Könyvörömök

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ernest Hemingway. Összes bejegyzés megjelenítése

Ahogy sokan mások, én is az Angyalok városa c. filmben hallottam erről a regényről. Ennek már több, mint tíz éve, de arra tisztán emlékszem, hogy nagyon megtetszett a címe. Aztán néhány hónapja újra felbukkant, amikor több ismerősöm a Molyról is elolvasta és ódákat zengtek róla. Ekkor érkezett el a pillanat, hogy be kell szereznem. Ezt csak kigondolni volt egyszerű, ugyanis a könyv szinte beszerezhetetlen, vagy ha valahol rá is bukkanunk, annyit kérne érte, mint egy újért. Bevallom, annyi pénzt sajnáltam érte, így nagyon megörültem, amikor rátaláltam erre a gyűjteményre 1600 Ft-ért, és máris a virtuális kosaramban landolt.

Azóta eltelt pár hónap és magam sem tudom, miért halogattam az olvasását. Végül múlt hét hétfő este elővettem és egyszerűen magával ragadott már az elején:

Aztán egyszer csak beállt a rossz idő. Olyankor szokott beköszönteni, mikor elmúlt az ősz. Éjszakánként be kellett csuknunk az ablakot, mert bevert az eső, s a hideg szél leszaggatta a leveleket a place Contrscarpe fáiról. Csapzott levelek borították a teret, szélfútta eső csapkodta a nagy zöld autóbuszt a végállomáson, zsúfolt volt a Café des Amateurs, s ablakai bepárásodtak a hőségtől és a dohányfüsttől. Szomorú, csapnivalóan vezetett kávéház volt ez, ahol a városnegyed borisszái verődtek össze, s én kerültem is pállott emberszaga és savanyú részegszaga miatt.

A regényben Hemingway az 1921 és 1926 között Párizsban töltött éveiről ír. A húszas éveiben járó, ekkor még szinte ismeretlen írót elkísérhetjük a francia főváros kávéházaiba, ahol a napjait evéssel-ivással és írással tölti; a kor szellemi központjának számító házba Gertrude Steinhez (aki számított, megfordult az írónőnél); lóversenyre az első feleségével, Hadleyvel, aki akkor sem borult ki, ha minden félretett pénzüket elveszítették egy-egy ló miatt; kicsiny lakásukba, ahol nem volt saját fürdőszobájuk sem; a Sylvia Beach vezette Shakespeare és Társaiba, ahonnan az író sosem távozott üres kézzel, mert a tulajdonos mindig ellátta elegendő olvasnivalóval, és olykor kölcsönnel is. Egy-egy fejezetben felbukkan Ezra Pound és Francis Scott Fiztgerald is, akinek felesége, hogy finoman fogalmazzak, nem egy hétköznapi nő volt.

Hemingway's Paris: A Moveable Feast nagyobb térképen való megjelenítése

A memoár legfontosabb eleme nem az, mi történik éppen Hemigwayjel, hanem a körítés, az, ahogyan mindezt az Olvasó elé tárja. Mert ebben rejlik a varázslat, az a hangulat, ami már az első soroknál elbűvölt. És amikor Hemingway Cézanne képeit kereste fel, ott végleg beleszerettem. Sokan panaszkodnak egy-egy könyv kapcsán a leírásoknál. Nos, itt biztosan nem tennék, mert legyen szó evésről, ivásról, az utcákról vagy egy-egy évszakról, Hemingwayre nem lehet panasz. Bámulatosan bánik a szavakkal.

Az ember azt hinné, hogy ősszel tör ránk a szomorúság. Hiszen évről évre meghalunk kicsit, mikor a fákról lehull a levél, s a szélbe, a fagyos téli fénybe pőrén nyúlnak az ágak. Ám tudjuk, hogy a tavasz megjön mindig, mint ahogy tudjuk azt is, hogy a folyó szabadon árad, ha eltakarodott róla a jég. De ha esett-esett szakadatlanul az ónos eső és megölte a tavaszt, az olyan volt, akár egy ifjú oktalan halála.

