Vers hétfőn ~ Kosztolányi Dezső - Útirajzok - Malmő és Federico García Lorca - Tengeri csigahéj

Malmő.
Fölszáll egy úr, egy fiatal nő,
egy főkötős dadus, nehány
bőrönddel, meg egy kisleány.
Sigrid. Vízszőke, lenge hajjal.
Csöpp, kárminarcú, dundi angyal.
Vajszín köpeny borul reája.
Van néki egy nagy-nagy babája,
oly szöszke, oly kéken tekintő,
mint ő.
Sigrid, aki
fegyelmezett kis északi,
mértéktartó, de víg,
s megvárja, míg
az ételét eléteszik,
akkor eszik,
aztán, hogy elviszik,
iszik
piros gyümölcslevet
s nevet,
fut és cikáz és száll vigan
az óriási termeskocsiban,
akár a villik,
de mindig úgy csak, ahogy illik,
evez, libeg, táncol, uszik,
majd álmos és elaluszik,
röpül az álmai egében,
mint egy regében,
és nézik a körül ülők,
a mosolygó, szerény szülők,
de a szemük titkon ragyog,
lehet-e boldogság nagyobb?
Lehet bizony. Stockholm felé
Sigrid fölébred és - hahó -
ki áll a pályaudvaron? -
a nagyapó, a nagyanyó,
két még nagyobb babát mutatnak,
és sírnak, ősz hajuk lobog.
Sigrid kacag és mind kacagnak.
Én is kacagok, hogy oly boldogok.



Csigahéját hoztak énnekem.
A tenger mappája
benne énekel,
színig telik
habbal a szivem,
árny-, s ezüst-halak
úsznak lelkemen.

Csigahéját hoztak énnekem.