Robert Fulghum bestsellerére 2014 őszén bukkantam, és miután elolvastam, vegyes érzésekkel csuktam be a Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemest. Nemrég újra elővettem, mert rémlett, hogy vannak benne jó történetek, a többit pedig meglátjuk.
A könyv 1986-ban jelent meg, és a borító szerint (2012-es kiadás) azóta 27 nyelven, több mint 7 millió példányt adtak el az unitárius lelkész bestselleréből.
FIGYELEM, FELNŐTT TARTALOM!!!
Szeretném elöljáróban leszögezni, hogy tisztában vagyok azzal, hogy ahányan vagyunk, annyiféleképpen látjuk a világot, és rengetegen vannak, akik másként gondolkodnak, mint én, és fordítva. Ezt elfogadom, és tiszteletben is tartom.
Ezzel a bejegyzésemmel sem a saját véleményem szeretném Rád erőszakolni, hanem közös gondolkodásra hívlak, úgyhogy öveket becsatolni, mert ez nemcsak hosszú lesz, de most sem csak a felszínt kapargatjuk.
Azt is tudom, hogy a vallási területen dolgozóknak még inkább sajátos világképük van, mivel egyszer beszélgettem egy apácával a buszmegállóban és a buszon (a kollégiumomhoz közel volt egy római katolikus templom, és egy vasárnap délután ugyanott vásároltunk), ill. évekig jóban voltunk egy református lelkésszel, tehát nem a levegőbe beszélek.
Azt érdemes még tudnod rólam, hogy pragmatikus idealista vagyok, azaz, ha megszületik egy ötlet a fejemben, akkor végiggondolom, hogyan tudom megvalósítani a gyakorlatban, és azt is figyelembe veszem, másokra milyen hatással lesz. Pl., ha nem is tetszik egy olvasmány, nem használok a bejegyzéseimben nyomdafestéket nem tűrő szavakat és kifejezéseket, mert nem tartom ízlésesnek, sértheti az olvasót, és én sem örülnék, ha ilyen formában zúdítaná rám valaki a negatív véleményét. Amennyiben mégis így tesz, az őt minősíti elsősorban.
A szerző az előszóban elmeséli, hogy évekig íródott a könyve (valójában hosszabb-rövidebb, valahol olvasott, másokkal megesett, ill. saját történetek és elgondolások gyűjteménye), melyet eredetileg csak magának és a szűkebb környezetének szánt. Sőt, azt is, hogy néhány ellentmondással találkozhatsz olvasás közben, mivel nincs még kialakult véleménye mindenről. Ezen eltöprengtem, mivel Fulghum a könyve megjelenésekor (1986-ban) már majdnem 50 éves volt. És saját tapasztalatból tudom, hogy az évek során változhat és változik is a véleményünk a dolgokkal kapcsolatban, de van néhány dolog, elképzelés, ami mellett kitartunk.
Fulghum minden tavaszon összeírja a saját krédóját, azaz, azokat a dolgokat, értékeket, amiket fontosnak tart. Ez nagyon fontos és hasznos, és nem egy személyiségfejlesztéssel foglalkozó szakember javasolja, hogy gyűjtsük össze őket.
Nézzük, szerinte mi mindent tanultunk már meg az óvodában:
Ossz meg mindent másokkal! - Talán a későbbi életünkben azért már nem akarunk mindent megosztani másokkal, mindenkinek megvannak a saját határai, így már ez itt félig megbukott.
Ne csalj a játékban!
Ne bánts másokat!
Mindent oda tégy vissza, ahonnét elvetted!
Rakj rendet magad után! - Mondja ezt az, aki nem ágyaz be és nem mosogat el, mivel egyszer úgyis meghalunk, és inkább másra használja az idejét.
Ne vedd el a másét!
Kérj bocsánatot, ha valakinek fájdalmat okoztál!
