A Zöldmanzárdos-házban meseszépen köszöntött be az október: a völgyben a nyírfák lombja napsütötte aranyszínre fordult, a gyümölcsös mögött a juharfák bíborvörös és az ösvény menti vadcseresznyefák bronzosan zöld és ezerféle sötétpiros színárnyalatban pompázó koronája az őszi napfényben sütkérező mezők zöldjét övezte.
   Anne szépségre éhes tekintete boldogan itta be ezt a látványt.
   - Ó, Marilla! - kiáltott fel egy szombat délelőtt, amikor csodás ágakkal megrakva betáncolt a házba. - Olyan boldog vagyok, hogy egy ilyen októberes világon élhetek! Milyen borzasztó is lenne, ha szeptembertől csak úgy, minden átmenet nélkül átcsúsznánk a novemberbe, nem? Nézze csak ezeket a juharfaágakat! Hát nem borzongatják meg... nem is egyszer, de többször is? Feldíszítem velük a szobámat!
   - Csak szemetes lesz tőlük minden - zsörtölődött Marilla, akinek szemmel láthatólag semmit sem fejlődött az esztétikai érzéke. - Túlságosan telehordod kerti növényekkel. Egy hálószoba alvásra való, nem erre.
   - Meg álmodozásra, Marilla! És ha tudná, mennyivel könnyebb álmodozni ennyi szépséggel körülvéve!

Lucy Maud Montgomery: Anne otthonra talál

 

   - És milyen most a drága, drága Norland?! - kiáltott fel Marianne.

   - A drága, drága Norland - válaszolta Elinor - valószínűleg éppolyan, mint máskor ősszel. Az erdőt és az utakat vastagon borítja az avar.

   - Ó - kiáltott fel Marianne -, mily magával ragadó érzéssel töltött el valamikor, amint hullani láttam a leveleket! Micsoda élvezet volt, midőn séta közben örvényként sodorta őket körülöttem a szél! Micsoda érzéseket ihletett az ősz, az egész levegő! És most nincs ott senki, aki szemlélné! Csak nyűgnek tekinti mindenki, sietősen elseprik, s amennyire lehet, eltüntetik szem elöl.

   - Nem mindenki osztozik a száraz levelek iránti szenvedélyedben - mondta Elinor. 

   - Nem; az én érzéseimben ritkán osztoznak, ritkán értik meg. De néha mégis megesik. 

Jane Austen: Értelem és érzelem

  

És már jött az ősz. Deresen jött és megcsípte a lelkem. 

Ady Endre: Vörös felhők alatt. (in. Sápadt emberek)

   Szeretem a ködöt, amely eltakar, és egyedül lehetek benne. Szeretem a ködöt, mert csend van benne, mint egy idegen országban, melynek lakója a magány, királya pedig az álom.

   Szeretem a ködöt, mert túl rajta zsongó jólét, meleg kályha, ölelésre tárt karok és mesék vannak, melyek talán valóra válnak. 

   Szeretem a ködöt, mert eltakarja a múltat, a jövőt és a jelen is olyan homályos benne, hogy talán nem is igaz. Olyan kevesen szeretik a ködöt, és így olyan kevesen találkozunk benne, de akik találkozunk, nemcsak a ködöt, de egymást is szeretjük.

Fekete István: "Az" a puska (in. Öreg magyarok)

Fekete Istvánt olvasni mindig jó, de a Tíz szál gyertyával kezdeni a márciust, különösen jó választásnak bizonyult.
A tíz történetet egy-egy szál gyertya köti össze, amelyek nagy részét egy Lakos nevű fűszeresnél vásárolták a szereplők.

Az elsőt, éppen egy márciusi napon, a kis Tóbiás János keresztelőjére veszi a nagymama.

Ősz kezd lenni.

A patakon hideg ráncokat vetett a szél, az öreg fűzről leszakadt egy-egy levél, és tántorogva elrepült. Hajnalban jeges sót hintett a rétre a dér.

Ki az oka, hogy néha kigyullad az erdő, ki az oka a jégnek, ha elveri a határt, ki az oka, ha akasztott embert találnak az erdőszélen? Senki. A világban együtt jár a jó és a rossz. A nádasban vonít valami, az éjszakában repül valami, a tehenek teje véres, és veszett kutyák képében a rossz jár az emberek között, és megmarja őket.

