Ahogy elkezdtem az olvasást, újra magával ragadott. Azt hiszem, most jobban időzítettem, hiszen az első dátum a regényben október 31. csütörtök.
Október 31-én ismerkedhetünk meg Zozie de l' Alba-val, aki emberek életét lopja el. Zozie ugyanis árgus szemekkel vizslatja már elhunyt emberek postaládáját, melyeknek egyszerűen elemeli a tartalmát és felbontja, amit bennük talál. Nem is gondolnánk, hogy egy-egy postaláda micsoda kincseket tartogat Zozie számára! Elég neki egy bankszámlakivonat vagy egy számla, és voilà, már meg is van az új neve, az új élet, amit megkaparinthat.
Éppen egyik korábbi személyiségének nyomait igyekszik eltüntetni, amikor útja a Montmartre-ra vezet, ahol megpillant egy kamaszlányt egy chocolaterie előtt. A kamaszlány az immár 11 éves Anouk, aki szóba elegyedik az extravagáns külsejű nővel, aki azonnal felfigyel a lány anyjára és húgára.
A Csokoládé óta eltelt öt év alatt Vianne életében gyökeres változások történtek: a legfontosabb esemény, hogy megszületett Rosette, aki azonban más. A kislány nem beszél, kizárólag jelbeszéddel, ill. hangokkal kommunikál és sokszor történetek Balesetek. Vianne - aki most Yanne Charbonneau-ként mutatkozik be - egy ideje már Párizsban él a lányaival, sutba vágta a kártyákat és a mágiát, így próbál átlagos életet élni. Emiatt is fogadta el a házi ura a nála jóval idősebb Thierry udvarlását. Ebbe az életbe csöppen bele a nyalókacipőben érkező Zozie, akinek tervei vannak a családdal. Azonban Vianne is nyitott szemmel jár:
De kicsoda Zozie?, teszem fel magamnak a kérdést? A szeme messzebbre lát, mint a mosogatásra váró edények vagy a tányér széle alá csúsztatott bankjegy. A kék szemben könnyebb olvasni, de a szakmai fogás, ami oly sokszor volt hasznomra, ha nem is a legjobban, valamiért nála mégsem válik be. Vannak ilyenek, mondom magamban. De akár keserű, akár tej, puha közepű vagy ropogós, a legkeserűbb narancs- vagy rózsakrémes, Manon blanc vagy vaníliás trüffel, még azt sem tudom, hogy egyáltalán szereti-e a csokoládét, még kevésbé, hogy melyik a kedvence.
Ahogy közeledik a karácsony, a látszólag békés felszín alatt nagy dolgok vannak készülőben, és egy napon Roux is felbukkan...
A történet három szereplő: Zozie, Anouk és Vianne szemszögéből bontakozik ki. Zozie az, aki folyamatosan kiszól az Olvasóhoz is. Zseniális húzás volt Joanne Harris-től a hármas narráció, sokkal személyesebbé és közvetlenebbé tette az eseményeket és ahogy fokozatosan, lépésről-lépésre bontakoztatja ki előttünk a múltjukat. Apránként derül fény Zozie gyerekkorára, korábbi viselt dolgaira és a Vianne-ék elmúlt éveinek történéseire. És Anouk úgy érzi, végre barátra talált.
És ott a chocolaterie, ahol Vianne keze alól finomabbnál finomabb édességek kerülnek ki, a környékbeliek, akik először furcsán néznek a boltra, de hamarosan megbarátkoznak vele. Egyszerű, hétköznapi emberek, olyanok, akik mellett nap, mint nap elmegy az ember az utcán, akiknek ugyanúgy megvannak a problémái, mint bármelyikünknek.
De térjünk vissza a három narrátorunkhoz: itt van Zozie, aki előszeretettel lopja el mások életét és a siker érdekében bármire hajlandó. Az a fajta, aki a jelenlegi külsejével bármit el tud érni, a báránybőrbe bújt farkas. Joanne Harris nagyot alkotott az ő alakjával.
Anouk, aki középiskolába jár, mégis kilóg az osztálytársnői közül. Mert más, mert nem hajlandó ugyanúgy viselkedni, ugyanúgy öltözködni, mint a menők. Ugye, hogy ismerős? Ezek után nem is csoda, hogy azonnal elbűvöli a kopogó nyalókacipőjében parádézó Zozie, hiszen titkon a legtöbb kamaszlány ilyen akar lenni, ha felnő.
