A hattyú énekel. A tiszta ének
elnyújtva száll a víz felett, akárha
megütött rézcimbalmok zengenének.

Határtalan a sarki éj homálya.
Örök jégből nagy hegyek súlyosodnak
a tenger dermedt kősivatagára.

A hattyú énekel; füstöl a roppant
sötét égbolt, kigyúl sárgán derengve;
szálakra bomló zöld fénykéve lobban.

Mint itt-ott megérintett hárfa, egyre
zeng-bong az ének érce; már aláhull
a zöld tündöklés a kristályhegyekre.

Az éjszakában színes lobogás gyúl,
szikrázik óriási koszorúja,
s a virradat mély csarnoka kitárul.

A zöld, a bíbor lángol feltolulva,
sugárkévék bomolnak, szétereznek,
leomlanak, majd felragyognak újra.

Most elhalón harang ütése reszket,
a hattyú mozdul és kitárja lassan
nagy szárnyait, és száll, száll egyre messzebb,

fehéren, fenn, a lángoló magasban.





Vers 
Kép: Pinterest