Evés előtt moss kezet! - De ha hozzám jössz látogatóba, nem teheted be a lábad a fürdőszobámba! - írja később. Akkor hol mosson kezet a vendég?
Húzd le a vécét! - Ideális esetben ezt már otthon megtanuljuk, sőt azt is, hogy lehajtjuk a vécé tetejét előtte.
A frissen sült sütemény és a hideg tej tápláló. - Ehhez néhány bekezdés múlva a következőket írja:
Gondold csak el, mennyivel jobb volna a világ, ha összes lakója süteményt és tejet uzsonnázna minden délután három órakor, aztán pedig fogná a plédjét és szunyókálna egy keveset.
Valóban, igazán csodálatos lenne minden. Most tegyük félre azt, hogy a papokkal ellentétben, akik évszázadok óta home office-ban dolgoznak, nagyon sok ember nincs otthon délután háromkor, felnőttként már nem olyan könnyen bontjuk le a laktózt, mint gyerekként*, és vegyük a laktóz-, glutén- és cukormentes változatát a tejnek és a süteménynek, és azt, hogy a világ teljes lakossága másra sem vágyik, mint erre.
Tudtommal az óvodákban uzsonna után már hazaengedik a gyerekeket, az alvás ebéd után van (kb. egy órától), és éppen három körül ébresztik őket. Tegyük félre ezt is. Nézzük a globális következményeket! Kedves Olvasó, képzeld el, hogy abban az időzónában, amelyben épp ezt a bejegyzést olvasod a világ bármely pontján, minden délután, uzsonna után, 15.15-kor mindenki aludna egyet ott, ahol éppen tartózkodik.
Képzeld magad elé az utakat, ahol mindenféle jármű közlekedik: a vezetők/pilóták megállnak az út közepén, földön, vízen, levegőben, a föld alatt, meguzsonnáznak, majd nyugovóra térnek, ahogyan az utasok is - amennyiben a közlekedési eszközöket vesszük. Azok is, akik éppen állnak, mert nem jutott már nekik ülőhely. Pl. egy buszon kb. 45 ülőhely van és mondjuk 40 állóhely. Ők negyvenen hová fekszenek?
Épp egy fontos csomagot vársz, az értesítő szerint aznap 12.30 és 15.30 között kerül kézbesítésre, és 15.00-kor még nem érkezett meg. És a megadott időszakban nem is fog, mert a futár már iszogatja a tejet és majszolgatja a süteményt, utána pedig csicsikál egyet. Te meg így jártál. Talán majd holnap Nálad kezd.
Valakit éppen operálnak, amelyet nemrég kezdtek el, esetleg már a közepén tartanak, vagy épp a seb összevarrása következik, amikor valaki a csapatból megszólal: Emberek, három óra, ideje uzsonnázni és szunyókálni! Mindenki kivonul a műtőből, a páciens pedig ott fekszik kiterítve, nyitott mellkassal, hasfallal, akármivel.
Vagy valakinél éppen beindul a szülés, ekkor az anyuka rászól a gyerekre: Drágám, ha eddig kibírtad, bújj vissza, mert uzsonna- és alvásidő van. Majd négy óra után folytatjuk.
Nem is beszélve egy balesetet, esetleg életveszélyes sérülést szenvedett emberről, akihez nem megy ki a mentőautó vagy a -helikopter, vagy épp leáll útközben, vagy a tűzoltók nem vonulnak ki valahova. Vajon hány ember életébe kerülne naponta ez a csodálatos elképzelés? Ha egy óvodás mondaná, megérteném és kedvesen elmagyaráznám neki, hogy a dolgok nem így működnek, de egy felnőtt?
És még nem is említettem az építkezéseket, az útfelújításokat, az oktatást, az üzleteket, bankokat, gyárakat, postát és sok minden mást sem. Az elmúlt években mindenki megtapasztalhatta mivel jár, ha a megszokott dolgok leállnak.
