A könyv előszavában, a szerző öccse, Cornell Capa mesél bátyjáról, majd Richard Whelan kultúrtörténész osztja meg gondolatait, akiktől megtudjuk, hogyan lett a Budapesten született Friedmann Endréből később Robert Capa.
A Kissé elmosódva egyszerre memoár és háborús kordokumentum, mely a romantikát és a humort sem nélkülözi, és amelyben 1942 nyarától 1945 tavaszáig követjük Capa életét, kalandjait és a II. világháború eseményeit Európában és Afrikában egyaránt.
Robert Capa 1942 nyarán unalmasan és pénz nélkül tengette életét New York-i lakásában, melyet a Collier'stől érkező levél pezsdít fel: jegyet foglaltak neki a 48 óra múlva Angliába induló hajóra, mellékeltek hozzá egy 1500 dolláros csekket is, miután végre meggyőződtek róla, hogy ő a legkiválóbb haditudósító ekkoriban.
Mondhatnánk, milyen nagyszerű alkalom, természetes, hogy egy fotóriporter kapva kap rajta. Azonban Capa esetében nem ilyen egyszerű a helyzet. Ő ugyanis magyar állampolgár, így a vízum és az útlevél megszerzése kalandosabb, mint egy amerikai állampolgár számára. De minden jó, ha a vége jó, és így Capa hamarosan egy hajón találja magát Anglia felé.
A feladat olyan pofonegyszerűnek látszott - épp csak az innenső felén a lehetetlennek, hogy úgy véltem, megér egy próbálkozást.
Talán nem voltam egyedül azzal az elképzelésemmel, hogy egy haditudósító - nevéhez illően - a harcokról tudósít. Nos, Capa ezt alaposan megcáfolja a könyvében, ugyanis - ahogyan már említettem - a harcok csak egy részét teszik ki az eseményeknek.
Mivel Capa nemzetközi helyzete bonyolult, úgy tűnik, nem utazhat Észak-Afrikába a szövetséges csapatokkal, ezért felkeresi az egyik ismerős házaspárt, akiknek vidéki otthonában cégre kipihenheti magát. Csakhogy nem ő az egyetlen vendég náluk, hanem egy piros hajú lány is, akit ettől kezdve csak Pircsiként emleget, így a Semmi csaj fogadalma is elbukik. Pircsi a továbbiakban ugyanolyan fontos szerepet kap Capa életében, mint a háború.
A kötetben elkísérjük a szerzőt a II. világháború számos fontos fordulópontjához: Tunéziába, az olasz frontra, tanúi leszünk a normandiai partraszállásnak, ahogyan Párizs és Berlin visszafoglalásának is. Hidegben, melegben, földön, vízen és szó szerint a levegőben egyaránt. Robert Capa volt az egyetlen fotóriporter, aki ejtőernyős ugrást is végrehajtott, ill. aki a Normandiában partra szálló katonák között érkezett francia földre. Az itt készült képei pedig nemcsak a világot járták be, hanem Steven Spielberg ezeket használta inspirációként a Ryan közlegény megmentése c. filmjének nyitójelentéhez.
A derekam köré egy gázálarcot, egy felfújható mentőövet, egy rohamásót meg egy csomó egyéb szerkentyűt szereltek, én pedig a karomra vetettem méregdrága Burberry esőköpenyemet. Nem akadt nálam elegánsabb partra szálló sehol az egész halpiacon.
A haditudósító hol mulatságos, hol félelmetes, ám semmiképpen sem hétköznapi kalandjai mellett felbukkannak régi barátai is, köztük John Steinbeck és Ernest Hemingway is.
 |
| Amerikai katonák első csapata a normandiai partra szállás során Omaha Beachen (1944. június 6.) |
Olvasás közben azon gondolkodtam - mivel hamar felismertem, hogy rokon lélekre, sőt duplán rokon lélekre bukkantam Capa személyében -, hogyan képes elviselni azt a rengeteg borzalmat, amit testközelben átélt? Ráadásul már nem először és önszántából?
A London felé zakatoló vonaton, táskámban a remekbe sikerült filmtekercsekkel már utáltam magam, amiért képtelen vagyok összeegyeztetni tudósítói mivoltomat azzal a javíthatatlanul érzékeny lelkületemmel. Ez a fajta fotózás a temetkezési vállalkozóknak való, márpedig nekem semmi kedvem ahhoz a szakmához, morfondíroztam. Ha egyszer kénytelen vagyok részt venni a temetésen, részt fogok venni a hozzá vezető folyamatban is, esküdtem meg magamnak.
Robert Capa valóban nemcsak a háború eseményeit mutatta meg a képein, hanem az odavezető út mellett a másik oldalt is: az otthonmaradottakat, az emberi érzéseket is: haragot, indulatokat, örömöt, bánatot, csodálkozást egyaránt. Bár memoárjában néhány szereplő nevét megváltoztatta, és az eseményeket is itt-ott kiszínezte, mindezt olvasás közben nyugodtan megbocsájthatjuk neki. Talán azért is, mert erről csak a könyv utószavában értesülünk, és ha előbb megtudom, akkor is kárpótolt volna az oldalakról áradó, humor, a katonák és minden élő iránti empátiája, öniróniája és egészséges optimizmusa, mindez olyan szórakoztatóan megírva, mintha most csak nekem mesélne, ráadásul több, mint száz, ekkor készült fotójával illusztrálva.
Az utolsó fegyverrel tüzelő katona nemigen különbözik a legelsőtől. Mire a róla készült felvétel eljut New Yorkba, már egyik újság sem kíváncsi egy közönséges fegyverrel lövöldöző közönséges baka képére. (...)A kép, amelyet készítettem, az utolsó katonát ábrázolta, akinek meg kellett halnia. Az utolsó napon sokszor a legderekabbak halnak meg. De az életben maradtak gyorsan felejtenek.
Robert Capa: Kissé elmosódva
Emlékeim a háborúból
Eredeti cím: Slightly Out of Focus
Fordította: Sárközy Elga
244 oldal
Park Kiadó, 2018
Képek: DESIGNMAG, Magnum Photos
.jpg)
Bejegyzések