 A Tüskevár után egyértelmű volt, hogy előbb-utóbb sorra kerül a folytatása is, a Téli berek, csupán az időpont volt kérdéses. Mivel a napokban egy ismerős világra vágytam, de az Anne sorozat utolsó része nem éppen szívmelengető lesz, ezért le is szavaztam, és eszembe jutott Fekete István. Mert egyértelmű, ha a Tüskevárt télen olvastam, akkor a Téli berek csakis nyári olvasmány lehet.

Ismerőseink, Tutajos, azaz Ladó Gyula Lajos és Bütyök, azaz Pondoray Béla immár nyolcadikosok lettek, és a kamaszkor örömei és nehézségei őket is utolérték.

Bütyök már nyáron szerelemre lobbant Kati iránt, míg Tutajos Bikficnek (az emeletükön lakó Varjú bácsi kutyája) köszönhetően ismerkedett meg Sárival, akivel titkos találkákat szervez.


Beköszöntött a tél, leesett a hó, az iskolában is kitört az ilyenkor szokásos járvány, aminek Tutajos is áldozatául esett. Közben megjött István bácsi is, aki a téli szünetre ismét elvinné a két fiút a berekbe, de a család még nem adta áldását az utazásra. Természetesen ez is hamarosan megérkezik, Tutajos is felgyógyul, és a betegséghullámnak köszönhetően az iskola is korábban csukja be kapuit, így már semmi akadálya, hogy a két jó barát Bikficcel kiegészülve ismét vonatra szálljon, hogy megismerje a téli berek világát.

    A berekben nincs protekció, és a tél nem ismer pótvizsgát. Itt állandóan tudni kell az egész anyagot, mindennap felelni, súgni nem lehet, és egyetlen rossz felelet az élet teljes bukását jelenti.

 
Csakhogy Tutajosunk ezt még nem tudja, és bizony a kamaszkor átka, hogy újabban előszeretettel okoskodik, legyen szó osztálytársról vagy Piri mamáról, de még István bácsi sem kivétel.

- Mer nyáron még csak elpojácáskodhatik, akinek kevés az esze, de ilyenkor nem. Aztán - ide hallgasson, Gyula, nem azért mondom, de jobb, ha nem okoskodik. A berekben nem lehet okoskodni... Aztán István bátyjával meg éppen nem lehet okoskodni... mert jó ember, igen jó ember... hanem aztán, ha okoskodnak vele, egyszer csak megfordul benne a borjú, akkor aztán isten veled, fakereszt, vége a világnak!

Miután Nancsi néni megetette és elegendő elemózsiával ellátta az ifjoncokat, kezdetét veszik az újabb kalandok a berekben. A nyári gunyhóból kis ház lett, ahol vígan pattog a tűz és Tutajos és Bütyök, valamint Bikfic is eltölt néhány napot.

A horgászatok, a magasles felderítése és a vadászatok mellett Bütyök megismerkedik a tehéntartás rejtelmeivel is.

A regény első részében Fekete István előszeretettel csillogtatja meg kissé cinikus humorát, ami számomra meglepetés is volt, de egyben remekül is szórakoztam. A természet, a táj leírása most is csodálatos, és a két fiú mellett, mi, olvasók is ismét sokat tanulunk Matulától.

Bevallom, a vadászkalandok már kevésbé voltak ínyemre, mert persze Tutajosnak micsoda dicsőség egy róka vagy pézsmapocok elejtése, de - szerintem főleg a róka - gyönyörű állat, ami nem arra való, hogy ágyelő vagy nyakbavaló legyen a bundájából, még akkor sem, ha tudom, hogy megeszi a nyulat és elviszi a tyúkokat (igen, a Vuk óta rókaimádó vagyok).


