Könyvörömök

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jennifer Lopez. Összes bejegyzés megjelenítése

Szerintem nincsenek véletlenek. Éppen az aznapi útvonalam terveztem, amikor is tudtam, hogy miután elintéztem ezt-azt, benézek az adventi könyvvásárba és meglepem magam egy könyvvel. Igen, egyetleneggyel. A választék most nem hozott annyira lázba, mint a korábbi években, mert főleg gyerekkönyvek voltak, szépirodalom alig, de találtam néhány önéletrajzi könyvet (a Diane Keatonét és a Brigette Bardot-ét), melyekre kíváncsi lettem. És ott volt a Jennifer Lopez könyve is.

Emlékszem, hogy a megjelenése táján láttam a neten, de nem érdekelt különösebben. Nem gondoltam, hogy na, egy újabb celebkönyv, csak akkoriban más könyvek vonzottak. Most viszont belelapoztam.
Ez a könyv nagyon szép: védőborítós, keménytáblás, fényes lapokkal, és egy albumnak tűnt Jenniferről, a koncertjeiről és a gyerekeiről. Beleolvastam, elolvastam a Brené Brown előszavát (igen, megint ő írt előszót egy könyvhöz), és tudtam, hogy nem csak a külseje miatt választom ezt a könyvet. És ma már azt mondom, hogy ez volt az egyik legjobb dolog, amit idén vettem. Sőt, a legjobb pénzért vehető karácsonyi ajándék magamtól.

Nagyon régóta nem érdekelnek a bulvárhírek, így nyáron véletlenül olvastam egy oldalon, hogy Jennifer és Ben Affleck összeházasodott. Bevallom, azt sem tudtam, hogy megint együtt vannak, így gondolatban gratuláltam és sok boldogságot kívántam nekik, aztán mentem tovább.

De térjünk vissza a könyvhöz. Ha valaki úgy veszi a kezébe, hogy Jennifer ebben biztosan részletesen elmeséli az élettörténetét, hogy lett a bronxi lányból J.Lo, csalódni fog. Mert bár erre is kitér, de ez a könyv egy önvallomás, az önszeretethez, az önelfogadáshoz vezető rögös útjának története.

Ki gondolta volna, hogy Jennifer Lopeznek, aki teltházas arénákban lép, akinek listavezetők a dalai, amelyeket a világ szinte minden rádiója játszik, a klipjei mindennap felbukkannak a zenecsatornákon, akit a People magazin a világ legszebb nőjének választ, aki olyan színészekkel játszott egy-egy filmben, mint George Clooney vagy Jack Nicholson, aki a L'Oréal egyik reklámarca, alacsony az önértékelése és nem szereti saját magát?

Pedig így igaz. Jennifer akkoriban Marc Anthony felesége volt, már megszülettek a gyerekeik, amikor egy nap rájött, hogy ez így nem jó, nem boldog. És az a nap volt az a sorsdöntő nap, amikor elkezdett változtatni az életén. Tudom, hogy ez furcsán, sőt csöpögősen hangzik, de tényleg létezik ilyen pillanat. Tehát Jennifer rájött, hogy mást akar, de közben félt is attól, mit fognak gondolni róla mások (a sajtó pl.)?

Mivel a bulvársajtóban nőként, hollywoodi dívaként emlegetnek, már azt is elfelejtettem, milyen volt az, amikor még önmagamért ismertek. Létfontosságú, hogy az ember kapcsolatban legyen legbenső önmagával, és ne veszítse el önazonosságát a nagy pörgésben. Mindig is hinni akartam abban, hogy a nyilvánosságnak szóló imidzsem nem befolyásolja az önértékelésem - de sajnos ez nem mindig volt így. Ha az ember negatív dolgokat hall magáról, ezek lassan beszivárognak a tudatába, és kezdi úgy érezni, hogy van igazságtartalmuk - pedig csak elfedik az igazi valónkat. Ez egyenes út ahhoz, hogy elveszítsük önmagunkat.
Azért tudtak hamis képet festeni rólam, mert nem voltam ura a helyzetnek. Annyira elfoglalt, hogy tartsam magam a menetrendemhez, s hogy megadjam mindenkinek, amit akartak, hogy már nem kérdeztem meg magamtól, mit akarok én valójában. Rengeteg energiát fektettem abba, hogy megfeleljek az elvárásoknak, s útközben elveszítettem a saját irányérzékemet.

