Az advent a várakozás ideje, hiszen maga a szó is a latin advenire (eljönni, megérkezni) igéből származik. Azonban ezt is nézhetjük másik perspektívából, nem csak a keresztényekéből, ill. azokéból, akik a karácsonyt az ajándékok és a finom falatok (Végre ehetünk bejglit és töltött káposztát!) miatt várják.
Arra gondoltam, a következő hetekben összegyűjtök néhány idézetet a korábbi (vagy már elkezdett, esetleg félbehagyott) olvasmányaimból, amik a várakozásról szólnak. Mert bármikor várhatunk valamire vagy valakire, nem csak november utolsó, december első napjaitól karácsonyig.
Másnap reggel Leopold fel akarta keresni az udvarmestert, hogy valami pontosabbat tudjon eljövendő sorsáról. Soha ilyen keservesen nem érezte magát életében. A rektor magnifikusz világa épp oly távol volt a lelkétől, mint ez a palota. Önmagának sem merte bevallani, hogy a kétségbeesés örvényének mélyére került; a halálra gondolt, úgy érezte, hogy nincs jövője, és önhibájából lett ilyen "kristálytisztán" reménytelen az élete. Eszébe jutott lelkipásztora is, de az gyónás közben állandóan azzal nyaggatta-faggatta, hogy: "kishitű voltál-e? elvesztetted-e bizalmadat az isteni gondviselésben? ha igen: hányszor és hol? naponta körülbelül ötször? hatszor? és miért? és meddig tartott ez a bűnös kétségbeesés? bocsánatos öt percig vagy halálos huszonöt percig? felindította-e tudatosan magában a kötelező reménykedés érzését? gyenge akarattal? félerős akarattal vagy egészen erős akarattal? hányszor? a kishitűség elején, közepén vagy végén? vagy esetleg utána? ha utána: mennyi idő után? negyedórára? vagy csak másnap? nem kéjelgett-e a kétségbeesésben? panaszkodással felebarátját nem botránkoztatta-e meg?"Szentkuthy Miklós: Divertimento. Változatok Wolfgang Amadeus Mozart életére
Nemrég kezdtem el olvasni Szentkuthy Miklós Mozartról szóló regényét, azonban nem voltam ráhangolódva. Ezzel az idézettel még a Mozart édesapja, Leopold fiatalkoráról szóló részben találkoztam, és azonnal megjelöltem. Mert mindannyian kerültünk már Leopoldhoz hasonló helyzetbe, függetlenül attól, ki kiben vagy miben hisz, és a gyóntatója kérdései zseniálisak. Segítenek visszatalálni a Pollyannánkhoz, a naiv optimizmushoz, hogy valahogy kijövünk ebből is. Mert - véleményem szerint - ez a hit és a remény lényege. Az pedig nagyon tetszik, hogy a gyóntató a panaszkodást egyenesen megbotránkoztató dolognak tartja. Ez mindannyiunk számára megszívlelendő.
Kép: Freepik
Bejegyzések