Élj mértékkel! Mindennap tanulj, gondolkodj, rajzolj, fess, énekelj, táncolj, játssz és dolgozz egy keveset! - Dolgozz egy keveset napi 8 vagy 12 órás műszakban, hát persze...
Délutánonként szundíts egyet! - Lásd fentebb.
A nagyvilágban óvatosan közlekedj, fogd meg a társad kezét és ne szakadjatok el egymástól!
Mi a helyzet az egyedülállókkal? Akik köszönik szépen, nagyon jól megvannak önmagukkal is, és szándékosan nem azt írtam azt, hogy egyedül is jól megvannak. Nem beszélve azokról, akiknek esetleg nemrég ért véget a kapcsolatuk vagy épp váltak el, vagy bármilyen más okból nincs párjuk, és ne feledkezzünk meg az özvegyekről sem. Ők akkor fogják meg a táskájuk vagy a szatyruk fülét? Esetleg a saját kezüket?
Ismerd fel a csodát! Ne feledd a magocskát a műanyag pohárban: a gyökerek lefelé terjeszkednek, a növények felfelé, és senki sem tudja pontosan, mindez, hogyan van, de valamennyien hasonlóan élünk. - Azért ne becsüljük le a tudósokat. Azért, mert én nem tudok valamit, más tudhatja.
Az aranyhalak, a hörcsögök, a fehér egerek, még a magocska is a műanyag pohárban mind meghalnak egyszer. Mi is. - De ez akkor sem kifogás arra, hogy disznóólban éljünk.
És emlékezz a Dick és Jane könyvekre és az első szóra, melyet megtanultál - a legfontosabbikra-: NÉZD. - Mivel Magyarországra születtem, így nem ismerem a Dick és Jane könyveket, nem tudom, mi volt az első szó, amit megtanultam (arra gondol, amit először megértettem, vagy arra, amelyiket először kimondtam? Utóbbira a családtagjaim elmondásából emlékszem, és nem a Nézd volt.) Ha a NÉZD a legfontosabb, a második legfontosabb szó a: LÁSD IS, a harmadik pedig a: GONDOLKODJ. Ne higgy el mindent, amit mondanak. Legyen benned egészséges szkepticizmus és ne feledkezz meg a kritikai gondolkodásról.
Bizony, már az első oldalakon valahogy így nézhettem: 🙄🙄🙄 És ez még csak a kezdet volt! A későbbiekben kiderül, hogy megkóstolta a mosószert, és szerinte csudijó lenne, ha az emberek is képesek lennének pókhálót készíteni:
Legjobban a hálót irigylem tőlük. Képzeld csak el, milyen lenne, ha az emberek is rendelkeznének a pókok eme képességével, ha volna a gerincük tövénél egy hatlyukú nyílás, amivel méterszámra állíthatnánk elő azt az üvegszálhoz hasonlatos valamit! (...) Új távlatok nyílnának a gyermeknemzésben és nevelésben. Az embernek szinte beleborsódzik a háta, ha csak elképzeli.
Nekem nem a hátam borsódzott bele ebbe, hanem az agysejtjeim és a logikám tiltakozott, a képzeletemmel együtt.
A továbbiakban megtudjuk, hogy negatív véleménnyel van a baptistákról, hogy a jóbarátai végre összetették, amijük van, és csináltak maguknak egy gyereket, akinek ő a keresztapja. Olyan komolyan veszi a feladatot, hogy megismerteti a gyerkőcöt az élet finomságaival: a csokoládéval, a sörrel, a szivarral, Beethovennel és a disznóviccekkel. A szexről még nem mesélt neki, de már úgyis vannak róla elképzelései, és nyilván Neked is voltak ennyi idősen. Majd áttér a zsírkréták varázslatos világára.