Elmeséli, hogy amikor fél valamitől, mindig valami őrültséget tesz: a gyerekei születése után benevezett egy triatlonra, most úgy döntött, világkörüli turnéra indul, életében először, tizenhárom év után és két kisgyerekkel a szekéren.

A turnéját tudatosan megtervezte, a cím választása sem véletlen - Dance Again -, a néző szemével nézte az egyes felvonásokat, választotta ki a dalokat és tervezték meg a koreográfiákat. A dolog félelmetes volt, de Jennifer tudta, mit akar átadni a rajongóinak, és így is tett estéről estére. Pl. a Qué hicistében megmutatta, hogy egy kapcsolatban a nő is lehet a bántalmazó fél, mely egyes országokban kellemetlenséget keltett.

Amikor úgy tűnik, kényelmetlen kimondani az igazságot, talán az a legalkalmasabb idő arra, hogy megszólaljunk.

A könyvét is úgy építette fel, mint a koncertjeit: az előkészületek, öt felvonás, a ráadás és befejezés zárja, melyek közben nemcsak a show-jairól mesél, hanem arról is, hogy az adott részhez milyen korábbi események (zsűrizés az American Idolban) és felismerések (a tánc iránti rajongása) vezettek. Mivel kellett szembenéznie és mit tanult belőle.

Csak akkor bánhatnak rosszul velünk, ha megengedjük maguknak, hogy rosszul kezeljenek...

Jennifer könyvében nincsenek szaftos részletek, amiken jókat lehet csámcsogni. Vannak helyettük részletek a dalszövegeiből, fényképek a turnéjáról és a családjáról, és több fontos idézetet is kiemeltek egy-egy külön oldalon. Egy nagyon őszinte önvallomás, amely azért született, hogy másoknak is segítsen vele. Az én önismereti utam egy másik élethelyzet indította el, de az érzések, a gondolatok, amiket leírt, nagyon is ismerősek voltak számomra is:
Nem vagyok elég jó.

Túl sokat kérek.

Sok oldaljelölőt használtam olvasás közben, és köztudott rólam, hogy nagyon zavarnak a nyomda-, szerkesztési és egyéb hibák, de ezúttal nem írtam fel őket, mert inkább a tartalomra és az érzéseimre koncentráltam, amiket kiváltott. Jó, három nagyon-nagyon zavaró volt, ott már felhúztam a szemöldököm. Ám ez is mutatja, hogy van valami ebben a könyvben, ami még a hibajelző radarjaimat is képes volt majdnem teljesen kikapcsolni. Olyan volt a fejezeteket olvasni és közben elgondolkodni rajtuk, mint egy visszatekintés. Nagyon sok olyan dolgot megtaláltam benne, amit az elmúlt hónapokban tanultam meg magamról.

Soha nem tudjuk megváltoztatni a másikat - csak magunkat.

Ha valaki valóban szeretne változtatni önmagán, a helyzetén, de valamiért ódzkodik az önsegítő könyvektől, nyugodtan kezdje el olvasni. Nem kell rajongónak sem lennie, csak úgy, a kezébe venni, mint egy ismert ember önvallomását, és arra gondolni, amit az egyik kedvenc pszichológusomtól tanultam: Ha ő meg tudta csinálni, én is képes vagyok rá.

Ha pedig már megkezdtük az önismereti utunkat, akkor is érdemes elolvasni, mert erőt ad a folytatáshoz, vagy csak segít felidézni a megtett szakaszainkat és érzéseinket. És ne feledjük Jennifer mantráját: