A foltmanók valójában fabábok, akik ugyanabban a faluban élnek és ugyanaz a fafaragó, Éli mester készítette őket. Mindannyiuknak van egy-egy doboza, melyben arany csillagok és szürke pontok vannak, amiket egymásra ragasztgatnak. A szépek, a jók és az ügyesek aranyszínűt kaptak.
Mások viszont nem voltak olyan ügyesek. Nekik mindig csak szürke pont jutott.
Pancsinelló is egy ilyen foltmanó volt. Próbált magasra ugrani, de mindig csak nagyot esett. Erre persze rögtön köré gyűltek néhányan, hogy ráragasszanak egy-egy szürke pontot. Néha eséskor megkarcolta a testét. Ilyenkor újabb pontokkal halmozták el.
Aztán, ha megpróbálta kimagyarázni az esetet, biztos valamit bután fogalmazott meg, amiért persze még több pontot ragasztottak rá. Egy idő után olyan sok szürke pont lett rajta, hogy már az utcára sem mert kimenni. Félt, hogy valamit megint elügyetlenkedik, például elfelejt sapkát húzni, vagy belelép egy tócsába, és ezzel még több rossz pontot szerez. Sőt, néha már minden ok nélkül is ráragasztottak egy-egy szürke pontot, pusztán ezért, mert látták, hogy már úgyis olyan sok van rajta.
– Sok szürke pontot érdemel – mondogatták egymásnak. – Ő aztán tényleg nem jó foltmanó!
Egy idő után már maga Pancsinelló is elhitte ezt.
– Nem vagyok jó foltmanó – gondolta.
Amikor nagy ritkán kiment az utcára, csak olyan manókkal lófrált, akiken szintén sok szürke pont volt. Köztük jobban érezte magát.
Egy nap találkozott egy olyan manóval, aki egészen más volt, mint a többi. Nem volt rajta sem csillag, sem pont. Egyszerűen famanó volt. Lúciának hívták. Nem mintha az emberek nem ragasztottak volna rá matricákat – csak azok egyszerűen nem maradtak meg rajta! Némely manó emiatt felnézett rá és ragasztott rá egy csillagot. De a csillag leesett! Mások lenézték, mert nem volt egy csillaga sem, és raktak rá egy szürke pontot. Ám az is leesett!
– Én is ilyen akarok lenni! – gondolta Pancsinelló. – Nem akarom, hogy mások jeleket rakjanak rám!
Melyikünk ne akarna olyan lenni, mint Pancsinelló? Ki ne akarná, hogy lehulljanak róla a szürke pontok és ne tudjon többet senki egy újabbat ráragasztani? Mert melyikünkre nem ragasztott már valaki szürke ponto(ka)t? Talán megérdemeltük - szerinte, talán nem. De én olyan szürke pontot is kaptam már, mint Pancsinelló: valaki alig várta, hogy még egyet rám ragaszthasson, hiszen már úgyis annyi volt rajtam. Pedig semmit sem tettem érte, nem rontottam el semmit, nem volt sáros a ruhám. Mégis kaptam egy újabbat.
Ám éppen ezért jó Pancsinelló meséje, mert megtanítja, kinek a véleménye az igazán fontos és hogyan tüntethetjük el magunkról az eddig felgyűlt szürke pontokat. Sőt, még az aranyszínűeket is. Mert valóban mi is mindannyian olyanok vagyunk, mint Éli mester foltmanói.
A foltmanók meséje eredetileg gyerekeknek íródott. Nem is ártana minél hamarabb megismertetni velük, hiszen már az apróságok is előszeretettel osztogatják egymás között az aranycsillagokat és a szürke pontokat. De a felnőtteknek sem ártana, ha eljutna hozzájuk Pancsinelló története, és miután a végére érnek, másként tekintenének magukra és a rájuk ragasztott pontokra. Talán már semmit sem jelentene az a tegnap ránk aggatott szürke pont, és bármennyire szeretne valaki holnap egy újabbal "megajándékozni", rólunk is csak leperegne.
Éppen ezért szomorított el, hogy a könyv beszerezhetetlen, pedig ott lenne a helye mindenki könyvespolcán.
A teljes mese elolvasható itt.
Max Lucado: Értékes vagy
Eredeti cím: You Are Special
Illusztrálta: Sergio Martinez
Fordította: Ficsor Csilla
32 oldal
Timóteus Társaság Alapítvány, 2007
1300 Ft
Bejegyzések