Megismerjük a szomszédját, aki mindig rendben tartja az udvarát, ellentétben vele, aki ősszel sem gereblyézi magától össze a lehullott leveleket és télen sem lapátolja el a havat, ezért hasra esik. Ami egyáltalán nem olyan vicces, mert bármijét eltörheti. Megint kötekedek, mert én pl. szeretek havat seperni vagy lapátolni télen. Valószínűleg azért is, mert egész nap annyi időt töltök a fejemben, hogy jó olyankor beöltözni és kimenni 10-15 percre. Ha mindez a dán miniszterelnöknek is belefér az idejébe és nem tartja lealacsonyítónak, egy pap számára miért az?
A feleségének, akit elmondása szerint nagyon-nagyon szeret, rendszeresen olyan ajándékot vesz, amire valójában ő vágyik, és így megkapja. Egyszer egy kakukkosórát szeretett volna, ezért vett egyet a feleségének. Gratulálok, igazán kedves és figyelmes gesztus. Mivel mindenki magából indul ki, nekem az a szokásom, hogy igyekszem mindenkinek (mindegy, hogy milyen kapcsolatban vagyok az ajándékozottal) olyan ajándékot venni, amilyet szeretne, aminek ő örülne, és nem én.
Ki is mondta azt a krédójában, hogy: Ne bántsd a másikat!? Számomra egy ilyen gesztus is bántó.
Éppen ott volt Franciaországban az öreg Ben Franklin, a kulcs, a papírsárkány, a villámlás, a bifokális szemüveg és a nyomtatott sajtó atyja is.
Nahát, nem is tudtam, hogy Ben Franklin találta fel a villámlást! Eddig azt hittem, az egy természeti jelenség.
Számomra azért sem hiteles, mert egyszer csak közli, hogy ne tegyél nagyobb összeget arra, hogy létezik a mennyország, de az ellenkezőjére sem. Milyen pap ez az ember? Úgy gondolom, valaki azért választ vallással kapcsolatos hivatást, mert olyan erős a hite. Mr. Fulghum még nem hallott az önazonosságról? Akkor miről prédikált a népnek? Szép is lett volna, ha Karikó Katalin nem hitt volna a vakcinában, amelynek a kifejlesztésében részt vett. Vagy Tesla valamelyik találmányában, Einstein a relativitáselméletében.
Az egyik részben ír Sam nagyapáról, aki szeret focimeccsre járni, majd néhány oldal múlva elmeséli, hogy neki nincsenek nagyapái. Akkor ki ez a Sam nagyapa? A felesége nagyapja? Vagy fordítási hiba?
De ha már nincs nagyapja, el tudja képzelni, milyen lenne, ha lenne, és ezért Picasso híres mondatát idézi: Ami elképzelhető, az igaz (Everything you can imagine, is real).
Ezt a gondolatot katalizátorként használhatta volna a következő résznél. Mert ha egy ötlet felbukkan a fejedben, az nem véletlen, ahhoz közöd van.
És a legkedvencebb részem tőle: utálja Teréz anyát, de ki van téve a róla készült fotó, amikor átvette a Nobel-békedíjat. Azt is tudom, miért utálja: Teréz anya nemcsak álmodozott, hanem tett is valamit. És a saját önismereti munkám során tanultam meg azt, ha valakit irigylek azért, mert ott tart, ahol van, az bennem is megvan. A magam módján én is meg tudom valósítani, amit ő. Csakhogy Fulghumnek csak a szája jár, ő csak álmodozik, tehetetlennek érzi magát, pedig ahhoz, hogy valami megvalósuljon, tenni is kell érte. Kíváncsi vagyok, elment-e 2004-ben a rodeóra, vagy ez is csak egy álom maradt.
Az élete és hite (ti. Teréz anyáé) közti ellentmondások eltörpülnek az enyéim mellett. S mialatt én megpróbálom legyűrni az egyén tehetetlensége felett érzett csalódottságomat, ő folytatja a világ megváltoztatását. Amíg én azt kívánom, bárcsak lenne több hatalmam és lehetőségem, ő felhasználja hatalmát és lehetőségeit, teszi, amit az adott pillanatban tenni lehet.Felkavar, felbosszant, megszégyenít engem ez az asszony. Mit tudhat, amit én nem?Ha valaha is lesz békesség a Földön a jóakaratú embereknek, az a Teréz anya-féle asszonyok miatt lesz.A békére nem vágyakozni kell - tenni kell érte, lenni kell érte, s szükség esetén szét kell osztani a rászorulók között.
