Czóbel Minka: Öröm
De régen is nem láttalak,
Te tünde égi szép alak:
Küzdő, halandó életén
Felcsillanó édes remény!
Midőn a percz megáll veled
Már nem remény, öröm neved,
Egy láz, egy mámor, - semmi más.
Egy felvirúló hervadás.
Egy nyiló-hulló szép virág,
Mit csak a percz kegyelme ád.
A bimbó, még fakadni kész, -
Virága már a porba vész.
Nem változó bár lényeged, -
- Elmúlt a percz, - elszáll veled,
Hová? ki tudja hol hazád?
Mi más alak borúl reád?
Jöjj vissza, jöjj! tekints felém!
Terjeszsz fényt éltem bús egén,
Ha perczre bár, csak lássalak:
Szép, boldogító pillanat!
Forrás: www.eternus.hu - Czóbel Minka versei
Czóbel Minka: Fényes meleg
Nyár van! langy szellő hordja széjjel
A mámorító illatot,
Fehér jázmin virága hull rám, –
A nyár varázsa megkapott.
Lángszínben égő szegfűszálak,
Nap csillog bíbor szirmokon,
Piros láng mellett fény-ezüstben
A büszke halvány liliom.
Csodás-mesés hószín virágok
Hajlongó száron inganak.
Szép nyár! midőn bágyadt örömben
A reggel is már álmatag.
Madárdal is a tiszta légben
Csak halkan lágyan tévedez,
Levélzizgés csak, suttogás csak, –
Az élet boldog csöndje ez.
Az élet boldogsága ébred
Szívemben is, megérezem:
Virúló föld nagy életével
Egy-oszthatatlan életem.
Ezer dal ébred, kél szívemben,
A nyár varázsa megkapott, –
Langy álmatag lég hordja széjjel
Az édes jázmin-illatot.
Czóbel Minka: Ki volt?
Mély nyomok a hóban,
Elhagyott nagy kertbe',
Kékesre nyomúlva
A fehér hó pelyhe.
Ki járhatott erre?
- Az út oly elhagyott -
Látom még a nyomot,
De nem az alakot.
Majd visszaképzelem:
Milyen volt az élet,
Mely itt magányosan
A nagy hóba tévedt?
Mintha már látnám is,
Jő felém egy árnyék,
Mintha az árnyékban
Magamra találnék.
Hiszen én jártam itt -
Ide be van nyomva,
De már nem ismerek
A saját nyomomra.
Bejegyzések