Tudom, hogy Fekete István nagyon jól ismerte a természetet és a háztáji és vadon élő állatokat is, de azért csendben megjegyzem, hogy Bütyök - aki városbéli puhány és nyavalyás (ahogy A nagy ho-ho-ho-horgász mondaná) - is tudhatná, hogy a tehén nem szül, hanem ellik, és nem pontosan úgy történik a laktáció, ahogy azt a fiú elmondja. Ha az ellés után rögtön elkezdenék tömni a tehenet ennivalóval, akkor ellési bénulást kaphatna, amiből meggyógyulhat, de akár a vágóhídra is kerülhet. Úgyhogy csak fokozatosan kezdik el ismét úgy etetni, mint korábban. A Bütyök által említett Julcsa nevű tehén, aki negyven liter tejet ad, valóban létezhet, csakhogy nem egy fejés, hanem a reggeli és az esti után adhat összesen ekkora mennyiséget (ezt azért nem árt tudni).

De nem feledkezhetem meg a gazdaságban dolgozó Miska bácsiról sem, aki nemcsak nagyevő, de mert is nagyot álmodni, ahogy napjainkban mondani szokás. Miska bácsi ugyanis azt ecseteli a tehenek iránt rajongó Bütyöknek, hogy a frissen beszerzett fejőgéppel egyszerre négy tehenet is meg lehet fejni! Nos, ne feledjük el, hogy a regény 1959-ben jelent meg, tehát egy-két évvel korábban játszódhat. És ha az áramot is csak nemrég vezették be a gazdaságban, akkor hogy tehettek szert egy ilyen szuper fejőgépre? Aki látta már, hogy fejik a teheneket, az tudja, hogy a gép négy csövét egyszerre egy tehén teljes tőgyére teszik fel, és miután "elkészült", csak utána teszik át egy másik tehénre. Ráadásul egyszerre négy tehenet fejni fizikailag is képtelenség, ugyanis egy fejőgépnek nem kilométeres csövei vannak, így nem értem, Fekete István hogy írhatott le ekkora butaságot?
Tehát, Kedves Gyerekek és Olvasók, nem kell mindent elhinni, amit olvasunk. Nem vagyok agrármérnök, sem állatorvos, de nyolcéves koromig volt két tehenünk, így láttam egyet s mást.

Ami szintén meglepett, hogy Fekete István ifjú vőlegényeink menyasszonyait egyszer bizony jól összekeverte. Tutajos az indulás előtt megígérte Sárinak, hogy a lány egyik barátnője (akinek a neve nem derül ki) címére ír majd a berekből, erre ezt olvastam:

    Tutajos éppen Sárira gondolt és a levélre, amit majd Szanyadi Katalin fog kapni (...). Szanyadi Katalin pedig nem más, mint Bütyök menyasszonya.


Mindezektől eltekintve ismét jól éreztem magamban a berekben, a fiúkkal egyetemben én is sokat tanultam és jó volt a kánikulában a hóesésről olvasni. Nagyon szerettem Fekete István humorát, különösen Trézsi nénit (azt nem árulom el, ki ő), a tájleírásokat, és hogy Tutajosra ismét csak jó hatással volt István bácsi, Matula és a téli berek világa. Egy ilyen forró nyári napon, amilyennek a mai is ígérkezik, üdítő egy ilyen könyvben elmerülni.



Fekete István: Téli berek
339 oldal
Móra Kiadó, 2003
Az új kiadás is a hangoskönyvön szereplő borítóval jelent meg.
A hangoskönyvet ismét Széles Tamás olvassa fel, 676 perces és 3490 Ft-ba kerül.

Inkább ne firtassuk, mióta illett volna megismerkednem Fekete István egyik legismertebb és legnépszerűbb művével, de ahogyan már korábban is említettem, annak idején senki sem kérte számon rajtam, így eddig - sajnos - kimaradt. Ill. emlékszem, hogy általános iskolásként elkezdtem, de félretettem. A sorozatból is láttam részleteket, de akkor az sem kötött le. A Miért?-re azonban nem tudnék válaszolni.

Így kapóra jött Fekete István születésének 115. évfordulója (1900. január 25-én született), ezért megfogadtam magamnak, hogy a jeles napig elolvasom.
Azt gondoltam, ezzel nem is lesz gond, hiszen a Karácsony éjjelt is nagyon szerettem. Ám amikor lassan haladtam vele, azt éreztem, mintha Matula hozzám is szólna: "Ne siessen!", én pedig szót fogadtam, bár az utolsó száz oldalt tegnap olvastam el - ám igen nagy lelkesedéssel.