Ezért nehéz írni róla, el kell olvasni és hagyni, hogy már az elején magába szippantson. Ráadásul letehetetlen, nekem két este alatt sikerült a végére érnem.

Párizs örök és azok emlékezete akik ott éltek, más mint bárki másé. Újra meg újra visszatérünk, bárhonnan, bármennyit változott is Párizs, és bármilyen nehéz – vagy könnyű – volt odajutnunk. Érdemes volt visszatérnünk, mindig busásan visszakaptuk amit magunkkal vittünk.

A legszívesebben csomagolnék és indulnék Párizsba (ez most egy ilyen párizsos hónap lesz ;)). Útikönyv helyett pedig a Vándorünnepet vinném magammal és hagynám, hogy nyolc évtized távolából Hemingway irányítsa a lépteimet.

Nem akartam elhinni, csak amikor megláttam, hogy utoljára 1996-ban(!!!) a Fekete Sas gondozásában látott napvilágot a regény! (1997-ben a Magyar Könyvklub a Tavaszi zuhataggal együtt jelentette meg.) Miért éppen ez a gyöngyszem merült a feledés homályába? Mert nem kötelező vagy ajánlott olvasmány? Meglehet, de ha csak arra gondolok, hogy az elmúlt években hány műve jelent meg immár sokadik kiadásban - és örüljünk is neki - , de a már korábban említett film kapcsán esetleg sokak kedvet kapnak az olvasáshoz, és nem biztos, hogy megelégednek azzal, ha olvasás után visszateszik a könyvtár megfelelő polcára. Kedves Kiadók! Jó reggelt, kívánok! Tessék újra kiadni! :)

Aki érdeklődik a kor iránt, nézze meg az Éjfélkor Párizsban c. filmet, én pedig előrébb veszem a várólistámon A párizsi feleséget.

Ernest Hemingway: Vándorünnep - Tavaszi zuhatag - Az ötödik hadoszlop - Cikkek, vallomások
Eredeti cím: A Moveable Feast
Fordította: Göncz Árpád (Bart István, Szász Imre)
230 oldal (a kötet 714 oldalas)
Magyar Helikon, 1971

Nagy hiányosságaim egyike volt Az öreg halász és a tenger. 14 évesen hagytam magam rábeszélni, hogy elolvassam (bezzeg, aki rávett, eszébe se jutott, hogy ő is nekiveselkedjen), de akkor nagyon unalmasnak találtam és félretettem. Az ok egyszerű: éretlen voltam hozzá. De milyen szerencse, hogy már régóta a magaménak tudhatom a könyvet, így csak le kellett vennem a polcról.
Mivel ebben a kiadásban néhány elbeszélés is található, így előbb azokkal melegítettem be.
Volt, amelyiket már korábban olvastam, mint pl. a Francis Macomber rövid boldogságát.

Francis Macomber feleségével vadászaton vesz részt, mely során Wilson áll segítségükre. Macomber úgy érzi mindent megkaphat az élettől, ezért is választja a vadászatot kihívásként, azonban akad egy aprócska gond: a félelem, ami elhatalmasodik rajta, ha meg kell húznia a ravaszt és amit természetesen igyekszik eltitkolni. Azonban Wilson éles szeme előtt nincsenek titkok, és hamarosan Macomber szeme is felnyílik...

A másik kedvencem az Aki nem adja meg magát lett, amiben Hemingway egyik kedvenc időtöltéséről, a bikaviadalról ír. Főszereplője Manuel García, aki korábban torreádorként vett részt a viadalokon, de miután az testvérét megölte egy bika, elkerülte az arénát. Most azonban ismét visszatérne, de önállóan, nem beugróként. Manolo meg is kapja a lehetőséget másnap este.

Manolo készülését és visszatérését követhetjük nyomon, majd a bikával folytatott élet-halál küzdelmét.
Nos, ha valakire, rá valóban mondhatjuk, hogy elszánt, kitartó, aki képes a végsőkig küzdeni
Bár nem vagyok oda a bikaviadalokért, de végig szorítottam érte, és olyan volt, mintha én is a nézőtéren ültem volna. Hiába, Hemingway tudott írni.

