esik, fiai pedig addig nem nyugszanak, míg apjukat ki nem szabadítják.

S a nagyobb fiú most már kipirult orcával, fölemelt homlokkal állt oda a fejedelem elé, kézen fogva az öccsét, megszólalt, s hangja bátran és tisztán csengett, mint az ezüst.
- Fejedelem! Míg címeredet viseltem, hallgattam, mint szolgához illik. Most már szabad székely nemes vagyok én, Szitáry Tamás. S én mondom neked, fejedelem, s nektek, főméltóságú urak, hogy egy sincs köztetek, aki olyan becsületes szívvel és tiszta lélekkel szeretné szegény Erdélyországot, mint Szitáry Kristóf. (...) Mi pedig, ha élünk, ha halunk, többet addig elétek nem kerülünk, míg szerencsétlen apánkurunkat meg nem szabadítjuk. Isten minket úgy segéljen!

A fiúknak segítőjük is akad régi szolgájuk, a hűséges, öreg Pipitér személyében, aki társuk lesz számos kaland és furfangos esemény során.

   Lehet, hogy ifjúsági regényként tüntetik fel, de a Szitáry fiúk története izgalmas és rendkívül olvasmányos. Ráadásul Móra Ferenc olyan szépen ír, hogy öröm olvasni: Az álomméz ugyan össze-összehúzta még a pilláit. Ugye milyen szép? És még nem is említettem a természeti leírásokat, amiket legalább ugyanilyen szívesen olvastam és egy pillanatra sem jutott eszembe, hogy ezek bizony nem viszik előre a cselekményt és "csak tölteléknek vannak ott". Nem, mert Móra olyan zseniálisan csempészi be őket, hogy fel sem merül ilyesmi olvasás közben. A leírásokat pedig minden alkalommal egy-egy fordulat követi, így igazán senkinek sem lehet panasza.

   Utánanéztem, az általános iskola mely évfolyamán került be az ajánlott olvasmányok közé és nagyon meglepődtem, mert az egyik iskolában a negyedikesek listáján szerepel, máshol viszont a hetedikesekén. Nos, valószínűleg iskolája válogatja, de szerintem inkább hatodiktól fölfelé érdemes a nebulók figyelmébe ajánlani, mert az Egri csillagok előtt/után, amikor már a történelmi hátteret is jobban ismerik és talán szívesen is olvasnak róla: két olyan fiúról, akik hasonló korúak, mint ők és kitartásból és szeretetből példát mutatnak. Mindezek mellett a humor sem hiányzik, ráadásul a nyelvezete sem okozhat problémát, mivel csak elvétve akad egy-egy régies szó, amelyek megértésében a mai kiadások lábjegyzete bizonyára a segítségükre siet.

   Akár iskolás, akár felnőtt már valaki, Móra Ferenc ifjúsági regénye remek kikapcsolódást nyújt a számára, melyből 1979-ben film is készült.

Móra Ferenc: Rab ember fiai
Editorg Junior Könyvek
126 oldal
Editorg Kiadó, 1993
A kisregény a MEK-ban.

A Helikon Kiadó a Könyvhétre megjelentetett hiánypótló kötetében Nemes Nagy Ágnes utazásairól írt naplóit gyűjtötték egybe, melyek együtt, egy kötetben eddig még nem voltak olvashatóak.

Nemes Nagy Ágnest, Lengyel Balázst és barátaikat 1956-tól 1989-ig kísérhetjük el utazásaik során. Utunkat 1956 augusztusában kezdjük Erdélyben, ahová Polcz Alaine-nel és Mészöly Miklóssal érkeznet. Kiderül, hogy Nemes Nagy Ágnes és Ady rokonok, megismerik a helyi népviseletet, rokonlátogatásokat tesznek és a helyi szokásoknak megfelelően teherautóval utaznak egyik helyről a másikra.

Ezt követően eljutunk több európai nagyvárosba, karácsonyozunk a Riviérán, ellátogatunk a Szentföldre, de a kötet jelentős részét az 1979-es Amerikai Napló adja.

Bevallom, kezdetben szokatlan volt, hogy bár naplóról van szó, nem egyszer csak címszavakat olvashatunk az adott nap eseményeiről és ezekből áll össze a kép. Aztán gyorsan hozzászoktam és a továbbiakban már fel sem tűnt.

Nemes Nagy Ágnes naplói nemcsak az adott helyszíni események beszámolói, hanem igazi szellemi csemegék is. Nem csak a múzeumlátogatások miatt, gondoljunk csak az Amerikai naplóra, melyben azon hetek eseményeit követhetjük nyomon, melyeket Ágnes és Balázs a Writing Program keretében a tengerentúlon töltött. Olvashatunk a beilleszkedés kezdeti problémáiról, főzésről, bevásárlásról, közlekedésről, a szemináriumokról, az angol órákról, ahol egy Julius Cesar nevű fiatal brazil borzolja a kedélyeket stréberségével, látogatásokról, felolvasásokról és azt is megtudhatjuk, milyen jó, ha ismerjük angolul a hangszálgyulladás szót.

Remek vacsora egy rusztikus étteremben, Engle-ék csakugyan jól fel tudják oldania hangulatot. Ivás, fecsely, mindenki mond egy verset hazája nyelvén, én persze (na mit is? hármat szabad találgatni!) a Szeptember végént. Persze, csak az első versszakot, és azt is összezavarom. Hogy én elhalandzsázzam a Szeptember végént Iowában, kínaiak előtt, német sörtől kábán - ebben van valami meglepő. Bár, ki tudja? Hogy mi van itt bedobva emberfajtákban, nyelvekben, figurákban, az határozottan földgolyóméretű.

A kezdeti impressziókat felváltják a napi események leírásai, melyek olykor humorosak, de egyre több elgondolkodtató gondolatot is felvetnek. Gondoljunk csak arra, hogy még javában benne voltunk a szocializmusban és egy-egy külföldi út igencsak luxusnak számított, nem beszélve egy-egy huzamosabb kint tartózkodásról, ami alatt nem volt nehéz észrevenni, hogy sok minden más kint, mint itthon. És ezeket Nemes Nagy Ágnes nem átall le is írni. Szó esik faji kérdésekről, időjárásról, emigránsokról, művészetről és természetesen irodalomról, olvasásról, fordításról.

Utazás térben és időben, impressziók és gondolatok gyűjteménye, napló, vallomás.
A gyönyörű borító mögött mindezt megtaláljuk. Igényes és izgalmas szellemi kalandozás.

Szellemi munkára, aktív elfoglaltságra alkalmatlan vagyok. Most ugrik ki: milyen sokat jelent az otthoni könyvtáram, Babits-esszéktől krimiig. Mindig van mit csinálnom. Az olvasás mint életforma. - Itt úgy érzem magam, mintha állandóan viszketnék, és nem tudom megvakarni. Könyvhiány.

Nemes Nagy Ágnes: Magyarul és világul
366 oldal képmelléklettel
Helikon Kiadó, 2014
3490 Ft