A cselekmény talán mindenki által ismert, de azért egy kis ismétlés nem árt:
Ladó Gyula Lajos - becenevén Tutajos - hetedik osztályos pesti fiú, akit mérnök szülei a széltől is óvnak és a gyereknevelés kb. annyit jelent számukra, hogy azon vitatkoznak, szemük fénye melyikük hivatását választja majd, ha felnő. Így a gyereknevelés egyéb feladatai a fiú velük élő nagynénjére, Piri mamára hárulnak, aki előszeretettel tesz eleget anyai kötelességének és babusgatja Gyulát.

Már csak néhány nap van hátra a várva várt nyári szünetig, ám ha Tutajos bizonyítványában csak egy rossz jegy is felbukkan, akkor oda a vidéki nyaralás nagybátyjánál, István bácsinál, és erre sajnos minden esély megvan, hiszen Kengyel, a rettegett számtantanár még utoljára is meggyötri az órán inkább álmodozó ifjoncot.

De talán mégsem olyan kegyetlen ez a Kengyel, akinek szép és kedves menyasszonya van, és már semmi sem állhat a nyaralás útjába. Ráadásul Tutajosunk legjobb barátja, Bütyök - becsületes nevén Pondoray Béla - is a későbbiekben csatlakozhat hozzá.
Így hát Tutajos István bácsival útnak indul, hogy Nancsi néni féltő gondoskodását (István bácsi házvezetőnője) a nomád életmódra cserélje. A vízpartra, egy nádkunyhóra és Matula bácsi és kutyája, Csikasz társaságára. Bár Tutajosunk alaposan felszerelkezett, rá kell jönnie, hogy a természetben nem mindig úgy történnek a dolgok, ahogyan azt az ember szeretné.

A parti nádas nem mozdult, az egyik nyárfán varjú károgott, és Gyula szíve telt lett a csodálatos táj ősi szépségével.
- Nem vagy álmos?
- Dehogy... csak nézek. Ezt szeretem én...
István fél karját áttette a gyerek vállán.
- Ebben nem is csalódsz, elhiheted. Nem beszél, hát nem is hazudik; nem ígér és mégis odaadja mindenét; nem szól, és mégis többet mond, mint amit valaha ember mondott.

 Bár az elején lassan haladtam, de talán éppen erre a tempóra volt szükségem, hogy még inkább odafigyelhessek a regényre és Tutajossal együtt fedezhessem fel a berek élővilágát. Gyulához hasonlóan én is mindig vártam a kis szárcsák felbukkanását, a különböző madarakat és azt, ma mi akad a horogra.

Jót mosolyogtam, amikor Matula bácsi és Gyula, később Bütyökkel kiegészülve szalonnát, házikenyeret és zöldpaprikát eszik, majd rétest - mindezt vacsorára. Manapság a dietetikusok és a gasztroenterológusok már biztosan szóba hoznák a koleszterinszintre és a derékbőségre gyakorolt káros hatásukat, ám ott, a berekben és abban az időben a kutyát sem érdekelte, hiszen Csikasz is annyira szereti a finom falatokat, mint kétlábú barátai, akiknek nagy szükségük is volt a bőséges ételadagra.

Miért érdemes kisiskolásként, nagyiskolásként vagy akár felnőttként elolvasni a Tüskevárt? Mert minden egyes lapon érezzük Fekete István természetszeretetét, ami ránk is átragad. És egy olyan világ részesei lehetünk, ahol nincs szükség órára, ahol a természet az úr és észrevétlenül - hála Matula bácsinak - sokat tanulunk róla. Nem is szólva a két városbéli puhány (mondaná a nagy ho-ho-ho horgász) kikupálódásáról: talán még Matula bácsi sem sejtette, hogy a két fiút ennyire megszereti.