A végére tartogattam a címadó kisregényt, és ezúttal megfogadtam, most nem teszem félre és nem futamodok meg.

Santiago immáron nyolcvannégy napja üres csónakkal tér vissza a tengerről. Negyven napig vele tartott egy fiú is, akit korábban ő tanított meg a halászat mesterségére, és ezért a fiú a mai napig is halás az öregembernek és amiben tud, segít neki.
Santiago most érzi úgy, hogy másnap megtörik a jég és élete nagy fogásét sikerül hazahoznia. Bár a fiú szívesen elkísérni, az öreg egyedül indul útnak. Egyre messzebb hajózik a tengeren és egyszer csak felfedezi a zsákmány érkezését.

– De hát az ember nem arra született, hogy legyőzzék – mondta. – Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni.

Leginkább ezzel a sokat idézet mondattal lehetne kettejük elszánt küzdelmét jellemezni. És Santiago nem a hallal, hanem a tengerrel és az élettel harcol. Hogy kettejük harcát ki nyeri, nem árulom el, de Santiago és a korábban említett Manolo személyében Hemingway igazi hősöket alkotott.

Miután befejeztem a kisregényt, az jutott eszembe, hogy a manapság oly divatos és listavezető önsegítő könyvek* helyett inkább ezt a két művet kellene elolvasni. Miért? Mert egyszerűen csak elgondolkodtatják anélkül, hogy szájbarágósan minden oldalt tele pakolnának bölcsebbnél bölcsebb gondolatokkal. Hemingway-nek sikerült mindezek nélkül is ezt elérnie. És mielőtt valaki azon kezdene siránkozni, milyen unalmas Az öreg halász és a tenger, megnyugtatom, hogy egyáltalán nem az. Hemingway zseniálisan írja le a már említett harcot, ahogyan az öreg halász a múlt emlékeiből merít erőt a jelenhez, a kitartását, hogy tudja, nincs vesztenivalója, hogy a majd három hónapnyi kudarc után sem adja fel. Ez lenne olyan unalmas? Nem hiszem, csak időt kell szánni az olvasásra.

A kisregényből filmváltozat is készült 1958-ban Spencer Tracy, 1990-ben pedig Anthony Quinn főszereplésével.

Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger
Eredeti cím: The Old Man and the Sea
Fordította: Ottlik Géza
A kötet a címadó kisregényen kívül az alábbi elbeszéléseket is tartalmazza:
Indián tábor (Indian Camp)
Fordította: Szász Imre
Bérgyilkosok (The Killers)
Fordította: Máthé Elek
Ötven rongy (Fifty Grand)
Fordította: Sükösd Mihály
Wyomingi bor (Wine of Wyoming)
Fordította: Déry Tibor
Francis Macomber rövid boldogsága (The Short Happy Life of Francis Macomber)
Fordította: András T. László
A Kilimandzsáró hava (The Snows of Kilimanjaro)
Fordította: Szász Imre
Aki nem adja meg magát (The Undefeated)
Fordította: Réz Ádám
284 oldal
*Azokra a lenézett önsegítő könyvekre nekem is szükségem lett volna ekkoriban.

"Mikor belekezdtél, tudtad, miért fogsz küzdeni - rótta meg önmagát. - Most pedig pontosan a munkád ellen küzdesz. Ha nem tartod szem előtt, amit meg kell tenni, nincs reményed arra, hogy sikeresen végezd. A siker érdekében úgy kell felhasználnod ezeket az embereket, akiket szeretsz, mintha sakktáblán mozgatnád bábuidat.
(...) Hasznos önvizsgálat. kiderült hát, hogy nem a saját sorsod foglalkoztat, hanem az asszonyé, a lányé és a többieké. Helyes. De mi történik velük, ha te nem állítasz be ide? Mi történik velük, hogyan éltek, mielőtt te idejöttél? Ezt vedd figyelembe! Nem vagy értük felelős, csak a feladat végrehajtása során. Golz adta ki a parancsot, nem te."

