460 éve ezen a napon született Balassi Bálint, akinek az egyik legismertebb versét hoztam mára. De hogy őszi vers nélkül se maradjunk, Nemes Nagy Ágnestől is választottam egy költeményt.


1
Adj már csendességet, lelki békességet,
       mennybéli Úr!
Bujdosó elmémet ódd bútól szívemet,
       kit sok kín fúr!

 2
Sok ideje immár, hogy lelkem szomjan vár
       mentségére,
Őrizd, ne hadd, ébreszd, haragod ne gerjeszd
       vesztségére!

 3
Nem kicsiny munkával, fiad halálával
       váltottál meg,
Kinek érdeméért most is szükségemet
       teljesíts meg!

 4
Irgalmad nagysága, nem vétkem rútsága
       feljebb való,
Irgalmad végtelen, de bűnöm éktelen
       s romlást valló.

 5
Jóvoltod változást, gazdagságod fogyást
       ereszthet-é?
Éngem, te szolgádat, mint régen sokakat,
       ébreszthet-é?

 6
Nem kell kételkednem, sőt jót reménlenem
       igéd szerint,
Megadod kedvesen, mit ígérsz kegyesen
       hitem szerint,

 7
Nyisd fel hát karodnak, szentséges markodnak
       áldott zárját,
Add meg életemnek, nyomorult fejemnek
       letört szárnyát;

 8
Repülvén áldjalak, élvén imádjalak
       vétek nélkül,
Kit jól gyakorolván, haljak meg nyugodván,
       bú s kín nélkül!



Valami messze fény dereng fel,
igen, az ajtón. Már fehér.
Valami fütty. Vonat? Hajókürt?
Recseg a padló. Társzekér.

Nedves kézzel benyúl a Hajnal
és megsimít most. Árvaság.
- A régi őszök íze hol van?
A dús gyümölcs, a sárga fák?

Az át nem élt, vagy félig élt ősz,
az eljövő, vagy rég halott,
mondd merre van? - Kértem a Hajnalt.
Ő állt. Fehér volt. Hallgatott.

Budapest, 1939. október 21.



Versek:
Balassi Bálint
Nemes Nagy Ágnes