Milyen is ez az új Vianne Rocher, akarom mondani Yanne Charbonneau? Tényleg képes volt minden varázslatot félretenni? Úgy tűnik a normális élet érdekében igen, azonban Rosette személye, mássága mindig is a múltjára emlékezteti, azokra az évekre, melyeket annyira szeretne maga mögött hagyni. És az édesanyja altatódala is egyre gyakrabban eszébe jut:
A Csokoládécipő hangulata már sokkal baljósabb, mint a Csokoládéé volt. Ebben a részben nagyobb szerepet kap a babona és a varázslat. Sőt az is kiderül, hogy a csokoládéból is lehet jósolni. Bár az év bármelyik szakában tökéletes kikapcsolódást nyújt, mégis talán érdemes ilyenkorra időzíteni :).
A borító pocsék, nem értem, miért nem lehetett megtartani az eredetit, mint a Csokoládé első kiadásánál? Ennek a résznek semmi köze a filmhez.
Az már csak hab a tortán, hogy amikor először olvastam, a 487. oldalnál szétesett a kötése, és amikor most odaértem, simán kitéphetném belőle a lapokat, mint egy füzetből. És ez került 3500 Ft-ba.A jobb kiadók ennyiért keménytáblás, normálisan kötött, sokszor védőborítóval ellátott könyvet dobnak a piacra.
Joanne Harris: Csokoládécipő
Eredeti cím: The Lollipop Shoes
Fordította: Szűr-Szabó Katalin és Térfy Anna
546 oldal
Ulpius-ház, 2007
3499 Ft
A történet három szereplő: Zozie, Anouk és Vianne szemszögéből bontakozik ki. Zozie az, aki folyamatosan kiszól az Olvasóhoz is. Zseniális húzás volt Joanne Harris-től a hármas narráció, sokkal személyesebbé és közvetlenebbé tette az eseményeket és ahogy fokozatosan, lépésről-lépésre bontakoztatja ki előttünk a múltjukat. Apránként derül fény Zozie gyerekkorára, korábbi viselt dolgaira és a Vianne-ék elmúlt éveinek történéseire. És Anouk úgy érzi, végre barátra talált.
És ott a chocolaterie, ahol Vianne keze alól finomabbnál finomabb édességek kerülnek ki, a környékbeliek, akik először furcsán néznek a boltra, de hamarosan megbarátkoznak vele. Egyszerű, hétköznapi emberek, olyanok, akik mellett nap, mint nap elmegy az ember az utcán, akiknek ugyanúgy megvannak a problémái, mint bármelyikünknek.
De térjünk vissza a három narrátorunkhoz: itt van Zozie, aki előszeretettel lopja el mások életét és a siker érdekében bármire hajlandó. Az a fajta, aki a jelenlegi külsejével bármit el tud érni, a báránybőrbe bújt farkas. Joanne Harris nagyot alkotott az ő alakjával.
Anouk, aki középiskolába jár, mégis kilóg az osztálytársnői közül. Mert más, mert nem hajlandó ugyanúgy viselkedni, ugyanúgy öltözködni, mint a menők. Ugye, hogy ismerős? Ezek után nem is csoda, hogy azonnal elbűvöli a kopogó nyalókacipőjében parádézó Zozie, hiszen titkon a legtöbb kamaszlány ilyen akar lenni, ha felnő.
Milyen is ez az új Vianne Rocher, akarom mondani Yanne Charbonneau? Tényleg képes volt minden varázslatot félretenni? Úgy tűnik a normális élet érdekében igen, azonban Rosette személye, mássága mindig is a múltjára emlékezteti, azokra az évekre, melyeket annyira szeretne maga mögött hagyni. És az édesanyja altatódala is egyre gyakrabban eszébe jut:
A Csokoládécipő hangulata már sokkal baljósabb, mint a Csokoládéé volt. Ebben a részben nagyobb szerepet kap a babona és a varázslat. Sőt az is kiderül, hogy a csokoládéból is lehet jósolni. Bár az év bármelyik szakában tökéletes kikapcsolódást nyújt, mégis talán érdemes ilyenkorra időzíteni :).
A borító pocsék, nem értem, miért nem lehetett megtartani az eredetit, mint a Csokoládé első kiadásánál? Ennek a résznek semmi köze a filmhez.
Az már csak hab a tortán, hogy amikor először olvastam, a 487. oldalnál szétesett a kötése, és amikor most odaértem, simán kitéphetném belőle a lapokat, mint egy füzetből. És ez került 3500 Ft-ba.
Joanne Harris: Csokoládécipő
Eredeti cím: The Lollipop Shoes
Fordította: Szűr-Szabó Katalin és Térfy Anna
546 oldal
Ulpius-ház, 2007
3499 Ft
angol
Csokoládé-trilógia
folytatás
Joanne Harris
kortárs
Párizs
sorozat
szórakoztató irodalom
Ulpius-ház
Bejegyzések
0 hozzászólás