Évekkel ezelőtt láttam a filmváltozatot, de csak képek maradtak meg belőle, így hát két héttel ezelőtt, amikor elkezdtem olvasni a regényt, úgy éreztem, teljesen fel vagyok készülve, "kihevertem" a Búcsú a fegyverektől okozta lelki megrázkódtatást.

1937 májusában, a spanyol polgárháború (1936-1939) közepén találkozunk az amerikai Robert Jordannel, aki az öreg Anselmóval éppen terepszemlét tart. Jordan azt a feladatot kapta, robbantson fel egy hidat, melyben az öreg és annak néhány társa lesz majd segítségére. A társak a hegyekben, egy barlangban rejtőzködnek. A vezetőjük Pablo; vele van felesége, Pilar; egy cigány, Rafael; néhány fiatalember és María, egy fiatal lányt, akit úgy vettek magukhoz, miután a fasiszták brutális pusztítást végeztek a lány lakóhelyén. Ez a maroknyi ember, a köztársaságért küzd. Robert Jordan pedig nem is gondolta volna, hogy ez a parancs örökre megváltoztatja az életét. Nem árulok el nagy titkot, hogy a fiatal amerikai és a lány egymásba szeret.

"Golznak bizonyára mindez nem újság; s gondolatban bizonyára helyesli, hogy úgy kell átélniük két éjszakát, hogy egész életüket sűrítik belé - a mi életmódunk szűken méri az időt, a azt az időt, melyet nem kapunk meg, belé kell tömörítenünk abba, amit megkaphatunk.
Nem rossz okoskodás. És mégsem hiszi, hogy Maríát csak a körülményeknek köszönheti. Bár az is lehet, hogy mindkettőjük életkörülményei együttesen lobbantották fel szerelmüket."

Az alatt a néhány nap alatt, amit együtt tölt ez a csapat, közelebb kerülnek egymáshoz, bepillantást nyernek a másik életébe. Nagyon fontosak a szereplők visszaemlékezései, így ismerjük meg, mi történt velük korábban, mire képes az emberi brutalitás, ha háborúról és bosszúról van szó. Ezeknél a részeknél kellett félretennem, néha 1-2 napig pihentetni a könyvet, mert lelkileg annyira megrázóak voltam számomra, hogy nem tudtam volna továbbhaladni. Éppen ezek a visszaemlékezések segítik az olvasót, hogy összeálljon a kép
.
In medias res csöppenünk a háborúba, fokozatosan ismerjük meg a szereplők jellemét és a harcok eddigi pusztításait. Miután letisztult a kép, nagyon szerettem olvasni, szépen haladtam, azonban Hemingway mindig tartogatott valamit a tarsolyában, amivel újra letaglózott. Egy biztos: garantáltan maradandó olvasmányélményt nyújt ez a könyve is, mely szintén önéletrajzi ihletésű: az író 1937-ben tudósítóként az Alliance észak-amerikai újság megbízásából maga is részt vett a spanyol polgárháborúban.

Egyetlen dolog zavart olvasás közben: Robert Jordan Mariat "nyulacská"-nak becézi, amivel nem is lenne semmi gond, az elején még aranyosnak is találtam, de amikor RJ minden mondatában ott volt a nyulacska, már az idegeimre ment.

A bevezetőben említett filmváltozat 1943-ban készült Gary Cooper és Ingrid Bergman főszereplésével, melynek külön érdekessége, hogy Hemingway maga választotta ki a szereplőket.

Egy jó tanács azoknak, akik még nem olvasták ezt a regényt: bár nagyon jó, de nehéz olvasmány, lelkileg megterhelő lehet, így érdemes rá felkészülni és a biztonság kedvéért párhuzamosan egy könnyedebb témájú könyvet is készenlétben tartani.

