Amikor két éve megjelent a regény és bemutatták a filmet, melynek főszerepéért Jennifer Lawrence még Oscar-díjat is kapott, teljesen hidegen hagyott az egész. Aztán februárban eszembe jutott, hogy talán meg kellene néznem a filmet, így elolvastam néhány véleményt róla, melyek meggyőztek. 
 A végén pedig azt mondtam, hogy: hű, és tudtam, hogy el kell olvasnom végre a könyvet is.
Természetesen fel voltam rá készülve, hogy akadnak eltérések köztük, de ebbe nem is bonyolódnék bele.

 Pat (egyben narátorunk) a baltimore-i elmegyógyintézetben töltötte az elmúlt hónapokat - vagy ahogy ő mondja: a borús helyen -, míg egy nap az édesanyja haza nem viszi a szülői házba. Arról eleinte csak keveset tudunk meg, miért kellett kezeltetnie magát, de erről önmagának is csak emlékfoszlányai vannak, ugyanis sok minden kiesett számára.

 A szülői házban folytatja saját testedzési programját és olvasni kezd, gyakorolja a kedvességet, hogy visszaszerezhesse Nikkit, a feleségét. Mert Pat hisz a napos oldalban és a hepiendben, hogy élete filmjében bár mostanáig sok volt a szomorú jelenet, hamarosan minden jóra fordul, mert ez csakis így történhet.

- (...) Nem vette még észre, hogy az élet egymás utáni filmek sorozata?
- Nem. Meséljen erről!
- Tudja, különböző kalandjaink vannak. Mindegyik valamilyen bonyodalommal kezdődik, de aztán felismerjük, hogy azt nekünk kell megoldani, ezért elkezdünk keményen dolgozni rajta, és eközben fejlődünk és jobb ember lesz belőlünk.

  
De mégsem megy minden olyan egyszerűen: apja alig szól hozzá, nem tudja elfogadni fia állapotát ennyi idő után sem, és hiába nagy Eagles-rajongók mindketten, a közös meccsnézések sem ígérnek hosszas párbeszédeket.
Egyedül az anyukájára, öccsére, régi barátjára, Ronnie-ra, a pszichiáterére és a szurkolótársakra számíthat. Ráadásul Ronnie-ék vacsoráján megismeri barátja sógornőjét, a szintén pszichiáterhez járó Tiffanyt, akit mindenki dilisnek tart, és aki a következő futásától kezdve követni kezdi. És ha mindez nem volna elég, szó szerint az őrületbe kergethető Kenny G-vel.

A könyv valójában utazás Pat elméjében, az ő gondolatai és a fokozatosan felderengő emlékek tárháza. Nagyon tetszett az őszintesége, ahogyan bevallja, hogy annak idején bunkón viselkedett Nikkivel, de most, hogy kikerült a borús helyről, jobb emberré akar válni. Persze Róma sem egy nap alatt épült, és ez a folyamat nem megy olyan egyszerűen otthon sem.

 A változtatások ellenére is a regény is nagyon tetszett, és hiába tudtam a filmből, miért került Pat a borús helyre, nem tudtam rá haragudni, megértettem és nem ítéltem el őt, ahogyan Tiffany-t sem. Nem gondoltam róluk azt, hogy dilinyósok, elmebetegek és ezekhez hasonlóakat, ahogyan a tökéletes életet élő Veronica vélekedett eleinte róluk. Mert a legegyszerűbb elítélni őket, de mielőtt megtesszük, tegyük már fel magunknak a kérdést, hogy mi mit tennénk, mit tettünk volna a helyükben?

Mondanom sem kell, hogy pozitívumként értékeltem, hogy Pat végre szépirodalmat vett a kezébe, és habár sokan panaszkodnak, hogy nem egy regény poénját lelövi, eléri a célját, mert gondolkodásra készteti, véleményt alkot az elolvasott művekről.

Igen, nagyon sok szó esik az amerikai fociról is, de mégis miért lelkesednének vajon? Ahogy kis hazánkban, ott is a férfiak zöme a fociért rajong, és miért baj az, ha valaki megosztja minderről a gondolatait? Ahogy Tiffany-nak a tánc, Patnek a foci a fontos. Tapasztalatból tudom, hogy amikor az embernek valamilyen testi vagy lelki nyavalyája van, egy általa imádott dolog igenis pozitív hatással van rá. Bár Pat apja talán túlzásba esik, amikor egy-egy vesztes meccs után nem hajlandó beszélni a családjával.

Nagyon örülök, hogy végre elolvastam a regényt és a filmet is láttam, mert ezeknek köszönhetően - remélem - az emberek másként vélekednek majd a depressziósokról. Ezentúl nem úgy állnak hozzájuk, ahogyan Veronica: lehetőleg kerüljük őket és észre se vegyük, ha ők is ott vannak, és véletlenül se bízzunk rájuk semmit (különösen ne a pici gyerekünket), pedig ők is ugyanolyanok, mint bárki más. Igen, valami miatt ilyen állapotba kerültek, de ez visszafordítható, csak időre, türelemre, odafigyelésre és némi megértésre van szükség.