A regénnyel még február végén találkoztam egy könyvesbolti portyázás során és majd' megevett a fene, hogy akkor nem tudtam megvenni, de hála egy akciónak, áprilisban megérkezett és akkoriban találtam rá a Molyon a hozzákapcsolódó eseményhez. Érdekes, hogy ennyi időbe telt, míg felfedeztem, bár akkoriban még nem voltam ennyire függő.  Nagy boldogan megnyomtam a Részt veszek-et, de az olvasást halogattam, úgy voltam vele, hogy 526 oldal, meglesz úgy egy hét alatt. Nem lett, bebuktam a határidőt, mert nem indult olyan egyszerűen, mint ahogy eredetileg terveztem.


1824-ben ismerkedünk meg az akkori utolsó operabálon a szereplőkkel: mindenki egy titokzatos kurtizánról, a Rája néven ismert Estherről beszél. A társaságban Párizs színe-java megtalálható, köztük Lucien de Rubempré is. Estherrel egymásba szeretnek, azonban a feltörekvő Lucien nem mutatkozhat egy ilyen nőszeméllyel, ezért a pártfogója, a titokzatos Carlos Herrera abbé egyengeti a fiatalok útját. Lucient a megfelelő társaságba irányítja, ahol gazdag és befolyásos család leányát veheti feleségül az anyagi jólét érdekében, ill., a megfelelő körökben kapcsolatokat építhet. Esther szépsége egy gazda öreg bankár, Nucingen báró figyelmét kelti fel (igen, ő a Goriot apó veje), aki bármilyen anyagi áldozatot kész megtenni, hogy elnyerje a lány kegyeit. Természetesen az abbé itt is a háttérből mozgatja a szálakat...

A történet itt persze még nem ér véget, a következő hat évben csendőrök tűnnek fel, megismerkedünk a párizsi börtönélettel és szlenggel, míg az utolsó oldalra érünk és sok mindenről lehull a lepel.


Az első 30 oldal számít igazán mumusnak, amikor nem győztem kapkodni a fejem, hogy most akkor ki kicsoda, kinek a kije, mije, de aztán belerázódtam. A későbbiekben is akadt jó néhány oldal, ahol megint csak lestem, a sok név olvastán, de itt is figyelemre és türelemre van szükség, hogy ne veszítsük el a fonalat.
Nucingen báró nyelvhasználata is próbára teszi az olvasó türelmét, íme egy példa:

- Fákdass lohalálpa! - üvöltött. - Ne aluty, te parom. Szász frangod gapsz, ha utoléret asztad a gocsid.

A "száz frang" hallatára a kocsis fölébredt, a hátul kuksoló inas nyilván még álmában hallotta. A báró megismételte a parancsot. A kocsis eszeveszett iramban hajtotta lovait és a Thrône-kapunál sikerült is beérnie egy kocsit, amely némileg hasonlított arra a hintóra, melyben Nucingen a bájos ismeretlent megpillantotta; azonban csak valamelyik nagy kereskedőház üzletvezetője feszített benne egy Vivienne utcai "tisztességes úrinő" társaságában.

Ez a kudarc letörte a bárót.

- Ha nem déket, te parom, hanem a Sorsod (értsd: Georges-ot) hoszdam folna makamal, asz mekdalálda folna aszdat a nőd - szólt az inashoz, mialatt a fináncok átvizsgálták a hintót.

- Szentuccse, báró úr, azt hiszem, maga az ördög volt a hajdú annak a kocsinak a hátulján, az csempészte elém ezt a másikat.

- Örtök, nincs is örtök - dohogott a báró.