Ernest Hemingway: Akiért a harang szól
Eredeti cím: For Whom the Bell Tolls
Fordította: Sőtér István
448 oldal
Könyvmolyképző Kiadó, 2007
3499 Ft

"Ha valaki annyi bátorságot visz bele az életbe, hogy a világ nem is tudja megtörni, csak úgy, ha megöli; akkor bizony meg is öli. Mert az a mi sorsunk, hogy az élet megtörjön minket, de néha éppen azon a ponton leszünk erősek, ahol legjobban megtört az élet. De akit megtörni nem bír, azt megöli a világ. Részrehajlás nélkül öli meg őket, a jókat, a nemeslelkűeket és a bátrakat egyformán. Aki pedig se nem ilyen, se nem olyan, az is biztos lehet benne, hogy az élet megöli, csak éppen nem olyan sürgősen."

Ernest Hemingway az I. világháború lezárása után egy évtizeddel írta meg önéletrajzi ihletésű regényét. Az író maga is részt vett önkéntesként az olasz fronton, ahol megsebesült. Ekkor ismerkedett meg egy amerikai ápolónővel, Agnes von Kurowsky-val, akivel egymásba szerettek, kapcsolatuk nyolc év után ért véget. Hemingway ezen regényével vált ismert és elismert íróvá.

1917-ben az amerikai Frederick Henry főhadnagy Észak-Olaszországban az ottani mentőcsapat tagja. Maga sem tudja, hogy került oda, de beszéli a nyelvet, társai elfogadják. Nappal a sebesülteket szállítják kórházba, este pedig társaival és egy pappal iszogatnak és egymást ugratják. Szobatársa, Rinaldi mutatja be Catherine Barkley nővérnek, aki önkéntes nővérként Angliából érkezett a kórházba. Frederick eleinte csak szórakozásból találkozgat Catherine-nel. Amikor egy bombatámadás során megsérül, átértékeli a nőhöz fűződő érzelmeit. A harcok azonban továbbfolytatódnak...

Hemingway háborúellenességét írta meg, a harcok, a vérontás értelmetlenségét, ahogyan azt Rinaldi is megfogalmazza:

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

" – Rettenetes ez a háború – mondta Rinaldi. – Gyere, igyuk le magunkat, és legyünk jókedvűek. Borítsuk rá a feledés fátylát, és akkor rögtön boldogok leszünk.
– Nekem sárgaságom volt – mondtam. – Nem szabad berúgnom.
– Szegény kutyuska, mivé lettél nélkülem? Megkomolyodtál, májbeteg lettél… Mondom, rémes ez a háború. Csak tudnám, minek csináljuk."

A katonák maguk sem értik, miért folytatják még mindig, miközben a főhadnagy a szerelemben keres és talál vigasztalást. Ez a két szál pedig drámaian közelít a végkifejlet felé...

Teljes elánnal vetettem bele magam az olvasásba, Hemingway stílusa teljesen magával ragadott. Röviden pedig csak annyit mondanék róla, hogy amikor befejeztem, sokáig, sőt még most sem tudom kiverni a fejemből. Tipikusan az a könyv, amit egyhamar nem lehet, nem tudunk elfelejteni. A szereplők, a könyv hangulata és a lezárást követő döbbenet sokáig ott motoszkált bennem és többször megkérdeztem: Miért?
Méltán a világirodalom egyik alapműve, amit illik elolvasni.

Végül egy jó tanács érzékeny lelkivilágú olvasóknak csak óvatosan vegyék kezükbe a regényt, mert lelkileg nagyon megterheli az embert. Vár még rám az Akiért a harang szól, de előbb megvárom, hogy előbb ennek a regénynek a hatása leülepedjen.

A regényből 1932-ben és 1957-ben filmet is készítettek.

Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől
Eredeti cím: A Farewell to Arms
Fordította: Örkény István
300 oldal
Könyvmolyképző Kiadó, 2006
2999 Ft

Mivel hivatalos előzetest egyik filmváltozathoz sem találtam, így a Hemingway olasz fronton töltött időszakát bemutató filmét választottam. (Érdemes megnézni! ;))