És ez nem csak a békére igaz. Ahogy az egyik tanárom mondta, amikor az előadásán nagy volt a zsivaj a teremben: Ne a szájuk, hanem a kezük járjon! A folyamatos nyavalygás rengeteg energiát vesz el, amit másra is fordíthatnánk. Pl. arra, hogy elkezdjük apró lépésekben megvalósítani, amit kitaláltunk.
Senkinek sem tűnt fel, hogy a tanult tehetetlenséget népszerűsíti? Azt, hogy nem veszi észre a lehetősége(ke)t, hanem csak siránkozik és nyavalyog? És ez egy 27 millió példányban elkelt bestseller.
Hogy valami jót is írjak: azért akadt néhány nagyon fontos és szerethető történet is, ezek legtöbbje nem vele történt meg, de neki is voltak jó sztorijai. Pl. amikor azt mondta a rábízott gyerekeknek, hogy álljanak csoportokba és játsszanak Óriás, varázsló, törpét, azaz döntsék el, a három közül melyek szeretnének lenni. Ekkor egy kislány megkérdezte tőle: Hova álljanak a sellők? És itt gondolt azokra, akik sehová sem illenek be. Ellenben az ő önképe sem túl pozitív és egészséges, ha úgy tekint magára, mint a Király bolondjára, még ha ezt nem is mondja ki a kislány előtt.
A legtöbb igazán fontos dolgot pedig tényleg nem egy katalógusból rendelhetjük meg, a világban valóban nagyon sok kedves ember van, és az életben nem minden dobásunk hibátlan. Akkor sem, ha sztársportolók vagyunk.
És azt sem tudhatjuk, milyen hatással vagyunk/lehetünk másokra, ezért fontos a példamutatás, kedves Mr. Fulghum.
Nagyon sokan rajonganak ezért a könyvért, én viszont néhány tényleg jó történettől eltekintve, azt mondom, hogy ők nem nyitott szemmel olvasták, és nem tűnt fel nekik nemcsak több ellentmondás, de irreális elképzelés sem.
Azért, mert én szeretem Vladimir Nabokov műveit, nem mondom azt, hogy a világ biztosan jobb hely lenne, ha minden lakója minden este Nabokovot olvasna. Mert tisztában vagyok vele, hogy vannak, akik nem kedvelik az írót, nem is beszélve a nemolvasókról, és bár ő az egyik kedvencem, de én sem szeretnék minden este tőle olvasni.
A papokat mindig az írástudók közé sorolták és felnéztek rájuk, hiszen Isten emberei. Csakhogy a pap is ugyanolyan ember, mint Te vagy én, akkor is, ha azt a hivatást választotta. Így ő sem tévedhetetlen, és ez a könyv nem más, mint egy gyermeki (torzított) gondolkodású idealista fantáziavilágának egy kis szelete, aki nem is hiteles, hiszen ő maga is homlokegyenest másként cselekszik, mint amit mond.
Eszembe is jutott az egyik kedvenc gondolatom Senecától:
"Te leckéztetsz engem? - kérded. - Magadat már megleckéztetted, meg is javultál, ugye? Ezért van időd mások javítgatására?"Erkölcsi levelek - XXVII. levél (Seneca prózai művei I., Szenzár Kiadó, 2000.)
Megjegyzem, hogy tisztában vagyok vele, hogy én sem vagyok tökéletes, és folyamatosan javítgatom magam, de nem iszom bort és prédikálok közben vizet. A blogban sem írok olyasmit, amit az interneten kívül nem vállalok fel, vagy éppen homlokegyenest mást véleménnyel vagyok róla. Nem hazudok sem önmagamnak, sem másoknak.
