Fordította: Képes Géza
Leszállt a hattyú szeliden
bíborfelhők alól.
Nyáresti partnál elpihen
s most mámorban dalol.
Kizengi mind az ős csodát,
mit Észak méhe rejt:
a nappal éjszakákon át
aludni elfelejt.
Az árnyék mély és gazdag ott
nyír- s égerfák alatt,
az öblökből arany buzog
s pezsdülő-friss a hab:
S ha párod ottfönt megleled:
nincs tündéribb gyönyör;
a hűség északról ered
s vágyik örökre föl.
Hullámokon halkulva száll
a hattyu éneke;
s párjához simul, néma már,
de mintha zengene:
Nem nyerhet többet földi lény
századokig se tán:
szerettél Észak vad vizén
s daloltál tavaszán.
Vers: Babelmatrix
Bejegyzések
0 hozzászólás