- Gergő bácsi, ez nagyon jó!
- Mondtam, ugye? Majd megetetjük ezt a Bélát is.
- Bütyököt?
- Azt. A bélát.
- Mi csak Bütyöknek hívjuk.
- Tudom, de nekem nem az.
- Nagyon jó gyerek, meglátja, Gergő bácsi.
- Elhiszem, de... - és Matula csak egy mozdulattal jelezte, hogy a bereknek is megvan a maga tartózkodó illemszabálya. Itt nincs erőltetett komázás, se le, se fel, itt nem esnek egymás nyakába az emberek még temetésen sem, nem gázolják át a barátkozás érzékeny bozótját az első napon, nem közelednek egymáshoz hangos csörtetéssel, nem rohannak le senkit, de nem is lehet őket lerohanni. Itt mindennek, minden valóságnak neve van, értelme, jelentősége és ideje; itt nem becéznek és rövidítenek le semmit, és ha valaki a szilfából szilcsit, a szárcsából szárcsikát és kunyhóból kuncsit csinálna, Matula jól megnézné és sajnálná.
- Szögény, hogyan beszél...
És Tutajos ki nem mondott tétova gondolatainak legmélyén megérezte, hogy ha egy reggel Matula azzal keltené, hogy:
- Gyuszkó, ébredjen, mert felkelt a napcsi... - hát ijedten nézne rá, hogy megbolondult-e, s közben kicsit utálkozna is. De nem, ez nem lehetséges!

Nem tudom, manapság vannak-e még Matula bácsik, de a mai ifjúságnak sem ártana - mindegy, hogy városban vagy faluban lakik -, ha csak néhány hetet eltöltenének vele. Egy olyan helyen, ahol nincs wi-fi, se Facebook, nincs szükség órára, nemhogy okostelefonra! Biztosan más szemmel néznének utána a környezetükre, de már az is nagy előrelépés lenne, ha ezt a csodálatos leírásokban és izgalmas kalandokban bővelkedő regényt teljes terjedelmében elolvasnák és nem csak rövidítve. Igen, nevelő célzattal íródott, de ki ne kapna kedvet egy kis horgászáshoz vagy hogy utánanézzen a berekben felbukkanó állatoknak?

A regény folytatása a Téli berek, amelyre nagyon kíváncsi lettem és biztosan sorra kerítem.
A már említett sorozat 1966-ban készült és nyolcrészes (nemrég az M3 tűzte műsorra), míg 2011-ben készült egy modernizált filmváltozata, amiről csak negatív véleményeket olvastam és már az előzetese sem tetszett, így nem valószínű, hogy valamikor is megnéznem.

Ha valaki mégis lusta olvasni, akkor hallgassa meg hangoskönyvben (MP3 CD, 610 perc, Móra Kiadó), amit Széles Tamás olvas fel zseniálisan.

Fekete István: Tüskevár
289 oldal
Móra Kiadó, 2004
Legutóbb 2012-ben jelent meg a hangoskönyvvel azonos borítóval.

Biztos vagyok benne, hogy sokan felhördülnek, néhányan talán az első kő után kapkodnak, de bevallom, gyerekkoromban teljesen kimaradtak Fekete István könyvei. Ill. miután elsősként elolvastam a Vukot (amit nagyon szerettem), itt meg is szakadt a kapcsolatunk. Az ok egyszerű: nálunk alsóban nem voltak kötelező olvasmányok, nem kellett olvasónaplót írni és senki sem kérte számon, hogy ugyan miért vittem vissza olvasatlanul a Bogáncsot a könyvtárba, és miért nem olvastam el később, amikor már a saját polcomon is megvolt?

Így annyi volt biztos számomra, amikor kezembe vettem ezt a novellagyűjteményt, hogy garantáltan számíthatok szép tájleírásokra és sok-sok állatra. De nem is baj, hogy csak ennyit tudtam.


Igazi időutazás ez a kötet: olvashatunk disznóölésről, gyerekkori csúszkálásról, betlehemezésről, karácsonyi ajándékokról, emberekről, éjféli misékről, sorsokról és természetesen állatokról.
Olvasás közben eszembe jutott, amikor gyerekkoromban nálunk is összegyűlt a család decemberben egy-egy disznótor alkalmával.

Az egész kötetet áthatja az emlékezés, a természet- és az emberszeretet, de a Tavaly ilyenkor első kézből szembesít a háború borzalmaival, mert akkor és ott, voltak emberek (és sajnos ma is vannak), akiket nem érdekelt, hogy ünnep van.