Azt írja, szeretné egy napig más szemével és fejével látni a világot. Valóban jó lenne, vagy inkább lett volna a könyv kiadása előtt, ha egy napig gyakorlatias szemszögből is látná/látta volna a világot. Akkor meg sem jelentette volna az írásait.
A különböző feladatkörökben vagy gondolkodásmódokban megrekedt emberek nem igazán olyannak látják a világot, amilyen. Figyelmen kívül hagyják a körülményeket, bármik is legyenek azok. A világot a saját skatulyáik szerint osztják fel, ezeknek pedig nem feltétlenül van közük az adott felálláshoz.
És ha valóban mindent megtanultunk az óvodában, amit tudni érdemes, akkor miért jártunk utána iskolába? Miért tanultunk meg írni és olvasni és nagyobb számokkal számolni? Miért tanultunk idegen nyelv(ek)et? Fizikát? Kémiát? Biológiát? Történelmet? Miért voltak a kötelező olvasmányok? A szakiskolások és szakközépiskolások szakmai tárgyakat? Miért vannak annyi embernek elakadásai és pénzügyi problémái? Miért nem fontos a pénzügyi edukáció? Az önismeret, az önelfogadás, az önszeretet? Ezekre van a legnagyobb szükségük ma az embereknek, nem a délutáni tejecskére, sütikére meg a szundikendőre.
Végezetül két kedvenc fordítói bakim: alumíniumfólia és a Szikla, papír, olló nevű játék.
Az amerikai kiadás szerkesztője is meglehetősen igénytelen volt, mert Fulghum ír egy szokásról, amely a Salamon-szigeteken honos, de nem tudja most előkeresni az újságcikket, amelyben olvasta. Az igényes kiadóknál az ilyeneknek utána szoktak nézni, és lábjegyzetben utalnak rá.
A mű megszületését vajon a Budweiser támogatta? Mert aki sört iszik egy-egy sztoriban, mindig Budweiser sört iszik, nem csak egyszerűen sört.
Te mit gondolsz? Valóban jobb hely lenne a világ, talán a világbéke is megvalósulna, ha minden délután mindenki tejet és süteményt uzsonnázna, majd aludna egyet? Szerinted is már mindent megtanultunk az óvodában? Vagy maradtak (még) hiányosságaink?
*A laktóz emésztéséhez szükséges génnel mindenki rendelkezik. De egyes ritka esetekben már a születésünktől fogva gondok vannak vele. (...) Az emberek 75 százalékánál ez a gén csak lassan kapcsol ki, akkor, amikor már idősebbek vagyunk. (...) Minél idősebb valaki, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy nem tudja lebontani a tejcukrot - hetvenévesen azonban ritkán gondol arra az ember, hogy a felfúvódás vagy az enyhe hasmenés a megszokott pohár tej vagy az isteni tejszínhab műve lehet.
Giulia Enders: Bélügyek. Park Kiadó, 2015
Az ember az egyetlen emlős, aki a tej fogyasztását azután is folytatja, hogy kinő a csecsemőkorból. A tejtermékek mérsékelt fogyasztásáról ugyan senkit nem akarunk lebeszélni, azonban érdemes kerülni ezt a táplálékfajtát, ha aknés vagy száraz a bőrünk. (...) A tehéntej olyan nagy molekulájú enzimeket tartalmaz, amelyeket nehéz megemészteni.
Abigail James: Szeresd a bőröd! Cser Kiadó, 2018.
Robert Fulghum: Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes
Tűnődések hétköznapi dolgokról
Eredeti cím: All I Really Need to Know I Learned in Kindergarten
Fordította: Havas Krisztina
103 oldal
Park Kiadó, 2012
Képek: Freepik, Unsplash - Hamza Bounaim,
Bejegyzések
